Tip:
Highlight text to annotate it
X
Személyes felelősség, együttérzés, mások szolgálata
Harry Palmer beszéde
Köszönöm.
Köszönöm. Nagyon köszönöm.
Van itt valaki Kanadából?
Csak szeretném nektek elmondani,
hogy a vadlibáitok ma reggel szerencsésen megérkeztek Longwoodba.
Épp kisétáltam a kertbe, és
egy hatalmas V-alakba rendeződött kanadai vadliba-csapat
körözött alacsonyan a fejem felett.
Gá, gá, barátaim…
OK, majd tavasszal pólóban és napszemüvegben küldjük őket haza.
Hé - Isten hozott a Pro kurzuson!
Hű.
Szeretném megköszönni a minősített mestereknek,
hogy ezt a legnagyobb Pro kurzussá tették - eddig.
Nagyszerű munka, barátaim.
Tudjátok, ha elég embert változtattok meg, ezzel megváltoztatjátok a társadalmat.
Az a változás, amit mi szeretnénk, az a jobbáválás irányában történik,
de a dolog a másik irányba is ugyanígy működik.
Ez a Star’s Edge stratégiájának alapelve:
változtass meg elég társadalmat, és így megváltoztatod a civilizációt.
És ezt a leggyengédebben egyszerre egy emberrel lehet megtenni.
Az Avatar® tanfolyam hozzásegít, hogy a boldogság és a spirituális ébredés
mindenki számára elérhetővé váljon.
Az első változás, amit az Avatar tapasztalattól várhatunk,
az az én-tudatosság felébredése.
Innen elindulunk felfelé a létrán,
az integráció és ön-irányítás felé,
a létra tetején pedig az ön-elfogadás található.
Boldogan vagyok önmagam.
Önmagad barátjává kell válnod,
mielőtt mások barátja tudsz lenni.
Az önelfogadás révén elkezded
lehámozni az identitások és önmeghatározások rétegeit,
és felfedezed az igazságát annak,
hogy ki vagy valójában.
Több vagy a hús-vér testnél,
több vagy egy szikránál, ami az agyban keletkezik,
és több vagy a
hátrafelé gondolkozó, történet-mesélő elménél.
Tetszeni fog, amire rátalálsz.
Annak felfedezése, hogy ki vagy valójában,
ajtót nyit egy hatalmas, mérhetetlen tudatosságba,
ami régebb óta van itt,
mint ez az egész univerzum.
És elkezdődnek a felismerések.
Ez az, aki vagyok.
Ez az, ami történik.
Ez az, amiért itt vagyok.
Valakit Avatárrá tenni - sokkal jobb hozzáállás
a világ jobbá tételéhez, mint a meggyőzés,
vagy mint ha valamilyen nézetre vagy hitre térítenénk az illetőt.
Lehet, hogy a tanfolyam nem oldja meg rögtön
az összes problémáját,
de az biztos, hogy a problémáit tágabb perspektívába helyezi.
A társadalmak,
különösen azok, amelyek demokratikusan működnek,
a résztvevő egyének általános hozzáállását tükrözik
és egyben formálják.
Azok a társadalmak, amelyek virágozni szeretnének,
magasra értékelik
a személyes felelősséget,
az együttérzést és mások szolgálatát.
Ennek a három minőségnek
- a személyes felelősségvállalásnak,
az együttérzésnek
és mások szolgálatának a gyakorisága
megmutatja, hogy egy társadalom fejlődik vagy hanyatlik.
Ugyanezek a mutatók természetesen azt is jelzik,
hogy egy egyén vagy csoport fejlődik-e vagy visszafejlődik.
Ha fejleszteni szeretnél egy társadalmat,
egy csoportot
vagy egy embert,
ezt megteheted azáltal, ha bármelyik területet fejleszted ezek közül:
személyes felelősség,
együttérzés,
másoknak nyújtott szolgálat.
Ezeknek a tulajdonságoknak a növekedése erősíti a „mi“-hozzáállásokat.
A „mi“-hozzáállások ilyenek, mint pl.:
Fel tudjuk építeni.
Meg tudjuk csinálni.
Sikerre tudjuk vinni.
Azokra a csoportokra jellemzőek ezek, amelyek emelkedőben vannak.
Ennek a három minőségnek a hiánya -
a személyes felelősségvállalás,
az együttérzés és mások szolgálatának a hiánya
- önközpontú „én“-hozzáállásokhoz vezet, mint pl.:
Én vagyok az első.
Én fogok nyerni.
Adj nekem többet.
Ezek a tulajdonságok azokat a csoportokat és
egyéneket jellemzik, akik önzővé váltak,
és amelyek hanyatlóban vannak.
Az önzés tönkreteszi a csoportokat,
és az elme szerencsétlen működéséből fakad.
Az önző,
„rólam-szól-az-egész“ -hozzáállások
annak a tünetei, hogy az egyén,
a társadalom vagy az egész civilizáció,
elkülönülés és konfliktus felé halad.
Tudjátok,
ha a figyelmem főleg arra fókuszál, hogy megszerezzek bizonyos dolgokat magamnak,
vagy annak a csoportnak vagy családnak vagy azoknak a barátoknak
akikre enyémekként gondolok,
a te figyelmed pedig főleg azon van, hogy magadnak szerezzél meg dolgokat,
vagy annak a csoportnak, családnak vagy azoknak a barátoknak, akikre a tiédként tekintesz
akkor versengeni fogunk egymással,
aminek valószínűleg konfliktus lesz a vége.
Viszont íme egy megdöbbentő tény:
az önzésünk miatt legalább
kétszer annyi természeti erőforrást fogunk felhasználni,
mint amennyit akkor használnánk fel,
ha BARÁTOK LENNÉNK.
Ha meg akarod kímélni a természeti erőforrásokat,
akkor barátkozz.
A barátok megosztják, amijük van.
Az önzés gyökerében az a hit áll,
hogy a boldogság és biztonság elérésének egyetlen módja van:
ha több tárgyat szerzünk,
több figyelemre
vagy nagyobb térre teszünk szert.
Ez rossz stratégia,
mivel minél több dolgot szerzel meg,
annál több dolgot kell megvédened,
és a megszerzett dolgokat
olyan emberekkel szemben kell megvédened, akik pont úgy gondolkodnak, mint te.
És ha te nem tudsz bennük megbízni, és ők pont úgy gondolkodnak, mint te,
akkor ők sem tudnak megbízni benned.
A másik ok, ami miatt ez rossz stratégia,
az, hogy az önző tettek igazolása
önmagunk fontosságának érzetéhez vezet,
és minél fontosabbnak érezzük magunkat,
annál intenzívebb szenvedést okoznak
az élet hétköznapi ügyei.
„Hé, nem tudod, ki vagyok én?“
Ebenezer Scrooge figurája Charles Dickens
Karácsonyi énekében
az önzőség archetípusa.
Egy másik archetipikus szereplő
a ferengikhez tartozó Quark,
a Star Trekből.
Quark egyik „megszerzési szabálya“ ez:
„Soha ne helyezd a barátságot a profit fölé.“
Én nem ezt a viselkedési normát ajánlanám nektek.
Hogy miért nem? -
Bármilyen viselkedési norma
is áll a cselekedeteid mögött,
jósold meg, milyen következményekkel jár, ha a másik is
ugyanezt a viselkedési normát veszi alapul.
Ha mindenki ugyanúgy cselekszik, mint te,
ez vajon harmóniához
vagy konfliktushoz vezet?
Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy mások bánjanak veled.
Ez Konfuciusz aranyszabálya.
Azok az emberek, akik minden energiájukat arra fordítják, hogy a maguk javát keressék,
azok, akiknek „az egész rólam szól“,
végül nyomorultul és áldozatként érzik magukat,
és általában egyedül élnek.
Ugyanez áll azokra a csoportokra és társadalmakra,
akik minden figyelmüket és erőforrásukat saját javukra fordítják.
Ellenségeskedővé,
elszigeteltté és intoleránssá válnak.
Falakat építenek,
konfliktusba kerülnek más csoportokkal,
és háborúkba keverednek.
Két, egymással konfliktusban álló csoport
nem kevesebb, mint százszoros mennyiséget
fogyaszt azokból az erőforrásokból, amit akkor használnának fel,
ha a két csoport BARÁTJA lenne egymásnak.
Takarékoskodj a természeti erőforrásokkal - barátkozz!
Valaki gyárthatna ilyen feliratú pólókat.
OK, kezdek elkalandozni.
Megláttam, ahogy Avra az égre emeli a tekintetét.
Akkor hadd zárjam le a témát ezzel:
amikor az utcán meglátsz egy „zsákutca“ táblát,
gondolj az önzés következményeire.
Másfelől viszont,
a személyes felelősségvállalás,
az együttérzés
és mások szolgálata
annak a tünete, hogy egy társadalom vagy egy ember
nagyobb boldogság és biztonság felé halad.
Amikor a figyelmünk
mások jól-létére irányul,
harmóniát teremtünk a konfliktus helyett,
együttműködünk a versengés helyett,
és minden körülmény javul körülöttünk.
Azok a mentális konfliktusok, amiket a ragaszkodás, a nagyképűség,
ellenségeskedés, sértődöttség és féltékenység okoz,
mindezek a konfliktusok eltűnnek,
amikor az önzés eltűnik.
Időnként előfordul,
hogy valaki ostobán értelmezi mások szolgálatának fogalmát,
mindent elosztogat, amije van,
amíg végül ő válik mások terhére.
Ha úgy jelensz meg mások előtt,
mint akiről gondoskodni kell,
feltéve, ha elég idős vagy hozzá és képes vagy rá,
hogy gondoskodj magadról, ez nem nevezhető másoknak tett szolgálatnak.
Úgyhogy
nem árt intelligensen kezelni a kérdést.
Santideva, egy 8. században élt buddhista tudós-szerzetes,
nagyon találóan fogalmazta ezt meg:
“Mely szükséglet az, amire érdemes gondot fordítani?
A bolondok saját boldogulásuknak szentelik magukat
Míg a bölcsek mások javára cselekednek.
Nézd csak meg, micsoda különbség van közöttük.”
Vannak bizonyos felismerések, amelyek segítenek
az emberi önzést mások szolgálatává alakítani.
Az egyik, amikor szembesülünk
azzal az igazsággal, hogy létezésünk halandó.
Holnap, azok a javak, amiket ma rendezgetünk
és védelmezünk, másoké lesz.
És azok a hitek, amiket önzésünk
igazolásául bizonygatunk,
jövőbeli következményekhez láncolják a lelkünket.
Tehát, a személyes felelősségvállalás,
az együttérzés,
és mások szolgálata
megváltást jelentenek számunkra.
1871-ben, Albert Pike,
aki a déli Konföderáció brilliáns tábornoka,
majd a Szabadkőműves páholy egyik fővezére volt,
vastag könyvet írt
ERKÖLCS ÉS DOGMA címmel.
Ebben azt írja:
“Amit kizárólag magunkért teszünk, velünk együtt hal meg,
amit másokért és a világért teszünk, fennmarad.”
Nagyszerű idézet.
És csak zárójelben,
az a gondolat is tőle származik, miszerint az
üldöztetés megtisztítja az üldözött egyént vagy csoportot
így hosszú távon
a támadóink valójában a jótevőink.
Ezt érdemes felidézni, amikor az együttérzést az
ellenségeinken gyakoroljuk.
Egy másik felismerés, ami át tudja alakítani az ember
hozzáállását az önzéstől mások szolgálata felé
- noha ez kevésbé drámai, mint a halál szelleme -,
annyi, hogy ebben az egészben együtt vagyunk benne.
Sokkal inkább hasonlóak vagyunk, mint különbözők.
Amikor megállunk és a másik embert a maga valójában látjuk
túllátunk a róluk szóló történeteinken,
meglátjuk, hogy ugyanolyan betegségektől, csapásoktól
és veszteségektől szenvednek,
mint amiktől mi is szenvedtünk,
hirtelen egyfajta őszinte segítő szándék ébred bennünk.
A segítség pedig akkor jó, ha a másikat megerősíti, nem pedig gyengíti.
Valakit megtanítani halászni sokkal jobb, mint halat adni neki.
Ha pedig nem tudjuk megoldani valakinek a problémáját,
akkor is legalább annyit tudunk tenni, hogy áldást kérünk a másik javára.
Az együttérzés azt is magábafoglalja,
hogy azt kívánjuk másoknak, kerülje el őket a szenvedés.
Néha pedig az egyetlen, amit tenni tudunk azokért,
akik távol vannak tőlünk, hogy elmondunk értük egy imát.
A keresztények ezt a fajta imát közbenjáró imának nevezik.
Hasonló kategóriába esik ez is, mint a komolyság-oldás
vagy az együttérzés-gyakorlat.
Az együttérzés annyira nagy erő,
hogy az összes nagy vallás
a legfőbb erények között tartja számon, amit csak gyakorolhatunk.
A dalai láma ezt mondja:
“Ha másokat boldoggá akarsz tenni,
gyakorold az együttérzést.
Ha te boldog akarsz lenni,
gyakorold az együttérzést.”
A dolog azzal kezdődik, hogy
baráti érzésekkel tekintünk magunkra
- elfogadjuk magunkat -,
és azzal folytatódik, hogy baráti érzésekkel viseltetünk mások iránt.
Ahhoz, hogy együttérzőek legyünk, nem kell keresnünk valakit, aki szenved.
Az egész csupán egy nyitott
és adakozó hozzállással, ítélet- és elvárásmentes
bizalommal, a barátság felajánlásával kezdődik.
Az együttérzés mindenki szívében ott szunnyad,
néha viszont tenni kell valamit ahhoz, hogy felébresszük.
Az együttérzésről az egyik kedvenc történetem
egy keresztény paptól
Steven Goodier-től származik.
A történet így szól:
Volt egy család, akiknek a kutyája tizenkét kiskutyát ellett.
A család feladott egy újsághirdetést - amikor a kölykök
elég nagyok lettek ahhoz, hogy elválasszák őket -, amiben ez állt:
“Tizenkét imádnivaló kiskutya ingyen elvihető gondoskodó otthonokba.”
Több hét elteltével csak három kiskutyát vittek el tőlük.
Tűnődtek, mitévők legyenek, majd feladtak egy második újsághirdetést:
“Kétségbeesve keresi gondoskodó otthonát nyolc helyes
és egy reménytelenül csúnya kiskutya.”
A következő két nap alatt a reménytelenül csúnya kiskutyáért kilenc gazdi jelentkezett.
Ami azt mutatja, hogy a világban több gondoskodó ember van,
mint önző.
Az együttérzés lehet könnyed
és törődő,
és lehet szívbemarkoló, amitől vörösre sírod a szemedet.
Azokat a könnyeket, melyeket az együttérzés csal a szemünkbe, „szeretet-könnyeknek“ nevezik.
A legenda szerint, a kínaiak által tisztelt női bodhiszattva,
Guan Yin,
minden szenvedésért szeretetkönnyeket hullat,
amelyet az élők közösségének bármely élőlénye átél.
Ez a végső együttérzés:
amikor tudatosságunk kiterjed az idegenek szenvedésére,
azoknak az állatoknak a szenvedésére,
amelyek mások táplálékává válnak, minden élőlény szenvedésére az élők közösségében.
A Wizard kurzuson
tanulsz majd arról,
hogy a társadalmak többsége
olyan fejlődésmintát követ, amely hasonló az egyéni tudat fejlődéséhez.
A társadalmi szerveződés kezdetén a vadász- és gyűjtögető életmódot folytató nagycsaládok
alakulnak olyan törzsi csoportokká, amelyek földműveléssel is foglalkoznak,
majd ezeknek a földművelő csoportoknak a közös tapasztalatai vezetnek oda,
hogy politikai államokká kovácsolódjanak.
A dolgok tulajdonképp itt tudnak kisiklani.
A politikai, nemzeti államok közötti versengés
az alapja az indusztrializálódásnak,
amely pedig olyan kereskedelmen alapuló gazdaságok
táptalaja lehet, amelyek a vagyon - a pénz -
megszállott hajszolásához vezetnek.
Ez az önzőség pedig hanyatlást indít a társadalomban,
ha kontrollálatlan marad.
Ha az emberek képesek helyreállítani
a személyes felelősségtudatot,
az együttérzést
és mások szolgálatát,
mielőtt az önzés lerombolja a társadalmat,
akkor ezek az emberek baráti,
szemlélődő közösséggé tudnak fejlődni.
Az értékek elmozdulnak az anyagi gazdagság megszerzésétől
a spirituális alapelvek gyakorlása felé.
Megszületik a szanga.
Ahol épp vagyunk ebben a teremben.
A szemlélődő korszak
kitermeli azokat az embereket, akiknek vezetése,
és a jól haszálható spirituális gyakorlatokra vonatkozó tanítása,
alapot fog teremteni egy megvilágosodott bolygószintű civilizáció számára.
Változtass meg elég embert, és megváltozik a társadalom.
A buddhizmusban
azt, aki a megvilágosodás elérésére törekszik, bodhichittának nevezik,
akiben az együttérzés és a bölcsesség összekapcsolódik egymással.
A boddhichitta törekvése a megvilágosodásra
nem csupán önmagáért való,
hanem mindenkit magával akar vinni.
Nem lenne csodálatos,
ha minden lény megszabadulna azoktól az okoktól, amik szenvedéshez vezetnek?
A „Tökéletes mesterem szavai“ c. könyvben
Patrul Rinpoche a bodhichitta három szintjét írja le.
A legalsó szint a Király útja,
aki elsődlegesen saját javát keresi, de aki azt is felismeri,
hogy saját javai döntően függnek
a királyság és az alattvalók helyzetétől.
A bodhichitta középső szintjét
a révész útja képviseli.
A révész úgy szállítja át utasait a folyón,
hogy közben önmagát is átviszi a túlpartra.
A bodhichitta legmagasabb szintjén
pedig a pásztor áll, vagyis a bodhisattva,
aki arra ügyel, hogy az egész nyáj
biztonságosan hazaérjen őelőtte.
Pár évvel ezelőtt a trénerek egy bronz szobrot ajándékoztak nekem,
amely az egyik bodhisattvát, Ji Jangot ábrázolja.
Őt az állhatatosság bódhiszattvájának nevezik,
mert azt a fogadalmat tette,
hogy addig várakozik a pokolban,
amíg az utolsó ember is felébred
és belép a mennybe.
Ez a bodhichitta legmagasabb szintje.
A bodhichitta Avatar megfelelője az az elszántság,
amivel hozzájárulunk
egy megvilágosodott bolygószintű civilizáció megteremtéséhez.
Tulajdonképpen ez az arany gyűrűje ennek az egész biológiai kísérletnek.
És amint elég sok embert bátorítunk arra,
hogy feljebb lépjen ezen az evolúciós létrán,
a társadalom értékei is megváltoznak.
A legjobb módja ennek, amit ismerek, ha tartjuk az irányt,
és több embert teszünk Avatárrá, Mesterré és Wizarddá.
Egy idős professzor, akivel sokat ebédeltem együtt, szerette ezt mondogatni:
“Kezdd egy kis erecskével.”
Nos, Houston - már van egy kis erecskénk.
És ha követjük azt a gyakorlatot,
hogy szándékunk szerint élünk, együttérzést mutatunk,
és stratégiánkká tesszük, hogy másokat segítünk,
a kis erecskét hömpölygő folyammá fogjuk duzzasztani.
Az örökségünk legyen ez:
egy megvilásodott bolygószintű civilizáció alapítói.
Szolgálja minden, amit teszünk, az élőlények javát, és hozzon számukra boldogságot.
Ha több információt szeretnél az Avatarról, vedd fel a kapcsolatot egy Avatar mesterrel,
látogass el a www.TheAvatarCourse.com honlapra.
A Star's Edge International produkciója. © Harry Palmer, 2009.
Az Avatar® és a Star's Edge International®
a Star's Edge, Inc. bejegyzett védjegyei.
Minden jog fenntartva.