Tip:
Highlight text to annotate it
X
Az életünk megváltoztatására való törekvés
a legszokatlanabb helyekről is indulhat.
Innen, Todmordenből jöttem.
Egy észak-angliai vásárváros.
15.000 lakosa van, Leeds és Manchester közt fekszik,
elég átlagos vásárváros.
Korábban így nézett ki,
és most inkább így,
gyümölcsök, zöldségek és évelők nőnek mindenfelé.
Ezt nevezzük propaganda kertészkedésnek. (Nevetés)
Sarok a vasútállomás parkolójánál,
az egészségügyi központ előtt, lakosok előkertjei,
és még a rendőrség előtt is. (Nevetés)
Van élelmiszertermő csatornapartunk,
és virágba borult temetőnk.
Rendkívül jó a talaj. (Nevetés)
Újfajta idegenforgalmat találtunk fel.
Zöldség-turizmusnak hívják, és hiszitek vagy sem,
a világ minden tájáról érkeznek ide emberek az emelt ágyásaink körül piszkálni.
Még ott is, ahol nem sok minden terem. (Nevetés)
De elindítja a párbeszédet. (Nevetés)
Tudják, nem azért csináltuk, mert unatkoztunk. (Nevetés)
Azért csináltuk, mert forradalmat akartunk kirobbantani.
Erre az egyszerű kérdésre próbáltunk választ adni:
Tudunk-e egységes nyelvet találni, ami átível korosztályokon
és a jövedelmi és kulturális határokon, segít az embereknek,
hogy egy új életmódra találjanak,
és másképp lássák maguk körül a tereket,
másképp gondoljanak az erőforrásokra, amit felhasználnak,
másképp működjenek együtt?
Meg tudjuk találni ezt a nyelvet ?
És utána le lehet-e másolni azokat a tevékenységeket?
Úgy tűnik, mintha a válasz "igen" lenne,
és ez a nyelv az élelem lenne.
Három és fél év ezelőtt,
páran ültünk a konyhaasztal körül,
és csak úgy feltaláltuk az egészet. (Nevetés)
(Taps)
Egy egyszerű csatatervet találtunk ki, amit elvittünk a közgyűlésre.
Nem konzultáltunk. Nem írtunk beszámolót.
Ezekből már elég volt (Nevetés)
Azt mondtuk a todmordeni közgyűlésen,
hogy képzeljük el, hogy a városunk élete
három tányér körül összpontosul:
a közösségi tányéron van, hogyan éljük a napi életünket;
a tanuló tányéron, hogy mit tanítunk gyerekeinknek az iskolában,
és milyen tudáson osztozunk egymással,
és az üzletin, hogy mit csinálunk a zsebünkben levő pénzzel,
és milyen üzletek támogatását válasszuk.
Most képzeljük el, hogy ezeket a tányérokat megmozgattuk
az élelem köré szervezett közösségi akciókkal.
Ha ezek közül a közösségi tányért kezdjük pörgetni,
az igazán nagyszerű, elkezdi erősíteni az embereket,
de ha a közösségi tányért a tanuló tányérral kezdjük forgatni,
és utána az üzleti tányérral pörgetjük,
akkor teljes a mutatvány, mozgás-színpad félénk lesz.
Kezdünk rezilienciát, tűrőképességet kiépíteni magunknak..
Elkezdjük a közösséget újra kitalálni magunknak,
mindezt egy vacak stratégiai dokumentum nélkül csináltuk.
(Taps)
És még egy dolog.
Nem kértük senki hozzájárulását,
csak csináljuk. (Nevetés)
És egyáltalán nem várunk arra, hogy beessen a csekk
a postaládába, mielőtt elkezdenénk,
és a legfontosabb, hogy nem ijedünk meg
az olyan kifinomult érveléstől, hogy
„Ilyen kis akciók értelmetlenek a holnapi problémákkal szemben,"
mert láttam a kis akciók erejét,
és csodálatosak.
Szóval, térjünk vissza a közgyűléshez. (Nevetés)
Megtettük a javaslatunkat a gyűlésen, két másodperc,
és utána robbant a terem.
Soha, soha az életben még ilyet nem tapasztaltam.
Ugyanígy történt minden teremben, minden városban,
bárhol mondtuk el a történetünket.
Az emberek készen állnak, és válaszolnak az élelem történetére.
Pozitív akciókat akarnak, amiben részt vehetnek,
csontjaikban érzik már, hogy itt az idő,
hogy személyes felelősséget vállaljanak,
és több figyelmet fordítsanak egymásra
és a környezetre.
És a közgyűlésünk óta három és fél évvel ezelőtt,
ez egy igazi hullámvasút volt.
Vetőmag-börzével kezdtük, ami igazán egyszerű,
után fogtunk egy darab földet, egy sávot
a főutcánk mellett, ami igazából egy kutya-budi volt,
és egy nagyon kedves évelőkertté változtattuk.
Fogtuk az állomásnál a parkoló sarkát,
amit láttak, és zöldséges kertet csináltunk,
amin mindenki osztozik, és szedhet magának.
Elmentünk az orvosokhoz. Mostanában építettek
egy 6 millió fontos egészségügyi központot Todmordenben,
és valamilyen általam érthetetlen okból
szúrós növényekkel vették körül. (Nevetés)
Elmentünk az orvosokhoz, és mondtuk, „Nem bánnák, ha kiszednénk ezeket ?”
Azt mondták, „Teljesen rendben, feltéve, ha szerzünk kivitelezési engedélyt,
latinul és három példányban,”
és elintéztük, és most gyümölcsfák
és bokrok és évelők és zöldségek vannak
az orvosi rendelő körül.
Sok más példa van, mint a kukorica,
ami a rendőr őrszoba előtt volt,
és az öregek otthona, amit beültettünk élelemtermőkkel,
amit szedhetnek és termeszthetnek.
De ez nem csak a termesztésről szól,
mert ennek a kirakójátéknak mindannyian a részei vagyunk.
Ez szól a közösségetek művészi hajlamú embereiről,
akik csodálatos dolgokat terveznek az ágyásokba,
amivel elmagyarázzák, hogy mi is nő ott,
mert nagyon sokan nem ismerik fel a zöldségeket,
ha azok nincsenek egy műanyagba csomagolva
használati utasítással a tetejükön. (Nevetés)
Vannak nálunk néhányan, akik ezeket tervezték,
„Ha így néz ki, akkor kérlek, ne szedd le,
de ha így néz ki, akkor leszedheted.”
Ez az osztozásról és az egymással törődésről szól.
És azok az emberek is, akik nem akarják
ezt csinálni, talán azok főzhetnek,
ezért időnként leszedjük a terményeket, utána az utcára megyünk,
vagy a kocsmába, vagy a templomba,
vagy bárhová, ahol az emberek az életüket élik.
Odamegyünk az emberekhez, és azt mondjuk:
„Mindannyian része vagyunk a helyi élelmiszer kirakójátéknak,
mindannyian része vagyunk a megoldásnak.”
Azután, tudják, jönnek hozzánk zöldség-turisták,
és imádjuk őket, és igazán fantasztikusak,
Ezért elgondolkoztunk, hogyan tudnánk még több élményt adni nekik?
Ezért feltaláltuk, természetesen kérés nélkül,
a Hihetetlen Élelmiszertermő Zöld Ösvényt.
Ez az ösvény a bemutató kerteken,
az élelmiszertermő csatornaparton, a méhbarát területen
és a beporzók történetén halad át, és úgy terveztük,
hogy az egész városunkon végigviszi az embereket,
elmegy a kávéházak és a kis boltok mellett, átvág a piacon,
nem csak a szupermarketig és vissza,
és reméljük, hogyha megváltoztatjuk az emberek járását
a városunk körül, akkor a viselkedésüket is megváltoztatjuk.
Azután itt a második tányér, a tanuló tányér.
Nos, partnerkapcsolatban állunk egy középiskolával.
Létrehoztunk egy társaságot. Egy akvapóniás egységet
terveztünk és építettünk a középiskola mögötti
szabad földön, amilyen nektek is van,
és most halat és zöldségeket fogunk termeszteni
egy gyümölcsösben méhekkel,
és a gyerekek segítenek minket az építésében,
és a gyerekek is benne vannak a csapatban,
és mert a közösség imád a középiskolásokkal dolgozni,
a középiskola most mezőgazdaságot tanít,
és mert mezőgazdaságot tanít, elkezdtünk gondolkodni,
hogyan tudnánk azoknak a gyerekeknek, akiknek addig
semmi képesítésük nem volt, de izgatja őket a termesztés,
hogyan tudnánk nekik még több tapasztalatot átadni.
Kaptunk egy kis földet,
a helyi kertészet adományaként.
Elég mocsaras volt, de igazán hihetetlen módon,
teljesen önkéntes alapon
egy kertészeti oktató központtá alakítottuk,
vannak rajta fóliasátrak és emelt ágyások,
és minden, ami ahhoz kell, hogy talajt vehess a kezedbe,
elgondolkozhass rajta, hogy talán ez neked való munka lesz.
És ahogy ez csináltuk, néhány helyi akadémikus azt mondta,
„Figyeljetek, tudnánk nektek segíteni egy kereskedelmi
virágkertészeti tanfolyam megtervezésében.
Egy ilyenről se tudunk.”
Tehát csinálják azt is, és még az idén el fogjuk indítani,
és mindez teljesen kísérleti, és teljesen önkéntes.
Most jön a harmadik tányér,
mert ha átsétálsz egy élelmiszertermő közterületen,
és új készségeket tanulsz, és ha kezd érdekelni,
hogy mi terem az adott évszakban,
akkor lehet, hogy szeretnél többet költeni
a pénzedből a helyi termelők támogatására,
nem csak zöldségre, de húsra és sajtra és sörre,
és bármire, amire csak lehet.
De tudják, mi csak egy közösségi csoport vagyunk.
Mi csak önkéntesek vagyunk. Mit tehetnénk?
Ezért igazán egyszerű dolgokat csináltunk.
Pénzt gyűjtöttünk, vettünk néhány táblát,
a tetejére felírtuk, hogy „Hihetetlen Élelmiszertermő”
és adtunk minden árusnak, aki helyit árult,
és felírták rá, hogy mit árultak azon a héten.
Nagyon népszerű lett. Az emberek tolongtak körülötte.
Az eladások megnőttek.
Azután beszélgettünk a gazdákkal, és mondtuk,
hogy „Ezt igazán komolyan gondoljuk,"
de nem hittek nekünk, ezért azt gondoltuk,
OK, mit csináljunk ? Tudom. Ha tudunk egy kampányt
csinálni egyetlen egy terméknek, és megmutatjuk,
hogy van helyi lojalitás ahhoz a termékhez, akkor
talán megváltozik a véleményük, komolyan vesznek minket.
Ezért elindítottunk egy kampányt -- az én szórakoztatásomra --
"Minden Tojás Számít"-nak hívtuk. (Nevetés)
Felvittük az embereket a tojás-térképünkre.
Ez Todmorden stilizált térképe.
Bárkit, aki a felesleges tojásából eladott
a kertkapuban teljesen törvényesen a szomszédjának,
feltettük a térképre. Néggyel kezdtük,
most 64 van. Az lett az eredménye,
hogy amikor az emberek a boltba mentek,
keresni kezdték a helyi todmordeni tojást, és ennek az
eredményeként néhány gazda növelte
szabadtartású tyúkállományát, majd húsbaromfival folytatták,
és bár ezek nagyon-nagyon kis lépések,
amelyekkel a növekvő helyi gazdasági bizalom
számos módon kezd kibontakozni,
és most vannak sajtot készítő gazdáink,
növelték az állományukat, tenyészdisznót nevelnek,
tésztát és süteményt és más olyanokat csinálnak,
amit korábban sose csináltak volna.
Egyre több piaci standunkon árulnak helyi élelmiszereket,
és egy felmérés szerint, amit a helyi iskolások készítettek,
a város élelmiszer-kereskedőinek 49%-a mondta,
hogy nőtt a bevételünk attól, amit csinálunk.
És mi csak önkéntesek vagyunk, és ez csak kísérlet.
(Nevetés)
Nos, ebből semmihez sem kell tudósnak lenni.
Ez biztos nem valami nagy okosság, és nem eredeti.
De összefüggő és befogadó.
Ez a mozgalom nem olyan embereknek való,
akik kiválasztottnak érzik magukat.
Ez a mozgalom mindenkié.
Van egy mottónk: Aki eszik, az velünk van. (Nevetés)
(Taps)
Korosztályokat, jövedelmi osztályokat és kultúrákat ölel át.
Járt vele némi hullámvasút élmény,
de visszatérve az első kérdésünkhöz:
Lehet ezt másolni? Igen. Egészen biztosan másolható.
Több mint 30 angliai városban pörög már
a Hihetetlen Élelmiszertermő tányér.
Bárhogy is akarják csinálni, a saját akaratukból,
megpróbálják mássá tenni a saját életüket,
és világszerte, vannak közösségeink Amerikától kezdve
***ánig – hihetetlen, ugye? Komolyan,
Amerika és ***án és Új-Zéland.
Az új-zélandiak a földrengés után meglátogattak minket,
hogy ezt a fajta közösségi szellemű
a helyi termesztést beépítsék Christchurch szívében.
És ebből semmi sem kerül többletköltségbe,
és semmi bürokráciát nem követel,
de megköveteli tőled, hogy másképp gondolj a dolgokra,
és készülj fel rugalmas költségvetésre, munkaprogramokra,
azért, hogy létrehozzátok a támogató keretrendszert,
ami be tudja indítani a közösséget.
Már van pár jó ötlet a mi portánkon is.
A helyi hatóságunk azt határozta, hogy mindenütt
megcsináljuk a Hihetetlen Élelmiszertermőt,
és ennek a támogatására két dolgot elhatároztak.
Először, készítenek egy nyilvántartást a szabad földekről,
amivel rendelkeznek, és azokat beteszik egy élelembankba,
amit a közösségek használhatnak - lakcímtől függetlenül,
és ezt egy engedéllyel fogják segíteni.
Azután azt mondták minden egyes munkatársuknak,
ha tudják, akkor segítsék ezeket a közösségeket termelni,
és segítsék őket a területeik karbantartásában.
Egyszerre a helyi önkormányzattól kiinduló akciókat látunk.
Azt látjuk, hogy ez főárambeli lett.
Végre kreatív választ adunk arra, amit Rio követel tőlünk,
és még rengeteg tennivalónk van.
Egy párat felsorolok. Egy, hagyjuk abba a tüskés növények
ültetését a középületek körül. Csak a helyet pocsékoljuk el.
(Nevetés) Második, kérem, kérem, kérem, hozzunk létre
olyan élelmiszertermő köztereket, ahol a gyerekeink
nap-nap után az élelemük mellett járnak el a főutcáinkon,
a parkjainkban, ahol csak lehet.
Ösztönözzük a helyi tervezőket, hogy az élelemtermő
helyeket a városterv szívébe tegyék, és ne száműzzék őket
a település peremére, ahol senki se látja őket.
Minden iskolánkat bátorítsuk, hogy vegyék ezt komolyan.
Ez nem második osztályos feladat.
Ha a jövő gazdáit szeretnénk ösztönözni,
akkor kérem, mondjuk el minden iskolának,
hogy kezeljék céltudatosan tanítani a környezet,
a helyi élelmiszer és a talaj fontosságát.
Tegyék ezt az iskolai kultúra közepében,
és egy különböző nemzedéket fogunk teremteni.
Olyan sok mindent tehetünk, de végső soron
ez valami nagyon egyszerű dologról szól.
Egy szerves folyamaton keresztül
a kis akciók erejének az egyre erősebb felismerésével
végre kezdünk újra hinni magunkban,
hinni a képességünkben, mindegyikünkben, mindenkiben,
amivel más és kedvezőbb jövőt építünk,
és szerintem, ez hihetetlen.
Köszönöm. (Taps)
(Taps)
Nagyon köszönöm. (Taps)