Tip:
Highlight text to annotate it
X
Ahogy visszagondolok,
úgy vélem, hogy egészen problémamentes,
jó és könnyű életem volt.
Az iskola és a munka,
és általánosan az élet nagyon jól ment.
Természetesen voltak apróbb helyzetek, mint mindenkinek,
de soha nem éreztem azt, hogy:
"Ez nem fog sikerülni, ezt nem bírom."
2009 őszén kezdtem el tanulmányaimat az egyetemen.
Egy kis városból jöttem a nagy Oslóba,
ahol az egyetem tanulóinak létszáma 30 000.
Minden sokkal nagyobb volt.
Nagyvárosi lettem, aki vonattal és metróval utazik.
Szórakoztató volt!
Idővel észrevettem, hogy amíg a vonaton ülök,
sok időt töltök egyedül,
vagy ismeretlen emberekkel.
Rájöttem, hogy egészen magányossá váltam emiatt.
Azt hittem, hogy olyan személy vagyok, aki szeret egyedül lenni,
de gyorsan felfedeztem, hogy kezdem elveszíteni a motivációt
- nem csak az iskolával kapcsolatban, hanem általában az életben.
Egy idő után elkezdtem "elaludni".
Valahogy úgy, hogy nem jártam be az iskolába,
mert tudtam, hogy ez a nap már tönkrement,
így jobb volt inkább otthon maradni.
Nem voltam az a boldog, jókedvű Susanne,
mint most, amikor boldog a szívem.
Hallottam, hogy boldog lehetek, függetlenül attól, hol vagyok,
és mindegy, hogy milyen körülménybe kerülök, javamra lehet,
ha azt helyes módon fogadom.
Tudtam, hogy nem ilyennek kell lennie az életemnek,
hogy "egyszer fent, egyszer lent".
De mégsem sikerült.
Más hozzáállásra volt szükségem, nem csak összeszedni magam,
mert az nem működött.
Egyik nap jól ment,
következő nap pedig egyáltalán nem.
Mikor tényleg hitet kaptam arra, ahogy Pál írja,
vele jól ment ínségben, gyötrelemben, börtönben
- bárhol, ahol volt.
Ha Pálnak sikerült
- persze ez már régen volt -,
de ő is ugyanazt a segítséget kapta, amit én is kaphatok!
Hogyha neki sikerült, akkor nekem is sikerülhet!
Észrevettem, hogy a gondolatok által feljön, hogy:
"Most nem megy jól veled Susanne, egyáltalán nem!"
Így elfogadtam ezeket a gondolatokat;
de tényleg, milyen butaság ez,
hiszen Isten oda helyez engem, ahol lennem kell!
Világos lett számomra, hogy erre nem vagyok képes magamtól, segítségre van szükségem
ahhoz, hogy jól menjen.
Nem könnyű engedni, hogy Isten vezessen,
de mikor érzed, hogy így sokkal jobb,
a dimenziókon kívül egy jobb élet jön,
ha Isten irányít, nem pedig én.
Ez olyan, hogy amikor először kezdesz el valamit...
Nehéz elkezdeni,
de mikor kezded feladni a saját életed irányítását,
akkor egyre könnyebben és könnyebben megy majd veled.
Természetesen jönnek a hétköznapok,
és vannak napok, amikor nem olyan szórakoztató,
de mikor úgy gondolom, hogy most igazán lent vagyok,
akkor is érzem, hogy boldog vagyok.
Érzem, hogy dupla örömöm van ilyenkor.
Ez azt jelenti, hogy boldog vagy azért, ami történt,
és azért, amit Isten érted tett.
Egészen idáig gondoskodott rólam;
megbocsátott mindazért, amit rosszul tettem.
Ugyanakkor örülsz is, mert tudod, hogy jobb lesz.
Vársz mindent, ami történni fog!