Tip:
Highlight text to annotate it
X
Szia, üdvözöllek a YouTube Szimfonikus Zenekar
trombita-mesterkurzusán.
A nevem Philip Cobb, én vagyok a Londoni Szimfonikus Zenekar
trombita szólamvezetője.
Itt a jobbomon pedig Nigel Gomm.
Gomm: Két évvel ezelőtt, amikor csináltuk ezt a YouTube dolgot,
itt volt ez az idős trombitás a London Szimfonikusban,
Maurice Murphy, aki ma már nyugdíjas.
Nagyon híres ember.
Maurice 50 évvel idősebb nálad.
Cobb: [kuncog]
Gomm: Szóval itt ez a hatalmas ugrás.
Milyen érzés?
Cobb: Őszintén szólva ez hatalmas kiváltság.
Tudod én világéletemben
ilyen emberekkel akartam dolgozni, mint Rod és te.
A zenekart hallgatva nőttem fel.
És a részleg háttere és öröksége miatt,
ez egy hatalmas kiváltság.
Tényleg az.
Gomm: Játszd el a Mahler 5-öst, mutasd meg a saját verziódat.
[Mahler 5. szimfóniája]
Fantasztikus.
Hogyan fognál hozzá
hogy valami hasonló szülessen?
Cobb: Nos, azt hiszem, kezdetnek,
sokan tudják, hogy a Mahler 5-ös
az egy a sok trombitás szemelvény közül,
és hogy az egész szimfónia
úgy kezdődik, hogy a trombita egyedül játszik.
Azt hiszem, hogy a megközelítéshez
sok magabiztosság kell.
És ez nem -- kivéve talán, mondhatnád,
az első három ütemet --
ez nem egy olyan belépő, amit vissza lehetne fogni.
Tehát én személy szerint -- tudom,
hogy ez talán egy kissé arrogáns felfogás,
de itt arról van szó, hogy odatesszük és elindítjuk úgy,
ahogyan be szeretnénk lépni.
Szerintem. Ez az, amit...
Gomm: És mi van a dinamikával, és a --
tudod, a nagyon nagy és nagyon gyors
levegővételekkel
amikor elkezded. Mit gondolsz ezekről?
Amikor ott ülsz a színpadon, és elkezded
a semmiből.
Ez bizonyosan egy idegtépő pillanat.
Inkább a zenére gondolsz,
vagy arra, hogy "Úristen!"?
Cobb: Nos, azt hiszem, amikor legelőször játszottam,
akkor azt hittem, hogy majd ezt fogom érezni.
Azt gondoltam, hogy majd jön, hogy "Úristen, most...
... mihez kezdek?"
Hogy vajon ideges leszek-e,
de azt hiszem,
vicces, de
nem voltam az.
Azt hiszem, részben azért nem, mert izgatott voltam
az első, vagyis az első néhány előadás alatt.
De azt hiszem,
ez számomra így, viszonylag fiatalon,
csak most kezdem a pályám, tudod,
London Szimfonikus, Mahler 5-ös, ez egy izgalmas dolog.
Ez egy trombitás nyitás.
Ez egy fantasztikus nyitás.
Drámai.
Játszd úgy, ahogyan valóban gondolod.
Gomm: Tehát amikor az emberek majd belevágnak,
gyerekek, tanulók, bárki,
mi az, amit figyelni fogsz?
Cobb: A személyiséget,
azt, hogy ki van-e dolgozva minden apró részlet,
azt, hogy a szólamok a megfelelő irányba tartanak-e.
Ezenkívül arra, hogy a hangok --
említettem már a magabiztosságot, de hogy a hangok ne váljanak túl
agresszívvé, amikor játszod, és
ne legyenek túlerőltetve.
Rézfúvós lévén valószínűleg remek technikád van
a trombitához.
Biztos vagyok benne -- persze nem értek hozzá,
de biztos vagyok benne, hogy
vonós hangszereknél is így van,
hogy ha nincs meg az
odaillő hang,
akkor nem hiszem, hogy bárki is szívesen meghallgatná.
Gomm: Így van. Cobb: Vagy csak nagyon kevesen.
Gomm: Ez teljesen igaz.
Tehát elmondanám azoknak, akik majd erről készítik a felvételüket,
ezekről a szemelvényekről, hogy nézhetsz úgy is a darabokra,
mint technikai gyakorlatokra,
de nem azok.
Mi többet fogunk majd figyelni.
Tudod minden hangszernél az történik,
hogy próbálod valaki fülét odavonzani
a hanghoz, de gyakran --
tudat alatt, nem az a lényeg, hogy milyen briliáns vagy feltűnő
vagy bármilyen az, amit játszol.
Hanem a hangszer hangja a lényeg.
Tehát amikor ilyesmit csinálsz,
fontos a technikai oldal is,
de éppen olyan fontos
a zenei oldal,
és az, hogy a hangszer gyönyörűen szóljon,
még akkor is, ha hangos.
Akkor is gyönyörűnek kell lennie.
Rendben, jöjjön tehát a középső szakasz hosszú szólója
a Don Juanból.
E-ben van.
[nevet]
[Strauss Don Juanja]
Remek, Phil.
Két levegővétellel játszottad el.
Miért döntöttél így?
Pusztán a lélegzés miatt,
vagy a szétdarabolódás miatt,
vagy...
Cobb: A második levegővétel
segít, miközben felfelé haladsz
a regiszterben.
Szerintem számos lehetőség van
ha izgulsz vagy nagyon nagy szükségét érzed,
hogy a részek között valahol levegőt vegyél.
Például
nézzük a 138. ütemet.
Második hang. Gomm: Ezután a... igen.
Cobb: Ez egy rövid lehetőség,
hogy levegőt vegyél
és aztán négy ütemmel később
van egy másik.
Gomm: "Azért, mert ez egy nagyon hosszú szólam, igaz?"
Főleg az első szakasz.
Cobb: És annál a pontnál vagy,
ha nem tévedek, amikor Te vezeted az egész zenekart.
Gomm: Igen. Cobb: És ekkor
szintén mondom, nem agresszíven,
de egy zenekart kell vezetned,
egy megfelelő -- Gomm: Neked sikerült
eljátszanod, és gyönyörűen szólt,
de valójában igen hangosan játszol.
Ahogy mondod, vezetned kell a zenekart.
Hogyan éred el, hogy a hang,
miközben játszod, ne legyen durva?
Ez egy állandó dolog, hogy -- hogy odafigyelsz?
Cobb: Igen. Gomm: Mert már
beszélgettünk erről Maurice-szal, és azt mondtam: "Maurice,
tudod, te csak dallamokat játszol.
Arról vagy híres, hogy dallamokat játszol, a legegyszerűbb dallamokat.
Hogyan gondolod ki ezeket?"
Erre azt mondta --
azt hiszem legalábbis, -- hogy amikor zenekarban volt,
miközben az himnuszokat játszott,
akkor mindig szavakat gondolt a játékába,
mintha éneklés lenne.
Tehát úgy tagolt, mint egy énekes.
És Te is ezt csinálod.
Természetesen játszod el a szólamot.
Cobb: Nos, én mindig szerettem a dallamokat.
Tudod nekem személy szerint
a kortárs zene és hasonlók
technikailag kihívást jelentenek,
és nagyon hatásosak.
De számomra sokkal élvezetesebb egy dallam eljátszása,
mint bármi más.
És persze figyelek is, tudod --
kisgyerekkorom óta figyelek --
Gomm: Kürtös múltad van.
Cobb: Így van, az Üdvhadsereg
zenekarának kürtöse voltam.
És tudod, figyelni az emberekre olyan,
valószínűleg hasonló, mint amit Maurice mondott a himnuszokról,
és a szavak asszociációjáról.
Persze nem feltétlenül gondolom ezt végig olyankor.
De van ez az állandó dolog a katonai zenekaroknál,
és biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy a kültéri zenekaroknál is,
a tagolással, és a figyeléssel --
és azt hiszem, csak úgy kialakul.
Gomm: Igen, tehát elmondanám azoknak, akik közületek ezt játsszák majd,
hogy hangokat játszani, az egy dolog.
De ezeket is ki kell dolgoznod, hogy hol veszel majd levegőt,
hányszor, de ahogyan Phil is mondta,
ezzel együtt próbálj meg nagyobb íveket kidolgozni
a részlet során, ami nem egyszerű,
mert magas hangon fejeződik be.
Cobb: Megcsináljam még egyszer, levegővétellel?
Gomm: Igen, csináld.
Vegyél extra levegőt.
[Beethoven: Leonóra-nyitány No. 2]
OK, ez a Leonóra trombitahívása.
D-esz.
Színpadon kívüli, és...
nyolc ütemmel előtte egy hosszú részlet van
a vonósokkal, nagyon hangos crescendo,
ami a színpadon kívüli hívás első hangján fejeződik be.
Tehát legyen --
nos, ez színpadon kívüli.
Tehát legyen pompás és jelenlévő.
A második hívás pedig még inkább.
[Beethoven: Leonóra-nyitány No. 2]
Jól van.
Remek. Cobb: A másodikat?
Gomm: Igen, nézzük a következőt. Most jöjjön a második.
Lássuk, hogy meg tudod-e csinálni egy kicsit másként.
[Beethoven: Leonóra-nyitány No. 2]
Rendben. Nagyon jó.
Technikailag nem bonyolult,
addig, amíg el nem kezded gyorsabban játszani.
Azt hiszem -- miközben ezt játszod,
csináld meg mindkét szólamot,
próbáld meg -- habár ez a kettő ugyanaz a szólam,
a másodiknak sokkal inkább sürgetőnek kell lennie
zenei értelemben, szóval -- lehet, hogy a
tizenhatodok egy kicsit továbblökik,
és a triolák pedig még egy kicsit, ha sikerül,
tovább, a hosszú A felé.
És igen, itt még oda kell figyelni
az arpeggiók pontosságára.
Van erre tipped?
Azon kívül, hogy lassan gyakoroljunk?
Cobb: Lassan gyakorolj, és rendesen üsd le,
kalapáld a billentyűket. Gomm: Igen.
Cobb: Próbálgasd és pszichésen sulykold magadba.
Gomm: OK, és mindegyikre vonatkozik,
mindegyik részletre,
hogy ez valószínűleg technikailag
a legkönnyebb a három közül.
De ez ne tántorítson el.
Itt ül ez a fantasztikus trombita-szólamvezető,
de tudod, nem várjuk el mindenkitől, hogy
így tudjon játszani.
Ne menjen el a kedved. Próbáld meg.
Akármi is történik, csak próbáld meg.
Amit mi keresünk,
az nem csak technika.
A zenét keressük.
Dallamokat és íveket keresünk,
gyönyörű hangzást.
Ezt nem lehet elérni pusztán technikával,
és a hangok pontos leütésével
egy rézfúvós hangszeren.
Cobb: Még egy dolog...
Ki kell még térnünk arra a tényre,
hogy valószínűleg sokan közületek
még nem játszották ezeket a darabokat
és részleteket zenekarban,
vagy zenekarral.
Amit én személy szerint szoktam csinálni,
és ez nem feltétlenül csak trombitásoknak szól,
az az, hogy sokféle zenét és
sokféle zenei stí*** hallgatok.
Szerintem nagyszerű ötlet
ilyen részleteket hallgatni,
és figyelni, hogy mikor lép be a trombita,
és a különböző trombitások hogyan játszanak,
így lesz egyfajta elképzelésed
arról, hogy mi is az, amivel foglalkozol most,
és amikor a meghallgatáson játszol.
Szerintem. Gomm: Igen.
Ne utánozz. Cobb: Nem, semmiképpen se utánozz.
Döntsd el, hogy Te mit akarsz csinálni.
Gomm: Ha hatféle különböző felvételt hallgatsz meg,
teljesen különböző verziókat fogsz hallani.
Cobb: Igen, ez általában így van, nem csak ezekkel a részletekkel.
Ez teljesen -- ne másold, ahogy más szólókban hangzik,
hanem ahogy Nigel is mondta, csak hallgasd,
hogy más trombitások hogyan játsszák le a dolgokat.
És ez mindig -- azt gondolom, hogy ez mindig előnyt jelent.
Gomm: Szóval legyen benne örömöd.
Ne félj tőle.
Ha mégis egy kicsit nagy hangerőn játszod,
figyelj oda, hogy legyél egy kicsit távolabb a mikrofontól,
mert a trombitánál könnyen
előfordulhat, hogy torzít a felvétel.
És élvezd.
Örömtelinek kell lennie,
mert ha nem élvezed,
a hallgató sem fogja.
Cobb: Ez tehát a vége a mi kis mini mesterkurzusunknak.
Búcsúzom Nigel és a magam nevében.
Gomm: Sok szerencsét, próbáld meg, és élvezd.
Cobb: Egyetértek.
[nevetés]