Tip:
Highlight text to annotate it
X
Helló,
A nevem Klaus Stoll,
A Berlini Filharmonikusoknál játszom
már 43 teljes éve, és ezt zenei otthonomnak tekintem.
Ezek az otthonszerű érzések
szorosan kötődnek Ludwig van Beethoven 5. szimfóniájának számos előadásához.
Ez egy kitűnő szimfónia, ha a nagybőgőről van szó.
Két szakasz tűnik ki a nagybőgőjátékot illetően,
amely Beethoven idejében hatalmas fejlődésen ment keresztül.
Az első a scherzo témája. 0:01:01.120,0:01:04.4400:01:04.440,0:01:20.320 ♪ (eljátssza)
Ez nagyon tompának
és halknak hangzik,
azonban Beethoven pianissimót írt,
tehát egy másodpercen belül,
és ez a szakasz legnehezebb része,
egy pillanattal később már
legatót játszom négy különböző húron,
és ez pianissimóban igen magas elvárás,
főként a nagybőgő vonójának és nagyon vastag húrjainak.
♪ (eljátssza)
Most a 27. ütemre ugrunk.
♪ (eljátssza)
Ezekkel a durva hangokkal
♪ (eljátssza)
csak azt a témát támasztom alá, amit a fúvósok játszanak,
ami azt jelenti, hogy itt nagyon rugalmasan kell játszanom,
♪ (eljátssza)
majd eljátszom a témát,
de a kifejezésnek "misteriosónak" és
borzasztóan sötétnek kell lennie.
ez volt a Beethoven zenéjében lévő
érzelmi skála egyik alappillére.
Most újra eljátszom az elejétől.
♪ (eljátssza)
És itt felmerül egy kérdés:
Sok nagybőgős próbálja ezt az ütemet felfelé vonással játszani,
mert ezt persze könnyű a pianissimo csúcsán játszani,
♪ (eljátssza)
de ez nem működik.
Ezért fel kell emelnem a teljes karomat,
ami azt jelenti, hogy fizikailag sokkal jobb,
ha könnyedén tudom mozgatni a vonót,
vízszintesen és függőlegesen,
egyetlen gördítéssel.
Ezután nagyon fontos, hogy számolj be magadnak a meghallgatáson.
A tempónak pontosnak kell lennie.
♪ (eljátssza)
ezután tovább számolok
♪ (eljátssza)
Ennyi lenne tehát a gyakorolnivaló a scherzóval kapcsolatban.
A vonó oldalát kell használnom
hogy csak a húr néhány szálát érintse, és így egy puhább,
halk hang keletkezik.
Olyan legyen, akár egy árnyék.
Árnyék C-mollban.
Ezután a trió C-dúrban követi.
Ez nagy elvárás a trióval szemben, mert a nagybőgősnek táncot kell játszania,
a téma egy tánc.
A mi világunkba,
a nagybőgős világba nem gyakran kerül tánctéma.
De ez egy kiemelkedő példa,
a témát C-dúrban játsszuk,
ami egy nagy körtáncot jelenít meg.
♪ (eljátssza)
Mi is történik itt?
Fel kell osztanom, és el kell halkulnom pianóról pianissimóra.
Zeneileg pedig ki kell fejeznem valamit,
ami látható,
emberek csoportját látjuk, ahogyan eltáncolnak.
Mikor távolodnak, persze nem táncolnak lassabban.
Csak a zenei látókörtől távolodnak,
ez az elindulás az, amit
zeneileg a nagy dinamikai különbségekben éreztetnem kell.
♪ (eljátssza)
Meg kellett mutatnom,
ahogyan a táncos csoport a térben eltűnik.
Mit kell ehhez tennem?
A vonót finomabban kell kezelnem.
Amikor ezt kell játszanom,
a vonó fogásánál,
az ütések nagyon erősek,
♪ (eljátssza)
és így nagy erő jut a húrokra,
amik azután visszalökik a vonót.
Ha ezt csökkenteni szeretném,
a dinamika csökkentése érdekében
akkor kisebb vonást kell alkalmaznom,
és a vonó homorú formája itt megmutatja, hogy
pontosan középen tudom a legjobban irányítani.
Amikor viszonylag halkan akarok játszani,
A vonót oldalra kell fordítanom,
így nem 140 szállal játszom, hanem tízzel vagy hússzal.
Vagyis nem eljátszom ezt a hangot,
hanem elfordítom a vonót,
felmegyek a gyújtópontig,
♪ (eljátssza)
A tempót továbbra is tartani kell,
a dinamikán és az artikulációs váltásokon kívül minden változatlan.
Így gondolhatta Beethoven
♪ (eljátssza)
és később
♪ (eljátssza)
a vonó csak táncol.
Azt hiszem, hogy ezzel a recepttel dolgozva
nem csak Beethovennél,
sokat tanulhatunk a fizikai lehetőségekről,
ami nagyban megerősíti a zenei képességeinket.
Most búcsúzom,
és sok szerencsét kívánok a meghallgatáshoz,
azzal zárnék, amit egyszer a híres Ray Brown mondott:
"Ne hagyd abba a gyakorlást,
amíg még szebben nem hangzik." 0:09:34.760,0:09:36.8000:09:36.800,0:09:38.000 Köszönöm szépen!