Tip:
Highlight text to annotate it
X
Fordító: Anna Patai Lektor: Laszlo Kereszturi
New Yorkban egy civil szervezet,
a Robin Hood fejlesztési vezetője vagyok.
Amikor nem a szegénység ellen harcolok,
a tűzzel csatázok, mint egy önkéntes tűzoltó egység kapitánya.
A mi városunkban, ahol
az önkéntesek magasan képzett főállású tűzoltók mellett dolgoznak,
nagyon hamar kell érkezni a tűz helyszínére,
hogy részed legyen az akcióban.
Emlékszem az első bevetésemre.
A második önkéntes voltam a helyszínen,
tehát jó esélyem volt bekerülni.
De még így is futóverseny volt a többi önkéntes ellen,
hogy odaérjek a kapitányhoz,
hogy megtudjam, mi lesz a feladatom.
Amikor megtaláltam a kapitányt,
nagyon elmélyült beszélgetést folytatott
a tulajdonossal,
aki biztos élete egyik legrosszabb napját élte át.
Ott állt az éjszaka közepén,
a zuhogó esőben,
egy esernyő alatt, pizsamában, mezítláb,
miközben a háza lángokban állt.
A másik önkéntes, aki pont előttem érkezett --
hívjuk Lex Luthornak --
(Nevetés)
előbb ért a kapitányhoz,
és arra kérték, hogy menjen be
és mentse meg a tulaj kutyáját.
A kutyát! Elöntött a féltékenység.
Itt volt ez az ügyvéd vagy menedzser, aki
élete végéig mesélheti mindenkinek,
hogy bement egy égő házba,
hogy megmentsen egy élőlényt,
csak mert 5 másodperccel megelőzött.
Nos, én következtem.
A kapitány odaintett.
Azt mondta: "Bezos, menjen be a házba.
Menjen fel az emeletre, túl a tűzön,
és hozzon ennek a nőnek egy pár cipőt."
(Nevetés)
Becsszóra.
Szóval nem igazán az, amire számítottam,
de bementem --
fel a lépcsőn, végig a folyosón, el az "igazi" tűzoltók mellett,
akik ekkkor már majdnem végeztek a tűz eloltásával,
be a hálószobába, hogy szerezzek egy pár cipőt.
Tudom, hogy mire gondolnak,
de nem vagyok hős.
(Nevetés)
Visszamenten a csomagommal a földszintre,
ahol találkoztam esküdt ellenségemmel,
és a drágalátos kutyával a bejárati ajtónál.
Kivittük a kincseinket a tulajdonosnak,
ahol, nem meglepő módon,
az övé sokkal több figyelmet kapott, mint az enyém.
Néhány héttel később,
a szakasz kapott egy levelet a tulajdonostól,
amiben megköszönte a hősies erőfeszítéseinket
az otthona megmentésére.
A figyelmesség, amit minden más fölött szóvá tett:
hogy valaki még egy pár cipőt is hozott neki.
(Nevetés)
A főállásomban a Robin Hoodnál
és a mellékállásomban mint önkéntes tűzoltó,
tanúja vagyok nagylelkű és jóindulatú tetteknek
nagyon nagy léptékben,
de tanúja vagyok jólelkű és bátor tetteknek
egyéni szinten is.
És tudják, mit tanultam ebből?
Mindegyik számít.
Ahogy körbenézek ebben a teremben
olyan embereket látok, aki elérték,
vagy nem sokára el fogják érni,
a siker szédítő magaslatait,
és ezt mondom emlékeztetőül:
ne várjanak.
Ne várjanak az első milliójukra,
hogy megváltoztassák valaki életét.
Ha tudnak valamit adni,
adjanak most.
Osszanak levest egy ingyenkonyhán, tisztítsanak meg egy parkot,
legyenek mentorok.
Nem minden nap adódik lehetőségünk
megmenteni valaki életét,
de minden nap megadatik, hogy befolyásoljunk egyet.
Vegyenek részt, mentsék meg a cipőket!
Köszönöm.
(Taps)
Bruno Giussani: Mark, Mark, gyere vissza.
(Taps)
Mark Bezos: Köszönöm.