Tip:
Highlight text to annotate it
X
Tippek, trükkök
Csali ötletek
Végszerelék javaslatok
Eredményes módszerek
Verseny receptek
Versenytitkok - Döme Gábor filmje
6. rész - Dévérezés hallisztes etetőanyaggal
Amikor azt halljuk, hogy valaki a dévér horgászatára készül akkor általában egy édes,
fahéjas alapú etetőanyag jut a legtöbb horgász eszébe, mint számbavehető egyik legjobb csalogatóanyag.
Megvallom őszintén, hogy így voltam ezzel én is, amíg saját magam meg nem tapasztaltam meg azt,
hogy milyen hatékonyan lehet dévérkeszegre horgászni halliszt alapú etetőanyagokkal is. Ráadásul nem is kicsikre.
A feederes pontyhorgászatok során évek óta fogok nagy méretű dévérkeszegeket,
akár több kilós kapitális példányokat is hallisztes etetőanyaggal és pellet csalival.
Azonban ezeket inkább a véletlen művének tulajdonítottam és eszembe nem jutott volna céltudatosan
akár mondjuk horgászversenyen hallisztes etetőanyaggal dévérkeszegre horgászni. Pedig bizony érdemes!
A legjobb példa erre a 2012-Ben Belgiumban megrendezett Feeder Világbajnokság,
ahol a magyar csapat, amelynek én is a tagja voltam, a fantasztikus második helyt érte el.
Sőt ezt megkoronázta Erdei Attila egyéni világbajnoki címe.
A folyamatos versenybeszámolókból kiderülhetett, hogy már ott akkor egyértelműen egy nagyon erős,
nagyon agresszív halliszt alapú etetőanyag hozta meg a csapat számára, ezt a hőn áhított sikert.
A dolog érdekessége, hogy a versenypályán ezzel az etetőanyaggal, nagy méretű, kapitális,
több kilós dévérkeszegeket, kárászokat és pontyokat lehetett fogni. Miért volt ez érdekes?
Mert a versenypályán, az evezős pályán, ahol a versenyt megrendezték, nagyon sok aprótestű bodorka, durbincs, kis dévér
és egyéb olyan zavaró hal élt, amely előbb felvette a csalit, a hőn áhított nagy testű dévérkeszegek elől.
Ezzel a halas etetőanyaggal viszont olyan szinten ki lehetett őket szűrni, olyan szinten lehetett őket szelektálni,
hogy ha a botspicc meggörbült, ha kapást tudtunk elérni, szinte biztosra vehető volt az, hogy az termetes halat sejtet.
A VB után, amikor hazatértem, ezt Magyarországon, magyarországi körülmények közepette is
többször kipróbáltam álló és folyó vízi körülmények közepette is. A hatás megdöbbentő.
Tökéletesen működött itt is, de nyilván már az elején tisztázni kell azt,
hogy olyan vízterületeken érdemes ezzel próbálkozni, ahol vannak termetes dévérkeszegek.
Mit értek termetes dévérkeszeg alatt? Legalább az egyedsúly eléri, vagy meghaladja a fél kilót.
Hogyha attól kisebb a halaknak az átlagsúlya, vagy elvétve van ettől nagyobb dévérkeszeg a vízterületen,
akkor nincs értelme halas etetőanyagokkal próbálkozni, mert jó esetben néhány darab pontyot és kárászt tudunk vele fogni.
Viszont ott, ahol az egyedsúly már ezt meghaladja, sőt sok a zavaró kisméretű hal,
akkor ezzel a hallisztes etetőanyaggal fantasztikus módon szelektálható, drasztikusan növelhető a kifogható halak egyedsúlya.
A kiválasztott helyszín, ahol ezt a hallisztes dévérezést szeretném bemutatni, az ország egyik leghíresebb vizterülete a Maconkai-víztározó.
Ez a vízterület elsősorban nagytestű, kapitális méretű pontyairól és vált híressé
de emellett rendkívül változatos, igazán színes és sokrétű a halfaunája.
Mi itt 10 éve rendezünk nagyon rangos, színvonalas horgászversenyeket, amelyek közül az egyik
a Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feeder botos kupa.
Immár 11. alkalommal került ez ebben az évben megrendezésre, ez egyben csapat és egyéni horgászverseny is.
A nagyon erős mezőnyben nekem eddig még soha nem sikerült ez egyéniben itt ezen a versenyen a dobogóra állni,
azonban 2012-ben sikerült ezt megnyerni!
Azok, akik figyelemmel kísérték a versenytitkok sorozat eddigi epizódjait, azok bizonyára emlékeznek rá,
hogy többször elhangzott az, hogy mennyire szoros volt az élboly, mennyire kevésen múlott az,
hogy végül sikerült akár első, második, vagy harmadik helyezést elérnem.
Ezen a versenyen ha hiszik, ha nem, az első 7 helyezett versenyző a két fordulóban azonos pontszámot, összesen 3 pontot gyűjtött.
Ugye ilyenkor, aki a versenyekben jártas tudja jól, hogy már csak a fogott halsúly dönt.
Na de hát ilyenkor lehet valaki a 7. és lehet valaki az első is.
Ezt végül úgy sikerült megnyernem, hogy a második fordulóban egy kiemelkedő, közel 20 kilós keszeg zsákmányt sikerült fognom,
ezzel jelentős súly előnyre szert téve végül is a legtöbb fogott halsúllyal tudtam megnyerni a versenyt.
Különösen büszke vagyok erre, hiszen olyanokkal sikerült felvennem a versenyt és olyanokat tudtam megelőzni,
akik ezen a vízterületen céltudatosan pontyoztak.
Az 5 óra hosszú verseny alatt nem tudtak annyi pontyot fogni, mint én keszeget.
Tehát amellett, hogy ez a vízterület egyértelműen a kapitális pontyairól híres, meg a sok pontyáról híres,
verseny körülmények közepette igenis érdemes keszegekre horgászni,
hiszen kiemelkedő zsákmányra, kiemelkedő fogásra lehet szert tenni.
A siker egyik titka, hogy azon a versenyen mindenkitől távolabb, átlagosan 40 méterre horgásztam keszegre.
A keszegezést a legtöbben 20 és 30 méteres távolságban művelték.
A mai horgászat érdekessége és különlegessége, hogy ettől még távolabb, kereken 60 méterre fogok keszegezni.
Ez önmagában nem nagy dolog azok számára, akik feeder bottal horgásznak,
de hogyha hozzáteszem azt, hogy mindezt olyan végszerelékkel szeretném végrehajtani,
amely a nemzetközi szabályzatnak is maximálisan megfelel, máris érdekesebb a helyzet.
Akik még nem voltak olyan versenyen, amely nemzetközi szabály szerint került megrendezésre,
azok számára röviden összefoglalnám ezeknek a legfontosabb kritériumait.
A végszerelék kizárólag olyan lehet, amelyen az etetőkosár végtelenségig kell, hogy csússzon.
Tehát megütköztetni tilos. A horogelőke hossza, minimális hossza 50 cm kell hogy legyen.
A használható kosár nem lehet in-line, azaz a főzsinór nem mehet rajta át,
ugye ilyenek a hagyományos bordás etetőkosarak, vagy method kosarak.
Ezek használata tilos. Tehát minden olyan kosár, amivel egyébként nagyot lehetne dobni,
könnyedén pontosan nagy távolságba lehetne dobni, sajnos tilos, használata tilos.
Ezért a nemzetközi szabályzatnak megfelelő végszerelékkel általában nagy távolságban
40 métertől távolabb dobni nagyon nehéz, pedig erre is van megoldás.
A jó példát éppen a már említett, Belgiumban megrendezett világbajnokságon, a világbajnok csapat holland válogatottól lestük el.
Ők használtak egy olyan speciális végólmos kosarat, amivel nem túlzok 60-80 méter távolságban tudtak gond nélkül horgászni.
Egyébként már csak ezért is érdemes, hogyha lehetősége van az embernek olyan horgászversenyeken részt venni,
ahol profik, tőlünk lényegesen képzettebb horgászok indulnak, mert tőlük lehet rövid időn belül olyan mennyiségű információt
és hasznos praktikát ellesni, megtanulni, amelyre lehet a normál vízparton eltöltött órák napok, hetek száma is kevés lenne.
Időközben ezt a végszereléket és ezt a kosarat is kipróbáltam, és nagyon hatékonyan működik.
Mindenkitől távolabb tudunk a segítségével horgászni, nagyon pontosan
és ami fontos, hogy a megváltozott időjárási körülmények közepette is,
tehát hogyha feltámad egy kellemetlen, nem várt szél, akkor is pontosan oda tudjuk dobni a végszerelékünket, ahova kell!
Elkészítettük ennek idő közben a saját, továbbfejlesztett Haldorádó változatát, amely Long Cast Round névre hallgat.
Így néz ki. 25 és 35 grammos méretben készül.
A végsúlynak köszönhetően rendkívül stabilan egyenesen szépen repül és ami a lényeg, nagy távolságba.
A megérkezés után a horgászállás elkészítését követően, 10 alapozó dobást végeztem ezzel a kosármérettel,
nincs szükség nagyobb méretű kosárra, vagy más etető botra, ugyanazzal a végszerelékkel,
ugyanazzal a végszerelékkel hajtottam végre az alapozást, mint amivel a későbbiek folyamán horgászni is fogok.
Nagy mennyiségű csalogató anyagra sincs szükség, hiszen már a víz hideg, ősz van,
a halak táplálkozása sem olyan intenzív, mint mondjuk nyáron melegebb vízben.
Hát akkor kezdjünk is hozzá, nézzük meg, hogy miként működik mindez gyakorlatban.
Megjött az első dévérecske. Valószínűleg ez még nem a tó kapitális példánya, de itt vannak.
Hopp itt is van, ahogy bedobtam.
Nagyon kellemetlen hűvös idő van, hiába, késő ősz van már, a halak is nagyon óvatosan, finoman esznek,
de ennél épp letettem a botot és máris érkezett a kapás.
Mindig elindítom az órát, hogy tudjam, hogy mennyi idő után érkezik a hal,
hát most még, ha jól látom most már 52-53 másodperc telt el a bedobástól számítva, és itt a következő dévér.
Ó de szép.
Ó gyönyörű szép hal.
Itt a hal.
A levegő hőmérséklete nem lehet több 5 Celsius foktól, a víz talán még olyan 10 Celsius fok körül van,
de komoly, embert próbálóak a körülmények. Ó viszont a dévérek egyre szebbek.
De szép vagy te is!
Itt egy újabb gyönyörűség.
És itt a kapás.
Ez lesz a 14. halam. Azért tudom ilyen pontosan, mert nemcsak az eltelt időt,
hogy mennyi idő alakul ki a kapás tudom folyamatosan kontrollálni, hanem azt is, hogy hol áll a halfogás üteme.
Ehhez egy halszámlálót használok, amely most 13-at mutat. Azonban miután ezt megfogtam, szákba helyeztem,
számlálót leütöm és máris egyel növekedett, tehát ez a 14. hal, amely verseny körülmények közepette különösen fontos,
hiszen az eltelt idő arányában így lehet következtetni arra, hogy vajon mennyi halat tud majd
az ember mondjuk egy 5 óra hosszú versenyidő alatt összesen kifogni.
Illetve tudom, hogy a szomszédok, körülbelül mennyi halat fogtak és ehhez tudom a saját eredményemet viszonyítani,
ennek függvényében ha kell akkor a fölépített stratégián, a taktikán tudok változtatni.
Ideje arról is beszélni, hogy milyen etetőanyagok, milyen finomságok kerülnek az etetőkosárba.
Két tálka található mellettem, összetevőit tekintve azonos, azonban azonban az arányok,
ahogy összekevertem őket teljesen eltérőek. Ebben a tálkában egy zöldes-barna színű keverék található,
míg a mögötte lévőben egy barnás, barnás-zöldes színű keverék.
Ez a keverék 1 kg Haldorádó Top Method Feeder Maximum Green és fél kilogramm Nagy Dévér keveréke,
tehát ennél egyértelműen a halas jelleg a domináns.
Míg a másik keverék az 1 kg Haldorádó Nagy Dévért és fél kg Top Method Feeder Maximum Green etetőanyagot tartalmaz.
Itt viszont inkább az édes, fűszeres jelleg a domináns.
Mindkét keverékhez fél fél üveg Haldorádó Nagy Dévér folyékony aromát kevertem még.
Miért van szükség a dévérezés során 2 különbözőfajta keverékre?
A maconkai tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy az édes etetőanyaggal
minimális halliszt tartalom mellett lehet a jó dévéreket, vagy a nagy haltömeget egy kupacba gyűjteni.
Akkor amikor viszont már nagyon sokan vannak együtt, egyre több és több hal érkezik az etetésre, sajnos a halak elaprózódnak.
A kezdetben szép nagyméretű halakból egyre kisebb, egyre kisebb lesz. Lemegyünk a tenyeres, vagy az alatti méretre.
Ekkor viszont meg lehet fordítani a folyamatot, hogyha hallisztes etetőanyaggal kezdünk el horgászni.
Nagyon szépen ki lehet válogatni, ki lehet szelektálni a nagy halkupacból az egyébként termetesebb, lényegesen nagyobb méretű halakat.
Ezt a két különböző etetőanyagot kombinálva, időnként ezt, időnként azt a kosárba töltve,
nagyon szépen lehet egyre nagyobb és nagyobb méretű dévérkeszegetek fogni.
Fontos, hogy ez a fajta horgászat, ami egyébként verseny körülmények közepette is, mint ahogy említettem, tökéletesen működik,
a hétköznapi horgászat során is nagyon hatékony
Ugyanis amikor megunta az ember azt, hogy egyre több és egyre több kisebb kisebb és még kisebb dévért fog,
akkor ezzel a technikával, ezzel a fajta taktikával szépen le lehet válogatni a naggya dévért.
Ez a fajta dévérezés nem annyira látványos, nem annyira pörgős, mint amikor bármi áron minden méretű keszeget meg akarunk fogni,
itt inkább sokkal fontosabb az, hogy megfogjuk a nagyját.
Míg meghökkentő módon lehet hogy a végső súly lényegesen jobb lesz a végső össztömeg, mint amikor elaprózzuk a horgászatot.
Miközben egyébként amikor ott vannak a nagyok, mint ahogy eddig is lehetett látni az óra elindítása után van,
hogy 1 percen belül elhúzza. Nagyon szépen ki lehet őket válogatni.
A másik fontos technika, amely igazán komoly gyakorlatot kíván, de hát nyilván ez is begyakorolható,
amikor van egy etetési központunk, amikor megpróbálunk mindig azonos helyre dobni,
akkor hogyha nagy testű halat akarunk fogni, akkor ne pont az etetés közepébe, hanem annak a bal, vagy a jobb perermére dobjunk.
Ez persze nem azt jelenti, hogy több méterre el kell dobni az etetési helytől, vagy az etetési epicentrumtól,
mert azzal épp ellentétes hatást érünk el, széthúzzuk a halrajt.
Csak is kizárólag 1-1 méterrel az etetésnek a peremét próbáljuk meg meghorgászni.
Sokkal előbb lesz kapás és a méret is lényegesen nagyobb lesz.
A megfelelő keverékek használata mellett nagyon fontos szerep jut az élőcsalinak is.
Minden bedobás előtt kevéske élőanyagot helyezek rá, ez nem más, mint csontkukac,
báb, kevéske földes szúnyog és frissen darabolt giliszta.
Ezt különösen szeretik a termetes dévérek.
Így egy igazán tartalmas élőanyag és kalóriabombát kapnak minden egyes kosárral.
A horogra is az előbb bemutatott élőcsalik közül válogatok. Elsőként a szúnyoglárva, az a dévérkeszeg kedvence.
Ezt kombinálom gilisztával, csontkukaccal, bábbal, vagy pedig önmagában rakok fel egy termetes csokrot.
Vagy pedig nagyon érdekes, az utóbbi néhány halamat próbaképpen lebegő csontival próbáltam,
s nagyon gyorsan volt rá kapás.
A víz hideg, egyértelműen hideg, biztosra vehetné az ember, hogy ilyenkor minden hal a mederfenéken tartózkodik.
Az előbbi néhány hal, amit kifogtam, egyértelműen azt mutatta, hogy az 50 cm-es horogelőke,
amely teljes hosszában megemelkedik az egy szem lebegő csontinak köszönhetően, néhány szál szúnyoglárvával megtűzve,
sokkal előbb kapást eredményez, sokkal előbb kapást ad, mint a fenéken fekvő csali. És ami mindemellett meghökkentő,
talán még a halak mérete is nagyobb, amik vízközt kapják el a csalit, mint a mederfenéken táplálkozók.
Tehát legyen szó bármilyen időjárásról, bármilyen évszakról, lebegő csontit mindig célszerű magunknál tartani.
A kosárba ezt a frissen darabolt gilisztával jól ellátott etetőanyagot fogom beletölteni.
Így néz ki egy igazán tartalmas, megtöltött kosár.
Gáboron elhelyezett kamera
Gyönyörűen növekszik a méret. Ezeket a bronzos, sötét színű dévéreket imádom.
Minél nagyobb, minél termetesebb, annál sötétebb a színe általában egyébként a dévérkeszegeknek.
És mindez, késő ősszel, halas etetőanyagra.
Azok, akik eddig nem kísérték esetleg figyelemmel a "Versenytitkok" című filmsorozatot,
meghökkentő lehet számukra, hogy mitől nem gubancolódik fel, ez az 50 cm hosszúságú horogelőke a dobóelőkére
és miért nem egy nagy kupacban, egy nagy csomóban húzom ki folyamatosan a végszerelékemet.
Ezt úgy tudtam elérni, hogy minden esetben használok fonott dobóelőke zsinórt,
ami ugye a lendületes, távoli dobásoknál elengedhetetlen, és ennek a végét duplán véve egy végfület képezek.
És ez a végfül, amelyet a biztonság kedvéért még két csomóval rögzítettem, hogy ne tudjon belebújni a horogelőke,
ez a végfül, ez a duplán vett zsinórszál tulajdonképpen gubancgátlóként funkcionál.
Ez meggátolja a horogelőke feltekeredését és dobás közben mindvégig gubancmentesen ér a mederfenékre a végszerelék.
De ettől egyébként még extrémebb szituációban is bizonyítottam már ennek a fajta végszereléknek a gubancmentességét,
aki látta a "Versenytitkok" első részét, ott bizonyára emlékezhet rá, hogy bizony 125 cm hosszúságú horogelőke is
gubancmentesen használható egy ilyen típusú végszerelékkel.
A horogelőke vastagsága 14-es Haldorádó Visitor, míg a horog, szintén egy 14-es méretű 1310N típusú Gamakatsu horog.
Még a legkiválóbb végszerelékkel sem lehet egyébként folyamatosan ilyen távolságba, ugye 60 méterről beszélünk,
pontosan dobni, főleg, hogy az időjárási körülmények állandóan változnak
Hol fölélénkül, hol alábbhagy a szél, hol átfordul másik irányból, ehhez mindenképpen egy gerinces, de rugalmas botra van szükség.
Ehhez egy 3 méter 90-es hosszúságú heavy / medium heavy karakterisztikájú botot javaslok.
Én a Royal Carp Feeder 3 méter 90 heavy változatát használom, amely erre a szituációra is tökéletesen megfelel.
Persze a legjobb bot sem érne semmit, a megfelelő orsó nélkül.
Amit a kezemben tartok, az már egy 2013. évi Spro modell, a Team Feeder orsócsalád, amely három különböző változatban lesz majd kapható.
Nagy büszkeség számomra, hogy ennek az orsónak a végleges formájának az elnyerésében én is részt vehettem.
Folyamatos tesztekben, próbákban és a végső kialakításában mindvégig beleszólhattam.
A kiakasztó zsinór klipsznek köszönhetően mindig azonos távolságba repül a végszerelék,
majd utána nagyon fontos szerep jut a zsinór süllyesztésének.
A bot spiccét a víz alá nyomva, a hullámzásnak köszönhetően pillanatok alatt el lehet süllyeszteni a zsinórt.
A bottartó villára fölhelyezett bot vége különösen látványos, hiszen mindössze egy-két centiméterre van a víz felszínétől,
vagy időnként a hullámzás függvényében el is éri azt.
Erre azért van szükség, mert a bot sem hagyományos módon van elhelyezve,
miközben egyébként ennyi idő kellett a kapás kialakulásának, tehát nem az a klasszikus,
egészen durván kirakott feeder botos horgászatról van szó, amikor ugye a kapás is nagyon aggresszív,
nagyon határozott, megszólaltatja a nyeletőféket, hát itt ilyenről szó sincs.
Itt a kapások nagyon finomak, nagyon óvatosak, egy-két, maximum három centiméteres húzások,
vagy botspicc visszaegyenesedése jelzi azt számomra.
Hideg van, a halak is óvatosan táplálkoznak, nyilvánvalóan a kapások is ehhez igazodnak,
viszont ezzel a bot elhelyezési móddal, amikor a botspicc szinte érinti a vizet,
és a víz kiváló háttérként mutatja a botspicc minden egyes apró mozdulatát, tökéletesen észrevehetők, ezek az óvatos kapások is.
Látszódik, hogy milyen jól sikerült a szelekció, gyönyörű szép, termetes dévéreket sikerült a mai nap folyamán horogra keríteni.
Egy gyors fotó, és engedem is vissza őket.
A mai horgászat az ékes bizonyíték arra, hogy érdemes merész dolgokat kipróbálni, akár a keszeghorgászatban is.