Tip:
Highlight text to annotate it
X
Hermann Hesse Sziddhártha a 12. fejezetben.
Govinda
Együtt más szerzetesek, Govinda használt tölteni az időt a többi között zarándoklatok
Az öröm-liget, a kurtizán Kamala adta a követői Gótama
Egy ajándékot.
Hallotta beszélni az öreg révész, aki élt egy napi útra van a folyó, és a
aki úgy tekintették, mint okos ember sok.
Amikor Govinda visszament a maga útjára, ő választotta az utat a komp, alig várja, hogy lássa a
révész.
Mert, bár élt egész életében a szabályokat, bár ő is
tisztelettel nézték a fiatal szerzetesek miatt kora és a
szerénység, a nyugtalanság és a keresés még mindig nem pusztult el a szívét.
Azért jött, hogy a folyó, és megkérdezte az öreg komp őt, és amikor leszálltunk
A hajó a másik oldalon, így szólt az öreg: "Nagyon jó nekünk, és szerzetesek
zarándokok, már gumicsónakkal sokan a folyón.
Nem te is, révész, a keresők számára a helyes utat? "
Siddhartha mondotta mosolyogva az öreg szeme: "Te nevezi magát kereső, oh
1 tiszteletreméltó, de az már egy régi években és visel a ruhája
Gótama a szerzetesek? "
"Ez igaz, én vagyok a régi," mondta Govinda ", de nem állította meg a keresést.
Soha nem fogom abba a keresést, úgy tűnik, hogy ez a sorsom.
Te is úgy tűnik számomra, hogy kereste.
Szeretne mondani valamit, oh tiszteletre méltó egyet? "
Siddhartha mondotta: "Mit kéne esetleg meg kell mondanom neked, ó, tiszteletreméltó egyet?
Lehet, hogy te túl sokat keres? Hogy minden keresést, ha nem talál
az idő megtalálására? "
"Hogyhogy?" Kérdezte Govinda.
"Ha valaki keres," mondta Sziddhártha ", akkor talán könnyebben megtörténhet
hogy az egyetlen dolog, amit a szeme még mindig látom, hogy amit keres, hogy ő
nem talál semmit, hogy bármi
meg elméjét, mert mindig gondol mást, csak a tárgya a keresést,
mert az a célja, mert ő megszállottja a cél.
Keresés a következőket jelenti: mivel a cél.
De megtalálása jelenti: a szabad, nyílt, amelyeknek nincs cél.
Te, ó, tiszteletre méltó egy, talán valóban a keresők, mert törekvés a cél,
sok dolog van, nem látsz, amelyek közvetlenül a szemed előtt. "
"Én nem egészen értem még," Govinda kérdezte, "mit értesz ez alatt?"
Siddhartha mondotta: "Réges-régen, ó tiszteletreméltó 1, sok évvel ezelőtt, ha már egyszer
volt még ezen a folyón, és találtam egy alvó férfit a folyón, és már ült
le vele védekezni álmában.
De, ó, Govinda, ha nem ismerte fel az alvó ember. "
Csodálkozva, mintha ő volt a tárgya egy varázsigét, a szerzetes belenézett a
révész szeme.
"Te Siddhartha?" Kérdezte egy félénk hang.
"Én nem ismerte meg ez alkalommal is!
Az én szív, én úgy köszöntötte, Sziddhártha, a szívem, örülök, hogy
még egyszer! Már sokat változott, barátom. - És így
amit most újra révész? "
Egy barát módon, Siddhartha nevetett. "A révész, igen.
Sokan, Govinda, meg kell változtatni, sokat kell viselniük sok ruhát, én vagyok az egyik
azoknak, kedvesem.
Üdvözlendő, Govinda, és ott töltjük az éjszakát az én kunyhóban. "
Govinda maradt az éjszakát a kunyhóba, és elaludt az ágyon, ami szokott lenni
Vasudeva ágya.
Sok kérdést intézte az ifjúkori barátja, sok mindent kellett Siddhartha
mondd meg neki az életét.
Amikor másnap reggel eljött az ideje, hogy elindítsa a napi utazás, Govinda azt mondta,
nem habozás nélkül, ezeket a szavakat: "Mielőtt fogom folytatni utamat,
Sziddhártha, engedje meg, hogy fel még egy kérdést.
Van tanítás?
Van egy hit, vagy a tudás, hogy kövesse, amely segít élni, és tenni
ugye? "
Siddhartha mondotta: "Tudod, kedvesem, hogy én már, mint egy fiatal férfi, azokban a napokban
éltünk, amikor a vezeklő az erdőben, kezdett bizalmatlanság és a tanárok
tanítások és hátat fordítok nekik.
Én megragadt ezt. Ennek ellenére, volt már sok tanár
azóta.
Egy gyönyörű kurtizán volt a tanárom sokáig, és egy gazdag kereskedő volt az én
tanár, és néhány játékos a ***ával.
Egyszer, még a Buddha követője, utazás gyalog, volt a tanárom, ő ült
rám, amikor elaludt az erdőben, a zarándoklat.
Én is tanultam tőle, hálás is vagyok neki, nagyon hálás.
De a legfontosabb, itt tanultam ebből a folyó és elődöm, a
Vasudeva révész.
Ő egy nagyon egyszerű ember, Vasudeva, ő nem gondolkodó, de tudta, hogy mi
szükséges, akárcsak Gótama, ő volt a tökéletes ember, egy szent. "
Govinda azt mondta: "Mégis, oh Siddhartha, szeretsz egy kicsit, hogy kigúnyolják az emberek, mint amilyennek látszik, hogy
nekem. Én hiszek benned, és tudja, hogy nem
követte a tanár.
De nem talált valamit egyedül, de már nem találtak tanításait,
Még mindig megtalálható bizonyos gondolatokat, egyes meglátások, amelyek a saját és amelyek segítségével
akkor élni?
Ha szeretne mondani néhány ilyen, akkor a szívem örömére. "
Siddhartha mondotta: "Nekem is voltak gondolatai, igen, és betekintést, újra és újra.
Néha, egy órát vagy egy egész napos, éreztem a tudás bennem, mint az egyik
érezné az élet az ember szívében. Számos gondolat, de ez
lesz nekem átadni nektek.
Nézd, kedves Govinda, ez az egyik gondolatom, amit én találtam: a bölcsesség nem tud
kell átadni. Bölcsesség, amely egy bölcs ember megpróbálja átadni
valaki mindig úgy hangzik, mint ostobaság. "
"Viccelsz?" Kérdezte Govinda. "Nem viccelek.
Azt mondom nektek, amit én találtam. A tudás lehet szállítani, de nem a bölcsesség.
Megtalálható, akkor lehet élni, lehetséges, hogy az általa szállított, csodák
lehet végezni, de azt nem lehet szavakkal kifejezni és tanított.
Ez volt az, amit én, sőt, mint egy fiatal férfi, néha gyanús, hogy mi vezetett engem
távol a tanárok.
Találtam egy gondolat, Govinda, ami akkor megint tekintem, hogy vicc, vagy
bolondság, de ami a legjobb gondolat. Azt mondja: az ellenkezője minden igazság
ugyanúgy igaz!
Ez így: minden igazság csak kifejezni, és szavakba önteni, amikor ez
egyoldalú.
Minden egyoldalú amely gondolt gondolatokkal, és azt mondta a szavakat,
ez mind az egyoldalú, csak a fele az összes, minden hiányzik a teljesség, kereksége, egységet jelent.
Amikor a magasztos Gótama tanításait beszélt a világ, meg kellett osztania, hogy
Sansara és a Nirvana, a megtévesztés és az igazság, a szenvedés és az üdvösség.
Ezt nem lehet másképpen csinálni, nincs más út a számára, aki meg akarja tanítani.
De a világ maga, hogy mi van körülöttünk és bennünk, soha nem egyoldalú.
Egy személy vagy egy jogi aktus nem teljesen Sansara vagy teljes Nirvana, egy személy
sohasem teljesen szent vagy egészben bűnös.
Ez nem igazán tűnik, mint ez, mert vannak kitéve megtévesztés, mintha az idő volt
valami igazi. Az idő nem valóság, Govinda, én
tapasztalta ezt gyakran és sokszor újra.
És ha az idő nem valós, akkor a szakadékot, amely úgy tűnik, hogy A világ és a
örökkévalóság, a szenvedés és a boldogságodat, gonosz és a jó között, a
is egy csalás. "
"Hogyhogy?" Kérdezte félénken Govinda. "Figyeljetek jól, kedves, jól figyelj!
A bűnös, ami vagyok, és amit nem, bűnös, hanem az elkövetkező időkben így lesz
Brahma legyen megint, hogy az illető eléri a Nirvana, Buddha lesz - és most látni: ezek az "idők
jönni "egy hazugság, csak egy példázatot!
A bűnös nem útban lenni Buddha, ő nem a folyamat
fejlesztése, bár a mi gondolkodási képességét nem tudja, hogyan mást kép
ezeket a dolgokat.
Nem, a bűnös most és a jövőben már ma Buddha, a jövő
Már minden van, van, hogy hódoljunk neki, benned, mindenkiben Buddha, amely
jön létre, az esetleges, a rejtett Buddha.
A világ, Govinda barátom, nem tökéletlen, vagy egy lassú felé
tökéletesség: nem, ez sem tökéletes minden pillanatban, minden bűntől már hordozza az isteni
megbocsátás önmagában, minden kisgyermekes
már az öreg ember önmagában, minden gyermek már a halál, haldoklás minden
az emberek az örök életet.
Nem lehet bárki számára, hogy milyen messzire egy másik már fejlődött
az útját, a rabló és a dobókocka-játékos, a Buddha vár, a
Brahman, a rabló vár.
A mély meditációban van lehetősége, hogy terjesszen időtúllépési létezés,
az összes életet, amely volt, van és lesz, mintha egyszerre, és ott
minden jó, minden tökéletes, minden brahman.
Ezért úgy látom, bármi van olyan jó, nekem a halál, mint az élet, mint a bűn
szentség, bölcsesség, mint ostobaság, mindent kell lennie, ahogy van, mindent
csak arra kötelezi a beleegyezésem, csak az én
hajlandóság, az én szerető megállapodás, hogy jó nekem, hogy nem tesz semmit, de a munka az én
előnyös, hogy nem tud valaha is árthat nekem.
Én már tapasztaltam a testem és a lelkem, hogy szükség van a bűn igen, szükségem
vágy, a vágy a vagyon, hiúság, és szükséges a legszégyenletesebb kétségbeesés, a
érdekében, hogy megtanulják, hogyan kell feladni minden
ellenállás, annak érdekében, hogy megtanulják, hogyan kell szeretni a világot, annak érdekében, hogy ne hasonlítsa össze
Néhány világot szerettem volna, azt képzeltem, valami tökéletesség tettem fel, hanem hagyja
, ahogy van, és szeretni, és élvezni
hogy annak egy részét. - Ezek, ó Govinda, néhány a gondolatok, amelyek jönnek
a fejemben. "
Siddhartha lehajolt, felkapott egy követ a földről, és megmérjük, hogy az ő
kezét.
"Ez itt," mondta játszani vele, "egy kő, és akarat, egy bizonyos idő után,
Talán be a talajba, és kapcsolja be a talajból a növény vagy állat vagy emberi lény.
A múltban, azt mondtam volna: Ez a kő csak egy kő, akkor értéktelen, akkor
tartozik a világ a Maja, hanem azért, mert lehet, hogy lesz is
emberi lény és egy szellem a ciklusban
átalakulások, ezért én is engedélyezze, hogy fontos.
Így azt gondoltam, talán a múltban.
De ma azt hiszem: ez a kő egy kő, ez is állat, ez is Isten, akkor
Buddha is, én nem tisztelik és szeretik, mert akkor válhat ez vagy az,
hanem mert már és mindig
mindent - és ez a tény, hogy ez a kő, hogy úgy tűnik, nekem most
és ma, mint egy kő, ezért szeretem, és látni érdemes és célját annak minden
vénák és az üregek, a sárga, a
szürke, a keménység, a hang teszi, mikor kopogtat benne, a szárazság vagy
A nedvesség a felületen.
Vannak olyan kövek, amelyek úgy érzik, mint az olaj vagy szappant, és mások, mint a levelek, mint mások
homok, és mindenki különleges, és imádkozik az OM a maga módján, mindegyik Brahman,
de egy időben, és csak annyi, hogy egy
kő, olajos vagy lédús, és ez a tény, amely nagyon szeretem, és tekintem
csodálatos és méltó istentisztelet. - De hadd beszéljen többé erről.
A szavak nem jó a titkos jelentése, mindent mindig lesz egy kicsit
különböző, amint azt szavakba önteni, torz lesz egy kicsit, egy kicsit buta - Igen, és
ez is nagyon jó, és tetszik neki
sokat, én is nagyon ért egyet ezzel, hogy ez milyen egy ember kincs és bölcsesség
mindig úgy hangzik, mint ostobaság, hogy egy másik személy. "
Govinda csendben hallgatta.
"Miért mondta ezt a követ?" Kérdezte tétovázva szünet után.
"Megcsináltam nélkül konkrét szándékkal.
Vagy talán az volt, hogy értettem, hogy nagyon szeretem ezt a követ, és a folyótól, és mindezen
dolgokat keresünk, és amiből tanulhatunk.
Én is szeretem a kő, Govinda, és egy fa vagy egy darab kéreg.
Ez a dolgok, és a dolgok lehet szeretni. De én nem szeretem a szavakat.
Ezért a tanítások nem jó nekem, nincs keménység, sem puha, sem
szín, nem élek, nincs szaga, nincs íze, nincs semmi, de szó.
Talán ezek, amelyek tartsa meg a békét találni, talán a sok
szavakat.
Mivel a megváltás és az erény is, Sansara és a Nirvana is, pusztán
szóval, Govinda. Nincs olyan dolog, ami Nirvana;
ott is csak a Nirvana szó. "
Govinda mondotta: "Nem csak egy szó, barátom, a Nirvana.
Ez egy gondolat. "Siddhartha folytatta:" A gondolat, hogy talán
így legyen.
Be kell vallanom neked, drágám: Én nem sokat közötti különbséget és a gondolatok
szavakat. Hogy őszinte legyek, én is nincs nagy véleménnyel
a gondolatok.
Nekem van egy jobb véleménnyel a dolgok. Itt ezen a komp-hajó, például egy
ember volt elődöm és tanár, szent ember, aki sok éven át csak
hitt a folyón, semmi más.
Észrevette, hogy a folyó beszélt vele, tanult belőle, hogy művelt és
megtanította, a folyó tűnt isten neki, évekig nem tudta, hogy
Minden szél, minden felhő, minden madár, minden
bogár volt, mint az isteni és tudja, ugyanúgy tanítani, és éppúgy, mint az
imádta folyón.
De amikor ez a szent ember bement az erdők, tudta, hogy mindent, többet tudott, mint
te és én, tanárok nélkül, könyvek nélkül, csak azért, mert hittek a
folyón. "
Govinda azt mondta: "De az, hogy mit tart` dolgok ", valóban valami igazi,
valami, aminek létezéséről? Hát nem csak egy megtévesztés a Maja, csak
egy kép és az illúzió?
A kő, a fa, a folyami - ők tulajdonképpen egy valóság? "
"Ez is," mondta Sziddhártha "Nem érdekel, nagyon sokat.
Hagyja, hogy a dolgok lehetnek illúzióink, vagy sem, elvégre én akkor is csak illúzió, és
így mindig szeretnek engem. Ez az, ami számukra oly kedves és méltó
A tisztelet számomra: ők, mint én.
Ezért én is szeretem őket. És most ez a tanítás akkor nevetni
about: szerelem, ó, Govinda, úgy tűnik számomra, hogy a legfontosabb dolog az egész.
Ahhoz, hogy alaposan megértsük a világot, hogy megmagyarázzam, hogy megveti azt, lehet a dolog
Nagy gondolkodók csinálni.
De én csak az érdekli, hogy képes szeretni a világot, ne vesd meg, ne
gyűlölnek, és engem, hogy képes nézni rá, és nekem, és minden lény és szeretettel
csodálattal és nagy tisztelettel. "
"Ezt értem," mondta Govinda. "De ez a dolog nagyon fedezte fel a
magasságos, hogy egy megtévesztés.
Azt parancsolja, jóindulat, irgalom, együttérzés, tolerancia, de nem szeretem, ő
megtiltotta minket lekötni a szívünk a szeretet a földi dolgokat. "
"Tudom," mondta Sziddhártha; mosolya ragyogott arany.
"Tudom, Govinda.
És íme, ezzel mi vagyunk a közepén a sűrű vélemények, a
vita arról szó.
Mert én nem tagadhatom, szavaimat a szeretet van ellentmondás látszólagos ellentmondás
A Gótama szavai.
Éppen ezért bízom annyira a szavakat, mert tudom, ez az ellentmondás
egy csalás. Tudom, hogy én vagyok egyetértésben Gótama.
Hogyan kell azt nem tudja, szerelmes, ő, aki felfedezte minden eleme az emberi létezés
saját transitoriness, azok értelmetlenség, és mégis szerette az embereket, így
sokat, hogy egy hosszú, fáradságos élet csak hogy segítsen nekik, hogy tanítsa őket!
Még vele, még ha a nagy tanító, én inkább a dolog felett a szavakat,
helyez nagyobb hangsúlyt fektet tettei és az élet, mint az ő beszédeit, inkább a gesztusok
Keze, mint elmondta a véleményét.
Nem az ő beszédét, nem az ő gondolatai, látom az ő nagyságát, csak a tettei, a
az életét. "Hosszú idő, a két idős férfi azt mondta
semmit.
Aztán megszólalt Govinda, míg meghajolt a búcsú: "Köszönöm, Sziddhártha, a
mondani néhány gondolatot.
Ezek részben furcsa gondolatok, nem minden volt azonnal érthető
nekem. Mivel ez is a helyzet, én köszönöm, és én
Szeretnénk, ha már nyugodt nap. "
(De titokban azt gondolta magában: ez egy bizarr Siddhartha személy, aki
kifejezi bizarr gondolatok, tanításait hangzik ostoba.
Így másképp hangzik a magasztos az ember tiszta tanításaival, világosabb, tisztább,
érthető, semmi különös, ostoba, vagy buta van bennük.
De különbözik a gondolatait tűnt nekem Siddhartha kezét és lábát, szemét,
homloka, orra, mosolya, a köszönés, a séta.
Soha többé, miután a mi magasztos Gótama vált eggyé a Nirvana, mert soha nem
Ezután már találkoztam olyan személy, akik közül úgy éreztem: ez egy szent ember!
Csak neki, ez a Siddhartha azt találtam, hogy így legyen.
Lehet furcsa lesz tanítását, szavait hangot lehet ostoba, az ő tekintetét, és ő
Ugyanakkor a bőre és a haja, meg minden része ragyog rá tisztaságú, ragyog 1
nyugalom, jókedv és ragyog 1
szelídséggel és a szentség, melyet láttam semmilyen más személy, mivel a végső halála
mi magasztos tanár.)
Mint Govinda gondolta így, és volt egy konfliktus a szíve, még egyszer
meghajolt Siddhartha, húzott a szerelem. Mélyen meghajolt, hogy ő volt, aki nyugodtan
ül.
"Siddhartha" beszélt, "lettünk öregek.
Nem valószínű, az egyik, hogy lássuk, a másik újra ebben az inkarnációban.
Látom, szeretteim, hogy megtalálta a békét.
Bevallom, hogy én nem találtam meg. Mondd, ó tiszteletre méltó egy, még egy szót,
mondjatok valamit az én módon tudom felfogni, amit tudok érteni!
Adj valamit, hogy legyen velem utamon.
Ez sokszor nehéz, az én utam, gyakran sötét, Siddhartha. "
Siddhartha szóltam semmit, és nézte az egyre változatlan, csendes mosoly.
Govinda nézte az arcát, a félelem, a vágy, a szenvedés és az örök keresés
látható volt a tekintete, örök nem-megtalálása.
Siddhartha látta és elmosolyodott.
"Lehajolt hozzám!" Suttogta halkan a fülébe Govinda.
"Hajolj le hozzám! Így még közelebb!
Nagyon közel!
Csókold meg a homlokán, Govinda! "
De míg Govinda csodálkozva, és mégis nagy szeretettel rajzolta és várakozás,
engedelmeskedett a szavait, lehajolt szorosan hozzá, és megérintette a homlokát ajkát,
valami csoda történt vele.
Míg gondolatai még mindig a lakás Siddhartha csodálatos szavakkal, míg ő
még mindig hiába küzd és nem szívesen hiszem el időre, elképzelni
Nirvana és Sansara az egyik, míg még egy
bizonyos megvetés szavai barátja harcolt benne ellen
mérhetetlen szeretet és tisztelet, ez történt vele:
Ő már nem látta az arcát barátja Siddhartha, hanem a többi arcot látott,
Sok, egy hosszú sorozat, egy folyó folyik az arcok, száz, ezer, amelyben az összes
jött, és eltűnt, és mégis minden úgy tűnt, hogy
ott lenni egyszerre, ami minden folyamatosan változik, és megújult magukat,
és amelynek még az összes Siddhartha.
Látta az arcát egy hal, a ponty, egy végtelenül fájdalmasan nyitott száj, az arc
egy haldokló hal halványuló szemmel - látta az arcát egy újszülött gyermek, vörös és nagy
A ráncok, a sírástól torz - látta
Az arc egy gyilkos, aki látta őt egy késsel döfte testébe más személy - aki
látta, hogy az a második, e bűncselekmény a rabságban, letérdelt és a fejét, hogy
levágták a hóhér, egy
fúj a kardját - látta a szervek a férfiak és nők, meztelen pozíciók és a görcsök
féktelen szerelem - látta holttest kinyújtott, mozdulatlan, hideg, üres - látta a
fejek az állatok, a vaddisznó, a krokodilok,
Az elefántok, a bikák, madarak - istenek látta, látta, Krishna, látta Agni - látta az összes
Ezek a számok és arcot ezer kapcsolatot egymással, és mindegyik
segíti a másikat, szeretni, gyűlölni azt,
elpusztítja, így újjászületés hozzá, mindegyik egy akarat meghalni, egy szenvedélyesen
fájdalmas vallomása transitoriness, és mégis egyik sem halt meg, mindegyik csak
átalakult, mindig újra megszületett, kapott
örökké új arc nélkül bármikor miután eltelt az egy és más
arc - és mindezen adatok és kipihent arcok, folyt, keletkezett magukat,
lebegett végig, és összevonták egymással,
és mindnyájan folyamatosan fedezi valami vékony, anélkül, hogy egyéniségét
saját, de mégis létező, mint egy vékony üveg vagy jég, mint egy átlátszó héjú,
shell vagy penész, vagy maszkot a víz, és ez
maszk mosolygott, és ez a maszk volt, Sziddhártha a mosolygó arc, amit,
Govinda, ebben a pillanatban nagyon megérintette az ajkát.
És, Govinda így látta, ez a mosoly a maszk, ez a mosoly az egység felett
a lendületes formák, ez a mosoly az egyidejűsége fölött ezer szülés
és a halálesetek, ez a mosoly volt Siddhartha
pontosan ugyanaz volt, pontosan ugyanolyan jellegű, mint a csendes, finom,
áthatolhatatlan, talán jó szándékú, talán gúnyos, bölcs, ezer-szeres mosoly
Gótama, a Buddha, ahogy látta maga nagy tisztelettel százszor.
Így, Govinda tudta, a tökéletessé is mosolyognak.
Nem tudta, hogy többé idő létezett, hogy a látomás tartott, a második vagy
100 éve, nem tudva, hogy többé létezett Sziddhártha, egy Gótama, me
és akkor érezte, az ő legbelsőbb önmagát, mint
ha tudta volna megsebesítette egy isteni nyíl, akkor a kárt, amelynek íze édes, hogy
elvarázsolt, és feloldjuk az ő legbelsőbb önmagát, Govinda még mindig ott állt egy kis
miközben lehajolt Siddhartha csendes arcát,
amit az imént megcsókolta, ami éppen volt a színhelye minden megnyilvánulását, minden
transzformációk, minden létezés.
Az arca nem változott, miután felszíne alatt a mélység a thousandfoldness
volt zárva, ismét csendesen mosolygott, mosolygott csendesen és halkan, talán nagyon
jóindulattal, talán nagyon gúnyosan,
pontosan úgy, ahogy szokott mosolyogni, a magasságos.
Mélyen meghajolt Govinda, könnyek semmit sem tudott, futott le a régi arcát, mint egy
tűz égett az érzés, a legintimebb szeretet, tisztelet a legszerényebb az ő szívében.
Mélyen, ő meghajolt, megérintette a földet, aki előtte ült mozdulatlanul,
mosolya, akinek eszébe jutott minden, amit valaha szeretett életében, amit valaha is
értékes és szent neki az életét.