Tip:
Highlight text to annotate it
X
Fordító: Csaba Lóki Lektor: Adam Szabo
Chris Anderson: Üdvözöllek a TED színpadán!
Richard Branson: Nagyon köszönöm. Az első TED kiváló volt.
CA: Találkoztál érdekes személyiségekkel?
RB: A legjobb dolog a TED-ben, hogy mindenki érdekes.
Örültem, hogy találkozhattam Goldie Hawnnal,
mert bocsánatot kellett kérnem tőle.
Kb. két évvel ezelőtt egyszer vele vacsoráztam, és
volt egy hatalmas jegygyűrűje, amit az ujjamra húztam, aztán nem tudtam levenni.
Aztán amikor haza mentem este, a feleségem
megkérdezte, hogy miért van egy másik nő nagy,
vaskos jegygyűrűje az ujjamon.
A vége az lett, hogy másnap reggel együtt elmentünk az ékszerészhez,
és levágattuk a gyűrűt.
Így aztán -- (Nevetés) --
elnézést kell kérnem Goldie-tól.
CA: Hát ez remek.
Most pedig bemutatnánk pár diát
a cégeidről.
Eggyel vagy kettővel indultál annak idején.
Szóval *** Atlantic, *** Records...
azt hiszem minden a Student magazinnal kezdődött.
Aztán persze jöttek sorra a többiek. Hogy csinálod ezt?
RB: Olvasom ezeket a TED-utasításokat:
"ne beszélj a saját üzletedről", és most
éppen erre kérsz.
Azért remélem, hogy nem fogsz ledobni ezért a színpadról,
hiszen te tetted fel a kérdést.
(Nevetés)
CA: Az attól függ, hogy mit fogsz válaszolni.
RB: Nos hát, azt hiszem, elég korán megtanultam, hogy aki képes egy céget vezetni,
az bármennyit képes.
Ezt úgy értem, hogy minden cég arról szól, hogy meg kell találni a megfelelő embereket,
és ösztönözni kell őket, hogy kihozzuk belőlük a legjobbat.
Én imádok tanulni, hihetetlenül kíváncsi vagyok,
és szeretem alkalmazni a status quo-t,
és aztán a feje tetejére állítani.
Ezért az életet egyetlen, hosszú tanulási folyamatnak tekintem.
És ha azt látom, amikor valaki másnak a légitársaságával utazom,
hogy az élmény nem igazán kellemes, ahogyan nem is volt az
21 évvel ezelőtt, akkor arra gondolok, hogy hátha én képes lennék létrehozni
egy olyan légitársaságot, amin szívesen utaznék.
Így aztán szereztem egy használt 747-est a Boeing-től, és belevágtam.
CA: Hát ez elég bizarrul hangzik,
mert amikor belevágtál, sokan őrültnek is tartottak ezért.
És valóban, volt egy pillanat, amikor majdnem összeomlott a birodalmad e miatt.
Beszéltem egy befektetési bankárral
akkortájt, amikor eladtad a *** Recordsot,
és erőteljesen invesztáltál a *** Atlanticba,
és az ő véleménye az volt, hogy eladni
a világ ötödik legnagyobb lemezcégét
a huszonötödik legnagyobb légitársaságért, az egy eszement dolog.
Miért csináltad ezt?
RB: Nos, azt hiszem, nagyon vékony a siker és a a kudarc közti határvonal.
És aki megfelelő pénzügyi háttér nélkül vág bele egy üzletbe,
az könnyen eme elválasztó vonal rossz oldalára kerülhet.
Bennünket a British Airways részéről ért támadás.
Megpróbálták kiszorítani a társaságunkat az üzletből,
és "piszkos trükkök"-ként ismert kampányt indítottak.
Észre kellett vennem, hogy a teljes birodalmat az összeomlás fenyegeti,
hacsak nem dobok bele egy kisebb összeget.
És azért, hogy megmenthessük a légitársaságnál dolgozók munkahelyeit,
és a lemeztársaságnál dolgozók munkahelyeit,
el kellett adnom a családi ékszert a légitársaság védelme érdekében.
CA: Így, látva, mi történt a Napsterrel, már egyfajta zseninek tűnsz,
ezt elmondhatjuk.
RB: Hát igen, ez végül helyes döntésnek bizonyult.
Igen, akkoriban ez szomorú volt, de tovább tudtunk lépni.
CA: Most már kiterjedten használod a *** márkát,
és úgy tűnik, számos szinergia származik ebből.
Mit jelent a márka a számodra?
RB: Azt hiszem, a minőséget
amit, tudod, ha valaki a *** vállalattal találkozik, ő...
CA: Ő maga a minőség, Richard. Ugyan már, mindenki a minőséget emlegeti. A légkör?
RB: Nem, bár tettem lépéseket ebbe az irányba.
Nagyon jól érezzük magunkat, és azt hiszem, akik itt dolgoznak élvezik is ezt.
Azt mondanám, hogy felrázzuk a többi iparágat,
és azt hiszem, valahogy másként csináljuk,
és szerintem az iparágak már nem igazán azok, amik voltak,
ami a *** piaci betörésének következménye.
CA: Azt hiszem, nem sok olyan céget indítottál útjára,
ahol a márka nem igazán működött jól.
Úgy értem, a *** Brides, ott például mi történt?
(Nevetés)
RB: Nem találtunk egyetlen vevőt sem.
(Nevetés)
(Taps)
CA: Igazán kíváncsi vagyok, miért?
Azt hiszem, kihagytál egy lehetőséget az óvszerpiacra való belépésnél. A termék a Mates nevet kapta.
Úgy értem, nem használhattátok volna a *** márkát arra is?
Nem szűz már többé, vagy valami ilyesmi.
RB: Ott is problémánk lett volna a vásárlók megtalálásával.
Mármint, volt is... gyakran, mikor elindítasz egy vállalkozást és vevői panaszok érkeznek,
tudod őket kezelni.
De kb. három hónappal az óvszercég elindítása után
kaptam egy panaszlevelet,
amire ettől a hölgytől egy hosszadalmas válaszlevélben kértem bocsánatot.
De nyilvánvalóan nem sok mindent tudtam érte tenni.
És aztán 6 hónappal később, azaz 9 hónappal a "baleset" után
megkaptam ezt az örömteli levelet egy képpel a babáról,
és felkértek keresztapának, amit el is vállaltam.
Szóval minden jól végződött.
CA: Tényleg? Hozhattál volna egy képet. Ez csodálatos.
RB: Tényleg hoznom kellett volna.
CA: Szóval, árulj el nekünk néhány számot.
Úgy értem, mik itt a számok?
Összességében milyen nagy is a csoport?
Mennyi... mennyi az összbevétel?
RB: Nagyjából összesen 25 milliárd dollár körül van most.
CA: És hány alkalmazott van?
RB: Kb. 55.000.
CA: Téged számtalan módon, különböző helyzetekben és időpontokban fotóztak,
és sosem aggódtál amiatt, hogy a méltóságodat óvd, vagy valami ilyesmi.
Mi volt az? Igazi volt?
RB: Igen. Egy nagyáruházat nyitottunk Los Angelesben, azt hiszem.
Nem, úgy értem azt hiszem...
CA: De ez a saját hajad?
RB: Nem.
CA: Mi volt az?
RB: Csak beugrottam egy teára.
CA: Rendben.
(Nevetés)
RB: Ó, ez nagyon vicces volt. Ez egy csodálatos autó-hajó volt, amiben...
CA: Ó, az az autó, amit mi -- szóval mi --
az egy TED-es esemény volt, azt hiszem.
Az ott... meg tudnák állítani ott egy pillanatra?
(Nevetés)
RB: Ez egy kemény munka, igaz?
CA: Úgy értem, ez egy kemény munka.
(Nevetés)
Amikor először jöttem Amerikába, kipróbáltam ezt alkalmazottakkal,
és ők valahogy... nekik itt másmilyen szabályaik vannak,
ez nagyon furcsa.
RB: Tudom, nekem is. Az ügyvédek azt mondják, hogy nem csinálhatsz ilyeneket, de...
CA: Ha már így szóba került, mesélj nekünk...
RB: Elindítottuk a "Pammy"-t, tudod,
hibásan úgy véltük, hogy le tudjuk győzni a Coca-Colát,
és elindítottunk egy kóla-italt, aminek "The Pammy" volt a neve,
az alakja egy kicsit Pamela Andersonra emlékeztetett.
Csak az a baj, hogy fordítva, de...
(Nevetés)
CA: Csak nem Philippe Starck tervezte?
RB: De, természetesen.
CA: Szóval csak mutatunk néhány képet. *** Brides. Nagyon szép.
Oké, álljunk meg itt. Ez... itt kaptál valami díjat azt hiszem.
Rb: Igen, nos, 25 évvel korábban kiadtuk a Sex Pistols
"Isten óvja a királynőt" számát és őszintén, sosem gondoltam,
hogy 25 évvel később, hogy tényleg lovaggá üt minket.
De ő valahogy egy kicsit feledékeny lehet, úgy látszik.
CA: Nos, Isten megóvott, és megkaptad a kitüntetését.
Hogy szereted, ha az emberek Sir Richardnak szólítanak, vagy hogyan?
RB: Soha senki nem szólított még Sir Richardnak.
Néha Amerikában hallom, hogy az emberek azt mondják, hogy Sir Richard,
és mindig azt hiszem, hogy valami Shakespeare-darab megy éppen.
De egyébként sehol máshol.
CA: Oké. Szóval tudod használni valamire a lovagi rangodat, vagy ez csak...
RB: Nem. Gondolom, ha az embernek problémája van
egy étteremben asztalfoglaláskor,
akkor esetleg megéri használni.
CA: Tudod, nem Richard Branson hanem Sir Richard Branson.
RB: Szólok majd a titkárnőnek, hogy használja.
CA: Rendben. Nos, nézzük ezt az űr dolgot.
Azt hiszem van egy videónk, ami megmutatja, hogy mire készülsz mostanában,
és a *** Galactic fent a levegőben. (Videó)
Szóval ez a Bert Rutan által tervezett űrhajó?
RB: Igen, készen lesz, nos, 12 hónapon belül,
és aztán egy 12 hónapos alapos teszt következik.
És aztán, 24 hónap múlva,
az emberek utazhatnak majd az űrbe.
CA: Szóval ezt a belsőt Philippe Starcke tervezte?
RB: Philippe csinálta, igen, elég nagy részét:
a logókat, és az űrközpontot építí Új-Mexikóban.
Igen, most éppen a szem adta neki az ötletet
és az űrközpont egy hatalmas szem lesz,
szóval amikor fent vagy az űrben,
látnod kell ezt a hatalmas, felfelé néző szemet.
És amikor leszállsz, visszatérhetsz ebbe a hatalmas szembe.
De ő egyértelműen zseni, amikor tervezésről van szó.
CA: De a hajtómű tervezésével nem őt bíztad meg, ugye?
RB: Philippe elég csapongó típus,
szóval azt hiszem, nem ő lenne a legjobb ember a hajtómű megtervezésére.
CA: Csodálatos előadást tartott itt két nappal ezelőtt.
RB: Igen? Nem, ő egy...
CA: Nos, egyesek csodálatosnak találták,
mások rendkívül szokatlannak.
De szerintem csodálatos volt.
RB: Ő egy csodálatos megszállott, ezért is kedvelem. De...
CA: Tehát mindig is megvolt benned ez a felfedező hajlam.
Megbántad egyszer is?
RB: Számtalanszor.
A léghajós és hajós expedíciókra gondolok, amikbe belevágtunk az elmúlt időben.
Hát igen, hatszor húztak ki a tengerből helikopterrel, és...
egyik alkalommal sem számítottam arra, hogy hazatérek hogy elmesélhessem a történetet.
Azokban a pillanatokban
elgondolkozik az ember, hogy mit is keres ott.
CA: Mikor voltál a legközelebb ahhoz...
mikor érezted úgy, hogy ennyi, kiszállok?
RB: Azt hiszem, a léghajós kalandok ilyenek voltak... igen, mindegyik,
tényleg, azt hiszem ott közel kerültünk hozzá.
Mindenek előtt, mert
előttünk senki nem kelt át az Atlanti-óceánon hőlégballonnal,
így aztán nekünk kellett egy hőlégballont építeni, ami képes az áramlatban repülni,
és egyáltalán nem voltunk biztosak benne,
hogy amikor a léghajó belekerül az áramlatba,
akkor képes lesz-e ellenállni a 300-350 km/órás szélnek, ami ott fenn van.
És amikor Sugarloafból először szálltunk fel, hogy átszeljük az Atlanti-óceánt,
amikor elértük a futóáramlás szintjét, ez a hatalmas ballon...
a ballon teteje elkezdett több száz kilométeres óránkénti sebességgel száguldani,
miközben a kapszula, amiben mi voltunk, kb. 5 km/órás sebességgel haladt,
és épp hogy felszállt.
Mintha ezer lovat kellett volna visszatartanunk.
És nem tehettünk mást,
mint imádkoztunk, hogy a ballon egyben maradjon, és ez, szerencsére, így is történt.
De a vége ezeknek a léghajós utazásoknak, hát...
valami minden alkalommal közbejött,
és egy alkalommal, a tapasztaltabb léghajós, aki velem volt,
kiugrott, otthagyva engem, hogy bízzak a jó szerencsében.
(Nevetés)
CA: Azt mondta neked, hogy ugorj, vagy azt, hogy "Én már itt se vagyok!" és...
RB: Nem, azt mondta, ugorjak, de amint az ő súlya eltűnt,
a ballon hirtelen 4000 méterre emelkedett és én...
CA: És ez ihletett egy Ian McEwan regényt ezzel a történettel.
RB: Igen. Nem, én felvettem az oxigénmaszkot és álltam a ballon tetején,
hátamon az ejtőernyővel, nézve az alattam kavargó felhőket,
próbálva bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy beleugorjak az Északi-tengerbe, ami...
hát ez egy igen, igen, igen magányos pillanat volt.
De valahogy mégis sikerült túlélni.
CA: Végül is ugrottál? Vagy végül sikerült leszállni?
RB: Tudtam, hogy fél órára elegendő üzemanyag maradt,
és azt is tudtam, hogy ha ugrom,
akkor csak pár perc van hátra az életemből.
Így aztán visszamásztam a kapszulába, és csak reménykedhettem benne,
hogy helyes döntést hoztam.
Aztán írtam pár mondatot a családomnak. Majd újra visszamásztam,
újra lenéztem a felhőkre,
és újra visszamásztam a kapszulába.
Majd végül rájöttem, hogy van egy jobb megoldás.
Hiszen itt van fölöttem ez a hatalmas ballon,
ami minden idők legnagyobb ejtőernyője. Miért ne használnám?
Így aztán sikerült a ballont lehozni a felhők alá,
és kb. 20 méterrel a tengerbe csapódás előtt kiugrottam.
A ballon a tengerbe csapódott,
és jó 3000 méterig pattant vissza, de már nélkülem.
Csodálatos érzés volt abban a vízben lenni...
CA: Mit írtál a családodnak?
RB: Csak amit bárki írna egy ilyen helyzetben:
nagyon szeretlek benneteket. És
egyébként már írtam nekik egy levelet az utazás előtt, ami...
arra az esetre, ha bármi történne.
De szerencsére nem kellett használniuk.
CA: A cégeid számára hihetetlen marketing értéket jelentettek ezek a hőstettek.
Az évek során -- és amíg követtem a statisztikákat --
hatalmas hősként tekintettek rád az Egyesült Királyságban és a világban egyaránt.
A cinikusok persze azt mondhatják, hogy ez egy nagyon ravasz fickó,
aki bármilyen ügyes marketingfogásra képes.
Mekkora volt ennek a PR értéke?
RB: A PR szakértők természetesen azt mondták, hogy légitársaság-tulajdonosként,
az utolsó dolog, amit tennem kéne az, hogy léghajókra és hajókra szállok,
majd hajótörést szenvedek a tengeren.
(Nevetés)
CA: Volt is valami igazuk, Richard.
RB: Valójában akkoriban a légitársaságunk megjelentetett egy egész oldalas hirdetést,
ami azt mondta, ugyan, Richard,
az Óceán átszelésének van már ennél sokkal jóbb módja.
(Nevetés)
CA: Ennek véghezviteléhez
már a kezdetektől zseninek kellett lenni, így van?
RB: Hát igen, nem tagadom.
(Nevetés)
CA: Na jó, ez magas labda volt. Oké.
Te rettenetesen viselkedtél az iskolában?
RB: Diszlexiás voltam. Nem értettem ezeket az iskolai feladatokat.
Bizonyára elbuktam volna az IQ-teszteken.
És ez volt az egyik ok, ami miatt 15 éves koromban otthagytam az iskolát.
Ha én... ha engem nem érdekel valami, akkor azt nem értem meg.
Diszlexiásként
egy csomó furcsa helyzetbe keveredhetsz.
Ha például... tudod,
én vezetem Európa legnagyobb magánkézben lévő vállalatcsoportját,
de nem tudom, mi a különbség a nettó és a bruttó között.
Így aztán a menedzsment ülések rendkívül érdekesek tudnak lenni.
(Nevetés)
És ez most jó hír vagy rossz?
És akkor az emberek általában azt mondják, hogy hát igen, ez rossz hír.
CA: Csak hogy tisztán lássunk: a 25 milliárd dollár az bruttó? Ugye, bruttó?
(Nevetés)
RB: Hát, remélem, hogy inkább nettó...
(Nevetés)
Azt hiszem, így van.
CA: Nem, higgy nekem, ez bruttó.
(Nevetés)
RB: Nos, amikor 50 éves lettem, valaki kivezetett a teremből, és ezt mondta,
"Figyelj, Richard, itt egy... hadd rajzoljam egy diagramra.
Itt van egy háló a tengerben,
és a halakat ezzel a hálóval húzzák ki a vízből.
És mindössze az a profit, ami ezen a kis hálón fennakad,
minden mást elfogyasztunk."
Na, ezt végre megértettem.
(Nevetés)
(Taps)
CA: Úgy tudom, az iskolában... nos amíg a tanulást illetően,
tudod, elég gyengén szerepeltél,
de közben te voltál a krikett- és futballcsapatok kapitánya.
Tehát egyfajta született vezető voltál,
csak egy kicsit... Lázadó voltál, vagy hogy neveznéd ezt...
RB: Nos, azt hiszem egyfajta különc voltam, de én ... És én,
igen, szerencsére jó voltam a különféle sportokban,
és így legalább volt valami, amivel kitűntem az iskolában.
CA: Több furcsa dolog is történt korábban veled.
Úgy tudom, van egy történet, amikor az édesanyád állítólag
négy éves korodban kirakott a mezőn, és azt mondta "Oké, sétálj haza!"
Ez tényleg megtörtént?
RB: Tudod, ő úgy gondolta,
hogy már kicsi korunktól meg kell állnunk a saját lábunkon.
Így aztán olyan dolgokat tett velünk, melyekért ma lecsuknák,
például kirakott bennünket az autóból,
és azt mondta, találjunk el a nagyi házához,
kb. nyolc kilométeres távolságból.
Vagy például hosszú, csodálatos biciklitúrákra vitt.
Sosem nézhettünk tévét vagy ilyesmit.
CA: De van ebben valami ***ázat?
Azt hiszem, sok gazdag ember ül ebben a teremben, akiknek vannak gyermekeik,
és akik nem tudják eldönteni, milyen neveltetést adjanak nekik.
A mai gyerekeket elnézve az jut-e eszedbe, hogy
el vannak kényeztetve, és nem tudják, mi mindenük van,
mi egy kiváltságos generációt fogunk felnevelni...
RB: Nem, én azt hiszem, hogy ha gyermeket nevelünk,
akkor el akarjuk halmozni őket dicsérettel és lelkesedéssel.
Nem hiszem, hogy túl sokat tudnánk dédelgetni a gyerekeinket.
CA: Neked mindenesetre ez nem ártott meg, azt kell mondanom, én ...
Az iskolaigazgató azt mondta neked --
úgy értem egyfajta talányos személynek gondolt téged --,
azt mondta, hogy vagy milliomos leszel, vagy börtönbe kerülsz,
és nem vagyok biztos benne, hogy melyik.
Melyik történt előbb?
(Nevetés)
RB: Nos, mindkettő megtörtént. Azt hiszem, a börtön volt előbb.
Valóban elítéltek az Egyesült Királyság két ősrégi törvénye szerint.
Elítéltek az 1889-es Nemi Betegségek Törvénye miatt,
és az 1916-os Illetlen Hirdetések Törvénye miatt.
Az első esetben, a nemi betegség kifejezés nyilvános említése miatt, ami...
volt egy központunk, ahol segíteni akartunk a problémákkal küzdő fiataloknak.
És a problémák egyike a nemi betegség volt.
Van viszont egy ősi törvény, ami kimondja, hogy
tilos a nemi betegség kifejezés használata szóban vagy írásban, nyilvánosság előtt.
Így aztán bekopogott hozzánk a rendőrség, és közölte, hogy le leszünk tartóztatva,
ha nem fejezzük be a nemi betegség szavak ismételgetését.
Megváltoztattuk társadalmi betegségekre,
mire elkezdtek klimaxosok és pattanásosok jönni,
a nemi betegek viszont teljesen elmaradtak.
Erre visszatértünk a régi elnevezésre, és rögtön le is csuktak bennünket.
Aztán jött a "Ne törődj a baromsággal, itt a Sex Pistols",
a "baromság" szót a rendőrség durva kifejezésnek ítélte, ezért lecsuktak bennünket,
amiért használtuk a kifejezést a Sex Pistols albumán.
John Mortimer, a drámaíró védett bennünket.
Megkérdezte, hogy tudok-e találni egy nyelvszakértőt, aki
tud egy másik definíciót a baromság szóra.
Erre felhívtam a Nottingham University-t,
és a telefonhoz kértem a lingvisztika professzorát.
Ő azt mondta, hogy "Figyeljen, a "***" nem egy... semmi köze a herékhez vagy ilyesmihez.
Ez valójában a papok gúnyneve volt a tizennyolcadik században."
(Nevetés)
Aztán folytatta: "Ráadásul én magam is pap vagyok."
Erre azt kérdeztem: "Hajlandó lenne eljönni a bíróságra?"
Azt felelte, örömmel megtenné. Én azt mondtam...
ő azt mondta, "Akarja, hogy viseljem a papi galléromat?"
Azt feleltem: "Természetesen. Kérem."
(Nevetés)
CA: Hát ez hatalmas!
RB: Így a koronatanúnk igazolta, hogy a cím valójában úgy szólt, hogy
"Ne törődj a pappal, itt a Sex Pistols."
(Nevetés)
A bíró pedig vonakodva ugyan, de ártatlannak talált bennünket, így...
(Nevetés)
CA: Ez felháborító.
(Taps)
De komolyan, van egy sötét oldal?
Sokan azt mondják, kizárt dolog,
hogy valaki felépítsen egy ilyen hihetetlen birodalmat
mások hátba szúrása nélkül,
szóval érted, ronda dolgok elkövetése nélkül.
Könyörtelenséggel is vádoltak.
Valaki írt rólad egy elég csúnya életrajzot.
Van benne igazság? Igaz belőle egyáltalán valami?
RB: Nem hiszem, hogy az a sztereotípia, hogy
az üzletember mások hátán kapaszkodik a csúcsra,
általánosságban igaz.
Én abban hiszek, hogy ha jól bánok az emberekkel,
akkor az emberek újra meg újra visszajönnek.
És azt hiszem, hogy mindenünk, amink van az életben, az a jó hírnevünk,
és ez egy nagyon kicsi világ.
És azt hiszem, a legjobb módja a sikeres üzleti vezetővé válásnak,
hogy az emberekkel tisztességes módon bánunk,
és szeretném hinni, hogy a Virgint ennek szellemében vezetjük.
CA: És mi a helyzet azokkal, akik szeretnek téged, és látják,
hogy folyamatosan belefogsz ezekbe az új projektekbe,
mintha szenvedélyed lenne, hogy mindig új dolgokba kezdj bele.
Jön egy új ötlet, aztán hajrá!
Gondolsz ilyenkor az élet egyensúlyára?
Mit gondol a család, amikor
újra meg újra valami nagy és új dologba vágsz bele?
RB: Én is azt hiszem, hogy apának lenni hihetetlenül fontos dolog,
így a gyerekek kicsi korától kezdve,
mindig velük együtt mentem nyaralni.
És mindig remek három hónapot töltöttünk együtt.
Igen, kapcsolatban kell maradni. Nagyon szerencsések vagyunk,
hogy van ez a kis Karib-tengeri szigetünk, ahova
elvihetem őket és a barátaimat,
és együtt játszhatunk,
és ahol egyúttal folyamatosan kapcsolatban lehetünk.
CA: Az utóbbi időben egyre többet hallunk tőled
a kapitalista emberbarátiságról.
Az micsoda?
RB: A kapitalizmus egy működőképes rendszernek bizonyult.
Az alternatívája, a kommunizmus pedig nem.
A kapitalizmus problémája viszont, hogy
rendkívüli vagyonok összpontosulnak kevesek kezében,
és a véleményem szerint ezzel a gazdagsággal rendkívüli felelősség is jár.
Ezért azt hiszem, nagyon fontos, hogy ezek a
szerencsés egyének ne egyre nagyobb és nagyobb
hajókért és autókért küzdjenek,
fordítsák pénzüket új munkahelyek teremtésére,
vagy a világ problémáinak megoldására.
CA: Milyen problémák foglalkoztatnak mostanában,
amikre szívesen fordítanál erőforrásokat?
RB: Nos hát, egy csomó ilyen van.
Meggyőződésem, hogy a globális felmelegedés komoly fenyegetés az emberiségre,
és rengeteg időt és energiát fordítunk
A - alternatív üzemanyagok kutatására,
B - emellett nemrég alapítottuk ezt a díjat, ami valóban egy díj
ha mégsem találnánk választ az alternatív üzemanyagok kérdésére,
ha mégsem sikerülne a széndioxid-kibocsátást
gyorsan csökkenteni, és ha átjutnánk a holtponton.
Meg kell próbálnunk az embereket arra ösztönözni, hogy keressék
hogyan lehet kivonni a szenet a Föld légköréből.
És mi most -- tudod, korábban nem igazán voltak emberek,
akik ezen dolgoztak, ezért azt akartuk,hogy az emberek dolgozzanak ezen --
és hogy a világ legkiválóbb elméi kezdjenek ezen gondolkozni,
és próbálják kivonni a metánt
is a Föld légköréből.
Mostanra már 15.000 ember töltötte ki a kérdőíveket,
és mondta, hogy támogatja ezt a kezdeményezést.
És nekünk csak egyre van szükségünk, így aztán reménykedünk.
CA: Afrikában is több projekten dolgoztok, ugye?
RB: Igen, elkezdtünk kialakítani egy úgynevezett
"hadműveleti központot", ami lehet hogy nem a legjobb kifejezés.
Keressük a jobb elnevezést, de ez valóban egy hadműveleti központ,
ahonnan próbáljuk koordinálni az afrikai műveleteket,
a különböző afrikai társadalmi problémákat,
keresve a legjobb megoldásokat.
Így például
van egy orvos Afrikában, aki rájött, hogy
ha a terhesség 24. hetében antiretrovirális oltóanyagot ad az anyának,
akkor az újszülött nem lesz ***-fertőzött.
Például ennek az információnak az elterjesztése
Afrika-szerte egy nagyon fontos feladat.
CA: A hadműveleti központ nagyon erőteljesen és drámaian hangzik.
És van annak ***ázata, hogy a Nyugat üzleti hőseit
izgalomba hozza a dolog? Úgy értem, nekik szoktak jó ötleteik lenni,
képesek dolgokat elkészíteni, és mélységesen hisznek
abban, hogy képesek megváltoztatni a világot.
Megvan az esély rá, hogy eljutunk Afrika különböző helyeire,
meg kell oldanunk egy problémát és képesek is leszünk rá,
nekem vannak rá milliárdjaim, tudod, bla, bla, bla...
itt van a nagy ötlet. És fogunk egy nagyon összetett problémát,
és végül egy jó nagy zűrzavart csinálunk belőle. Nem félsz ettől?
RB: Nos, először is, ebben az esetben tulajdonképpen
a kormánnyal dolgozunk együtt.
Thabo Mbeki nehezen fogadta el, hogy
a *** és az AIDS összefüggnek, és ez egy lehetőség arra, hogy
foglalkozhasson a problémával, és ahelyett, hogy a világ őt kritizálná,
együttműködik vele, és országának a kormányával.
Fontos, hogy ha az ember elmegy Afrikába, és megpróbál segíteni,
nem elég csak odamenni, pár évet ott tölteni, majd távozni.
Következetesnek kell lenni.
Én azt hiszem, az üzleti vezetők idehozhatják a vállakozói know-how-t
és segíthetnek a kormányoknak egy kicsit másként megközelíteni a dolgokat.
Például klinikákat létesítünk Afrikában,
ahol terveink szerint
ingyenes antiretrovirális oltást, ingyenes TB-kezelést adunk
valamint ingyenes maláriakezelést.
De egyúttal azon is dolgozunk, hogy ezek a klinikák önfenntartók legyenek,
így más kezelésekért például fizetniük kell az embereknek.
CA: A cinikusok azt mondják rólad, Bill Gatesről és
másokról, hogy ez valójában... hogy ez megint
nem más, mint az image további építgetése,
a bűntudat csökkentése, nem pedig valódi emberbarátiság.
Mit mondanál nekik?
RB: Én azt hiszem, mindenki...
az emberek számos különböző ok miatt tesznek dolgokat,
én pedig a halálos ágyamon azt akarom érezni,
hogy valami módon megváltoztattam
mások életét.
Lehet, hogy ez önzőnek hangzik,
de engem így neveltek.
Azt hiszem, ha olyan helyzetben vagyok,
hogy gyökeresen megjavíthatom mások életét,
azt meg kell tennem.
CA: Mennyi idős vagy most?
RB: 56 vagyok.
CA: A pszichológus Erik Erikson mondja -- legalábbis én így értem
bár teljesen laikus vagyok a témában -- hogy 30-as és 40-es éveiben az embereket
a növekedési vágy hajtja, ebben találják meg a kiteljesedést.
Az 50-esek, 60-asok átváltanak bölcsességkeresési üzemmódra,
és az örökségük kutatására.
Úgy látom, te egy kicsit még mindig
a növekedési fázisban vagy,
még mindig ezek a hihetetlen tervek foglalkoztatnak.
Mi a véleményed az örökségről,
mit szeretnél örökül hagyni a világnak?
RB: Nem igazán foglalkoztat az örökség gondolata.
Azt szeretném... tudod, a nagyanyám 101 évet ért meg,
így remélem, nekem is van még vagy 30-40 évem.
Nem, én csak teljes életet szeretnék élni.
Ha képes leszek megváltoztatni dolgokat,
remélem, valóban képes leszek rá.
Azt hiszem, ebben a pillanatban a pozitív dolgok egyike,
hogy itt van nekünk Sergey és Larry a Google-től, például,
akik jó barátok.
És hála Istennek, van két ember,
akik eredeti módon gondoskodnak a világról a vagyonukkal.
Ha ezzel a vagyonnal nem gondoskodnának a világról,
az nagyon aggasztó volna.
És azt hiszem, pokoli változásokat fognak okozni a világnak.
Azt hiszem, fontos
hogy az ilyen pozíciókban lévő emberek valódi változásokat generáljanak.
CA: Hát, Richard, amikor én elkezdtem üzlettel foglalkozni,
semmit sem tudtam róla, és olyan voltam...
azt gondoltam, hogy az üzletembernek könyörtelennek kell lennie,
és hogy ez a sikerhez vezető egyetlen út.
Te azonban valódi inspirációt adtál nekem. Ahogy rád néztem, azt gondoltam,
igen, ő megcsinálta. Lehet, hogy mégis van másik út.
Hát, köszönöm ezt az inspiráló beszélgetést,
és hogy ellátogattál a TED-re ezen a napon. Köszönöm.
Nagyon köszönöm.
(Taps)