Tip:
Highlight text to annotate it
X
Fordító: Júlia Martonosi Lektor: Maria Ruzsane Cseresnyes
Szeretnék egy keveset beszélni önöknek a félelemről
és a félelem áráról,
s a félelem koráról, amelyből most kászálódunk ki.
Szeretném, ha nem stresszelnének,
tudniuk kell, hogy van némi fogalmam a félelemről és a szorongásról.
New Jersey-i zsidó srác vagyok.
(Nevetés)
Előbb voltam képes gyötrődni, mintsem járni.
(Nevetés)
Kérem, hogy ezt tapsolják meg.
(Taps)
Köszönöm.
Olyan korban nőttem föl, amikor volt mitől félni.
Kiskoromban kivittek bennünket a hallba,
és azt tanították, hogy a kabátunkat hogyan tegyük a fejünkre,
hogy megvédjen bennünket a világméretű atomháborútól.
Már a hétéves agyammal is tudtam, hogy ez mit sem használ.
De azt is tudtam,
hogy a világméretű atomháború miatt nyugtalankodnunk kell.
Az 50 évig tartó
háborús fenyegetettségre
kormányzatunk és társadalmunk
csodás dolgokkal reagált.
Válaszul létrehoztuk az űrprogramot,
Válaszul megépítettük autópálya-rendszerünket.
Válaszul létrehoztuk az internetet.
Néha a félelem építő jellegű válaszra képes.
De néha a félelem nem építő módon reagál.
2001. szeptember 11-én
19 fickó elfoglalt 4 repülőt,
és nekiröpítette őket egy pár épületnek.
A merényletek iszonyú áldozatokat követeltek.
Nem akarom lebecsülni az áldozatok számát,
de a válaszul hozott intézkedések nyilvánvalóan aránytalanok voltak,
a tébolyig terjedően aránytalanok.
Átalakítottuk az USA nemzetbiztonsági szervezetét
és sok más kormányét is, hogy kezeljék
azt a fenyegetettséget, ami még csak korlátozott mértékű volt. amikor ezek
a támadások történtek.
A felderítő szerveink adatai szerint
2001. szeptember 11-én
az al-Kaida kemény magja 100 főből állt.
Csak néhány ezer terrorista volt.
Senkire nem jelentettek
tényleges veszélyt.
De mi átalakítottuk az egész nemzetbiztonsági szervezetünket
a II. világháború vége óta soha nem látott mértékben.
Két háborút kezdtünk.
Több billió dollárt elköltöttünk.
Felfüggesztettük az értékeink érvényességét.
Megsértettük a nemzetközi jogot.
Bocsánatossá tettük a kínzást.
Elfogadtuk azt az elvet,
hogy ha azok 19-en megtehették, bárki megteheti.
Ebből adódóan, a történelem során először,
mindenkiben fenyegetést láttunk.
Mi lett mindennek az eredménye?
Megfigyelések egész országokra, emberek százmiilióira vonatkozóan,
e-mailek és telefonbeszélgetések
lehallgatása --
fittyet hányva rá, hogy ezek az országok a szövetségeseink,
fittyet hányva rá, hogy mi az érdekünk.
Azt állítom, hogy 15 év elteltével,
azaz napjainkban, több a terrorista,
több a terrortámadás, több az áldozat.
Az USA Külügyminisztériumának adatai szerint
napjainkban a támadások kiinduló körzetei
sokkal instabilabbak, mint eddig bármikor,
talán a vízözön óta.
A válaszlépésünk nem volt sikeres.
Meg kell kérdeznünk, hol tévesztettünk utat?
Mit tettünk? Milyen hibát követtünk el?
Lehet erre azt felelni, hogy persze, Washington működési zavarral küzd.
Dúl ott a politikai kenyérharc.
Ketrecharccá változtattuk a vitát.
Ez így van.
Hiszik vagy sem, a működési zavarnál vannak még nagyobb bajok is,
és épp ezért mondom,
hogy a működési zavar ami lehetetlenné teszi,
hogy a világ leggazdagabb és legerősebb országában bizonyos dolgok megoldódjanak,
sokkal veszélyesebb, mint amit egy ISIS-szerű csoport elkövethet,
mert az utunkba áll, és akadályozza a haladásunkat.
De még más bajok is vannak.
Ezek a bajok
abból a tényből erednek, hogy Washington és más fővárosok is
alkotói válságban vannak.
A washingtoni agytrösztöktől,
amelyek azért vannak, hogy ott szülessenek az új ötletek,
nem jönnek merészen új eszmék,
mert ha valaki merészen új eszmét hírdet,
nemcsak hogy rátámadnak a Twitteren,
hanem nem hosszabbítják meg állami megbízatását.
Mert túlreagáljuk a politikai vitákat,
"mi és ők" mentalitású kormányzatunk van,
csekély számú döntéshozóval.
Ha együtt ülünk páran egy szobában, hogy eldöntsünk dolgokat,
mire számíthatunk?
Csakis csoportgondolkodásra.
Mindenkinek ugyanaz a világképe,
és a csoporton kívülről származó más nézeteket fenyegetésnek veszik.
Ez veszélyes.
Vannak folyamatok, amelyeknek a média munkaciklusaihoz kéne igazodniuk.
Egyes kormányzati szervek prognózisokat készítenek a jövőre vonatkozóan,
ebből lesz a stratégia
más kormányokban, amelyek igazodnak
a média munkaciklusaihoz, de mi nem tudunk.
S ezért nem látunk előre.
Szeptember 11-én válságban voltunk, mert nem a kellő irányba néztünk.
Ma 9/11 miatt vagyunk válságban,
és még mindig rossz irányba nézünk,
tudjuk, mert látjuk a trendek változását,
s ezek sokkal fontosabbak a 9/11 idején látottaknál,
sokkal fontosabbak, mint a terroristák általi veszély,
sokkal fontosabb még annál az instabilitásnál is,
amelytől manapság a világ egyes területei szenvednek.
A világ említett fertályán észlelt jelenségek
lehet, hogy tünetek.
Lehet, hogy ezek nagyobb trendekre adott válaszok.
De ha a tünetet kezeljük, és figyelmen kívül hagyjuk a nagyobb trendeket,
akkor sokkal nagyobb bajt hozunk a fejünkre.
Mik ezek a tendenciák?
Nos, az önökéhez hasonló csoportoknak
ezek a tendenciák nyilvánvalók.
Oly korban élünk, amikor a társadalom szövetét
újraszövik.
A The Economist néhány nappal ezelőtti borítóján azt olvassuk,
hogy bolygónk lakosságának 80%-a
2020-ra okostelefont használ.
Internetre kötött kis számítógépet fogunk a zsebünkben hordani.
Afrika nagyobb részén a mobiltelefon már 80%-ban elterjedt.
2014 októberében már olyan szakaszba kerültünk,
amikor több mobileszköz és SIM-kártya van
a világon, mint ember.
Pár év múlva a történelem olyan korszakába érünk,
amelyben bolygónkon gyakorlatilag minden ember
egy ember-gyártotta rendszer részévé válik, először a történelemben,
elérhet bárkit,
jó és rossz szándékkal egyaránt.
Az ezzel kapcsolatos változások alapjaiban változtatják meg
a kormányzást és az életet az egész bolygón,
és ezen vezetőinknek el kellene gondolkodniuk,
amikor e közvetlen fenyegetések járnak a fejükben.
A biztonságot tekintve
túljutottunk a hidegháborún, amelyben túl drága lett volna megvívni egy atomháborút,
s ezért nem vívtuk meg.
Most az általam hűvös- vagy kiberháborúnak nevezett időszakban vagyunk,
amelyben a viszály költségei csekélyek, így esetleg abba sem hagyjuk.
Beléphetünk az állandó háborúskodás időszakába.
Ismerjük ezt, mert már több éve benne vagyunk.
S mégis, hiányoznak azok az irányelvek, amelyek útbaigazítanának.
Nem alakítottuk ki az alapvető elveket.
Ha informatikai támadást intéznek ellenünk,
képesek vagyunk-e fegyveres támadással viszonozni?
Fogalmunk sincs.
Ha informatikai támadást indítanak ellenünk, hogyan rettentjük el őket?
Amikor Kína informatikai támadásokba kezdett,
mit tett az USA kormánya?
Azt mondta, hogy vádat emel egy sereg kínai ellen,
akik soha nem jönnek az USA-ba.
Ezek a közelébe sem mennek a bűnüldöző szerveknek,
akik őrizetbe vehetnék őket.
Ez csak jelképes cselekedet, nem elrettentés.
A különleges egységek irányítói rájöttek a terepen,
hogy mobiltelefonos zendülők maroknyi csoportja
hozzáfér a műholdak képanyagához, amely egyébként csak szuperhatalmaknak elérhető.
Ha mobiltelefonunk van,
olyan hatalomhoz juthatunk, amilyen nem volt ezeknek a hatalmaknak sem,
s 10 éve szigorúan titkos lett volna.
A mobilomon van egy olyan program, amely felsorolja nekem,
melyik repülő hol van, milyen magasan, milyen sebességgel száll,
s mi a gép típusa,
hol jár és hol készül leszállni.
Vannak programok, amelyekből megtudhatjuk,
mit forgat az ellenség a fejében.
Ezeket az eszközöket szokatlan módon használják.
Amikor egy terrorista elfoglalt egy sydney-i presszót,
oda puskával és...
egy iPaddel ment be.
A fegyvere az iPad volt.
Mert hatalmába kerítette az embereket, megfélemlítette őket,
rájuk szegezte az iPadjét,
lefilmezte őket, majd a videót fölrakta az internetre,
befolyása alatt tartotta a világmédiát.
Ennek nemcsak biztonsági szempontból van jelentősége.
A nagyhatalmak közötti viszony
— reméltük, hogy a kétpólusú éra már a múlté —,
reméltük: egypólusú világban élünk,
melyben minden nagy gond meg van oldva.
Emlékeznek? Ez volt a történelem vége.
De nem.
Azt látjuk, hogy az internetre vonatkozó előfeltevéseink —
hogy össze fog kötni bennünket, összehozza a társadalmat —
nem feltétlenül igazak.
Pl. Kínában ott a Nagy Kínai Tűzfal.
Vannak országok, amelyek nemet mondanak: A határainkon belül
mi felügyeljük az internetet.
Felügyeljük a tartalmat és majd a biztonságunkat is.
Irányítani fogjuk az internetet.
Meg akarjuk mondani, mi legyen rajta.
Más szabályok fölállítására készülünk.
Azt gondolhatják, ez csak Kínában van így.
De nem csak Kínáról van szó,
hanem még Indiáról, Oroszországról,
Szaúd-Arábiáról, Szingapúrról, Brazíliáról.
A Nemzetbiztonsági Ügynökség botránya után az oroszok, a kínaiak, az indiaiak,
a brazilok azt mondták: csináljunk új internet gerincet,
mert nem függhetünk a másiktól.
S hirtelen mit látunk?
Itt az új kétpólusú világ,
amelyben a kiber-internacionalizmust,
hitünket,
a kiber-nacionalizmus,
egy másik hit fenyegeti.
Bárhová nézünk, ilyen változásokat láthatunk.
Látjuk a mobil pénz megjelenését.
Ott jelenik meg, ahol nem is számítunk rá:
Kenyában és Tanzániában,
ahol a pénzügyi szolgáltatásoktól elzárt milliók
pénzügyeiket telefonon intézik.
Vannak 2,5 millóan, akik ki vannak zárva a pénzügyi szolgáltatásokból,
és nemsokára már hozzájuthatnak.
Nemsokára milliárdnyi ember hozzá tud jutni a mobilján
a szolgáltatásokhoz.
Nemcsak a bankolás lehetőségét nyújtja majd,
hanem megváltoztatja a monetáris politikát,
megváltoztatja a pénz lényegét is.
Az oktatás ugyanígy változik,
Az egészségügy is ugyanígy változik,
A közigazgatási szolgáltatások is ugyanígy változnak,
s mi Washingtonban azon civódunk,
hogy minek nevezzük a Szíriát és Irakot elfoglaló terrorista csoportot:
ISIS-nek, ISIL-nek vagy Iszlám Államnak.
Igyekszünk eldönteni,
mennyit engedünk az irániaknak az atomalkuban,
amely 50 éves technológiákról szól.
Közben tudjuk, hogy beléptek egy informatikai háborúba ellenünk,
de fütyülünk rá, részben azért, mert az üzletemberek
nem kívánnak beszélni a támadásokról, melyeknek ők az áldozataik.
Ez pedig elvezet bennünket
a sorsdöntő kudarchoz.
Egy ilyen csoportnak ennél a kudarcnál semmi sem lehetne fontosabb,
mert az USA növekedése és valódi nemzetbiztonsága,
s mindaz, ami még a hidegháború alatt is a fejlődés hajtóereje volt —
a tudomány, a technika és a kormányzat partnersége
az állami és magánszektorban, amely Thomas Jefferson laborjában kezdődött
a találmányokkal.
Ilyenekkel mint a csatornák, a vasút és a távíró;
a radar és az internet,
Tang, a reggeli ital —
bár ez utóbbi talán nem a fejlődés legfontosabb tényezője.
Megvolt a partneri viszony és párbeszéd,
viszont a párbeszéd mára megszűnt.
Megszűnt, mert Washingtonban azt hiszik,
hogy a kevesebb kormányzás többet ér.
Megszűnt, mert — hiszik vagy sem —
tudomány elleni háború zajlik Washingtonban,
annak dacára, hogy a történelemben bármikor,
ha háborút kezdtek a tudomány ellen,
mindig a tudomány győzött.
(Taps)
De kormányunk nem hallgat ránk,
s a legfelső körökben nincs ember,
aki ezt fölfogná.
Az atomkorban
a nemzetbiztonsági vezetők iránt az volt az elvárás,
hogy beszédüknek súlya legyen.
Elvárták, hogy ismerjék a szakzsargont, a terminológiát.
Ha ma az USA-kormányzat legfelsőbb szintjét megkérnénk:
"Beszéljetek nekünk az idegtudományról, az IT-ről,
olyan tényezőkről, amelyek holnapra megváltoztatják a világot",
csak bambán bámulnának.
Tudom, mert amikor a könyvemet írtam,
150, többnyire tudományos és műszaki emberrel beszéltem,
akik úgy érezték, hogy mellőzik őket.
Miközben rengeteg csodás műszakink van,
akik remek dolgokat hoznak létre.
De ők sufnikban kezdték, nem volt szükségük a kormányzatra,
s a pokolba kívánják őket.
Sokuk politikai elvei nagyjából
libertariánus-anarchista félék:
"Hagyj békén!"
De a világ szétesőben van.
Hamarosan jelentős változások várhatók a szabályozásban,
a viszályokkal kapcsolatos lényeges témákban,
a biztonsággal és a magánügyekkel kapcsolatos témákban.
Eljutottunk a következő témacsoporthoz,
amely filozófiai természetű.
Ha internet híján nem szavazhatunk, nem juthatunk munkához,
nem bankolhatunk, nem jutunk a betegellátáshoz,
ha nem tanulhatunk —
akkor nem alapjog-e az internet, s nem kell-e alkotmányba iktatni?
Ha az internet alapjog,
vajon az 1,2 milliárdnak, akik nélkülözik a villanyáramot,
alapjoga-e a villanyáram?
Ezek alapvető kérdések. Hol vannak a filozófusok?
Hol a párbeszéd?
Ez pedig elvezet ahhoz, hogy mi okból vagyok itt.
Washingtonban élek. Sajnáljanak!
(Nevetés)
Ott nem nem folyik párbeszéd.
E témák, amelyek átalakítják a világot,
átalakítják a nemzetbiztonságot, a gazdaságot
reményt keltenek, fenyegetést jelentenek,
csak úgy oldhatók meg, ha mindazokat összehozzuk,
akik értenek a tudományhoz és a technikához,
újra együtt a kormányzattal.
A két tábornak szüksége van egymásra.
Amíg helyre nem állítjuk a kapcsolatukat,
amíg nem azt tesszük, ami naggyá tette Amerikát és más országokat,
addig csak egyre sebezhetőbbekké válunk.
A 9/11 ***ázata
nem a terrortámadásban elvesztett életekben,
elpusztult épületekben vagy elköltött dollármilliárdokban rejlik,
hanem abban, hogy szem elől tévesztjük legfontosabb kérdéseket,
és hogy képtelenek vagyunk egyesíteni
tudósainkat, műszakijainkat és kormányzatunk vezetőit
egy olyan átalakulás idején, amely csak a Reneszánsz kezdetéhez,
vagy a Földünkön végbement
legnagyobb változások kezdetéhez fogható,
és hogy nem tudunk előállni, ha nem is a megfelelő válaszokkal,
de legalább a megfelelő kérdésekkel.
De még nem tartunk ott.
Ám az ilyen viták és az önökéhez hasonló csoportok megteremtik
a lehetőségét, hogy efféle kérdéseket megfogalmazhassunk és föltehessünk.
Ezért meggyőződésem, hogy a TED-szerű csoportok
s az efféle viták olyan helyet képeznek a földkerekségen,
ahol a külpolitika, a gazdaságpolitika,
a szociálpolitika és a filozófia jövője végülis kialakul.
Ezért mindig nagy öröm önökhöz szólnom.
Köszönöm, nagyon köszönöm.
(Taps)