Tip:
Highlight text to annotate it
X
A felhők elnevezése
Egy hideg decemberi éjjelen, 1802-ben,
egy ideges fiatalember, Luke Howard,
egy londoni tudósklub tagjai elé lépett
azzal a céllal, hogy megtartsa az életét megváltó előadását,
amivel az emberiség
égboltról szerzett addigi tudását is készült megváltoztatni.
Luke Howard eredetileg gyógyszerész volt,
akit jobban érdekelt a meteorológia,
mivel gyerekkora óta lenyűgözték a felhők és az időjárás.
Iskolás korában órákat töltött a vonuló felhők bámulásával.
Ahogyan senkinek sem abban az időben, neki sem volt fogalma arról,
hogy miként formálódnak a felhők,
és hogyan maradnak a magasban.
Élvezte figyelni örökös átalakulásukat.
Vizsgálódásai miatt Luke nem igazán figyelt az órákon,
de a jövő meteorológiájának szerencséjére,
sikerült néhány dolgot megjegyeznie latin órán.
A többi természettudományhoz képest
a meteorológia, az időjárás tudománya későn fejlődött ki.
Főleg azért, mert az időjárás nehezen megfogható.
Nem törhetsz le egy darabot a szivárványból,
vagy egy felhődarabot a tanulmányozás kedvéért.
Gyűjthetsz ugyan esővizet kalibrált tartályokba,
de a végén csak egy hordó vized lesz.
A felhők megértéséhez más megközelítés volt szükséges.
Ezért jött be Luke Howard ötlete.
A több éves megfigyeléseken alapuló meglátása az volt,
hogy a felhőknek sok egyedi alakja van, de kevés alapformája.
Valójában minden felhő a három alaptípusból való,
amelyeket Howard így nevezett el:
cirrus (pehelyfelhő), ami a latinban hajfürtöt jelent,
cumulus (gomolyfelhő), ami a latinban rakást, gomolyt jelent,
és stratus (rétegfelhő), azaz réteg vagy lemez.
De nem ez volt a munka ügyesebb része.
A felhők változnak, összeolvadnak, növekednek,
csökkennek és terjeszkednek az egész légkörben.
Ritkán tartják meg ugyanazt az alakot néhány percnél tovább.
Bármely sikeres elnevezési rendszernek
számolnia kellett ezzel az alapvető bizonytalansággal,
s erre Howard is rádöbbent.
Így a három alapfelhőtípushoz
bevezetett egy sor közbenső és összetett típust,
ily módon belefoglalva a felhők között előforduló rendszeres átmenetet.
A magas, könnyed pehelyfelhő leszállva szétterjedő réteggé alakul,
a cirrostratus (fátyolfelhő) nevet kapta.
A bolyhos gomolyfelhők, amelyek csoportja egyesül és szétterjed,
a stratocumulus (gomolyos rétegfelhő) nevet kapták.
Howard hét felhőtípust azonosított,
de azóta ez a szám tízre bővült.
A 9-es a toronymagas cumulonimbus (zivatarfelhő),
amelyhez kapcsolódik az angol szólás "to be on cloud nine" (mámorító öröm).
Howard osztályozásának azonnali nemzetközi hatása volt.
J.W. von Goethe, a német költő és tudós,
versek sorozatát alkotta meg, Howard felhőit dicsőítve.
Íme a nevezetes sorok:
"Felhő száll, gomolyog, majd szétesik,
a világ a tanítóra emlékezik."
Percy Shelley szintén írt verset "A felhő" címmel,
amelyben Howard hét felhőtípusát jellemezte.
Mégis talán a legmegkapóbb válasz a felhőnevezésre
John Constable festőtől érkezett,
aki két nyarat töltött Hampstead Heath területén
felhőket festve a szabadban.
Az elnevezett és osztályozott felhőket könnyebb volt megérteni
és láthatatlan légköri folyamatok látható jeleiként értelmezni.
A felhők egyfajta naplót írnak az égen,
amely érthetővé teszi az időjárás és a klíma
körforgásának mintázatait.
A felhők megértésében talán a legnagyobb áttörés
annak a felismerése volt, hogy a felhők ugyanazon fizikai
törvények által működnek, mint minden más a Földön.
A felhők nem lebegnek,
hanem lassan ereszkednek lefelé a gravitáció hatására.
Némelyikük a magasban marad
a napmelegítette földről felszálló légáramlatok miatt,
de a legtöbbjük lassan ereszkedik lefelé.
"A felhők a tétlenek igaz istennői",
- írta a görög drámaíró, Arisztophanész, i. e. 420-ban.
A nefológia, avagy felhőtan továbbra is az álmodozók tudománya,
amelyet egy elmélázó fiatalember alapított,
aki szerette az ablakon át az eget pásztázni.