Tip:
Highlight text to annotate it
X
A Transzvalorizáció Gnosztikus Kongresszusa 2008. október 26. - Első rész (folytatás) "A Fény Kincse"
Nos, gyakran beszéltünk
arról, hogy Samael Mester
nagyon komolyan vette a belső munkát
az Önmegvalósítás eléréséért,
és a pszichológiai gimnáziumot, aminek ki volt téve,
a gimnáziumot, amelyet tanulmányozott
és harcolt, hogy magába olvassza.
Amikor el akarta pusztítani
a türelmetlenség aggregátumait (amelyek minden bizonnyal
bennünk is megvannak), elment a postára a leveleivel.
Tudjuk, hogy a postán
gyakran sorba kell állnunk
mielőtt kiszolgálnának.
Ő ilyenkor, a tanítványainak írt
levélcsomaggal állt sorba,
és a mexikói Szövetségi Körzeti Postán
a sorok azok sorok; nem látszólagosak, valódiak.
És a Mester a csomagjával
beállt a sorba; a sor pedig
lassan, lassan haladt... Amikor a kis ablakhoz ért,
ahol az ügyintéző ült,
aki átvette volna a leveleit,
a Mester visszafordult,
fogta a csomagját és ismét
a sor végére állt. És ezt megismételte
kétszer vagy háromszor is. Egy napon a nő
megkérdezte a Mestert:
"Hallja, önnek van valami pszichológiai problémája?"
És a Mester azt mondta:
"Nem, nem. Én csak fel akarom oldani
a pszichológiai problémáimat" - válaszolta ő.
"De ön nem beteg egy kicsit?"
"Nem, nem vagyok beteg."
Világos, hogy a nő azt gondolta,
hogy a Mester elmebeteg. Azonban később ő maga
így magyarázta el, hogy mi az,
ami benne mozog:
a kiáltások, amiket hallott, a nyugtalanság
amit érzett, a remegés,
amit a türelmetlenség okozott... mindezeket
hazavitte és leült egy karosszékbe
és elemezni kezdte őket:
"Mi volt az, ami eszembe jutott,
amikor sorban álltam?"
Akkor feltette a filmet,
és a filmen megjelentek a különböző Én-ek:
Én-ek, amelyek a mexikói kormány ellen kiáltoztak;
Az Én-ek azt mondták:
"Jöhetne már a Hercolobus,
hogy végezzen ezzel az épülettel";
Más Én-ek azt mondták:
"Milyen nyomorult egy világ."
"Mindig én vagyok az utolsó." stb.
és más Én-ek, amikor valaki végigviszi
a szkennert az érzelmi központon,
felfedezi a harag Énjeit,
a gyűlöletet... A mozgató központban levő
egyes Én-ek azt mondják:
"Verd az öklöddel a kis ablakot,
hogy figyeljenek rád".
Mindezeket a dolgokat a Mester
kielemezte, elmélkedett,
és aztán dolgozott az A.Z.F. Arkánumban,
hogy eltávolítsa ezeket.
Viszont a Mester soha nem menekült el a gimnáziumok elől.
Ő magyarázta, a házában mondta,
hogy amikor tanulmányozni akarta
a paráznaság részleteit (amiből sok van),
akkor, azt mondta:
"Ott a közelben,
ahol ezelőtt éltem,
az akkori házamnál volt egy utca,
amelyen amikor elmentem,
érdekes módon mindig láttam egy hölgyet
a házának a kertjében;
és bennem voltak bizonyos pszichológia elemek,
amelyek szerettek kéjesen nézni erre a hölgyre."
Olyankor, azt mondja a Mester,
érezte, hogy ezek az Én-ek beszélnek:
"Nézd, nézd, nézd milyen csinos!"
"Nézd, nézd, nézd micsoda lábak!"
"Nézd, nézd, nézd
nézd, hogy vágja a füvet. Nézd, nézd, nézd,
nézd micsoda arc, micsoda szemek!" stb.
Azt mondja a Mester:
"Meg kellett szabadulnom ebből a rabságból."
"És akkor, néha-néha" - azt mondja -
"szándékosan mentem arra,
hogy tanulmányozzam milyen Én-ek vannak itt,
amelyek kapcsolatban állnak azzal a nővel."
És aztán azt mondja:
"Folyton egy nagy szekérnyi
dologgal érkeztem, amit tanulmányozzak. – világos, hogy sok Én jött elő".
"Viszont megvolt a türelmem,
hogy egyesével megvizsgáljam ezeket,
elmélkedéssel és a meditációban".
"Majd ismét visszatértem arra utcára,
és ismét az Én-ekkel teli zsákkal tértem haza."
"Végül pedig mi is történt?"
"Amikor arra mentem
már egyáltalán nem érdekelt az a nő".
"Rájöttem, hogy mi azért érzünk
vonzalmat, mert megvannak ezek az aggregátumok,
amelyek kiváltják bennünk a vonzalmat."
Viszont amint véget ért a hamis bűbáj,
semmi nem maradt ott,
se szerelem, se semmi; csupán egy Én volt,
amely birtokba vet minket, és arra késztetett, hogy úgy érezzünk,
ahogyan ő."
És az emberiség, mi magunk,
azért szenvedünk annyit, mert az érzések
világához vagyunk kötve,
és mindezek az érzések, túlnyomó többségükben
egoista állapotok.
Weboldalaink: http://www.ageac.org/hu/ http://samael.org/ Ajánljuk még: http://www.vopus.org/hu/