Tip:
Highlight text to annotate it
X
Gilliver: Helló, köszöntelek
a YouTube Szimfonikus Zenekar
cselló mesterkurzusán!
A nevem Rebecca Gilliver, és a Londoni Szimfonikus Zenekar
szólamvezető csellistája vagyok.
A Tell Vilmossal kezdjük,
amely kiválóan megfelel,
mert általában ez egy hangverseny nyitódarabja,
ami minden bizonnyal elég ijesztő pillanat
egy szólamvezető csellistának.
Teljesen egyedül kezded el,
és az első két ütemben, végig magad vagy,
de ne aggódj, mert a harmadik ütemben
a kollégáid bájos kórusa következik,
ahogy az összes cselló belép,
és gyönyörű harmóniában játszik veled.
Így, ha egy meghallgatáson
teljesen egyedül érzed is magad a magas H-knál,
csak gondolj arra a harmóniára,
amit mögötted hallatszana,
ha valóban egy hangversenyen játszanál,
és ez majd felbátorít és inspirál.
Tehát az elejét teljesen egyedül játszom.
[Rossini Tell Vilmosának nyitánya]
Nos, mivel nincs túl sok időnk,
nem játszom végig az összes H-t,
de egy meghallgatáson neked mindet végig kell játszanod,
és ügyelj arra, hogy mindegyik megfelelően hosszan szóljon,
és végig gyönyörű hang legyen.
Ugorjunk az első cselló
harmadik belépésére,
itt van egy bájos pillanat,
mivel a harmadik cselló ezt játssza.
[eljátssza]
És itt kell belépned...
[eljátssza]
és ez az a rész, ahol mindenki más belép.
Nos ez a három Gisz állandóan visszatér.
Négyszer is megismétlődik.
[eljátssza]
Szóval ez a három Gisz négyszer visszatér,
és a többi cselló minden alkalommal
más harmóniát játszik, ezért válassz olyan hangszínt,
ami az ő harmóniájukhoz illik.
Először csak egy gyönyörű...
[eljátssza]
E-dúr.
A második, amelyik már kicsit más...
[eljátssza]
itt a harmónia kicsit összetettebb.
A harmadik előírása "pianissimo,"
és a harmónia még elragadóbb.
[eljátssza]
És végül az utolsó.
[eljátssza]
Tehát minden alkalommal, amikor ezeket a Giszeket játszod,
hallanod kell a fejedben ezeket a harmóniákat,
és megalkotnod egy hangszínt, amilyen hangszínt csak akarsz,
ami illik ezekhez a harmóniákhoz.
Rendben, a trillák -- most ezeket sem fogom eljátszani,
mert nincs annyi időnk, de újra megjegyzem,
meghallgatás esetén, játszd őket végig.
Ne rövidíts le egy ütemet se.
Végezetül pedig az a csúsztatás a végén,
ami verejtékcseppeket csal
minden szólamvezető homlokára.
Hm, egyszer játszottam
a Világzenekar a Békéért együttessel,
ahol Sandro Laffranchini volt a csellista,
aki a milanói Scala szólamvezetője,
és vagy tízszer el kellett játszania
a próbákon és koncerteken, és minden alkalommal,
tökéletesen csinálta ezt a csúsztatást.
Teljesen lenyűgözött, és megkérdeztem tőle:
"Mi a titkod, Sandro?"
Erre kicsit elgondolkodott, és azt mondta:
"Közvetlenül a csúsztatás előtt
valami teljesen más dologra gondolok."
Ezzel kapcsolatban több dolgot kell elmondani.
Ha ott ülsz, és aggódsz,
hogy hogyan mozdul majd meg a kezed...
[eljátssza]
Rendben, ez működhet, de ha nagyon izgulsz miatta,
lehet, hogy nem sikerül.
Ezért gyakorolj.
Gyakorolnod kell ezt a csúsztatást,
éjt nappallá téve,
és amikor rákerül a sor,
gondolhatsz mondjuk a vonódra, vagy csak magára a zenére,
és ne aggódj a csúsztatás miatt.
Ha nem sikerül, attól még nem dől össze a világ,
még akkor sem, ha Te úgy érzed.
Brahms 2. szimfóniájának második tétele:
a gyönyörű csellószóló.
Ez a szemelvény mindig előkerül a Londoni Szimfonikusoknál.
Minden rendű és rangú meghallgatáson használjuk,
és ennek oka,
hogy rengeteget elárul arról, hogyan játszol,
mind szellemi, technikai és érzelmi szempontból.
Ezt a darabot mindig ugyanazzal a két kérdéssel közelítem meg.
Először is: mit gondolt Brahms a poco forte előírásnál?
Ez egy határozottan kétértelmű előírás,
és Brahms elég sokszor használta.
Hirtelenjében nem is tudom, hogy bárki más használta-e,
de talán valaki a YouTube-on meg tudja mondani, ha igen,
és akkor beismerem, hogy tévedtem.
No de egyáltalán mit is jelent ez?
Nyilvánvalóan nem forte.
Nem egy erőteljes, tolakodó forte hang.
És ugyanúgy nem is piano,
és nem is a kompromisszum- jellegű mezzoforte.
Véleményem szerint a kulcs az espressivo előírás,
amely utána következik.
A karaktere legyen --
egy igazán határozott kifejezés rejtőzik mögötte,
és el tudom képzelni Brahms kínlódását:
hogyan írja körül, amit akart,
úgyhogy nekünk is így kell tennünk a darab megközelítésénél.
Ez továbbvisz egy másik kérdéshez,
ami a vonókezelést illeti.
Ha meghallgatáson vagy,
a partitúrában előírt vonókezelést ismered.
Mindig az a legjobb, ha az ott szereplő vonómozdulatokat használod.
De egyszersmind rugalmasnak is kell lenned.
A Londoni Szimfonikusok kottái annyiszor változtak,
hogy a hangjegyek már csaknem kitörlődtek belőlük.
Hm, én mostanában kettéosztom a vonómozdulatot,
ami kissé kompromisszumos megoldás,
de szerintem szebb hangot eredményez.
Hm, véleményem szerint
ebben a darabban a legfontosabb a hang.
Nem találkozol lapos, kemény hanggal,
az egész hihetetlenül lágy és, hm, nem ugrik be a megfelelő szó...
Egyfajta megtámogatott, meleg hangszín.
Csak az elejét játszom el.
[eljátssza]
Persze Te is csinálhatod így,
mert ez egy valamivel nagyobb tempó volt,
csak egy vonómozdulattal.
[eljátssza]
Igazán megéri gyakorolni az összeset: az egy vonómozdulatot,
a kettéosztott vonómozdulatot, az egyes mozdulatokat hosszan, másokat pedig kettéosztva.
Csak rugalmasan.
Rendben, ezzel kapcsolatban talán technikailag a legnehezebb
az ujjváltás felfelé a H-ra.
Ügyelj arra, hogy a kezed előre felkészüljön
erre a felső H-ra.
[eljátssza]
És amikor odaérsz,
a kezed kiegyensúlyozottan játssza a hangot,
és gyönyörű...
[eljátssza]
meleg vibrato lesz benne.
Igazán megéri gyakorolni,
hol akarsz a csellón játszani...
[eljátssza]
még mielőtt elkezdenél aggódni, hogyan jutsz odáig,
már tudd, hogy ebben a fekvésben akarsz lenni.
A nyolcadok teljesen mások a negyedik ütemben,
mint a hatodikban.
Látható, hogy a harmadik ütem poco forte,
a hatodik pedig piano,
tehát nagy kifejezésbeli különbség van közöttük.
De a harmadik ütem egyszersmind parlando is.
A nyolcadok...
[eljátssza]
míg a hatodik ütemben, nagyon is legato...
[eljátssza]
a vonó tehát nagyon, nagyon egyenletesen mozog.
Ahogyan a vonókezelést,
az ujjrendet is Te határozod meg.
Eldöntheted, hogy felfelé vagy lefelé csúsztatsz a húron,
vagy csak keresztirányban mozogsz.
Ez nagymértékben a Te döntésed.
A magam részéről inkább a keresztirányú ujjváltást használom
ebben a darabban, mert szerintem a szünetek sokatmondóbbak,
de szép az is, ha kifejezően játszol,
és beleadod azt a plusz, hm, azt a plusz csúsztatást vagy váltást is.
Rendben, akkor most eljátszom a darabot.
Nos, még egy fontos dolog vele kapcsolatban,
hogy úgy hangzik, mintha egyetlen óriási hosszú szólam lenne,
szóval ezt megpróbálom visszaadni.
[eljátssza]
Ezzel elértünk mesterkurzusunk végére.
Remélem, élvezetes volt,
és akadt benne a számodra hasznos dolog is.
Sok sikert a meghallgatásotokhoz.
Már nagyon várom, hogy mindet meghallgathassam,
és remélem, élvezitek az oda vezető utat.
Köszönöm!