Tip:
Highlight text to annotate it
X
Szokták mondani, hogy az elefánt nem felejt.
Ezek a csodálatos állatok azonban nem egyszerűen hatalmas sétáló adattárolók.
Minél többet megtudunk róluk,
annál inkább az a benyomásunk, hogy lenyűgöző memóriájuk
csupán egyik megnyilvánulása hihetetlen inteligenciájuknak, ami a Föld
egyik leginkább közösségi, legtalálékonyabb
és legjámborabb teremtményévé teszi őket.
Sok közmondással ellentétben ez,
az elefánt memóriájára vonatkozó, tudományosan helytálló.
Az elefántok csordájuk összes tagját ismerik,
nagyjából 30 társukat képesek felismerni látás vagy szaglás alapján.
Ez jól jön nekik, amikor vonulnak,
vagy összetalálkoznak esetleg ellenséges elefántokkal.
Szintén képesek felidézni és felismerni egyes dolgokat, amelyek veszélyt jeleznek,
és jóval az utolsó látogatásuk után is képesek felidézni fontos helyeket.
De nem a túlélést szolgáló emlékeik a legérdekesebbek.
Az elefántok nem csupán csordatársaikra emlékeznek,
hanem más olyan élőlényekre is, amelyek mély benyomást tettek rájuk.
Előfordult, hogy két cirkuszi elefánt rövid közös szereplés után,
23 évvel később örömmel üdvözölték egymást, amikor véletlenül találkoztak.
De nemcsak saját fajtársukat ismerik fel.
Az elefánt évtizedek után is megismeri az embereket, akikkel kapcsolatba került.
Ez azt mutatja, hogy memóriája többre képes, mint reagálni a kapott ingerekre.
Ha belenézünk a fejébe, megértjük, hogy miért.
Az összes szárazföldi emlős közül az elefántnak van a legnagyobb agya,
és enkefalizációs hányadosa is lenyűgöző.
Ez az agy relatív mérete
az állat testtömegéhez képest.
Az elefánt EQ-ja majdnem olyan magas, mint a csimpánzé.
A távoli kapcsolat dacára az összetartó evolúció
figyelemre méltóan hasonlóvá tette az emberi agyhoz,
a sok neuronnal és szinapszissal,
és jól fejlett hipokampusszal és agykéreggel.
A hipokampusz szorosan köthető az érzelmekhez, segíti a visszaemlékezést,
mert az kódolja a lényeges tapasztalatokat a hosszú távú memóriába.
Hogy képes ezeket a lényeges dolgokat felismerni, ennek köszönhető az elefánt
memóriájának komplexitása és rugalmassága a szokásos emlékezőkészségen túl.
Ettől képes az elefánt, aki túlélt fiatalon egy szárazságot,
felnőttként is felismerni az intő jeleit.
Ezért van az, hogy azoknak a klánoknak, amelyekhez idősebb nőstények tartoznak,
nagyobb a túlélési esélyük.
Sajnos ugyanezért az elefánt azon kevés nem emberi lény egyike,
amely poszttraumás stressz szindrómában szenvedhet.
Másrészt az agykéreg képes a problémamegoldásra,
ami számtalan, alkotó módon nyilvánul meg.
Közösen is képesek kezelni a problémákat,
néha akár túljárva a kutatók eszén, vagy manipulálva partnereiket.
Van fogalmuk a számolás alapjairól, képesek követni,
hogy több változtatás után melyik kosárban van több gyümölcs.
Az emlékező- és problémamegoldó képességnek e ritka kombinációja
megmagyarázza olykor az elefánt okosságát,
de néhány olyan dolgot már nem, amiket
épp csak elkezdtünk megismerni a lelki életükből.
Az elefánt használ mindent a kommunikáció során, a testbeszédtől és a hangképzéstől
az infrahangokig, amelyek több kilométernyire is hallhatók.
Ahogyan megértik egymást, azt sugallja, hogy saját nyelvük és nyelvtanuk van.
Ez a nyelvérzék akár túl is terjedhet az egyszerű kommunikáción.
Az elefántok alkotnak a különböző színek és elemek
gondos kiválasztásával és kombinálásával.
Képesek megkülönböztetni tizenkét zenei hangot, és elismételni dallamokat.
És még egy elefántzenekar is létezik.
De talán a legmeglepőbb dolog az elefántokkal kapcsolatban
egy olyan képesség, ami az okosságnál is fontosabb:
az együtt érző képességük, az önzetlenségük és igazságérzetük.
Az elefánt az egyetlen nem emberi lény, aki gyászolja halottjait,
temetési rituálét rendez, és látogatja a sírt.
Más fajok iránt is mutat együttérzést.
Az egyik munkaelefánt nem volt hajlandó
egy lécet egy lyukba bedugni, ahol épp aludt egy kutya.
Volt, hogy elefántok sérült emberekkel találkoztak és mellettük maradtak,
szelíden vigasztalták őket ormányukkal.
Másrészt, lakott településekre általában akkor támad elefánt,
ha előtte őket támadták meg, mészárolták le,
mintegy szándékosan bosszút állva.
Ha mindezeket figyelembe véve
azzal a ténnyel együtt, hogy az elefánt azon kevés fajok egyike,
amely képes felismerni magát a tükörben,
nehéz szabadulni attól a következtetéstől,
hogy tudatos, intelligens és érzelemgazdag lények lennének.
Sajnálatos módon az ember mégsem ekként kezeli őket.
Ázsiában élőhelyük pusztításától szenvednek folyamatosan,
Afrikában az elefántcsont-kereskedelemtől, és a rossz bánásmódtól szerte a világban.
Az alapján, amit az elefántokról tudunk,
és amit folyamatosan tanítanak nekünk az állati intelligenciáról,
most még lényegesebb biztosítani, mint valaha,
hogy ne tűnjön el a világ palettájáról
a "természetnek e remek alkotása", ahogyan John Donne angol költő nevezte.