Tip:
Highlight text to annotate it
X
20. J.P. Morgan ÉS AZ 1907-ES VÁLSÁG
Most elérkezett az idő, hogy a Pénzváltók ismét nekiveselkedjenek, az új magántulajdonban lévő amerikai központi bank létrehozásának.
A korai 1900-as években olyan emberek kaparintották meg a hatalmat, mint JP Morgan. Egy végső pánk szükségeltetett, hogy a nemzet figyelmét a központi bank állítólagos szükségességére összpontosítsák.
Az okoskodás szerint csak egy központi bank képes megelőzni a bankbukásokat.
Morgan volt egyértelműen a legnagyobb hatalmú bankár Amerikában, és gyaníthatóan a Rothshildok egyik ügynöke.
Morgan pénzügyileg támogatta John D. Rockefeller Standard Oil birodalmát, akárcsak Edward Harriman vasúti, Andrew Carnegie acél, és mások monopóliumát, számos iparágban.
De mindezek tetejébe, J.P. Morgan apja, Junius Morgan azelőtt a britek amerikai pénzügyi ügynöke volt.
Apja halála után J.P. Morgan fenntartotta a kapcsolatot annak angol partnerével, Edward Grenfell-el, a Bank of England igazgatójával.
Valójában Morgan halálakor vagyona mindössze néhány millió dollárra rúgott. Az övének hitt értékpapírok zöme valójában mások tulajdonában volt.
1902-ben, Theodore Roosevelt elnök állítólag próbálta megtörni Morgan és barátai ipari monopóliumát a Chairman Trösztellenes Törvény segítségével.
Ténylegesen Roosevelt nagyon keveset tett az amerikai ipar bankárok és bérenceik általi növekvő monopolizációjával szemben.
Például Roosevelt állítólag feloszlatta a Standard Oil monopóliumot. De igazából egyáltalán nem oszlott föl. Pusztán csak 7 vállalatra osztották, amelyek mindegyikét továbbra is a Rockefellerek irányítják.
A közvélemény tisztában volt ezzel, köszönhetően az olyan politikai karikaturistáknak, mint Thomas Nast, aki a bankárokat "pénztrösztként" emlegette.
1907-re, egy évvel Teddy Roosevelt újraválasztását követően Morgan úgy döntött, hogy itt az ideje ismét bepróbálkozni a központi bankkal.
Egyesített pénzügyi erejüket kihasználva, Morgan és barátai képesek voltak titokban tönkre tenni az értéktőzsdét. Kis bankok ezrei szertelenül túlvállalták magukat.
Némelyikük tartaléka kevesebb, mint 1% volt, a részleges tartalékolás alapelvének köszönhetően.
Napokon belül a bankok megrohamozása országszerte általánossá vált. Morgan ekkor lépett nyilvánosság elé, felajánlva hogy megtámasztja a botladozó amerikai gazdaságot úgy,
hogy kisegíti a csőd szélén álló bankokat olyan pénzzel, amit ő a semmiből teremtett elő.
Felháborító javaslat volt, még a részleges tartalékolású bankrendszernél is sokkal rosszabb, de a Kongresszus megengedte neki.
Morgan 200 millió dollárnyi értékben gyártott ebből a teljes mértékben tartalék nélküli magán pénzből, és azzal vásárolt, azzal fizetett a szolgáltatásokért és küldött belőle bankfiókjaiba is, hogy kamatra kikölcsönözzék.
Terve működött. Az emberek hamarosan visszanyerték pénzbe vetett általános bizalmukat, és abbahagyták fizetőeszközeik kivételét.
De ennek eredményeként a banki hatalom tovább összpontosult néhány nagyobb bank kezében.
1908-ra elmúlt véget ért a pánik, és Morgant hősként ünnepelte a Princeton Egyetem elnöke, akit Woodrow Wilsonnak hívtak:
"Mindezen problémákat megelőzhettük volna, ha kinevezünk egy hat vagy héttagú bizottságot olyan a közemberek érdekeinek elkötelezett emberekből, mint JP Morgan, hogy kezeljék országunk ügyeit." -- Woodrow Wilson
A közgazdasági tankönyvek később úgy magyarázták, hogy a Federal Reserve Rendszer az 1907-es pánik közvetlen eredménye volt:
"Az országnak egyszer és mindenkorra elege lett a bankcsődök riasztó járványával együttjáró ingatag magánbankrendszer anarchiájából."
De a minnesotai kongresszusi képviselő, idősebb Charles A. Lindbergh, a híres pilóta, Lucky Lindy apja később elmagyarázta, hogy az 1907-es pánik igazából csak egy átverés volt:
"Akik nem támogatták a pénztrösztöt, kiszorították az üzletből és az embereket megfélemlítéssel rávették, hogy változásokat követeljenek a bank és pénzügyi törvényekben, amelyeket a Pénztröszt fog megalkotni." -- Charles A. Lindbergh
Az 1863-as Nemzeti Bank Törvény jóváhagyásával óta tehát a pénzváltók képessé váltak a fellendülések és hanyatlások sorozatának megteremtésére.
A cél nem csak az amerikai emberek megfosztása volt tulajdonuktól, hanem hogy később azt állíthassák, hogy a bankrendszer alapvetően olyan ingatag, hogy ismét össze kell vonni egy központi bankrendszerbe.
21. JEKYLL SZIGET
A válság után Teddy Roosevelt, válaszul az 1907-es pánikra, aláírta a Monetáris Bizottság létrehozásáról szóló törvényjavaslatot.
A Bizottság feladata a bankproblémák tanulmányozása volt, valamint hogy javaslatot tegyen a Kongresszusnak. A Bizottság természetesen tele volt Morgan barátjaival és cimboráival.
Az elnök Nelson Aldrich volt, Rhode Island szenátora. Aldrich Amerika leggazdagabb bankár családjainak otthont adó Rhode Islandet képviselte.
Lánya hozzáment ifjabb John D. Rockefellerhez, és öt fiuk született. John; Nelson, aki elnök helyettes lett 1974-ben;
Lawrence; Winthrop és David, a Külügyi Tanács elnöke, valamint a Chase Manhattan Bank korábbi elnöke.
Amint a Monetáris Bizottság megkezdte működését, Aldrich szenátor nyomban egy kétéves európai útra indult,
ahol hosszasan tárgyalt a magántulajdonú központi bankárokkal Angliában, Franciaországban és Németországban.
Csak e körútja teljes egészében az adófizetőknek 300 ezer dollárjába került, ami csillagászati összeg volt akkoriban.
Röviddel hazaérkezését követően, 1910 november 22-én este néhányan Amerika legvagyonosabb és legbefolyásosabb emberei közül beszálltak Aldrich szenátor magán vasúti kocsijába,
és a legnagyobb titokban ideutaztak, Jekyll Szigetre, Georgia partjainál.
A csoporttal tartott Paul Warburg is. Warburg 500 ezer dolláros éves fizetést kapott a Kuhn-Leob and Company befektetési vállalattól azért, hogy a magántulajdonú központi bank létrehozásáért lobbizzon Amerikában.
Waburg társa e cégben egy Jacob Schiff nevű férfi volt, annak az embernek az unokája, aki a Rothschildokkal osztozott a Zöldpajzsos házon Frankfurtban.
Schiff, ahogy a későbbiekben kiderül, éppen azon ügyködött, hogy 22 millió dollárral pénzelje a cár megdöntését Oroszországban.
Ez a három európai bankár család, a Rothschildok, a Warburgok és a Schiffek házasságok révén összefonódtak az évek során, akárcsak Amerikai megfelelőik, a Morganek, Rockefellerek és Aldrichok.
A titoktartás annyira szigorú volt, hogy a hét fő résztvevőt figyelmeztették, hogy csakis a keresztneveiket használják, nehogy a szolgák előtt kitudódjék kilétük.
Évekkel később az egyik résztvevő, Frank Vanderlip, a New York-i Nemzeti Városi Bank elnöke, valamint a Rockefeller család képviselője megerősítette a Jekyll szigeti utazást a Saturday Evening Post 1935 február 9-i számában.
"Olyan titoktartó voltam - valójában as óvatos - , mint bármely összeesküvő... Tudtuk, hogy egyszerűen nem szabad kiderülnie, különben hiába vesztegettük minden időnket és erőfeszítésünket.
Ha nyilvánosságra került volna, hogy összejött a mi különleges csoportunk, és kidolgozott egy banki törvényjavaslatot, akkor annak a javaslatnak esélye sem lett volna rá, hogy a Kongresszus jóváhagyja." -- Frank Vanderlip
A részvevők idejöttek, hogy kitalálják, hogyan is oldhatnák meg legfőbb problémájukat: hogyan csempésszenek vissza egy magántulajdonú központi bankot.
De egyéb problémákra is figyelmet kellett szentelni.
Mindenek előtt, a nagy nemzeti bank piaci részesedése gyorsan csökkent. A század első tíz évében az amerikai bankok száma több mint kétszeresére, 20 ezer fölé nőtt.
1913-ra a bankok mindössze 29 százaléka volt nemzeti bank, és ezek a betétek mindössze 57 százalékával rendelkeztek.
Aldrich szenátor később bevallotta egy újságcikkben:
"A törvény jóváhagyása előtt a New York-i bankárok csupán New York tartalékait tudták uralni. Most, képesek vagyunk uralni az egész ország banki tartalékait." - -Nelson Aldrich szenátor
Valamit tehát tenni kellett, hogy ezeket az új bankokat uralmuk alá hajthassák. Mint,ahogy John D. Rockefeller fogalmazott: "A konkorencia bűn."
Másodsorban a nemzetgazdaság annyira erős volt, hogy a vállalatok a profitból kezdték finanszírozni növekedésüket ahelyett, hogy hatalmas kölcsönöket vettek volna fel a nagy bankoktól.
Az új évszázad első 10 évében a vállalati befektetések 70 százaléka a nyereségükből származott.
Más szóval az amerikai gazdaság kezdett függetlenedni a Pénzváltóktól, és ezt az irányvonalat meg kellett állítani.
Minden résztvevő tudta, hogy ezekre a problémákra lehet működő megoldást találni. De talán legnagyobb problémájuk egy PR probléma volt: az új bank neve.
Ennek megvitatása pontosan ebben a szobában történt, annak a csodálatos hotelnek az egyik konferencia termében, amit ma Jekyll Island Club Hotelnek hívnak.
Aldrich úgy gondolta, hogy a bank szónak még csak szerepelnie sem kéne a névben. Warburg National Reserve Bill-nek (Nemzeti Takarék Törvényjavaslat), vagy Federal Reserve Billnek, (Szövetségi Takarék Törvényjavaslat) akarta hívni.
Elképzelésük szerint azt a látszatot keltik, hogy az új központi bank célja a bankok megrohamozásának megállítása, és hogy elfedjék monopólium jellegét.
Jóllehet Aldrich, az egoista politikus volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy Aldrich Törvénynek-nek nevezzék.
A Jekyll szigeten töltött 9 nap után a csoport feloszlott. Az új központi bank nagyon hasonló lesz az Egyesült Államok régi központi bankjához.
Monopóliumot fog kapni az USA fizetőeszköze fölött, és ezt a pénzt a semmiből teremti.
Hogyan teremt a FED pénzt semmiből ? Ez egy négylépcsős folyamat. De előtte néhány szó az államkötvényekről.
Az államkötvények egyszerűen fizetési ígérvények, vagyis kormányzati "tartozom neked cédulák".
Az emberek azért vesznek kötvényeket, hogy biztos kamathoz jussanak. Az államkötvény futamidejének végén a kormány visszafizeti a kötvény árát, plusz a kamatot, és a kötvényt megsemmisítik.
Jelenleg mintegy 3,6 billió dollár értékű kötvény van a piacon.
És akkor most jöjjön a FED pénzteremtő folyamata:
1.lépés: A Szövetségi Nyílt Piaci Bizottság jóváhagyja az USA államkötvények vásárlását.
2.lépés: A kötvényeket megvásárolja a FED, mindenkitől, aki csak eladásra kínálja neki a nyílt piacon.
3.lépés: A FED elektronikus kreditekkel fizet a kötvényekért az eladó bankjának, ami viszont jóváíródik az eladó bankszámláján.
A trükk az a dologban, hogy ezek a kreditek fedezet nélküliek, a FED egyszerűen létrehozza őket.
4.lépés: A bankok ezeket a letéteket tartalékként kezelik. Tartalékaik több mint tízszeresét hitelezhetik ki új hiteligénylőiknek, mindezt kamatra.
Ilyen módon a FED által létrehozott mondjuk 1 millió dollárnyi kötvényből több mint 10 millió dollár keletkezik a bankszámlákon.
A FED tulajdonképpen a 10 százalékát hozza létre ennek a teljesen új pénzmennyiségnek, és a bankok hozzák létre a másik 90 százalékot.
A gazdaságban forgó pénz mennyiségének csökkentéséhez a folyamat éppen ennek a fordítottja.
A FED kötvényeket ad el az embereknek, és a pénz kiáramlik a vásárlók helyi bankjaiból. A kölcsönöknek tízszer annyival kell csökkenniük, mint amekkora értékű eladás történt.
Tehát ha a FED elad 1 millió dollárnyi kötvényt, akkor 10 millió dollárral kevesebb pénz marad a gazdaságban.
Mi előnye származott ebből a bankároknak, akiknek a képviselőik összegyűltek a Jekyll szigeten?
1.?Teljesen eltérítette a bankreformra irányuló törekvéseket a megfelelő megoldástól
2.?Elejét vette egy adósságmentes kormányzati pénzügyi rendszer ismételt kialakulásának, mint amilyen pl. Lincoln Zöldhátúi voltak.
A kötvény alapú kormányzati pénzügyi rendszer, amit Lincolnra erőltettek, miután létrehozta a Zöldhátút, most kőbe vésetett.
3.?A bankárokra ruházta a jogot, hogy a részleges tartalékolásra alapozva ők teremtsék elő pénzkínálatunk 90%-át, amit aztán kamatra kihelyezhetnek.
4.?Nemzetünk pénzkínálata feletti átfogó irányítást néhány ember kezébe összpontosította.
5.?Megalapozta a Központi Bank nagymértékű függetlenségét a hatékony politikai befolyástól.
Létrehozását követően nem sokkal a FED nagyszerű szerződése az 1930-as évek eleji Nagy Gazdasági Válsághoz vezetett. Ezt a függetlenséget azóta kiegészítő törvények növelik.
Annak érdekében, hogy átverve az embereket elhitessék velük, hogy a kormány visszavette az irányítást, a FED kialakításának tervét az elnök által kinevezett és a szenátus által jóváhagyott kormányzói testület vezette.
De a bankároknak mindössze annyit kellett tenniük, hogy biztosra menjenek, hogy gondosnak arról, hogy az ő embereiket nevezik ki a kormányzó testületbe.
Ez nem volt nehéz, a bankároknak volt pénzük, és pénzzel megvásárolható a politikusok fölötti befolyás.
Amikor a résztvevők elhagyták Jekyll Islandot, a PR hadjárat elkezdődött.
A nagy New York-i bankok összedobtak egy 5 millió dolláros oktatási alapot neves egyetemek professzorainak pénzelésére, hogy támogassák az új bankot.
Woodrow Wilson a Princetoni Egyetemen az elsők között ragadta meg az alkalmat.
De a bankárok fortélya nem működött. Az Aldrich Törvényjavaslatot hamar a bankárok törvényjavaslatának tekintették.
Egy törvényjavaslat, ami egyedül az úgynevezett pénztröszt előnyére szolgál.
Lindbergh képviselő így fogalmazott a kongresszusi vita idején:
"Az Aldrich Terv a Wall Street Terv. Újabb pánikot jelent, ha szükséges, hogy megfélemlítsék az embereket.
Aldrich, akit a kormány fizet, hogy az embereket képviselje, olyan tervet javasol, ami a trösztöknek kedvez ehelyett. --Charles A. Lindbergh
Látva, hogy nincs elég szavazatuk a kongresszusi győzelemhez, a republikánus vezetés sohasem terjesztette szavazásra az Aldrich Törvényjavaslatot.
A bankárok csendben úgy döntöttek, hogy a kettes számú megoldáshoz folyamodnak: a demokrata változathoz.
Elkezdték pénzelni Woodrow Wilsont demokrata jelöltet. Ahogy az elismert történész, James Perloff írta:
Bernard Baruch-ot, a Wall Street-i pénzembert jelölték ki Wilson oktatására.
"Baruch 1912-ben elvitte Wilsont a Demokrata Párt New York-i székházába,
'úgy vezette őt, mint egy pincsit pórázon'. Wilson 'kiképzést' kapott az ott összegyűlt vezetőktől." - - James Perloff
Tehát a díszletet már elrendezték. A pénzváltók készen álltak, hogy megalapítsák magántulajdonban lévő központi bankjukat ismét.
A kárt, amit Andrew Jackson elnök okozott 76 évvel korábban, csak részben hozták helyre a Polgárháború alatt jóváhagyott Nemzeti Bank Törvény révén.
A csatározás szakadatlanul folyt az azóta eltelt évtizedek során. Jackson követői lettek a Zöldhátúak, akik William Jennings Bryan támogatóinak kemény magjává váltak.
Bryan vezetésével a pénzváltók ellenfelei Baruch gyámkodásának nem lévén tudatában, most Woodrow Wilson mögé sorakoztak.
Őket és Bryant hamarosan elárulták.
22. Az 1913-as FED Törvény
Az elnökválasztási kampány alatt a demokraták gondosan úgy tettek, mintha elleneznék az Aldrich Törvényjavaslatot.
Louis McFadden a demokrata képviselő, egyben a Bank és Fizetőeszköz Bizottság elnöke így magyarázta 20 évvel az eset után:
"Az Aldrich Törvényjavaslat programját elvetették amikor Woodrow Wilsont kinevezték A Demokrata Pártot vezetői, megígérték az embereknek, hogy ha a demokraták ismét hatalomra jutnak, nem lesz itt közpotni bank, ameddig ők kormányoznak.
Tizenhárom hónappal később megszergétk ezt az ígéretüket, és a Wilson kormány a House Ezredes mögött álló sötétlelkű Wall Street-i alakoknak a gyámsága alatt,
létrehozták szabad országunkban a király bankjának féregrágta monarchista intézményét, hogy fentről lefelé irányítsanak bennünket, és béklyóba verjenek a bölcsőtől a sírig." -- Louis McFadden
Amikor Wilsont megválasztották, Morgan, Warburg, Baruch és társaik új tervvel álltak elő, amit Warburg Federal Reserve Rendszernek nevezett.
A demokrata vezetés úgy üdvözölte az új Glass-Owen elnevezésű törvényjavaslatot, mint ami radikálisan eltér az Aldrich törvényjavaslattól.
De igazából a javaslat minden fontos részletében gyakorlatilag azonos volt a korábbival.
Valójában a demokraták olyan hevesen tagadták a hasonlóságot, hogy Paul Warburgnak, mindkét törvényjavaslat szülőatyjának közbe kellett lépnie,
hogy megnyugtassa fizetett kongresszusi barátait, hogy a két törvényjavaslat lényegében azonos.
"Ha lehántjuk az eltérések külső 'héját', a két rendszer 'magját' nagyon hasonlónak és szorosan összefüggőnek találjuk." -- Paul Warburg
De ezt a beismerés csak magán használatra szánta.
Nyilvánosan a pénztröszt felhasználta Aldrich szenátort és Frank Vanderlipet, Rockefeller Nemzeti Városi Bankjának elnökét, valamint a Jekyll Island-i hetek egyikét, hogy teli torokból ellenezzék az új Federal Reserve Rendszert.
Évekkel később azonban Frank Vanderlip a Saturday Evening Postnak bevallotta, hogy a két intézkedés gyakorlatilag azonos volt egymással.
"Noha az Aldrich Federal Reserve Terv megbukott, amikor az Aldrich nevet viselte, a végül jóváhagyott terv mégis tartalmazta annak alapvető pontjait." - - Frank Vanderlip
Ahogy közeledett a szavazás, a Kongresszus az ohioi Alfred Crozier ügyészt kérte fel felügyelni. Crozier felfigyelt az Aldrich törvényjavaslat és a Glass-Owen javaslat közötti hasonlóságokra.
"A törvényjavaslat pontosan azt biztosítja, amire a Wall Street és a nagy bankok huszonöt éve törekednek - a fizetőeszköz magán és nem pedig nyilvános felügyeletét."
Mindkét intézkedés megfosztja a kormányt és az embereket a közpénzek feletti mindennemű hathatós irányítástól,
és kizárólag a bankokat ruházza fel azzal a veszélyes hatalommal, hogy szűkös vagy bőséges mennyiségű pénzt teremtsenek az embereknek." - - Alfred Crozier, Ohio-i ügyész
Az intézkedésről folytatott vita közben a szenátorok arra panaszkodtak, hogy a nagy bankok pénzügyi erejüket latba vetve befolyásolták a végeredményt.
Vannak bankárok ebben az országban, akik a közjó ellenségei, mondta egy szenátor - milyen enyhe megfogalmazás!
A csalás és korrupció vádjai ellenére a törvényjavaslatot végül keresztülnyomták a Szenátuson, 1913. december 22-én,
miután a legtöbb szenátor karácsonyi szabadságra ment azt követően, hogy a vezetőség biztosította őket arról, hogy semmi sem fog történni a karácsonyi szünet után még sokáig.
Aznap, amikor a törvényjavaslatot jóvá hagyták, Lindbergh kongresszusi képviselő előrelátóan figyelmeztette honfitársait, hogy
"Ez a törvény létrehozza a világ legóriásibb trösztjét. Amikor az elnök aláírja ezt a törvényjavaslatot, jóváhagyja a láthatatlan kormányt a Monetáris Hatalom révén.
Az emberek nem lesznek egyből tisztában vele, de az elszámolás napja csak néhány évnyire van... Minden idők legsúlyosabb törvényhozói bűntettét ezzel a banki törvénnyel követik el." -- Charles Lindbergh
Mindezek tetejébe, a Kongresszus mindössze néhány héttel korábban hagyott jóvá végül egy javaslatot, ami törvényesítette a jövedelemadót. Miért volt fontos a jövedelemadó törvény?
Azért, mert a bankároknak végre sikerült olyan rendszert létrehozni, ami innentől kezdve a szövetségi adósságot szinte a végtelenségig fogja növelni.
Hogyan fogják visszafizetni ennek az adósságnak a kamatait, nem beszélve a tőkéről? Emlékezzünk vissza, hogy egy magántulajdonban lévő központi bank a semmiből teremti elő a tőkét.
A szövetségi kormány gyenge volt még. Ezidáig kizárólag csak a vámokból és a közvetett adókból tartotta fenn magát.
Most, akárcsak a Bank of England esetében, garantálnia kellett a kamatfizetéseket, az emberek közvetlen megadóztatásával.
A pénzváltók tudták, hogy ha az államok hozzájárulásaira kellene hagyatkozniuk, az egyedi államok törvényhozói végül fel fognak háborodni,
és vagy megtagadják a saját pénzük utáni kamatok fizetését, vagy legalábbis politikai nyomásra elérnék, hogy alacsony szinten tartsák az adósságot.
Érdekes tudni, hogy 1895-ben a legfelsőbb bíróság egy hasonló jövedelemadó törévnyt már egyszer alkotmányellenesnek talált.
Sőt, a legfelsőbb bíróság egy vállalati jövedelemadó törvényt is alkotmányellenesnek talált 1908-ban. Ennek eredményeként Aldrich szenátor áteröltetett a Kongresszuson egy javaslatot a jövedelemadót engedélyező alkotmány módosításra.
A tervezett 16. alkotmány módosítást elküldték a törvényhozóknak jóváhagyásra. De néhány kritikus állítása szerint azonban az államok szükséges háromnegyede soha nem ratifikálta.
Más szóval a 16. módosítás lehet, hogy törvénytelen. De a pénzváltóknak nem volt kedvük vitázni a finomságokról.
1913. októberére Aldrich szenátor áterőltette a jövedelemadóról szóló törvényjavaslatot a Kongresszuson.
Az emberek közvetlen adóztatásának lehetősége, és az államok megkerülése nélkül, a Federal Reserve törvény sokkal kevésbé lett volna hasznos azoknak, akik Amerikát mély adósságba akarták taszítani.
A Federal Reserve törvény jóváhagyása után egy évvel Lindbergh kongresszusi képviselő elmagyarázta, hogy a FED hogyan hozza létre az úgynevezett üzleti ciklust, és hogyan használja saját hasznára.
"Az árak magasba emeléséhez a Federal Reserve Testülete mindössze annyit fog tenni, hogy csökkenti a leszámítolási kamatlábat... ezáltal hitelbővülést teremtenek, és felpezsdül az értékpapírpiac;
aztán, amikor... az üzletemberek alkalmazkodtak ezekhez a feltételekhez, megállíthatja vágtatás közben gyarapodását azáltal, hogy önkényesen megemeli a kamatlábat..."
"Ez egy emelkedő és zuhanó piaci ingázást képes kiváltani, finoman hintáztatható előre és hátra a leszámítolási kamatláb kis változtatásával, vagy heves ingadozást okozhat egy nagyobb kamatláb változtatással,
és mindkét esetben belső információi lesznek ami a pénzügyi feltételekről és előre fogja tudni az elkövetkező változásokat akár lefelé vagy felfelé..."
"Ez a legfurcsább, legveszélyesebb előny, amit valaha is egy különleges, kiváltságos osztály kezébe helyezett bármely valaha létezett kormány..."
"Ez a rendszer magánkézben van, és azzal a kizárólagos céllal irányítják, hogy a lehető legnagyobb nyereséget húzza más emberek pénzének használatából."
"Előre tudják, hogy mikor kell pánikot kelteni saját javuk érdekében. Azt is tudják, mikor kell leállítani a pánikot.
Az infláció és defláció egyaránt őket szolgálja, amikor az ő kezükben vannak a pénzügyek." -- Charles Lindbergh.
Lindberg képviselőnek minden pontban igaza volt. Amit viszont nem ismert fel, hogy a legtöbb európai országot már évtizedekkel vagy századokkal korábban térdre kényszerítették a központi bankárok.
Viszont megemlíti azt az érdekes tényt is, hogy egy évvel később a FED felvásárolta az aranyat, ezzel hiányt teremtett a piacon. Így mondta: "A FED bankok már felvásárolták az aranyat és arany nyugtákat".
Azonban nem Lindberg képviselő volt az egyetlen, aki kritizálta a FED-et.
Louis McFadden kongresszusi képviselő, aki 1920-tól 1931-ig a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke volt, megjegyezte, hogy a Federal Reserve Törvény létre hozott:
"Egy szuper-államot, amit nemzetközi bankárok és iparmágnások együttműködve irányítanak a világ rabszolgasorba taszításáért saját kedvtelésükre." -- Louis McFadden
Vedd észre, hogy McFadden látta a Federal Reserve részvényeseinek nemzetközi jellegét.
A Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának egy másik elnöke az 1960-as években, a texasi Wright Patman így fogalmazott:
"Manapság az Egyesült Államokban valójában két kormányunk van. A hivatalosan megválasztott kormányunk... Aztán egy független, felügyelet és koordináció nélküli kormányunk a Federal Reserve Rendszerben,
ami a pénzügyi hatalmat működteti, amit pedig az Alkotmány a Kongresszusnak tart fenn." - Wright Patman
Még az elektromos izzó feltalálója, Thomas Edison is csatlakozott a Federal Reserve Rendszerét kritizálók táborához.
"Ha nemzetünk képes egy dollárkötvény kibocsátására, akkor képes egy dollárbankjeg kibocsátására is. Az a tulajdonság, ami jóvá teszi a kötvényt, jóvá teszi a bankjegyet is.
A kötvény és a bankjegy közötti különbség az, hogy a kötvény lehetővé teszi a pénzbrókerek számára, hogy a kötvény kétszeresét szedjék be,
plusz további 20%-ot, miközben a fizetőezközön nem nyer senki, csak azok akik közvetlenül hozzájárulnak valamilyen hasznos módon.
Abszurd állítás, hogy országunk 30 millió dollárnyi államkötvényt képes kibocsátani, és 30 millió dollárt fizetőeszközben pedig nem.
Mindkettő fizetési ígérvény, de az egyik ígéret az uzsorásokat hízlalja, míg a másik a népet segíti." - Thomas Edison
Három évvel a Federal Reserve Törvény jóváhagyása után még Wilson elnöknek is új gondolatai támadtak azzal kapcsolatban, amit szabadjára engedtek első hivatali ideje alatt.
"A civilizált világ egyik legrosszabban szabályozott, és az egyik legteljesebb mértékben irányított kormányává váltunk
- többé nem a szabad vélemény nyilvánítás kormánya vagyunk, többé nem a többségi szavazat kormánya vagyunk, hanem uralkodó férfiak egy kis csoportjának véleménye és fenyegető ereje által működtetett kormány vagyunk."
"Néhányan a legnagyobb emberek közül az Egyesült Államokban, a kereskedelem és gyártás területén félnek valamitől.
Tudják, hogy van valahol egy annyira szervezett, annyira észrevétlen, annyira elővigyázatos, annyira összefonódott, annyira teljes, annyira szerteágazóan átható hatalom,
hogy jobb ha suttognak, amikor elítélően szólnak róla." - Woodrow Wilson
Halála előtt, 1924-ben Wilson elnök felfogta, milyen mértékű kárt okozott Amerikának, mikor bevallotta: akaratlanul is tönkretettem a kormányomat.
Tehát a pénzváltók, akik a forgalomban lévő pénz mennyiségének manipulálásából profitálnak, végül ismét felállították saját magántulajdonban lévő központi bankjukat Amerikában.
A szintén az ő tulajdonukban lévő fő újságok üdvözölték az 1913-as Federal Reserve Törvény jóváhagyását, azt írva az embereknek, hogy innentől kezdve a válságok már tudományosan megelőzhetőek.
A tényleges igazság az volt, hogy a válságokat innentől kezdve már tudományosan elő tudták idézni.
AZ I. VILÁGHÁBORÚ
A hatalom most már elképesztő mértékben központosítottá vált. Ideje volt háborút indítani, egy igazán nagy háborút. Az I. Világháborút.
A központi bankárok számára a háború politikai vetülete természetesen közel sem volt olyan fontos, mint nyereségtermelő képessége, és semmi sem hoz létre annyi adósságot, mint a hadviselés.
Erre legjobb példa Anglia volt akkoriban. A Bank of England megalapítása és Napoleon Waterloo-i veresége között eltelt 118 éves időszak alatt
Anglia 56 éven keresztül viselt háborút. A fennmaradó időben pedig háborúra készült.
Az I. Világháborúban a német Rothschildok a németeknek kölcsönöztek pénzt, a brit Rothschildok a briteknek kölcsönöztek pénzt, a francia Rothschildok pedig a franciáknak kölcsönöztek pénzt.
Amerikában J.P. Morgan volt a hadifelszerelést értékesítő ügynök a briteknek és a franciáknak egyaránt.
Valójában hat hónappal a háború kitörését követően Morgan lett a világ legnagyobb fogyasztója, napi 10 millió dolláros költekezésével.
Irodájában, itt a Wall Street 23 alatt nyüzsögtek egy üzlet nyélbeütésén ügyködő brókerek és kereskedők. Annyira elfajultak a dolgok, hogy a banknak minden ajtóhoz őrt kellett állítania, akárcsak az üzletfelek otthonaihoz.
Sok más New York-i bankár ugyanígy óriási hasznot húzott a háborúból. Wilson elnök kinevezte Barnard Baruch-ot a Hadiipari Testület élére.
James Perloff történész szerint Baruch és a Rockefellerek is mintegy 200 millió akkori dollár nyereséget zsebeltek be a háború alatt.
De nem a nyereség volt az egyetlen motiváló tényező, hanem a bosszú is.
A pénzváltók soha nem bocsátották meg a cároknak, hogy a Polgárháborúban Lincolnt támogatták.
Ezenkívül Oroszország volt az utolsó nagy európai ország, ami még visszautasította, hogy alávetesse magát a magántulajdonban lévő központi bankrendszernek.
Három évvel az I. Világháború kitörését követően az orosz forradalom eltávolította a cárt, és bevezették a kommunizmus rémálmát.
Jacob Schiff a Kuhn-Loeb és Társaitól halálos ágyán azzal hencegett, hogy 20 millió dollárt költött a cár legyőzésére.
A forradalom támogatására Angliából is folyt a pénz.
A világ néhány leggazdagabb embere miért támogatná pénzügyileg a kommunizmust, azt a rendszert, amely nyíltan felesküdött, hogy tönkreteszi az úgynevezett kapitalizmust, ami gazdaggá tette őket?
Gary Allen kutató ezt így magyarázza:
"Ha megértjük azt, hogy a szocializmus nem egy osszuk-meg-a-vagyont program, hanem valójában egy módszer a vagyon összevonására és befolyásolására,
akkor az a látszólagos paradoxon, miszerint szuper-gazdag emberek a szocializmust hirdetik, máris megszűnik paradoxonnak lenni.
Ehelyett a hatalom-hajszoló megalomániások logikus, sőt tökéletes eszközvé válik...
A kommunizmus, vagy még pontosabban a szocializmus nem a rongyos tömegek mozgalma, hanem a gazdasági elité" - Gary Allen, író
Ahogy W. Cleon Skousen írta 1970-es könyvében, a Meztelen Kapitalistában:
"Bármely forrásból eredő hatalom további hataloméhséget szül...
Szinte elkerülhetetlen volt, hogy a szuper-gazdagok egy nap ne csak saját vagyonuk, hanem az egész világ vagyona feletti feletti uralomra ácsingózzanak.
Ennek elérése érdekében teljes mértékben hajlandóak voltak kielégíteni a hataloméhes politikai összeesküvők ambícióit, akik elkötelezték magukat minden létező kormányzat megbuktatása,
és egy világméretű központosított diktatúra kialakítása mellett. -- W. Cleon Skousen
De mi van, ha ezek a forradalmárok irányíthatatlanná válnak, és a szuper-gazdagoktól próbálják megszerezni a hatalmat?
Végül is Mao Ce-Tung volt az, aki 1938-ban kifejtette hatalommal kapcsolatos álláspontját: a politikai hatalom a puskacsőből ered.
A Wall Street - London tengely döntött: vállalja a ***ázatot.
A fő tervezők azzal próbálták irányítás alá vonni a forradalmi kommunista csoportokat, hogy nagy pénzekkel támogatták őket, ha engedelmeskedtek, és megvonták a pénztámogatást, sőt akár az ellenfeleiket támogatták, ha irányíthatatlanná váltak.
Lenin kezdte megérteni, hogy hiába ő az új Szovjetunió abszolút diktátora, a pénzügyi szálakat nem ő mozgatja. Valaki más irányított csendesen a háttérből
"Az állam nem úgy működik, ahogy szeretnénk. Az autó nem engedelmeskedik. Egy ember ül a kormánynál, és úgy tűnik, hogy ő vezet, de az autó nem a kívánt irányba halad.
Úgy mozog, ahogy egy másik erő kívánja." - Vladimir Lenin
Ki áll mögötte? Louis T. McFadden képviselő, aki a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke volt az 1920-as években és a Nagy Válság idején az 1930-as évekig, így magyarázta:
"Az orosz történelmet valójában nagyban befolyásolták a nemzetközi bankárok műveletei...
A Szovjet Kormány Egyesült Államok Kincstári papírokat kapott a Federal Reserve Testületétől a Chase Bankon keresztül intézve.
Anglia tőlünk vett fel pénzt a Federal Reserve bankokon keresztül, és újra kikölcsönözte azt magas kamatokért a Szovjet Kormánynak...
A Dnyeper Gátat olyan pénzből építették, amit az Egyesült Államok Kincstárától törvénytelen módon vett el a korrupt a Federal Reserve Testület és a Federal Reserve Bankok." -- Louis T. McFadden
Más szóval a FED és a Bank of England az őket irányító nemzetközi bankárok parancsára megteremtett egy szörnyeteget, ami hét évtizednyi példátlan kommunista forradalmat, háborút és ami a legfontosabb, adósságot gerjesztett.
Ha azt hiszed, hogy van esély arra, hogy a pénzváltók irányították a kommunizmust, aztán elvesztették az irányítást fölötte, 1992-ben a Washington Times azt írta,
hogy az orosz elnök, Borisz Jelcin feldúlt volt, mert a befolyó külföldi segély legnagyobb része visszakerült "egyenesen az adósságszolgáltató nyugati bankok pénzesládájába".
Ép ésszel senki sem állítaná, hogy egy akkora háborúnak, mint az I. Világháború egyetlen oka volt. A háborúk összetett dolgok, számos kiváltó tényezővel.
Másrészről viszont ugyanolyan butaság lenne tagadni, hogy az I. Világháború elsődleges okozói azok voltak, akik a legtöbbet nyertek a háborún.
A pénzváltók szerepének felismerése nem vad összeesküvés elmélet.
Volt indítékuk, egy rövid távú öncélú indíték, és volt egy hosszú távú politikai indítékuk is, diktatórikus kormányok kialakítása, ahol a pénzváltók irányítják a pénzügyeket,
hogy kézben tarthassanak bármilyen vezető pozícióba kerülő politikust.
A következőkben megnézzük, mi a pénzváltók végső politikai célja a világ számára.
24. NAGY VÁLSÁG
Röviddel az I. Világháborút követően a pénzváltók átfogó politikai terve körvonalazódni kezdett.
Most, hogy már egyenként uralták a nemzeti gazdaságokat, a következő lépés az egyesítés végső formája volt: a Világkormány.
Az új Világkormány tervezete elsődleges fonosságot kapott az I. Világháború utáni Párizsi Békekonferencián .
Népszövetség volt a neve. De Paul Warburg és Bernard Baruch legnagyobb meglepetésére, akik Wilson elnökkel együtt vettek részt a konferencián,
a világ még nem állt készen a nemzeti határok megszüntetésére. A nacionalizmus még erősen dobogott az emberek mellkasában.
Lord Curson Brit külügyminiszter például egy jó viccnek nevezte a Népszövetséget, noha a brit hivatalos álláspont támogatta azt.
Wilson elnököt megalázva az USA kongresszus sem hagyta volna jóvá a Szövetséget. Annak ellenére, hogy sok más ország jóváhagyta, a Szövetség kimúlt, mivel nem folyt be pénz az USA kincsátárából.
Az I. Világháborút követően az emberek belefáradtak a demokrata Woodrow Wilson internacionlasita politikájába.
Az 1920-as elnökválasztásokon a republikánus Warren Harding fölényes győzelmet aratott a szavazatok több, mint 64 százalékával.
Harding mind a bolsevizmus, mind a Népszövetség elkötelezett ellenzője volt.
Megválasztása, ami egy 12 éves republikánus elnökség kezdete a Fehér Házban, példa nélküli gyarapodási időszakot eredményezett, amit az Virágzó Húszas évekként emlegetnek.
Annak ellenére, hogy a háború tízszer nagyobb adósságba sodorta Amerikát, mint a saját polgárháborúja, az amerikai gazdaság tovább erősödött.
Az arany özönlött az országba a háború alatt, és ez a továbbiakban is így maradt.
Az 1920-as évek elején e bank, a New Yorki Federal Reserve Bank feje, Benjamin Straw rendszeresen találkozott a Bank of England zárkózott és különc vezetőjével, Montegue Normannal.
Norman eltökélten próbálta pótolni az aranymennyiséget, amit Anglia Amerikával szemben veszített az I. Világháborúban, és próbálta visszaállítani a Bank of England korábbi uralkodó szerepét a világ pénzügyi rendszerében.
Mindezek tetejébe - aranyban gazdagon - az amerikai gazdaság ismét kicsúszhat az irányítás alól, ahogy a polgárháború után közvetlenül történt.
A következő nyolc évben, Harding és Coolidge elnköksége alatt, az I. Világháború során felhalmozott hatalmas szövetségi adósságot 38%-kal, 16 milliárdra szorították vissza,
ami a legnagyobb mértékű csökkenés az USA történelmében.
Az 1920-as választások alatt Warren Harding és Calban Coolidge ellenfele James *** Ohio kormányzója és a kevésbé ismert Franklin D. Roosevelt volt,
aki korábban még nem jutott magasabbra Wilson elnök Haditengerészeti titkárhelyettesi posztjánál.
Beiktatását követően Harding igyekezett, hogy hivatalosan megbuktassa a Népszövetséget.
Aztán gyorsan nekilátott, hogy csökkentse a belföldi adókat, miközben rekord magasságokba növelje a vámokat.
Ez most egy olyan jövedéki politika volt, amit az alapító atyák többsége bizonyára helyeselt volna.
Hivatali idejének második évében Harding megbetegedett egy nyugati hajókiránduláson és hirtelen meghalt.
Noha boncolást nem végeztek, tüdőgyulladást vagy ételmérgezést neveztek meg a halál okaként.
Amikor Coolidge helyébe lépett, folytatta Harding gazdasági belpolitikáját a magas import tarifákkal és a jövedelemadók csökkentésével.
Ennek eredményeként a gazdaság olyan mértékben erősödött, hogy a nettó állami jövedelem mégtovább növekedett. Nahát ennek aztán véget kellett vetni.
Így, mint ahogy korábban rendszeresen tették, a pénzváltók úgy döntöttek, hogy ideje tönkretenni az amerikai gazdaságot.
A Federal Reserve elkezdett pénzt pumpálni az országba. 62%-al növelték a pénzkínálatot ezekben az években. Pénzbőség volt.
Ezért hívják ezt az időszakot Virágzó Húszas Éveknek
Halála előtt Roosevelt elnök megpróbálta figyelmeztetni az amerikaiakat. A The New York Times 1922-es márciusi számában Roosevelt ezt mondta:
Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Oil érdekek irányítják az újságok többségét, és a lapok hasábjait hogy engedelmességre kényszerítsék őket,
vagy elkergetik azokat a köztisztviselőket az állásukból, akik megtagadják az árnyékkormányt képező nagy hatalmú korrupt csoportok parancsainak teljesítését. -- Theodore Roosevelt
Mindössze egy nappal korábban a New York Timesban Rooseveltet idézte New York polgármestere, és azokat átkozta, akik szerinte megszerzik az irányítást Amerika, politikai gépezete és sajtója felett:
Theodore Roosevelt figyelmeztetése napjainkban még időszerűbb, mivel valós veszélyt jelent köztársaságunknak ez az árnyékkormány,
ami mint egy óriás polip ráterpeszkedik ragadós csápjaival városra, államra, nemzetre ? Hosszú és erős karjaiban tartja fogva közigazgatási hivatalnokainkat,
törvényhozó testületeinket, iskoláinkat, bíróságainkat, újságjainkat és minden közbiztonság érdekében létrehozott szervet?
De hagyjuk a puszta általánosításokat, hadd monjdam el, hogy e polip fejét a Rockefeller-Standard Oil érdekek és befolyásos bankházak kis csoportja alkotja, akikre általában mint nemzetközi bankárokra utalnak.
A nagyhatalmú nemzetközi bankárok kis zárt társasága gyakorlatilag saját önző céljaik szerint irányítják az Egyesült Államok kormányát.
Voltaképpen ők irányítják mindkét pártot, ők írják a politikai programokat, kihasználják a pártvezetőket, kihasználják a magánszervezetek vezetőit,
és minden eszközt igénybe vesznek, hogy csak olyan jelölteket nevezzenek ki magas állami pozíciókba, akik hallgatni fognak a korrupt Nagy Pénz parancsaira.
Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Oil érdekek irányítják az újságok és magazinok többségét az országban. -- John Hylan
Az emberek miért nem hallgattak az ilyen súlyos figyelmeztetésekre, és miért nem akarták, hogy a kongresszus visszavonja a 1913-as Federal Reserve Törvényt
Mert emlékezzünk rá, hogy ezek az 1920-as évek voltak. A banki kölcsönök folyamatos bővülése piaci növekedést eredményezett.
Más szóval, akárcsak napjainkban, a garapodás éveiben senki sem akart gazdasági kérdéseken morfondírozni.
Viszont e gyarapodásnak van sötét oldala is. Az üzlet bővült, és ráhangolódott a hitelre.
A virágzó értéktőzsdén féktelenné vált a spekuláció. Noha minden rózsásnak tűnt, kártyavár volt az egész.
Amikor 1929 áprilisában mindenki készenlétben állt, Paul Warburg, a Federal Reserve atyja titkos tanácsadót küldött, aki figyelmeztette barátait, hogy biztosra vehető egy összeomlás és nemzeti szintű válság.
1929 augusztusában a FED elkezdte szűkíteni a pénzkínálatot.
Nem véletlen egybeesés, hogy a kor Wall Street-i óriásainak, John D. Rockefeller, J.P. Morgan, Joseph Kennedy, Bernard Baruch önéletrajzai csodálattal adóznak zseniális előrelátásuknak,
hogy pont az összeomlás előtt kiléptek a tőzsdéről, és mindenüket készpénzbe vagy aranyba fektették.
1929 október 24-én a nagy New York-i bankárok lehívták 24 órás azonnali visszafizetésre felmondható kölcsöneiket.
Ez azt jelentette, hogy mind a értékpapír brókereknek, mind a fogyasztóknak azonnal piacra kellett dobniuk értékpapírjaikat, és eladni bármi áron, hogy kölcsöneiket fedezni tudják.
Ennek eredményeként a piac összezuhant, és ezt a napot Fekete Csütörtöknek nevezik.
Az 1929-es összeomlás idején - John Kenneth Galbraight szerint - az eladási őrület tetőfokán Bernard Baruch elvitte Winston Churchillt a New Yorki értéktőzse vendéggalériájába,
hogy szemtanúja lehessen a pániknak, és hogy elkápráztassa az teremben tomboló események fölötti befolyásával.
Louis McFadden kongresszusi képviselő, a Ház Banki és Fitetőeszköz Bizottságának elnöke 1920 és 1931 között, tudta hogy kit kell hibáztatni.
A FED-et és a nemzetközi bankárokat vádolta a krach megkomponálásával és levezénylésével:
"Nem volt véletlen. Gondosan kitervelt esemény volt? A nemzetközi bankárok arra törekedtek, hogy kétségbeesett légkört szítsanak itt azért, hogy uralkodóként emelkedhessenek mindannyiunk fölé." -- Louis T. McFadden
De McFadden ennél is messzebb ment. Nyíltan vádolta őket azzal, hogy azért okozták az összeomlást , hogy ellopják Amerika aranyát.
1931 februárjában, a válság közepette így nyilatkozott:
"Úgy gondolom aligha vitatható, hogy az európai államférfiak és pénzügyi szakértők készek szinte bármilyen eszközt bevetni, hogy gyorsan visszaszerezzék az aranykészletet, amelyet Európa elveszített Amerika javára az I. Világháború eredményeként." -- Louis T. McFadden
Curtis Dall, a Lehman Brothers egyik brókere éppen a New Yorki tőzsdén dolgozott az összeomlás napján.
1970-es ?FDR My exploited father in law? című könyvében elmagyarázza, hogy az összeomlás kiváltó mozzanata a New York-i pénzpiacon az azonnal visszahívható kölcsönök megtervezett hirtelen fellépő hiánya volt:
"Ténylegesen ez a közemberek előre kiszámított "megkopasztása" volt a világ pénzügyi hatalmai által, amit a New York-i pénzpiacon azonnal visszahívható kölcsönök megtervezett hirtelen fellépő hiánya váltott ki." -- Curtis Dall, FDR (Franklin Delano Rooswelt)vője
Néhány héten belül úgy tűnt, hogy 3 milliárd dollárnyi vagyon egyszerűen eltűnt. Egy éven belül 40 milliárd veszett el.
De tényleg eltűnt? Vagy egyszerűen csak kevesebb kézben összpontosult? Joseph P. Kennedy vagyona az 1929-es 4 millióról több mint 100 millió lett 1935-re
És mit tett a Federal Reserve?
Ahelyett, hogy a gazdaság kisegítésére igyekezett volna a kamatlábak gyors csökkentésével a gazdaság élélkítése érdekében,
a FED tovább folytatta a pénzkínálat brutális szűkítését, tovább mélyítve a válságot.
1929 és 1933 között a FED további 33%-kal csökkentette a pénzkínálatot.
Noha az amerikaiak többsége soha nem hallott róla, hogy a válságot a FED okozta, a vezető közgadászok előtt közismert a dolog.
Milton Friedman, a Nobel-díjas közgazdász, most a Stanford Egyetemen tanít, ugyanazt mondta egy országos kereskedelmi rádió interjújában 1996-ben:
?Egyértelműen a Federal Reserve okozta a Nagy Gazdasági Válságot azáltal, hogy 1929 és 1933 között egyharmadával szűkítette a forgalomban lévő pénz mennyiségét.? -- Milton Friedman
De az amerikaiak többsége válság alatt elveszített pénze nem tűnt csak úgy el.
Egyszerűen csak átkerült azok kezébe, akik időben kiszálltak az összeomlás előtt és aranyat vásároltak, ami mindig biztos pont, ahova pénzünket rakhatjuk válság előtt.
De Amerika pénzéből került a tengeren túlra is.
Hihetetlen volt, hogy miközben amerikaiak milliói éheztek a válság mélyülésével, Hoover elnök hősiesen próbálta megmenteni a bankokat és a kijelölt üzleti vállalkozásokat, és dollármilliókat költött arra, hogy Németországot újjáépítsék, az I. Világháborúban elszenvedett károk után.
Nyolc évvel azt megelőzően, hogy Hitler megszállta Lengyelországot. Louis McFadden képviselő, a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke figyelmeztette a Kongresszust, hogy az amerikaiak fizetik Hitler hatalomra jutását.
?Az I. Világháború után Németország a német nemzetközi bankárok ölébe hullott.
Azok a bankárok megvették szőröstül-bőrőstül. Megvették az iparát, jelzálogokkal terhelték földjeit, irányítják termelését, irányítják minden közszolgáltatását.
A nemzetközi német bankárok pénzzel támogatták a jelenlegi Német Kormányt, és ők biztosítottak minden dollárt abból a pénzből, amit Adolf Hitler pazarló kampányában használt arra, hogy fenyegetést jelentsen Brüning kormányára.
Amikor Brüning nem hajtja végre a német nemzetközi bankárok parancsait, Hitlert veszik elő, hogy engedelmességig rémítse a németeket...
A Federal Reserve Testületén keresztül ? Amerika pénzéből több mint 30 millió dollárt ? pumpáltak Németországba ? Mindannyian hallottatok a Németországban történt költekezésről...
korszerű lakások, nagyszerű csillagvizsgálók, tornacsarnokok, uszodák, kitűnő autópályák, tökéletes gyárak.
Ezeket mind a mi pénzünkből építették. Mindezt a Federal Reserve Testülete révén kapta Németország.
A Federal Reserve Testülete oly sok milliárd dollárt pumpált Németországba, hogy nem is merik megmondani a végösszeget.? -- Louis McFadden
Franklin D. Roosevelt az 1932-es elnökválasztás után került hivatalba.
Mindamellett, amikor hivatalba lépett, azonnal rendkívüli banki intézkedéseket jelentettek be, amelyek semmi mást nem eredményeztek, csak a FED pénzkínálat fölötti befolyását növelték.
Akkor, és csak akkor kezdett a FED enyhíteni a nadrágszíjon, és új pénzzel látta el az éhező amerikai embereket.
25. FDR/II. Világháború
Roosevelt először szidta a pénzváltókat, mivel ők okozták a válságot. Hiszik vagy sem, ezt mondta 1933. március 4-i hivatalba iktatásakor elhangzott beszédében:
"A gátlástalan pénzváltók ténykedéseik miatt vádlottként állnak a közvélemény bíróságán, az emberek szíve és esze elutasítja őket...
A pénzváltók kiűzettek előkelő pozicióikból civilizációnk templomában." Franklin D. Roosevelt
Két nappal később azonban Roosevelt banki szabadnapot hirdetett, és bezáratott minden bankot.
Később abban az évben Roosevelt betiltatta mindenféle aranyrúd és aranypénz magánbirtoklását, a ritka érmék kivételével.
Az átlag amerikaiak kezében lévő arany nagy része arany pénzérmék formájában volt jelen. Az új határozat gyakorlatilag elkobzást jelentett.
Azok, akik nem tettel eleget ennek, 10 év börtönt és egy 10.000 dolláros bírságot ***áztattak, ami ma 100.000 dollárral egyenértékű.
Amerika kisvárosaiban néhány ember nem bízott Roosevelt rendeletében. Sokan vaciláltak nehezen megkeresett vagyonuk megtartása és a kormánynak való engedelmesség között.
Azok, akik beszolgáltatták az aranyukat, a hivatalos árat, unciánként 20.66 dollárt kapták érte. Annyira népszerűtlen volt az elkobzó rendelet, hogy a kormányban senki sem vállalta a szerzőséget érte.
Egy kongresszusi képviselő sem akarta magáénak. Az aláírási szertertáson Roosevelt elnök tisztán értésére adta minden jelenlévőnek, hogy nem ő a szerzője, és nyilvánosan kijelentette, hogy sosem olvasta.
Még a pénzügyminiszter is azt mondta, hogy ő sem olvasta soha, azt mondta, hogy ez "az, amit a szakértők akartak".
Roosevelt meggyőzte a lakosságot, hogy lemondjon aranykészletéről, mondván, hogy a nemzet forrásainak bevonása szükséges ahhoz, hogy Amerikát kihúzzák a válságból.
Nagy ünnepélyesen elrendelte egy új aranyrúd raktár építését, ahol tárolhatják az a hegynyi aranyat, amit az USA kormánya illegálisan elkobzott.
1936-ra elkészült az USA aranyrúd raktár, Fort Knox. Majd 1937 januárjában az arany elkezdett oda áramlani.
Minden idők legnagyobb fosztogatása folytatódott. Amikor 1935-ben minden aranyat beszolgáltattak, az arany hivatalos unciánkénti ára hirtelen 35 dollárra ugrott.
De a csel az volt a dologban, hogy csak külföldiek adhatták el az aranyukat az új, magasabb áron.
A pénzváltól, akik hallgattak Warburg figyelmeztető szavára, és kiszálltak az értékpapírpiacról pont az összeomlás előtt és 20.66-ert vettek aranyat, majd Londonba vitték
most visszavihették és eladhatták a kormánynak, majd' megduplázva ezzel pénzüket, miközben az átlag amerikai éhezett.
A Fort Knox Aranyraktár itt fekszik a Fort Knox katonai terület közepén, 30 mérföldre Louisville-től délnyugatra, Kentuckyban.
Ennél közelebb nem engedtek minket a raktárhoz, noha évekig kaptak leveleket kongresszusi tagoktól, hogy engedjék be stábunkat.
Az épületet közvetlenül körülvevő másfél hektáros területet áram alá helyezett kerítés, nyitott árok és négy gépágyús őrbunker védi az építmény sarkainál.
Amikor 1937 január 13-án kezdett megérkezni az arany, példátlan biztonsági intézkedések voltak itt.
Hivatalos vendégek ezrei figyelték, ahogy kilenc vasúti kocsi megérkezett Philadelphiából, fegyveres őrők, postai ellenőrök, titkosszolgálati emberek, és az USA pénzverde őreinek őrizetében.
Szép nagy színjáték volt az egész. Amerika aranykészletét bevonták az egész ország területéről, állítólag a közjó érdekében, aztán biztonságba helyezték Fort Knoxban.
De mindezt a biztonságot hamarosan a kormány maga sértette meg.
Készen állt a terep egy igazán nagy háborúhoz. Egy olyanhoz, ami sokkal nagyobb adósságot halmoz fel, mint az I. Világháború.
"Csak az 1944-es évben például az USA nemzeti bevétele mindössze 183 milliárd dollár volt, mégis 103 milliárdot költöttek a háborúra.
Ez a harmincszorosa volt annak, mint amit az I. Világháborúban költöttek. Lényegében a szövetségesek összköltségének 55%-át viselték az amerikai adófizetők a háborúban.
De ugyanilyen fontos, hogy gyakorlatilag a II. Világháborúban résztvevő minden nemzet megsokszorozta adósságát. Az USA-ban például a szövetségi adósság az 1940-es 43 milliárdról 1950-re 275 milliárdra nőtt, ami 598%-os növekedés.
1940 és 1950 között a ***ánok adóssága 1348%-ot ugrott. A francia adósság 583%-al nőtt. Kanadában 417% volt a változás."
A háború után a világ két gazdasági táborra oszlott: egyrészt kommunista utasításos gazdaságokra, másrészről kapitalista monopóliumokra, amelyek örökös és igen nagy hasznot hozó fegyverkezési versenybe kezdtek.
Elérkezett végre az idő, hogy a központi bankárok komolyan nekifogjanak 3 lépéses tervüknek, hogy központosítsák az egész világ gazdasági rendszereit és végül kialakítsák világkormányukat, avagy az Új Világrendet...
A terv állomásai a következők voltak: Első lépés: központi bankok uralma a nemzetgazdaságokban világszerte.
Második lépés: a regionális gazdaságok központosítása olyan szervezetekbe, mint az Európai Monetáris Unió, és olyan regionális kereskedelmi uniókba, mint a NAFTA.
Harmadik lépés: a világgazdaság központosítása egy Világ Központi Bankba, egy világpénzbe és a nemzeti függetlenség megszüntetése a vámok eltörlését illetően, olyan szerződésekkel mint a GATT
Az első lépés már régen teljesült.
A második és harmadik lépés előrehaladt, közel a teljesítés.
Mi a helyzet az arannyal? A bankok közül a legnagyobb aranybirtokos most az IMF (Nemzetközi Valutaalap).
Ez, és a központi bankok most már a világ aranykészletének kétharmadát irányították, lehetőséget kapva az aranypiac befolyásolására.
Emlékezzünk a pénzváltók aranyszabályára: akinél az arany, az hozza a szabályokat.
De mielőtt megoldást keresünk a problémáinkra, nézzük meg, mi történt azzal a rengeteg arannyal Fort Knoxban!
Mert ha nem értjük meg, hogy az aranyat ellopták, akkor az összeomlás bekövetkeztekor az aranyalapú pénz rossz megoldásába hagyjuk hajszolni magunkat.
A legtöbb amerikai még mindig azt hiszti, hogy az arany továbbra is itt van Fort Knoxban. A II. Világháború végére több mint 7 millió uncia arany volt Fort Knoxban, ami hihetetlen, de 70%-a a világ aranyának.
Mennyi van még itt? Senki nem tudja.
Annak ellenére, hogy a szövetségi törvény éves fizikai felülvizsgálatot rendel el a Fort Knoxi aranyra, a kincstár következetesen elutasítja, hogy akár csak egyet is lefolytasson.
Az igazság az, hogy bármennyi is van még itt, egyetlen hiteles felülvizsgálat sem volt azóta, hogy Eisenhower elnök elrendelt egyet 1953-ban.
Hova ment Amerika aranya Fort Knoxból? Az évek során eladták az európai pénzváltóknak 35 dolláros unciánkénti áron.
Emlékezzünk rá, hogy ekkor az amerikaiak számára illegális volt bármennyi saját aranyat is vásárolni Fort Knoxból.
Valójában volt egy hírhedt eset. A Firestone család fantomcégeket hozott létre, hogy Fort Knoxi aranyat vásároljanak, és Svájcban tartsák, elkerülve az USA partjait.
Végül elkapták őket, és sikeresen vádat emeltek ellenük.
Végül 1971-ben az összes aranyat titokban elvitték Fort Knoxból, visszaáramoltatva Londonba.
Amikor aztán az arany elkerült Fort Knoxból, Nixon elnök bezárta az aranyablakot, és hatályon kívül helyezte Roosevelt 1934-es aranytartalék törvényét, legalizálva ezzel ismét az amerikaiak aranyvásárlását.
Természetesen az aranyárak azonnal az égbe szöktek. Kilenc évvel később az arany unciája 880 dollárba került, huszonötször többe, mint amennyiért eladták Fort Knoxban lévőt.
Azt hihetnénk, hogy végül valaki a kormányból tudomást szerzett a történésekről és eljárt a szája.
A világ legnagyobb vagyonát a történelemben ellopták. A régi James Bond film, a Goldfinger árnyéka ...
Nos, tulajdonképpen Ian Fleming, a James Bond sorozat szerzője a Brit kémelhárítás, a MI5 vezetője volt.
Hírszerző körökben sokan úgy gondolják, hogy fikciói nagy részét figyelmeztetésként írta, ahogy más szerzők is teszik.
Ha a Fort Knox-i arany eltávolítására úgy tekintünk, mint az USA kincstár kitervelt kifosztására, akkor egy ilyen "hadműveletet" évekbe tellett véghezvinni,
egészen pontosan 40 évbe, ami biztosan elég hosszú idő, hogy Fleming tudomást szerezzen róla, és megpróbálja megakadályozni.
Tehát, hogyan is derült ki a Fort Knox-i rablás története?
Az egész egy New York-i folyóirat cikkjével kezdődött 1974-ben.
A cikk azzal állt elő, hogy a Rockefeller család befolyásolta a Federal Reserve-t, hogy a Fort Knox-i aranyat alkalmi áron adják el névtelen európai spekulánsoknak.
Három nappal később a sztori névtelen forrása, Louise Arcanclass Boyer, rejtélyes módon kizuhant New York-i tizedik emeleti lakása ablakából.
Honnan tudott Boyer asszony a Rockefellerek Fort Knox-i aranyhoz fűződő kapcsolatáról? Sokáig Nelson Rockefeller titkárnője volt.
A következő 14 évben ez az ember, Ed Durell, egy gazdag ohioi iparos elkötelezte magát az igazság kiderítése mellet a Fort Knox-i aranyat illetően.
Több ezer levelet írt több mint ezer kormány- és bankhivatalnoknak, hogy kiderítse, mennyi arany maradt végül, és hova került a többi.
Edith Roosevelt, Teddy Roosevelt unokája, a The New Hamshire Sunday News egyik 1975 márciusi kiadásában megkérdőjelezte a kormány tevékenységét:
"A Fort Knoxból hiányzó aranyra vonatkozó állításokat pénzügyi körökben részletesen tárgyalták Európában.
De az elgondolkodtató, hogy a Kormányzat nem igykeszik meggyőzően bizonyítani, hogy nincs ok aranykincsünk miatt aggódni - ha egyáltalán abban a helyzetben van, hogy megteheti." -- Edith Roosevelt
Sajnos Ed Durell soha nem érte el fő célját, egy teljes felülvizsgálatot a Fort Knoxi aratnytartalékra.
Hihetetlen, hogy a világ legnagyobb kincsére vonatkozóan ilyen kevés elszámolás vagy felülvizsgálat van. Ez az arany az amerikai embereket illeti, nem pedig a Federal Reserve-t és külföldi tulajdonosait.
Egy dolog biztos, a kormány eloszlathatta volna a találgatásokat néhány napon alatt, egy jól publikált felülvizsgálattal, a média kameráinak kereszttüzében.
De úgy döntött, hogy nem teszi meg. Le lehet vonni a következtetést, hogy félnek az igazságtól, amire egy ilyen felülvizsgálat fényt derítene.
Mitől fél ennyire a kormány? Itt van a válasz.
Amikor Ronald Reagan 1981-ben hivatalba lépett, konzervatív barátai szorgalmazták, hogy tanulmányozza az aranyfedezetre való visszatérés kivitelezhetőségét, mint a kormányzati költekezés fékentartásának egyedüli módját.
Ésszerű lehetőségnek tűnt. Ezért Reagan elnök kinevezett egy csoportot, Arany Bizottság néven, hogy vizsgálják meg a helyzetet, és készítsenek jelentést a Kongresszusnak.
A jelentés, amit Reagan Arany Bizottsága adott a Kongresszusnak 1982-ben a következő megdöbbentő kijelentéssel élt az aranyra vonatkozólag:
"Az USA kincsárának tulajdonában egyáltalán nincsen arany."
Minden arany, ami Fort Knoxban maradt, a Federal Reresve tulajdona volt, magánbankárok egy csoportjáé, a nemzeti adóssággal szembeni biztosítékként.
Az igazság az, hogy a közemberek kezéből ennyi pénzt még soha nem loptak el, és nem került magánbefektetők kis csoportja, a pénzváltók kezébe.
26. IMF/Világbank
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) központja előtt állok, Washington DC-ben. Az utca másik oldalán van a Világbank főhadiszállása.
Mik ezek a szervezetek, ki irányítja őket, és ami a legfontosabb: vajon azért vannak, hogy hatalmas világméretű válságot okozzanak?
Egy pillanatra ugorjunk vissza az időben, az I. Világháború következményeihez. Az emberek belefáradtak a háborúba.
Így, a béketeremtés látszata mögött a nemzetközi bankárok kiagyaltak egy tervet, hogy hatalmukat mégjobban megszilárdítsák.
Azt állítva, hogy csak egy nemzetközi kormány tudná megakadályozni az újabb világháborúkat, a pénzváltók egy háromlábon álló Világkormány javaslatátával hozakodtak elő:
egy központi világbank, aminek a Nemzetközi Fizetések Bankja lesz a neve; egy Világbíróság, ugyanezen a néven, Há*** székhellyel Hollandiában;
és egy világ végrehajtó törvényhozó hatalom, aminek Nemzetek Szövetsége lesz a neve.
Mint Clinton elnök mentora, a georgtowni történész Carroll Quigley 1966-os Tragedy and Hope című könyvében írta:
"A pénzügyi kapitalista hatalmak hosszútávra terveztek, nem kevesebbre fenték a fogukat, mint egy világméretű magánkezekben lévő pénzügyi irányítási rendszerre, ami uralni képes minden egyes orszgá politikai rendszerét és a világgazdaság egészét.
A tervek szerint a rendszert a világ központi bankjai irányítják egymással összehangolt tevékenységük révén, feudalista módon, rendszeres találkozókon és konferenciákon hozott titkos megállapodásokkal.
A rendszer csúcsa egy magánbank, a világ központi bankjainak tulajdonában és irányítása alatt álló Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) a svájci Bázelben, mely nemzeti bankok maguk is magánvállalatok.
Minden központi bank... törekszik saját kormányát uralni azáltal, hogy képes irányítani a kincstári kölcsönöket, képes manipulálni a valuta árfolyamokat,
képes befolyásolni az ország gazdasági aktivitásának mértékét, és képes befolyásolni az együttműködő politikusokat az üzleti életben nyújtott későbbi gazdasági jutalmakkal." -- Carroll Quigley
A nemzetközi bankárok és a sajtó heves nyomása ellenére egy maroknyi USA képviselő Henry Cabott Large szenátor vezetésével kivül tartotta az USA-t ebből a rendszerből.
Az USA részvétele nélkül a Népszövetség halálra volt ítélve.
Hihetetlen, hogy jóllehet az USA visszautasította a Központi Világbankot, a BIS-t, a New York Federal Reserve semmibe vette kormányát, és dölyfösen képviselőket küldött Svájcba, hogy részt vegyenek a központi bankárok találkozóján, egészen 1994-ig,
amikor is az USA-t hivatalosan is bevonták. Világkormányzati tervük arra sarkallta a bankárokat, hogy a régi bevált mogoldáshoz folyamodjanak:
egy újabb háború a Világkormánnyal szembeni ellenállás megtörésére, csinos nyereséget bezsebelve közben. Ezért a Wall Street segített feltámasztani Németországot a Thyssen Bankokon keresztül, amelyek szoros kapcsolatban álltak a New Yorki Harrimans Interesttel,
Pont ahogy a Chase bank segítette az orosz bolsevik forradalom finanszírozását az I. Világháború során.
A Chase Bankot a Rockefeller család irányította. Később összeolvadt Warburg Manhattan Bankjával és létrejött a Chase-Manhattan Bank.
Ez most egyesült a New Yorki Chemical Bankkal, így a Wall Street legnagyobb bankjává lett.
Stratégiájuk bevált. Még mielőtt a II. Világháború véget ért volna, a Világkormány ismét sínen volt.
1944-ben a New Hampshire-i Bretton Woodsban jóváhagyták a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot, teljes USA részvétellel.
A második Népszövetséget, új nevén az Egyesült Nemzeteket 1945-ben hagyták jóvá. Hamarosan egy új nemzetközi bírósági rendszer is működött.
Minden, a háború előtt még hatékony ellenállás elpárolgott ezekkel a nemzetközi intézményekkel szemben a háború hevében, pont ahogy kitervelték.
Ezek az új szervezetek egyszerűen világviszonylatban megismételték, amit az 1864-es Nemzeti Bank Törvény és az 1913-as Federal Reserve Törvény létrehozott az USA-ban.
A világ központi bankjai bank-kartellt alakítottak, ami fokozatosan magához ragadta az összes nemzet bankjainak hitelpolitikája feletti hatalmat.
Például, éppen ahogy a Federal Reserve Törvény felhatalmazást adott egy új nemzeti papírpénz, a Federal Reserve Bankjegy létrehozására,
az IMF felhatalmazást adott a világpénz, az SDR ("Különleges Lehívási Jogok") kibocsátásához.
Ezidáig az IMF több mint 30 millárd dollár értékű SDR-t teremtett. A tagállamokra nyomást gyakoroltak, hogy teljesen átválthatóvá tegyék fizetőeszközeiket az SDR-re.
1968-ban jóváhagyott kongresszusi törvények felhatalmazzák a FED-et, hogy tartalékként elfogadják az SDR-t az USA-ban, és hogy SDR-ért cserébe Federal Reserve Bankjegyeket bocsássanak ki.
Mit jelent mindez? Ez azt jelenti, hogy az USA-ban az SDR már a törvényes pénzünk részét képezi. És mi van az arannyal?
Az SDR már részben aranyfedezetű, és a világ aranykészletének kétharmadával a kezükben a központi bankok, a pénzváltók nekiláthatnak a világgazdaság jövőjének alakításához, az általuk legnagyobb hasznot hozó módon.
Jegyezzük meg, hogy ahogy a FED-et irányítja kormányzótanácsa, úgy az IMF-et is kormányzótanácsa irányítja, ami a különböző központi bankok vezetőiből, vagy a különböző, kőzponti bankok által uralt nemzeti pénzügyminisztériumok vezetőiből áll.
A szavazati jog az IMF-ben hatékony befolyást biztosít az USA-nak és az Egyesült Királyságnak, vagyis a FED-nek és a Bank of Englandnek.
Ahogy a FED irányítja az USA-ban lévő pénz mennyiségét, úgy a BIS, az IMF és a Világbank irányítja a világ pénzkínálatát.
Tehát az aranyművesek régi csalásának megismétlődését láthatjuk: lemásolva nemzeti szinten a központi bankokkal, mint a FED, nemzetközi szinten pedig a világ központi bank három pillérével.
Ez a szervezet bővíti és szűkí*** a világon a hiteleket jelenleg, a BIS, az IMF és a Világbank, amire egységesen Világ Központi Bankként utalunk? Igen.
A BIS által 1988-ban életbe léptetett szabályozások megkövetelték a világ bankáraitól, hogy tőkéiket és tartalékaikat a tartozásaik 8%-ig növeljék 1992-re.
A megnövelt tőkekövetelemények felső határt szabtak a részleges tartalékolású kölcsönzésnek, hasonlóan ahhoz, a hogy a készpénztartalék követelmények tették.
Mi jelentett ez a 8 évvel ezelőtt egy svájci városban meghozott, látszólag jelentéktelen szabályozás a világ számára?
Az jelenti, hogy bankjaink nem tudnak egyre több és több pénz kikölcsönözni több és több vásárlásra, a következő válság előtt, mivel megállapítottak egy kölcsönarány maximumot.
Azt jelenti, hogy azok a nemzetek, akiknek a legalacsonyabbak a banki tartalékaik, máris érzik a hitelszűkítés szörnyű hatásait, mivel bankjaik pénzért tolonganak, hogy tartalékaikat 8%-ra emeljék.
Ahhoz, hogy pénzt szerezzenek, értékpapírokat kell eladniuk, ami lenyomja az értékpapír piacokat, és országaikban beindul a válság.
***án, aki 1988-ban az egyik legalacsonyabb tőkétartalék követelménnyel rendelkezett, emiatt leginkább érintette a szabályozás, megtapasztalta a pénzügyi csődöt, ami szinte azonnal, 1989-ben elkezdődött,
és ami 1990-óta megdöbbentő módon megsemmisítette értékpapír piacának 50%-át, és kereskedelmi ingatlanjainak 60%-át.
A ***án Nemzeti Bank 0.5%-ra csökkentette alapkamatát, gyarkolatilag eladva a pénzt, hogy felélessze gazdaságát, de a válság továbbra is mélyül.
Mexikói 20 milliárd dolláros kisegítésének köszönhetően ismerjük már egy ország pénzügyi összeomlását itt is. A kisegítés ellenére Mexikó gazdasága továbbra is katasztrofális.
Egyik magy adósság következik a másik után, mivel könnyebben jut új kölcsönökhöz Mexikó, hogy tudja fizetni a régi kölcsönök kamatait.
Mexikó déli részén a szegények nyíltan lázadtak, mivel minden maradék pesot kiszívtak az országból a kamatokat fizetésére.
Fontos megjegyezni, hogy egy radikális hatalom-átruházás megy végbe, ahogy a nemzetek alárendeltjeivé válnak egy nemzetek feletti Világ Központi Banknak, amit a világ leggazdagabb bankárjainak maroknyi csoportja irányít.
Ahogy az IMF egy tollvonással egyre több és több SDR-t teremt, egyre több és több nemzet veszi azokat kölcsön adóssá*** kamatai fizetésére, és így fokozatosan a Világ Központi Bank arctalan bürokratáinak irányítása alá kerülnek.
Ahogy a világméretű válság mélyül és terjed, ez a gazdasági élet és halál urává fogja tenni a Világ Központi Bankot ezekben az országokban.
Ez a szervezet fogja eldönteni, hogy melyik nemzet kaphat további SDR kölcsönöket, és melyik nemzetek fognak éhezni.
A fejlődéssel és a szegénység megszűntetésével kapcoslatos mindennemű retorika ellenére az eredmény a vagyon folyamatos átáramlása az adós nemzetektől a pénzváltók központi bankjaiba, akik kézben tartják az IMF-et és a Világbankot.
1992-ben például a harmadik világ Világbankfelé eladósodott orszá*** 198 millárd dollárral többet fizettek a fejlett országok központi bankjainak a Világbank pénzelte célokért, mint amennyit a Világbanktól kaptak.
Mindez tovább növeli állandó adósságukat, cserébe a korábbi kölcsönök okozta szegénység átmeneti enyhítéséért.
Ezek a visszafizetések már meghaladják az új kölcsönök mértékét. 1992-re Afrika külső adósságállománya elérte a 290 milliárd dollárt,
ami két és félszer nagyobb, mint 1980-ban, és egekbe szőkő csecsemőhalandósági arányt és munkanélküliséget, az iskolák, a lakások és az emberek általános egészségi állapotának romlását eredményezi.
Az egész világ mérhetetlen szenvedéssel néz szembe, ami már tönkreteszi a harmadik világot és ***ánt is, és mindez a pénzváltók előnyére válik.
Ahogy egy neves brazil politikus mondta:
"A Harmadik Világháború már elkezdődött. Ez egy csendes háború. De nem kevésbé gyászos.
A háború lerombolja Brazíliát, Latin-Amerikát, és gyakorlatilag az egész harmadik világot. Katonák helyett gyermekek hullanak.
Ez egy olyan háború a harmadik világ adósságával vívnak, aminek megvan fő fegyvere a kamat, egy olyan fegyver, ami sokkal halálosabb, mint az atombomba, sokkal rombolóbb, mint a lézersugár."
27. VÉGKÖVETKEZETEZÉSEK
Jóllehet abszurd dolog lenne figyelmen kívül hagyni az olyan befolyásos családok főszerepét, mint a Rothschildok, Warburgok, Schiffek, Morganek, Rockefellerek,
a központi bankok és a tartalékoláson alapuló bankrendszer történelmében, tartsuk észben, hogy mostanra a központi bankok és a nagy kereskedelmi bankok
közel háromszáz évesek, és mélyen bebetonozták magukat sok nemzet gazdasági életébe.
Ezek a bankok többé nem függnek az olyan leleményes egyénektől, mint Nathan Rothschild. Évekkel ezelőtt még fontos volt a tulajdonlás kérdése, de többé már nem.
Például a Bank of England-et és a Banf of France-ot például államosították a II. Világháború után, és semmi sem változott, egyáltalán semmi...
Kitartanak, és tovább növekednek számos törvény, lefizetett politikusok és a zsebrevágott média védőszárnyai alatt, nem érinti őket a generációk változása.
A három évszázad a tiszteletreméltóság dicsfényével ruházta fel őket.
A régi iskolai nyakkendőt most a hatodik generációs fiú hordja, aki olyan rendszerben nevelkedett, amit soha meg sem kérdőjelezhetett, mikor a számtalan emberbaráti szervezet igazgatótanácsába nevezik ki.
Manapság egyénekre vagy családokra koncentrálni, vagy megpróbálni kiszűrni a hatalom jelenlegi birtokosait, kevés haszonnal jár, és elterelne a "gyógymódtól".
A probléma ennél sokkalta nagyobb. A korrupt bankrendszert használták és használják arra, hogy hatalmas vagyont összpontosítsanak egyre kevesebb kézbe - ez a mi jelenlegi gazdasági problémánk.
Változtasd meg a fő játékosok nevét, és a probléma nem szűnik meg, de még csak nem is enyhül.
Hasonlóképpen, a Világbanknál, a központi nemzeti bankoknál és a nemzetközi bankoknál dolgozó bürokraták seregéből is csak egy kis töredéknek van elképzelése arról, hogy mi is folyik itt valójában.
Kétségtelenül elszörnyednének, ha megtudnák, hogy munkájukkal hozzájárulnak az emberiség szörnyű elszegényedéséhez és fokozatosan néhány hihetetlenül gazdag pénzember rabszolgájává süllyesztéséhez.
Tehát tényleg nincs többé értelme az egyének szerepet hangsúlyozni. És a probléma túlnő a hagyományos politikai jobboldal-baloldal keretein.
Mind a kommunizmust/szocializmust, mind a monopolista kapitalizmust kihasználták a pénzváltók. Ma is ők nyernek az új politikai paletta mindkét oldalából.
A nagy állami tulajdonú a jóléti állam az úgynevezett baloldalon, szemben a neokonzervatív liberális kapitalistákkal, akik az állami beavatkozást teljesen ki akarják iktatni a gazdasági életből a jobboldalon.
Mindkét módon a bankárok nyernek. A pénzügyi reform a legfontosabb politikai téma, amivel nemzetünknek számolnia kell.
Most hogy ezt tisztáztuk, haladjunk a követketetések felé a Lincoln hirdette szellemben: "Senkit nem gyűlölve, mindenkinek irgalmazva."
E film elején feltettünk számos aggasztó kérdést. Bizonyosodjunk meg afelől, hogy megválaszoltuk őket.
Mi folyik manapság Amerikában? Miért ülünk nyakig adósságban? Miért nem képesek a politikusok határt szabni az adósságoknak?
Miért ülünk nyakig adósságban? Mert egy adósság-alapú pénzrendszer terhe alatt görnyedünk, amit magán bankárok terveztek és irányítanak.
Néhányan azt állítják, hogy a Federal Reserve rendszere egy félig-meddig kormányzati ügynökség. De az elnök a Federal Reserve Testület hét tagjából csak kéttőt nevez ki négyévente.
14 éves időszakra nevezi ki őket, sokkal hosszabbra, mint a sajátja. A szenátus jóváhagyja a kinevezésüket, de a teljes igazság, hogy az elnök nem is merne olyasvalakit kinevezni oda, akire a Wall Street nem bólint rá.
Ez természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy becsületes embert is kinevezzenek az igazgatói testületbe. De az igazság az, hogy a FED-et konkrétan arra tervezték, hogy kormányunktól függetlenül működjön, ahogy szinte az összes központi bank is.
Néhányan azt állítják, hogy a FED a pézügyi stabilitást szorgalmazza. Láttuk, ahogy a Bank of England jelenlegi elnöke, Eddy George azt állítja, hogy ez a központi bank legfontosabb szerepe.
Valójában a FED dokumentált teljesítménye a gazdaságstabilizáló terén világosan mutatja, hogy ez a kijelentés szánalmas tévedés.
Fennállásának első 25 évében a FED három főbb gazdasági visszaesést okozott, köztük a Nagy Gazdasági Válságot, és az elmúlt 30 évben példátlan inflációs időszakba hajtotta az amerikai gazdaságot.
Ez megint csak nem egy vad összeesküvés elmélet, ez a vezető közgazdászok körében köztudott tény. Ahogy a Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedman fogalmazott:
"A pénzkészlet, az árak és a termelés határozottan instabilabb volt a Reserve Rendszer létrehozását követően, mint előtte.
A termelést tekintve a legdrámaibb időszak természetesen a két háború közötti volt, beleértve a súlyos monetáris szűkítéseket 1920-21, 1929-33 és 1937-38 között.
Amerika történelmének semelyik másik 20 éves időszakában nem volt három ilyen súlyos szűkítés...
Ez a biztonyíték meggyőz afelől, hogy az I. Világháború alatti és közvetlenül azt követő áremelkedés legalább egyharmada a Federal Reserve Rendszer létrehozásának tulajdonítható...
és hogy a fő szűkítések súlyossága - 1920-21, 1929-33, és 1937-38 - közvetlenül a Reserve hatóságok megbízásainak és mulasztásainak tulajdonítható...
Bármelyik rendszer, amelyik ekkora hatalmat és önkényt ruház egy pár emberre, hogy a hibáknak - megbocsáthatóak vagy sem - olyan messzemenő hatásaik lehetnek, az egy rossz rendszer.
Ha ez rossz rendszer a szabadság híveinek, mivel ekkora hatalmat ruház egy pár emberre a politikai testület mindenféle hatékony ellenerőzése nélkül - akkor ez a fő politikai érv egy független központi bankkal szemben...
"Clemencou után saját szavaimmal: a pénz sokkal fontosabb dolog annál, mint hogy a központi bankárokra bízzuk." -- Milton Friedman.
Tanulnunk kell a történelmünkből, mielőtt túl késő lesz. Miért nem képesek a politikusok irányítás alá vonni az államadósságot? Mert minden pénzünk adósságon alapszik.
Ismétlem: ez egy adósság alapú pénzrendszer. Pénzünk megteremtése USA államkötvények vásárlásával kezdődik.
Az emberek megtakarítás céljából kötvényeket vásárolnak, a bankok kötvényeket vásárolnak, a külföldiek kötvényeket vásárolnak, és amikor a FED több pénzt akar létrehozni a rendszerben, kötvényeket vásárol, de csak egy egyszerű könyvelési tétellel fizet értük, amit a semmiből teremt elő.
Ezt követően ezt a FED által megteremtett új pénzt a bankok azonnal megtízszerezik a részleges tartalékolási elvnek köszönhetően.
Tehát a bankok noha nem teremtenek fizetőeszközt, teremtenek számlapénzt vagy új kölcsönök révén betéteket. Még be is fektetik e létrehozott pénz egy részét.
Valójában több mint 1 billió dollárt ebből a magánúton előállított pénzből USA államkötvény vásárlására fordítanak a nyílt piacon, ami durván 50 milliárd dollár kamatbevételt biztosít a bankoknak, ***ázatmentesen, minden évben, levonva a kamatot, amit a néhány betétesüknek kifizetnek.
Ily módon, a részleges tartalékolási kölcsönzés gyakorlatával a bankok teremtik a pénz több mint 90%-át, és ezáltal ők okozzák az infláció több mint 90%-át. Mihez kezdjünk mindezzel?
Szerencsére megvan a módja, hogy megoldjuk a problémát tisztán, egyszerűen, gyorsan és mindenféle komolyabb pénzügyi probléma nélkül.
Egy-két év alatt teljesen kihúzhatnánk országunkat az adósságból egyszerűen úgy, hogy kifizetnénk az USA államkötvényeket, adósságmentes USA állami bankjegyekkel, ahogy Lincoln is tette.
Ez önmagában természetesen hatalmas inflációt gerjesztene, mivel a fizetőeszközünket jelenleg a részleges tartalékolású bankrendszer megsokszorozza.
De itt van a leleményes megoldás, amit részben Milton Friedman dolgozott ki, hogy a pénzkínálat stabil maradjon, és elkerüljük az inflációt és a deflációt, miközben az adósság megszűnik.
Ahogy a kincstár USA állami bankjegyekkel visszavásárolja államkötvényeit a nyílt piacon, a helyi bankfiókok tartalék követelményei ennek arányában emelkednek, így a forgalomban lévő pénz mennyisége állandó marad.
Ahogy a kötvénytulajdonosokat USA bankjegyekkel kifizetik, azok ezt a pénzt letétbe helyezik, ezáltal elérhetővé teszik a bankok számára tartalékaik növeléséhez szükséges fizetőeszközt.
Ha egyszer az összes USA államkötvényt helyettesítették USA állami bakjegyekkel, a bankok 100%-os tartalékolású bankok lesznek, szemben a most használatos részleges tartalékolású rendszerrel.
Innentől kezdve a korábbi FED épületekre csak mint központi klíringházra lesz szükség a csekkek miatt és a páncéltermek miatt az USA bankjegyek számára.
A Federal Reserve Törvényre nem lesz többé szükség, hatályon kívül lehet helyezni. A pénzügyi hatalmat vissza lehet adni a pénzügyminisztériumnak.
Nem lenne többé pénzteremtés vagy szűkítés a bankok részéről. Ily módon nemzeti adósságunkat kb. egy év alatt ki lehetne fizetni, a FED-et és a részleges tartalékolású bankrendszert el lehetne törölni.
Nemzeti csőd, pénzügyi összeomlás, infláció vagy defláció nélkül, vagy bármilyen számottevő változás nélkül, amit egy átlag amerikai érzékelne.
Egy átlagember számára az elsődleges változás az lenne, hogy az 1913-ban jóváhagyott Federal Reserve Törvény óta először az adók elkezdenének csökkenni.
Most ez számodra lenne igazi nemzeti áldás, sokkal inkább, mint Hamilton bankár barátainak. Most vizsgáljuk meg ezeket a javaslatokat részletesebben.
Íme a Monetáris Reform Törvény fő rendelkezései, amit a Kongresszusnak jóvá kéne hagynia. Megszerkesztettünk egy javasolt Monetáris Reform Törvényt, ami e film végén található.
Természetesen az ugyanezt az eredményt elérő változatok ugyanolyan jók lennének.
1. Fizessük ki az adósságot adósságmentes USA bankjegyekkel. Ahogy Thomas Edison mondta: "ha az USA képes kibocsátani dollár kötvényt, akkor képes kibocsátani dollár bankjegyet is."
Mindkettő csupán az USA Kormányának hitén és hitelességén nyugszik. Ez egyenértékű az egyik típusú kormányzati fizetési kötelezettség másikra cserélésével.
Az egyiket sújtja kamat, a másiknak nincs. A Federal Reserve Bankjegyeket fel lehet használni erre is, de nem lehet nyomtatni, miután terveink szerint a FED megszűnik, így az USA bankjegyek használtat javasoljuk inkább.
2. A Részleges Tartalékolású Bankrendszer megszűntetése. Ahogy az adósság visszafizetésre kerül, a tartalékolási követelmények minden bankra és pénzügyi intézményre vonatkozóan egyidejűleg arányosan növekednének, hogy felszívják az új USA bankjegyeket,
amelyek letétbe kerülnének és a bankok megnövekedett tartalékává válnának. Az átmeneti időszak első évének vége felé a pénzügyi intézmények meglévő tartozásait átvállalná vagy megvásárolná az USA kormánya egy egyszeri művelettel.
Más szóval végül ők is ki lennének fizetve adósságmentes USA bankjegyekkel azért, hogy a teljes pénzkínálat stabil maradjon.
Nagyjából az első év végére minden nemzeti adósságunkat kifizetnénk, és kezdhetnénk élvezni a teljes tartalékolású bankrendszer előnyeit. A FED idejétmúlta, korszerűtlen intézmény lenne.
3. Az 1913-as Federal Reserve Törvény és az 1864-es Nemzeti Bank Törvény hatályon kívül helyezése.
Ezek a törvények ruházzák át a pénz feletti hatalmat a magán banki monopóliumnak. Vissza kell vonni őket, és a pénz feletti hatalmat vissza kell adni a pénzügyminisztériumnak, ahogy eredetileg is volt, Abraham Lincoln elnök idején.
Pénzügyi intézményekkel bármilyen kapcsolatban álló bankároknak vagy egyéb személyeknek nem szabad megengedni, hogy részt vegyenek a bankrendszer szabályozásában. Az első két reformot követően e törvények egyébként sem szolgálnának semmilyen hasznos célt, mivel a részleges tartalékolású bankrendszerre vonatkoznak.
4. Az USA visszalépése az IMF-ből, BIS-ből és a Világbankból.
Ezeket az intézményeket, akárcsak a FED-et arra tervezték, hogy a nemzetközi bankárok világgazdaság feletti hatalmát tovább központosítsák, és az USA-nak ki kell lépnie ezekből.
Az olyan kártékony feladatukat is el lehet végezni, mint a pénzváltás nemzeti szinten, vagy ezekre a feladatokra korlátozott új szervezetekben.
Egy ilyen monetáris reform törvény garantálná, hogy a forgalomban lévő pénzmennyiség nagyon stabil maradna, infláció vagy defláció nélkül.
Emlékezzünk rá, hogy az utóbbi három évtizedben a FED tízévente megduplázta az amerikai pénzkínálatot.
Ez a tény, valamint a részleges tartalékolású bankrendszer az infláció és a vásárlóerőnk csökkenésének valódi okai, egy rejtett adó. Ezek, és más adók a valódi okai annak, hogy miért kell mindkét szülőnek dolgoznia a család szűkös megélhetéséért.
A pénzkínálatnak lassan kellene növekednie, hogy stabilan tartsa az árakat, nagyjából a népesség növekedésével arányosan, kb. 3%-kal évente. Nem pedig egy titokban találkozó bankárcsoport szeszélyei szerint.
Valójában az amerikai gazdaságban lévő pénz mennyiségével kapcsolatos minden jövőbeli döntést a népességnövekedési statisztika és az árszint index alapján kell meghozni.
Az új monetáris szabályozók és a pénzügyminisztérium, aminek talán Monetáris Tanács lesz a neve, egyáltalán nem járhat el önkényesen ebben az ügyben, kivéve háború idején.
Ez biztosítana egy évi durván 3%-os folyamatos, stabil pénz gyarapodást, ami stabil árakat és heves változásoktól mentes pénzkínáltot eredményez. Hogy biztosítsuk a folyamat teljes nyitottságát és becsületességét, minden tanácskozás nyilvános lenne, nem pedig titkos, mint FED kormányzó testületének találkozói manapság.
Honnan tudjuk, hogy ez működni fog? Onnan, hogy ezek a lépések eltüntetik a gazdasági instabilitás két fő okát, a FED-et és a részleges tartalékolású bankrendszert, és a legújabbat is, a BIS-t, a Nemzetközi Fizetések Bankját.
De ami a legfontosabb, hogy megszűnne egy súlyos válság kialakulásának a veszélye . Figyeljük meg, mit mondott Milton Friedman a súlyos gazdasági válságok egyedüli okáról:
"Nem tudok egyetlen súlyos válságról, ami valaha is volt bármelyik országban, amit ne járt volna együtt a pénzkészlet erős visszaesésével,
és a pénzkészlet olyan erős visszaeséséről sem tudok, ami ne járt volna együtt súlyos válsággal." -- Milton Friedman
Saját fizetőeszközünk kibocsátása nem gyökeresen új megoldás. Ezt szorgalmazta Jefferson, Madison, Jackson, Vanburen és Lincoln elnökök. De ezt alkalmazták más időkben Európa-szerte is.
A legjobb példa talán a Guernsey nevű kis sziget a francia partoknál az Angol Csatornában. Adósságmentes pénzt használtak ott, hogy a nagy építkezési projekteket fizessék, közel kétszáz évig.
Itt vagyunk Guernsey-ben, és ez a guernsey-beli virág és zöldség piac. Guernsey az egyik legsikeresebb példa, hogy milyen jól tud működni egy adósságmentes pénzrendszer.
1815-ben létrehoztak egy bizottságot, hogy megvizsgálja, mi lenne az új piac legjobb finanszírozási lehetősége. Az elszegényedett sziget nem engedhetett meg újabb adókat, így a honatyák úgy döntöttek, hogy kipróbálnak egy forradalmi ötletet: kibocsátják saját papírpénzüket.
Ezek csak színes papírbankjegyek voltak, fedezet nélkül, de az apró sziget lakói beleegyeztek, hogy elfogadják, és kereskedjenek velük.
Hogy biztosítsák a széleskörű elfogadási készséget, kihírdették, hogy az adókat is lehet velük fizetni. Ez az ötlet természetesen nem volt újdonság.
Pontosan ugyanaz volt, mint amit Amerika is tett korábban, az Amerikai Forradalom idején, és sok példa akad még világszerte. De Guernseyben új volt, és csodákat művelt.
Ezt a piacot még mindig használják. És emlékezzünk rá, a sziget-állam a lakóinak adóssága nélkül építették.
De mi lenne, ha követnénk Guernsey példáját? Hogyan reagálnának a bankárok ezekre a reformokra?
A nemzetközi bankárok kartellje biztosan ellenezné a reformokat, amelyek megszüntetik fennhatóságukat a világ gazdasága felett, amivel korábban rendelkeztek.
De ugyanolyan biztos, hogy a Kongresszusnak megvan az alkotmányos joga és felelőssége, hogy engedélyezze az adósságmentes pénz, az USA bankjegyek kibocsátását, és hogy megreformálja a banktörvényeket, amiket meggondolatlanul léptetett életbe.
Kétségtelen, hogy a bankárok azt fogják állítani, hogy az adósságmentes pénz kibocsátása súlyos inflációhoz fog vezetni, vagy egyéb borzalmas jóslatokat tesznek. De emlékezzünk rá, hogy a részleges tartalékolású bankrendszer az infláció 90%-ának valódi oka, nem pedig az, hogy adósságmentes USA bankjegyekkel fizetnék az USA költségvetési hiányát.
A jelenlegi rendszerben minden, a Kongresszus részéről történő túlköltekezés további adósságkötvénnyé változik, és FED által megvásárolt 10% aztán megsokszorozódik a bankárok kezében, az infláció több mint 90%-át előidézve.
Részleges tartalékolású és adósság alapú bankrendszerünk a valódi probléma. Figyelmen kívül kell hagynunk elkerülhetetlen ellenállását a reformmal szemben, és ki kell tartanunk a gyógyulás fefejeződéséig.
Az 1920-as években a Bank of England elnökeként, sir Josaih Stamp erre a modern részleges tartalékolású rendszerre utalva kijelentette:
"A bankárság romlottságban fogantatik és bűnben születik. A bankárok birtokolják a Földet. Vedd el tőlük, de hagyd meg a pénzteremtés és hitelfelügyelet hatalmát, és egy tollvonással elég pénzt teremtenek, hogy ismét visszavásárolják.
Vedd el ezt az óriási hatalmat a bankároktól, és minden nagy vagyon, mint az enyém is el fog tűnni, és el is kell tűnniük, azért hogy egy jobb és boldogabb világban élhessünk.
Amennyiben továbbra is a bankárok rabszolgája akarsz maradni, és ráadásul fizetni saját rabszolgaságunk költégeit, akkor hagyd őket pénz teremteni és a hiteleket irányítani." -- Sir Josiah Stamp
Az amerikaiak lassan rájönnek erre. Ma már több mint 3200 város és megye támogatja egy non-profit szervezet tervét, amit Szuverenitásnak hívnak.
A Szuverenitás mozgalom arra kéri a Kongresszust, hogy hatalmazza fel a pénzügyminisztert évi 90 milliárd dollárnyi USA bankjegy kibocsátására, nem Federal Reserve bankjegy, sem pedig adósság alapú kötvény kibocsátására, kamatmentes kölcsönök nyújtására a városoknak, megyéknek, iskolai körzeteknek a szükséges tőkefejlesztések érdekében.
Szokatlan, ámbár dicséretes módon az Illinois-i bankárszövetség közössége, 515 bank képviseletében támogatta ez a Szuverenitás tervezetet. Egy jó lépés a helyes irányba.
Ahogy Milton Friedman többször hangsúlyozta: nem fordulhat elő súlyos válság súlyos pénzszűkítés nélkül. Rendszerünkben csak a FED, a Nemzetközi Fizetések Bankja az USA bankárok együttműködésével, együtt a legnagyobb Wall Streeti bankokkal tudnak válságot okozni.
Más szóval gazdaságunk annyira hatalmas és rugalmas, hogy egy válság egyszerűen nem következhet be véletlenül. Hacsak nem reformáljuk meg bankrendszerünket, a bankároknak mindig meglesz hozzá a hatalmuk.
Kihúzhatják gazdaságunk dugóját a konnektorból, amikor csak akarják. Az egyetlen megoldás a FED és részleges tartalékolású bankrendszer megszüntetése, és a BIS-ből való kilépés.
Csak ez fogja megtörni a nemzetközi bankárok gazdaságunk feletti befolyását. És tartsuk észben, hogy egy tőzsdeösszeomlás önmagában nem képes súlyos válságot okozni.
Csak a pénzkínálatunk drasztikus szűkítése képes súlyos válságot okozni. Az 1929-es értékpapír piaci csőd csak a piaci spekulánsokat morzsolta le, többnyira a kicsiket és közepeseket, 3 milliárd dollárnyi vagyon cserélt gazdát.
De ez csak ködösítésként szolgált a 33%-os hitelszűkítéshez, amit a FED a következő négy évben tett, ami azt eredményezte, hogy az amerikai középosztály több mint 40 milliárd dollárnyi vagyona került a nagy bankok tulajdonába.
Ezt követően egy megosztott Kongresszus hangos tiltakozása ellenére a független FED egy teljes évtizedig szűkösen tartotta a pénzkínáltot. Csak a II. Világháború vetett véget a szörnyű szenvedésnek, amit a FED okozott az amerikai embereknek.
Egy válságban az adóssággal súlytott amerikai középosztály megmaradt vagyonát a munkanélküliség, a csökkenő fizetések és az ingatlanárverések morzsolja fel.
Ha elkezdünk cselekedni pénzügyi rendszerünk megreformálása érdekében, a pénzváltók valószínűleg azt fogják tenni, amit 1929-ben majd az 1930-as években: tönkreteszik az értékpapír piacot és mindezt álcaként használják, miközben szűkítik a pénzkínálatot.
Viszont ha eltökélten harcolunk azért, hogy visszaszerezzük az irányítást pénzünk felett, elég gyorsan kijöhetünk belőle. Mindössze talán néhány hónapon belül az USA bankjegyek forgalomba kerülnek és helyettesítik a bankárok által visszavont pénzt.
Minél tovább várunk, annál nagyobb a veszély, tartósan elveszítjük az irányítást nemzetünk felett. De néhányan még mindig csodálkoznak, miért akarnának a pénzváltók válságot okozni. Levágni a libát, amelyik éppen most tojja az arany kamattojásokat?
Emlékezzünk rá, mit mondott Larry Bates a film elején: "Láthatják, hogy a gazdasági fellendülések és gazdasági válságok időszakaiban a vagyon nem semmisül meg. Csupán csak átkerül másokhoz."
Van valami fogalmunk róla, hogy mit tartogatnak számunkra a pénzváltók? Íme, amit David Rockefellernek, a Chase-Manhattan Bank, a Wall Street legnagyobb bankja elnökének mondania kellett:
"Egy globális átalakulás szélén állunk. Csak egy megfelelően nagy válságra van szükségünk, és a nemzet el fogja fogadni az Új Világrendet."
Tehát válságra van szükségük terveik gyors teljesítéséhez. Az egyetlen kérdés, hogy mikor következik be a válság. Szerencsére talán van még egy kis időnk.
Nem valószínű, hogy a válság az 1996-es választások előtt következne be, de azután egyre nagyobb a veszélye.
De akár döntenek egy tőzsde összeomlás vagy egy válság mellett, akár nem, a könyörtelen adóemelések, a munkahelyek százezreinek elvesztése révén, az olyan kereskedelmi egyezményeknek köszönhetően, mint a GATT és a NAFTA, az amerikai középosztály veszélyeztetett fajtává vált.
Az olcsóbb munkaerőt, beleértve a vörös kínai rabszolgamunkát, amit Harry Woo hősies módon dokumentált, arra használják, hogy versenyre keljen az amerikai munkaerővel. Más szóval a pénzt egyre kevesebb kézben egyesítik, ahogy az ország és a világ történelmében még soha.
Reform nélkül az amerikai középosztály hamarosan eltűnik, csak a nagyon gazdag kevesek és a nagyon szegény tömegek maradnak, ahogy a világ nagy részén már bekövetkezett.
Az évek során kongresszusi képviselők, elnökök, iparosok és közgazdászok erre figyelmeztettek minket. A vállási vezetők is látták a veszélyt.
1898 körül, William Jennings Bryan idejében XIII. Leo pápa így fogalmazott:
"Egyik oldalon ott van a csoport, akié a hatalom, mivel nála a vagyon; aki markában tart minden munkát és kereskedelmet;
aki az ellátás minden forrását manipulálja a saját érdeke és szándékai szerint; és aki erőteljesen képviselteti magát az állami tanácsokban. A másik oldalon ott van a szűkölködő, tehetetlen tömeg, bosszúsan és szenvedve.
A kapzsi uzsorát, amit jóllehet az egyház többször is elítélt, mindazonáltal más formában de ugyanazzal a bűnnel terhesen tovább működtetik pénzsóvár és mohó emberek...
azért, hogy egy kis számú de nagon gazdag ember a szegények tömegeit rabigába hajthassa, alig kedvezőbbe, mint a rabszolgaság maga." -- XIII. Leo pápa
Amerika nagy válsága során XI. Pius pápa is egyre gyakrabban beszélt erről a problémáról:
"Napjainkban nem csak a vagyont halmozzák, de a néhányak kezében összpontosuló mérhetetlen és despotikus gazdasági befolyást is...
Ez a hatalom akkor válik különösen ellenállhatatlanná, amikor olyanok gyakorolják, akik, mivel birtokolják és irányítják a pénzt, képesek vezérelni a hiteleket, és meghatározni a elosztását,
merthogy ez látja el - hogy úgymondjam - életet adó vérrel az egész gazdaság testét, és megragadja szinte a gazdaság lelkét, úgyhogy senki sem mer még csak lélegzetet sem venni nagyságos akarata ellenére." Pope Pius XI
Világosítsd föl barátaidat. Országunknak egy masszív csoportra van szüksége, amelyik tényleg érti, hogyan manipulálják a pénzünket, és melyek a valódi megoldások.
Mert ha majd bekövetkezik a válság, lesznek, akik konzervatívnak hívják magukat, akik a nemzetközi bankárok által kidolgozott kedvező megoldásokkal állnak elő majd. Óvakodj a felhívástól, ami visszatérésre buzdít az aranyfedezetre!
Miért? Egyszerűen azért, mert soha ennyi arany nem összpontosult még amerikai kezeken kívül. És még soha nem volt ennyi arany a nemzetközi kormányzati testületek kezében, mint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap.
Egy aranyalapú fizetőeszköz általában kétségbeesést hoz egy arannyal nem rendelkező országnak. És az ehhez való visszatérés biztosan rossz megoldás lenne a mi esetünkben.
Emlékezz rá, hogy aranyalapú fizetőeszközünk volt 1929-ben és a nagy válság első négy évében. Hasonlóképpen óvakodj minden tervtől, ami egy regionális (Euro) vagy világ fizetőeszköz tervét szorgalmazza - ez a nemzetközi bankárok trójai lova.
Világosítsd föl a parlamenti képvidelőidet. Csak néhány meggyőző tagra van szükség, hogy a többiek is felfigyeljenek. A képviselők többsége egyszerűen csak nem érti a Rendszert.
Néhányan értik, de annyira befolyásolják őket a banki hozzájárulások, hogy nem törődnek vele, és nem fogják fel hanyagságuk súlyát.
Reméljük, hogy értékesen hozzájárulunk a monetáris reform nemzeti vitájához. Mindenkin saját magán múlik, hogy következetesen végzi-e feladatát.
Az isteni szikra segítsen megreformálni nemzetünket és magunkat. Azért mondjuk hogy magunkat, mert végül is hatalmas embertömegeket hajszolnak kétségbeesésbe
azáltal, hogy a világ vagyonát egyre kevesebb kézbe összpontosítják. Az elnyomók csak az emberek tükörképei: önzők és kapzsiak.
Inkább tartsuk észben a reform időszaka alatt a figyelmeztetést, hogy a nagyszerű dolgokat ne veszítsük szem elől, ahogy XI. Pius pápa is mondta:
"Milyen hasznot hoz az embereknek, ha a gazdagság még megfontoltabb elosztása és kihasználása lehetővé teszi számukra, hogy az egész világot megkaparintsák, ha ezáltal elveszítik saját lelküket!
Mi haszna, ha helytálló gazdasági alapelveket tanítunk nekik, ha engedik elragadni magukat az egoizmustól,
a féktelen és hitvány kapzsiságtól, ha 'az Úr parancsát hallva mindent ellenkezőleg tesznek.'" -- XI. Pius pápa