Tip:
Highlight text to annotate it
X
Fordító: Anna Patai Lektor: Renata K.
Azért vagyok itt, hogy megosszam a fényképezési technikáimat.
De valójában fényképezés ez?
Mert ezek, természetesen, olyan fényképek,
amiket nem lehet fényképezőgéppel készíteni.
Akkor kezdtem a fényképezés iránt érdeklődni,
amikor megkaptam az első
digitális fényképezőgépem 15 évesen.
Összekeveredett a korábbi szenvedélyemmel a rajzolás iránt,
de egy kicsit más volt,
mert a fényképezőgépet használva
a folyamat inkább a tervezésben zajlott.
Amikor fényképet készítesz egy fényképezőgéppel,
a folyamatnak akkor van vége, amikor lenyomod a gombot.
Számomra a fényképezés inkább arról szólt,
hogy a jó időben legyél a jó helyen.
Úgy éreztem, erre bárki képes.
Valami mást akartam létrehozni,
valami olyat, ahol a folyamat akkor kezdődik,
amikor lenyomod a gombot.
Ilyen fényképeket:
folyik a munka egy forgalmas úton.
De van benne egy váratlan fordulat.
És ennek ellenére
valamennyire realista marad.
Vagy ilyen képek --
sötét vagy színes,
de mindkettőnek az a célja,
hogy valamilyen szinten relista maradjon.
Amikor azt mondom "realizmus",
fotó-realizmusra gondolok.
Mert természetesen
ez nem olyasmi, amit igazából meg lehet örökíteni,
de mindig azt akarom, hogy úgy nézzen ki, mintha valahogy
meg lehetett volna örökíteni fényképen.
Olyan fotók, ahol egy pillanatra el kell gondolkodnod,
hogy kitaláld, mi a trükk.
Szóval inkább egy gondolat megörökítéséről van szó,
mint egy pillanat megörökítéséről.
De mi az a trükk,
amitől realisztikus marad?
A részletekben vagy
a színekben rejlik?
A fénnyel van valami?
Mi alkotja az illúziót?
Néha a perspektíva az illúzió.
De végülis arról szól, hogy hogyan értelmezzük a világot,
és hogyan lehet ezt leképezni egy kétdimenziós felületen.
Nem arról van szó, hogy mi a természetes,
hanem arról, hogy mit gondolunk, mi a természetes.
Azt hiszem az alapok
elég egyszerűek.
Úgy látom, mint egy kirakóst a valósággal,
foghatjuk a valóság különböző darabjait és összerakhatjuk,
hogy egy alternatív valóságot hozzunk létre.
Hadd mutassak be egy egyszerű példát.
Itt van három teljesen jól elképzelhető térbeli tárgy,
amihez mind tudunk viszonyulni, mivel egy háromdimenziós világban élünk.
De ha egy bizonyos módon rakjuk őket össze,
akkor egy olyan dolgot hoznak létre, ami még mindig háromdimenziósnak tűnik,
mintha létezhetne.
De ugyanakkor tudjuk, hogy nem létezhet.
Szóval becsapjuk az agyunkat,
mert az agyunk egyszerűen nem fogadja el,
hogy igazából semmi értelme.
És ugyanezt a folyamatot látom
a fényképek összeszerkesztésében.
Csak különböző valóságok összeszerkesztéséről van szó.
Szerintem azok a dolgok tesznek egy fotót természetessé,
amelyekről nem is gondolkodunk,
dolgok, amelyek körülvesznek a mindennapi életünkben.
De amikor összeszerkesztünk képeket,
ezt nagyon fontos észben tartani,
mert különben valahogy furcsának tűnik.
Azt szeretném mondani, hogy három egyszerű követendő szabály van,
hogy természetes eredményt érjünk el.
Láthatják, hogy ezek a képek nem különlegesek.
De összeszerkesztve valami ilyet alkothatnak.
Az első szabály az, hogy az összeszerkesztett képek
ugyanabból a látószögből készüljenek.
Másodszor, az összeszerkesztett fotókon
legyen megegyező a fény minősége.
Ezek a képek eleget tesznek ezeknek a követelményeknek --
ugyanolyan magasságból és ugyanolyan fajta fénnyel készültek.
A harmadik az, hogy tegyük lehetetlenné, hogy különbséget lehessen tenni
aközött, hogy a különböző képek hol kezdődnek és hol végződnek,
azáltal, hogy simává tesszük az átmenetet.
Tegyük láthatatlanná,
hogy a kép valójában hogy volt szerkesztve.
Azáltal, hogy egyeztetjük a színt, a kontrasztot és a fényerőt
a különböző képek között,
hozzáadunk fotózásbeli hibákat,
mint a mélységélesség,
deszaturált színek és zaj,
eltüntetjük a határokat a különböző képek között
és úgy fog tűnni, mint egyetlen fotó,
annak ellenére, hogy egyetlen kép
több száz réteget is tartalmazhat.
Íme egy másik példa.
(Nevetés)
Azt lehetne hinni, hogy ez csak egy tájkép,
és hogy a kép alsó fele manipulált.
De ez a kép valójában teljesen különböző
helyszíneken készült fotókból lett összeszerkesztve.
Személy szerint úgy gondolom, hogy könnyebb létrehozni egy helyet,
mint megtalálni egy helyet,
mert nem kell kompromisszumokat kötni
az elképzeléseiddel.
De nagyon sok tervezésre van hozzá szükség.
Mivel ez télen jutott eszembe,
tudtam, hogy több hónapom van megtervezni,
megtalálni a különböző helyszíneket,
amelyek a kirakós darabjait alkotják.
Például
a halat egy horgászkiránduláson fényképeztem.
A partok egy másik helyről származnak.
A vízalatti részek egy kőbányában készültek.
És a sziget tetején álló házat is pirosra festettem,
hogy svédebbnek tűnjön.
Tehát a természetes hatás elérése
szerintem a tervezésen múlik.
Mindig egy rajzzal, egy ötlettel kezdődik.
Aztán a különböző fotók összeszerkesztéséről van szó.
És itt minden részlet nagyon meg lett tervezve.
És ha elég jó fotókat készítesz,
az eredmény lehet szép,
és nagyon természetes is.
Minden eszköz a rendelkezésünkre áll,
az egyetlen dolog, ami határt szabhat,
az a fantáziánk.
Köszönöm.
(Taps)