Tip:
Highlight text to annotate it
X
A TÁRGYAINK TÖRTÉNETE PROJEKT és a FREE RANGE STUDIOS bemutatja
Ez egy történet egy olyan világról, ami a termékek körül forog.
Történet egy válságban lévő rendszerről.
Tönkrevágjuk a bolygót, tönkrevágjuk egymást,
és még csak nem is élvezzük.
A jó dolog azonban az, hogy amikor elkezdjük megérteni a rendszert,
megértjük, hogy rengeteg ponton közbeavatkozhatunk,
hogy megtaláljuk a megoldást.
Az ELEKTRONIKAI TERMÉKEK TÖRTÉNETE Annie Leonarddal
A minap sehol sem találtam a számítógépem töltőjét.
Márpedig a komputerem létfontosságú a munkám, barátaim, kedvenc zenéim miatt.
Mindenhol megnéztem, még a helyén, a fiókban is.
Tudom, hogy nektek is van egy,
összegubancolódott régi töltők, múltunk elektronikai lenyomata.
Miként lett nekem ennyi ezekből?
Pedig én aztán nem cserélek mindent a legújabbra.
Régi készülékeim tönkrementek és használhatatlanná váltak.
És ezek közül a töltők közül egyik sem működik a jelenlegi gépemmel. Áh!
Nemcsak pechem van - ez egy rossz dizájn!
Úgy is nevezem: "lerakóra gyártott".
"Lerakóra gyártani" - hülyén hangzik, nem igaz?
De ha a cél, hogy minél több cuccot adjatok el, nagyon is értelmes.
Ez a kulcs-stratégiája a cégeknek, akik elektronikai termékeinket gyártják.
Sőt, valójában az egész fenntarthatatlan anyagi gazdaságnak kulcsfontosságú része.
A lerakóra gyártáskor úgy készítenek dolgokat, hogy hamar kidobásra kerüljenek.
A mai elektronikai cuccokat nehéz fejleszteni, könnyű tönkretenni és nem praktikus javítani.
DVD-lejátszóm tönkrement és elvittem egy boltba, hogy megjavíttassam.
A szerelő 50 dollárt kér csak azért, hogy ránézzen!
Egy új 39 dollárba kerül...
Az 1960-as években Gordon Moore, lángelme és a félvezetők úttörője
megjósolta, hogy az elektronikai tervezők 18 havonta duplázhatnák a processzorok sebességét.
Teljesen igaza lett. Ezt nevezzük Moore törvénynek.
De valahogy ezeknek a zseniális tervezőknek a főnökei valamit nagyon megkevertek.
Azt gondolják, hogy a Moore-törvény azt jelenti, hogy 18 havonta
ki kell dobnunk régi elektronikai cuccainkat és újat venni helyettük.
A probléma az, hogy az a 18 hónap, amíg használjuk ezeket
csak egy felvillanás az egész életciklusukban.
és ez az a pont, ahol ezek a lerakóra tervezők nem csak a pénztárcánknak okoznak károkat.
Globális toxikus vészhelyzetet okoznak!
Láthatod hol kezdődik minden cucc élete: bányákban és gyárakban.
Legtöbb cuccunk akár több mint 1000 anyagból készül,
melyeket a világ minden tájáról idehajóznak az összeszerelő üzemekbe.
Itt a munkások termékeket csinálnak belőlük olyan toxikus vegyi anyagok segítségével
mint például a PVC, a higany, oldószerek és égésgátlók.
Manapság ez leginkább olyan helyeken történik, ahol nehéz monitorozni.
De régebben itt történt a szomszédban, a Szilikon-völgyben,
amely az elektronikai iparnak köszönhetően
egyike lett az USA talán legmérgezettebb közösségének.
Az IBM saját adatai szerint chipeket készítő munkásaik
esetében 40%-kal többször fordul elő elvetélés,
és jelentősen nagyobb az esélye, hogy vér-, agy- és vese rákban halnak meg.
Hasonló helyzet kezd kialakulni a világ számos pontján.
Úgy tűnik, hogy a csúcstechnológiai iparág nem olyan tiszta, mint az imázsa.
Szóval, toxikus világ körüli körutazás után a gép megérkezik a kezembe.
Körülbelül egy évig szeretem, majd egyre távolabb csúszik
az íróasztalon elfoglalt helyétől vagy zsebemből.
Lehet, hogy kidobás előtt még egy ideig tárolom a garázsban.
És így jutunk el a kidobáshoz, amiről azt gondoljuk, hogy a termék életének vége.
De ezt még továbbszállítják és azon e-hulladék hegyek részévé válik, amit évente gyártunk.
Emlékeztek, hogy mi a magyarázata, hogy a tárgyak toxikus vegyi anyagokal vannak tele?
A termelés egyszerű szabályára emlékezzetek: toxikus anyag be, toxikus anyag ki.
Komputerek, mobiltelefonok, tévék, minden cucc csak arra vár, hogy
kibocsáthassa a toxikus anyag tartalmát, ahogy kidobásra kerülnek.
Pár közülük lassan bocsátja ki ezt az anyagot, még használat közben is!
Ismeritek a nagy, régi tévéket, amit az emberek lapos képernyősre cserélnek manapság?
Mindegyikben kb. 9,5 kg ólom van.
Ólom! Mint az ólomszennyezésben!
Szóval, vagy mindez az e-hulladék lerakóra kerül a garázsból,
vagy a tengerentúlra, a kínai Guiyu tartományban kerül a garázsokba,
ahol újrahasznosítják őket.
Számos ilyen üzemet meglátogattunk.
Védőfelszerelés nélküli munkások, földön ülve törik elemeire az elektronikai termékeket, hogy
visszanyerjék a belsejében lévő értékes fémeket.
és levágják, leégetik azokat az alkatrészeket, amiért senki sem fizet.
Vagyis míg én az aktuális kütyümet használom,
az előző a kínai Guiyuban, vagy Indiában vagy Nigériában mérgezi a helyi családokat.
Évente 25 millió tonna e-hulladék kerül lerakásra, égetésre vagy újrahasznosításra.
És az újrahasznosítás minden, csak nem zöld.
Szóval, azok a zsenik, akik készítik az elektronikai cuccokat gonoszok?
Nem hinném, mivel az általuk okozott problémákról nincs tudomásuk.
A cégek, akiknek dolgoznak ezeket a társadalmi és környezeti költségeket
gondosan elrejtik a szemük elől és kifelejtik a könyvelésből is.
Az egész a valós költségek áthárításáról szól.
Ahelyett, hogy a cégek állnák a létesítményeik biztonságának költségeit,
az alkalmazottak egészségükkel fizetnek.
Ahelyett, hogy megfizetnék az újratervezés költségeit a kevesebb toxikus anyag tartalomért,
a helyi lakosság fizet például tiszta ivóvizük elvesztésével.
A költségek áthárítása teszi lehetővé a cégeknek, hogy még mindig lerakóra tervezzék termékeiket,
hiszen ők megkapják a profitot és mindenki más fizet.
Ha ezt így folytatjuk, akkor az kb. olyan, mintha ránéznénk erre a toxikus őrületre
és azt mondanánk: Ti okoztátok, de majd mi megoldjuk valahogy!
Van egy jobb ötletem. Mit szóltok ehhez: "Ti okoztátok, oldjátok meg ti!"?
Nem lenne sokkal logikusabb?
Képzeld el, ha ahelyett, hogy a garázsunkban tornyoznánk fel ezeket az e-hulladék hegyeket
és a kínai Guiyu utcáin,
elküldenénk azon cég igazgatóinak garázsába, akik csinálták.
Fogadjunk, hogy igen hamar telefont ragadnának és
újraterveztetnék termékeiket, hogy ne lerakóra készüljenek.
Azt, hogy rákényszerítsük a cégeket, hogy foglalkozzanak e-hulladékukkal
Kiterjesztett Gyártói Felelősségnek vagy Termék visszavételnek nevezzük.
Ha az elavult kütyük problémájával nekik kellene megküzdeniük,
akkor egyszerűen olcsóbb lenne nekik úgy megtervezni őket, hogy hosszú életűek legyenek,
kevésbé toxikusak és hulladékuk alapból könnyebben hasznosítható.
Modulárisan fejleszthető termékeket is gyárthatnának, hogy ha bármely rész tönkremegy,
akkor csak küldenének egy újat, ahelyett, hogy visszavennék tőlünk az egész romhalmazt.
Európában és Ázsiában már felütötte fejét a visszavételről szóló törvény.
Az USA több városában hasonló törvények vannak már életben,
ezeket meg kell védeni és tovább kell erősíteni őket.
Itt az idő, hogy magunk mellé állítsuk ezeket a zseniket
a visszavételi kötelezettséggel és zöldebb termékeket követelő lakossági akciókkal,
hogy megkezdődjön a nagy verseny a csúcs felé,
ahol a tervezők a hosszabb élettartamú, mérgező-anyag mentes termékekért versengenek.
Legyen egy zöld Moore-törvényünk!
Ha 18 havonta feleznénk a felhasználható vegyi anyagok számát,
akkor a megmérgezett munkások száma még ennél is gyorsabb ütemben csökkenne.
Kihívást kell adnunk ezen tervezőknek, amihez felnőhetnek és használhatják, amiben a legjobbak:
új dolgot kifejleszteni!
Néhányan már most rájöttek, hogy ahhoz túlságosan jók, hogy lerakóra tervezzenek
és kitalálták, hogy miként lehetne PVC és toxikus égésgátlók nélkül számítógépet gyártani.
Szép munka volt, srá***!
De ennél is többet elérhetünk!
Mikor elektronikai termékeinket a hulladékhasznosítóhoz visszük
győződjünk meg róla, hogy nem a fejlődő országokba szállítja.
És ha tényleg muszáj valami új kütyüt vennünk, válasszuk a környezetbarátabb termékeket.
De az igazság az, hogy ebből a helyzetből tudatos fogyasztással jelenleg nem lehet kitörni,
mivel a boltban található választék meglehetősen szűk,
amit a cégek tervezői és a jogalkotók határoznak meg.
Ezért kell összefognunk és szigorúbb törvényeket követelni a toxikus vegyi anyagok területén
és az elektronikai hulladék kivitel betiltása érdekében.
Milliárdnyian vannak, akik szeretnének hozzáférni
ahhoz a hihetetlen információ és szórakoztatás dömpinghez, amit az elektronika kínál.
De ehhez akarnak hozzáférni, nem a toxikus hulladékhegyekhez!
Úgyhogy ösztönözzük az agyakat, hogy küldjék csak a régi eldobható dizájnt a mentális lerakóra,
ahol megérdemelt helye van és ehelyett alakítsuk át az elektronikai ipart
és a globális társadalmat is olyanná, mint amit úgy terveztek, hogy tartós legyen.
Felirat: Diverziti Egyesület www.diverziti.hu