Tip:
Highlight text to annotate it
X
(A Szretyenije monostor kórusa a 33. zsoltárt énekli): Áldom az Urat minden időben,
dicsérete mindigi
ajkamon van.
Jó reggelt. Vassza nővér vagyok,
és munkába indulás előtt éppen kávézni készülök
Bécsben, Ausztriában. Szerencsére,
elmondhatom, hogy ma nem fog minket zavarni az építkezés zaja,
mint a múlt héten, ahogy nagyszámú nézőim
bizonyára emlékeznek rá.
Az ügyvédeinknek sikerült végre véget vetni az építkezésnek -
mint kiderült, a szabályok megsértése miatt.
Igen, az ügyvédek ügyesek e tekintetben. De valójában nem volt könnyű.
Be kellett vonni a rendőrséget és sok őrző-védőt is,
elrabolták a sminkesünket, úgyhogy váltságdíjat kellett fizetnünk...
szóval egy kalandos történet lett belőle, de a legfontosabb,
hogy most már túl vagyunk rajta és folytathatjuk a programunkat.
Ha még nem látták egyik részt sem,
akkor ne felejtse el, hogy
hogy gyakorlatilag mindenki más nézi, úgyhogy
mostantól csatlakozzon hozzánk itt,
Bécsben.
(Billy Joel énekel, "Mikor rájössz -
Bécs vár téged ... ")
Most október 4. hete van,
és ma Szent Markianosz és Martiriosz
vértanúk életéről fogunk beszélni,
amit október 25-én ünnepelünk.
Szent Markianosz és Martiriosz
a hitért szenvedtek vértanúhalált
a konstantinápolyi "ariánus" eretnekek által
a 4. század közepén. Hogy kik azok az "ariánusok", nemsokára elmondom.
Szent Markianosz felolvasó volt, Martiriosz pedig
hypodiakónus (alszerpap). Mindketten
Hitvalló Szent Pál konstantinápolyi püspök
kancelláriájában szolgáltak,
mint "notariusok, vagyis titkárok. Ezt a püspököt
az ariánusok kezdetben száműzték, majd kivégezték,
mert ő maga nem volt ariánus. Ezután
az eretnekek megpróbálták a maguk oldalára állítani Szent Markianoszt és Martirioszt.
pénzt illetve püspöki tisztséget kínálva nekik.
amikor azonban nem jártak eredménnyel, megkínozták,
majd 355-ben kivégezték őket Konstantinápolyban.
Mindez Constantius keresztény császár idején történt.
Ő az egyik fia volt Nagy Konstantinnak, az első
keresztény császárnak. Constantius
nagyon érdeklődött a teológiai kérdések iránt,
különösen a kor legfőbb teológiai kérdése iránt,
amelyre akkor még nem született meg a válasz a
keresztény Kelet püspökei szívében és értelmében.
A kérdés lényege a következő volt: Milyan viszony (kapcsolat)
van Jézus Krisztus, Isten Fia és
az Atya Isten között?
Ugyanolyan mértékben Isten Krisztus, mint az Atya,
tették fel maguknak a kérdést.
Vagy pedig Krisztus valamiféle kisebb isten,
akit az Atya Isten teremtett
különleges célból. Vagy lehetséges - gondolkodtak -,
hogy Jézus egyszerű emberként született,
és különleges erényei következtében később lett isten?
A valóságban az Egyház már válaszolt ezekre a kérdésekre
a Konstantinápoly közelében található Niceában
325-ben, Constantius apja, a híres Nagy Konstantin császár
idejében tartott zsinaton.
Ez a Zsinat - az I. Egyetemes Zsinat - megvizsgálta és elvetette
Ariosz alexandriai pap tanítását, aki azt tanította, hogy
Jézus Krisztus, Istennek Fia,
kisebb az Atyánál és az időben teremtetett.
A Zsinat teljesen világosan kimondta, hogy
Jézus Krisztus Isten, Aki "egy-lényegű" az Atyával,
vagyis görögül: "ὁμοούσιος" (homousziosz)
"egy lényegű" az Atyával.
A Zsinat, bár kihirdette ezt a hittételt,
ez Krisztus istenségének nagyon pontos
megfogalmazása vagy kihirdetése -
ez nem tetszett sok keleti püspöknek,
még azoknak sem, akik aláírták a Zsinat határozatát.
Aláírták, de leginkább azért, mert Konstantin császár
ezt a határozatot támogatta, mégpedig katonai erővel, -
elűzvén az egyet nem értőket és elégettetvén az írásaikat,
betiltván azok olvasását stb. Mégis, ahogy mondtam,
a püspökök többsége nem teljesen értett egyet ezzel a megfogalmazással.
Miért nem? Azért, mert a "homousziosz" (egylényegű)
újítás volt, vagyis nem
volt hagyományos megfogalmazás. A püspökök pedig
hogy úgy mondjam, nagyon tradicionálisak voltak.
A "homousziosz" szó nincs benne a Bibliában, a keresztény
teológiában pedig kétes múltja volt.
A püspökök pedig attól is féltek, hogy ez a szó
valamiféle sokistenhitet, vagy pogány felfogást
vezet be a kereszténységbe, mivel mintegy arra utalhat,
hogy két isten van, nem pedig egy. Tehát éppen az újítástól való félelem
motiválta a keresztény kelet püspökeit, legalábbis a többségüket,
valamint a keresztény császárokat,
hogy Szent Markianosz és Szent Martiriosz idejére
fokozatosan eltávolodjanak a "homousziosz", "egylényegű"
erőteljes és világos kifejezésétől és megpróbálják azt
valami kevésbé világos, eretnek formulával felváltani.
De az olyan emberek, mint ez a két szent, valamint
püspökük, Hitvalló Szent Pál, nem értettek egyet
ezekkel az ellentmondásos megfogalmazásokkal
és ezen egyet nem értésük miatt kivégezték őket.
Tehát most beszéljünk egy kicsit az "újítástól való félelemről",
valamint erről a 4. századi eretnekségről.
(Billy Joel énekel, "Egyes emberek távol maradnak az ajtótól,
ha az kinyílhat és ők kívülről hangot hallanak a folyosóról,
és reménykednek, hogy
egyszerűen elkerülhetik...")
Semmi új nem volt az újtól való ezen félelemben
a 4. században.
Hiszen ez a félelem emberileg teljesen érthető. Az új mindig kevésbé ismert,
mint a régi és megszokott, következésképpen bizonyos mértékig kiszámíthatatlan,
veszélyeztetik a biztonság és a rend érzetét,
amit a régi és ismerős hoz létre bennünk.
Ahogy C. S. Lewis mondta: "A newtoni atomizmus
a newtoni atomizmus sokkal jobban megfelelt
várakozásunknak (és vágyainknak), mint a kvantumfizika". Még a keresztény császárok azon korszaka előtt,
amelyről beszélünk, a korábbi idők pogány római társadalma
nagyon tradicionalista volt, ragaszkodott a külső formához még akkor is,
amikor az már elveszítette a jelentőségét.
De az olyan emberek, mint Markianosz és Martiriosz,
nem féltek az új dolgoktól. Elfogadták a Niceai Zsinat új nyelvét,
mert a régi nyelv elégtelennek bizonyult ahhoz, hogy
eljusson kora embereinek szívéhez és értelméhez,
még a Kelet püspökeinek többségéhez sem.
Ami azonban rossz értelemben volt új a keresztény birodalomban,
az a vallási másként gondolkodás és eretnekség állami üldözése volt.
A korábbi római hatóságok, mint emlékszünk,
üldözték a keresztényeket amiatt, hogy
nem voltak hajlandók részt venni a pogány rítusokban.
Ugyanakkor a rómaiakat nem érdekelte, hogy a valóságban
miben hisznek, mit gondolnak Istenről. A pogány hatóságoktól eltérően
a korszak keresztény hatalma számára ez nem volt mindegy.
Erőszakot alkalmaztak azok ellen, akik nem értettek egyet velük
teológiai kérdésekben. A kor néhány nagy egyházatyája -
sajnos csak néhányan, mint Nagy Szent Athanásziosz,
a 4. század hőse vagy szuperhőse,
a niceai hit oszlopa - tudom, tudom...
mindig nagyon izgalmas Athanászioszról beszélni -
szemrehányást tett a keresztény császárnak és emlékeztette arra, hogy
a Krisztusba vetett hit szabad választás kérdése.
Ebben az összefüggésben idézi Szent Athanásziosz magát az Urat (Mt. 16, 24):
"Ha valaki utánam akar jönni,
tagadja meg magát, vegye föl keresztjét
és kövessen engem." - ami ma is arra
a tényre emlékeztet minket, hogy ha úgy döntünk, hogy
követjük Krisztust, akkor ezt azért tesszük,
mert akarjuk.
Nos, ennyi volt mára. Szent Markianosz és Martiriosz.
Hölgyeim és uraim!
Köszönöm.
(SIGN:. Látogassa meg az "Egy kávé Vassza nővérrel" Facebook oldalát)