Tip:
Highlight text to annotate it
X
Ez a próba más, mint a többi.
Ez a teszt a megbízhatóságról és a vezethetőségről szól, és mindenekelőtt az állóképességről.
Hat különböző autógyár nyolc áruszállítója küzd meg egymással a fagypont alatt.
És csak a legkeményebb győzhet a 2014-es Sarkvidéki Haszonjármű teszten.
Az itt próbára tett áruszállítók közt két Ford Transit is szerepel:
A kéttonnás változat és a kisebb Connect.
Mivel a hőmérséklet errefelé mínusz 50 Celsius fok alá is eshet,
az első próba a motor beindítása.
Uraim, indíthatják a motort!
A tesztsorozat célja, hogy a járműveket képességeik határig terheljék.
Az autókat üzemanyag-fogyasztásuk, vezethetőségük és komfortjuk szerint pontozzák.
Egy haszonjármű mindig legyen megbízható, és még ilyen körülmények közt is működnie kell.
Egy 700 km-es túra Helsinkitől észak felé komolyan próbára teszi az autók kitartását.
Tegnap teljesítettük a közúti tesztet, a hosszabbik, 700 kilométeres szakaszt,
ami nemcsak a tesztsofőrök számára volt kemény, hanem nekünk, a kísérőknek is, hiszen
a Helsinkitől idáig tartó út során latyakkal, hóval és sűrű forgalommal küszködtünk,
ahogy az már a tél derekán lenni szokott.
Kemény volt és fárasztó – vagyis éppen olyan, mint az áruszállítók mindennapos rutinja.
Később egy ***árt repülőtér jeges aszfaltján kerül sor a szlalomra.
Egy repülőtéren vagyunk, ami a legjobb hely arra, hogy kipróbáljuk ezeket az autókat.
Itt olyasmit is megtehetünk, amit a közúton nem, hiszen ott veszélybe sodorhatnánk másokat.
Az ember nem is gondolná, milyen könnyen irányíthatók ezek az áruszállítók – íme, a haszonjármű-jégbalett!
Néhány áruszállító kecsesen piruettezik.
Mások már nem mozognak ilyen elegánsan.
Így hát a Transité a győzelem.
Ez egy remek rendezvény, de egyben kemény próbatétel is a volán mögött.
A sofőrök nem egyformák; szóval ha valaki egy haszonjárművel dolgozik, és időre kell
elvégeznie a fuvart, akkor nagyon fontos, hogy a képzett sofőr, valamint az autó elektronikája és technikája
összehangoltan tegye a dolgát.
Az idei teszt végeredménye némiképp meglepő,
mivel minden jármű nagyon-nagyon szoros versenyben küzdött.
Ám a zsűri döntése alapján eddig példa nélküli, kettős győzelmet aratott a Transit és a Transit Connect.