Tip:
Highlight text to annotate it
X
Fordító: Edit Dr. Kósa Lektor: Laszlo Kereszturi
Tavaly 7 percben az Orion Projektről beszéltem Önöknek,
ami ez a nagyon valószínűtlen technológia volt,
aminek technikailag működnie kellett volna,
de volt egy egyéves politikai ablaka, amelyben meg kellett volna valósulnia.
Hát nem valósult meg. Ez egy álom volt, ami nem valósult meg.
Ebben az évben a digitális számítógép születéséről fogok mesélni.
Ez tökéletes bevezetés volt.
És ez egy olyan történet, ami működött. Megvalósult,
és a gépek itt vannak körülöttünk.
Ez egy elkerülhetetlen technológia volt.
Ha azok az emberek, akikről mesélni fogok,
nem csinálták volna meg, megcsinálta volna valaki más.
Tehát ez egy jó ötlet volt, jó időben.
Ez Barricelli univerzuma. Ez az az univerzum, amelyben most élünk.
Ez az az univerzum, amelyben ezek a gépek
csinálják ezeket a dolgokat, többek között a biológia megváltoztatását.
A Trinity-ben készült első atombombával kezdem a történetet.
Ez volt a Manhattan terv. Ez egy kicsit olyan volt, mint a TED:
rengeteg nagyon okos embert hozott össze.
A legokosabb emberek közül három
Stan Ulam, Richard Feynman és John von Neumann volt.
Von Neumann volt az, aki a bomba után azt mondta,
hogy ő valami sokkal fontosabb dolgon dolgozik, mint a bombák:
ő a számítógépeken gondolkodik.
Nemcsak gondolkodott rajtuk; épített is egyet. Ez az a gép.
(Nevetés)
Megépítette ezt a gépet,
és gyönyörű bemutatót kaptunk arról, hogyan működik ez a dolog
ezekkel a kis bitekkel. Ez egy régebbre visszanyúló ötlet.
Az első ember, aki ezt elmagyarázta,
Thomas Hobbes volt, aki 1651-ben
kifejtette, mennyiben azonos az aritmetika és a logika,
és ha az ember mesterséges gondolkodást vagy logikát akar létrehozni,
ezt az aritmetikával teheti meg.
Azt mondta, hogy ehhez összeadásra és kivonásra van szükség.
Leibniz egy kicsit később -- 1679-ben --
kimutatta, hogy még kivonás sem kell.
Az egészet meg lehet oldani összeadással.
Íme, megvan az összes bináris aritmetika és logika,
ami elhozta a számítógépes forradalmat.
Leibniz volt az első, aki tényleg ilyen gép megépítéséről beszélt.
Arról beszélt, hogy golyókkal kellene ezt megvalósítani,
amelyeknek kapui lennének, és amit ma léptető regiszternek hívunk,
ahol áthelyezzük a kapukat, ledobná a golyókat a nyomvonalról.
És ezek a gépek mind ezt csinálják,
csak nem golyókkal,
hanem elektronokkal.
És most ugorjunk Von Neumann-hoz, 1945-be,
amikor ő valahogy újra feltalálta ugyanezt a dolgot.
1945, a háború után, az elektronika azért létezett,
hogy ténylegesen kipróbáljanak és megépítsenek egy ilyen gépet.
Szóval 1945 júniusa -- a bombát még nem dobták le --
és Von Neumann összerakja az egész elméletet, hogy megépítse ezt a dolgot,
ami Turinghoz nyúlik vissza,
aki, még azelőtt, azt az ötletet adta, hogy meg lehet csinálni ezt az egészet
egy agy nélküli, kicsi, véges állapotú géppel,
egy szalag be- és kiolvasásával.
Von Neumann másik fajta eredménye
az időjárás előrejelzésének a bonyolultsága volt.
Lewis Richardson látta, hogy lehet ezt megtenni emberek lépsejtszerű elrendezésével,
mindegyiknek adni egy kis darabot, majd összerakni az eredményt.
Íme, itt van egy elektronikus modell, ami egy elmét reprezentál, melynek akarata van,
de csak két gondolatra képes.
(Nevetés)
És ez tényleg a legegyszerűbb számítógép.
Alapvetően ezért van szükségünk a kvantumbitre,
mert csak két gondolata van.
És ha ezt mind összerakjuk,
megkapjuk a modern számítógép alapvető követelményeit:
az aritmetikai egységet, a központi egységet, a memóriát,
a rögzítő közeget, az inputot és az outputot.
De van egy csapda. Ez a sors -- tudják,
ezt ezeknek a programoknak az elindításánál láttuk.
Az utasításoknak, amelyek ezt a műveletet irányítják,
teljesen aprólékos részleteket kell megadniuk.
Tehát a programozásnak tökéletesnek kell lennie, máskülönben nem működik.
Ha megnézzük ennek az eredetét,
a klasszikus történelem visszavisz minket az ENIAC-hoz.
De valójában az a gép, amiről beszélni fogok,
az Institute for Advanced Study gépe, ami ott fent van,
de igazából lent kellene lennie. Én megpróbálom kijavítani a történelmet,
és több elismerést adni néhány fickónak közülük, mint amennyit kaptak.
Egy ilyen számítógép olyan univerzumokat nyit meg,
amelyek jelenleg kívül esnek bármilyen műszer hatókörén.
Szóval ez egy teljesen új világot nyit meg, és ezek az emberek látták ezt.
Akinek meg kellett volna építenie ezt a gépet,
a középen álló fickó, Vladimir Zworykin az RCA-től.
Az RCA, valószínűleg minden idők egyik legpocsékabb üzleti döntésében
úgy határozott, hogy nem száll be a számítógépüzletbe.
Az első értekezlet azonban az RCA székházában volt 1945 novemberében.
Az RCA indította útnak ezt az egész dolgot, és azt mondta,
a jövő a televízióé, nem a számítógépé.
Az alapvető dolgok mind megvoltak --
mindaz, ami működteti ezeket a gépeket.
Von Neumann és egy logikus, meg egy matematikus a hadseregből
rakta össze. Aztán szükségük volt egy helyre, ahol megépíthetik.
Amikor az RCA nemet mondott, úgy döntöttek, hogy Princetonban építik meg,
ahol Freeman dolgozik.
Itt nőttem fel.
Ez én vagyok, ez a nővérem, Esther, aki már korábban tartott itt előadást,
szóval mindketten visszamegyünk ennek a dolognak a születéséhez.
Ő Freeman, hosszú idővel ezelőtt,
és ez voltam én.
Ő Von Neumann és Morgenstern,
aki a "Játékelmélet"-et írta.
Ezek az erők itt gyűltek össze, Princetonban.
Oppenheimer, aki a bombát építette.
A gépet valójában főleg bomba számításokra használták.
Julian Bigelow, aki átvette
Zworykin helyét mérnökként, aki az elektronikát használva kiszámolta,
hogyan lehet ezt a dolgot megépíteni. Ez az egész embercsoport, akik idejöttek dolgozni,
és az előtérben lévő nők, akik a kódolás nagy részét csinálták, ők voltak az első programozók.
Ők voltak a kockafejek, az okostojások prototípusai.
Nem illettek az Intézetbe.
Itt egy levél az igazgatótól, amelyben aggódik --
"Különösen a tisztességtelen cukor-ügy miatt."
(Nevetés)
Elolvashatják a szöveget.
(Nevetés)
Ők az első bajba került hackerek.
(Nevetés)
Ők nem elméleti fizikusok voltak.
Ők igazi forrasztópisztolyos típusú fickók voltak, és ők építették ezt a dolgot.
Ma már természetesnek vesszük, hogy ezen gépek mindegyikében
több milliárd tranzisztor van, másodpercenként több milliárd műveletet hajtanak végre hiba nélkül.
Vákuumcsöveket használtak, nagyon alapos technikát,
hogy ezekből a rádió vákuumcsövekből bináris viselkedést váltsanak ki.
6J6-ot használtak, a közönséges rádiócsövet,
mert a drágább csöveknél megbízhatóbbnak találták.
Amit az Intézetben csináltak, annak minden lépését nyilvánosságra hozták.
Jelentéseket adtak ki, azért, hogy ezt a gépet klónozhassák
15 másik helyen a világban.
Így is történt. Ez volt az eredeti mikroprocesszor.
Minden mai számítógép ennek a gépnek a másolata.
A memória katódsugárcsövekben volt --
egy egész csomó pötty a cső külsején --
nagyon-nagyon érzékeny az elektromágneses zavarokra.
40 darab ilyen cső van,
mint egy V-40-es motor futtatja a memóriát.
(Nevetés)
Az input és az output először távíró szalaggal történt.
Ez egy kerékpárkereket használó vezetékes meghajtó.
Ez annak a hard discnek az archetípusa, ami ma a számítógépünkben van.
Aztán átváltottak mágnesdobra.
Ez a módosított IBM-berendezés,
amely az egész adatfeldolgozó-ipar kiindulópontja később az IBM-nél.
Ez pedig a számítógépes grafika kezdete.
A "Graph'g-Beam Turn On." A következő dia,
az -- már amennyire tudom -- az első digitális bitmap kijelző, 1954-ből.
Tehát Von Neumann már egy elméleti felhőben járt,
elvont tanulmányféléket írt arról, hogyan lehetne
megbízható gépeket építeni megbízhatatlan alkatrészekből.
Azok a fickók, akik mind cukorral itták a teájukat,
írták a naplójukat, megpróbálták működésre bírni ezt a dolgot
ezzel a 2,600 vákuumcsővel, amelyek az idő felében nem működtek.
Az utóbbi hat hónapban végignéztem a naplókat.
"Futási idő: két perc. Input, output: 90 perc."
Ez rengeteg emberi hibát tartalmaz.
Úgyhogy állandóan azt próbálták meg kitalálni, mi a gépi hiba? Mi az emberi hiba?
Mi a kódhiba, mi a hardverhiba?
Ez egy mérnök, aki a 36-os csövet bámulja,
megpróbál rájönni, miért nincs a memória a fókuszban.
Fókuszálnia kellett a memóriát -- úgy tűnik, ez rendben van.
Mindegyik csövet fókuszálnia kellett, hogy beindítsa és futtassa a memóriát,
nem is szólva a szoftverproblémákról.
"Nincs értelme, hazamentem." (Nevetés)
"Lehetetlen követni ezt az átkozottat, hol van egy könyvtár?"
Már a kézikönyv miatt panaszkodnak:
"mielőtt undorral becsuknám ... "
"Az általános aritmetika: működési napló."
Késő éjszakába nyúló munka.
A "MANIAC," ami a gép betűszava volt,
Matematikai és Numerikus Integrátor és Kalkulátor, "elvesztette a memóriáját."
"A MANIAC visszanyerte a memóriáját, amikor elment az áram." "Gépi vagy emberi?"
"Aha!" Szóval rájöttek, hogy kódprobléma.
"Hibát találtam a kódban, remélem."
"Kódhiba, nem a gép a bűnös."
"A fenébe, lehet, hogy ugyanolyan makacs vagyok, mint ez a gép."
(Nevetés)
"Eljött a hajnal." Tehát egész éjjel működtek.
Ez a gép napi 24 órában futott, főleg bomba számításokat végezve.
"Eddig a pontig minden csak elvesztegetett idő." "Mi haszna? Jó éjszakát."
"Mester kontroll ki. A pokolba vele. Eljárás ki." (Nevetés)
"Valami baj van a légkondival --
égő ékszíj szaga van a levegőben."
"Rövidzárlat -- nem szabad bekapcsolni a gépet."
"Az IBM-gép kátrányszerű anyagot rak a kártyákra. A kátrány a tetőről származik."
Hát igazán nehéz körülmények között dolgoztak.
(Nevetés)
Itt pedig: "Egy egér bemászott a ventillátorba
a szabályozó állvány mögött, és rezgésre állította a ventillátort. Eredmény: nincs több egér."
(Nevetés)
"Itt nyugszik az egér. Született: ?. Meghalt: 1953 májusában, hajnali 4:50-kor."
(Nevetés)
Van egy belső vicc, amit valaki ceruzával írt be:
"Itt nyugszik Marston Egér."
Aki matematikus, az érti,
mivel Marston matematikus volt, aki
tiltakozott az ellen, hogy ott legyen a számítógép.
"Villámlási hibát fedeztem fel a dobban." "Két kilocikluson fut."
Ez kétezer ciklus másodpercenként --
"igen, tapasztalatlan vagyok" -- tehát két kilociklus másodpercenként lassú volt.
A nagy sebesség 16 kilociklus volt.
Nem tudom, emlékeznek-e arra a Mac-re, ami 16 Megahertz-es volt,
ami alacsony sebesség.
"Most mindkét eredményt megdupláztam.
Honnan fogom tudni, melyik a helyes, feltéve, hogy helyes az egyik?
Ez már a harmadik különböző output.
Tudom, mikor győztek le."
(Nevetés)
"Korábban megdupláztuk a hibákat."
"Fut a gép, nagyszerű. A kód nem."
"Ez csak akkor történik, ha a gép fut."
Néha a dolgok rendben mentek.
"A számítógép szép dolog, és állandó öröm." "Tökéletes futás."
"Záró gondolat: ha vannak nagyobb és jobb hibák, megkapjuk őket."
Állítólag senki sem tudta, hogy tulajdonképpen bombákat terveznek.
Hidrogénbombákat terveztek. De a naplóba valaki
végül, egy késő éjszaka lerajzolt egy bombát.
Ez volt az eredmény. Mike,
az első termonukleáris bomba 1952-ben.
Ezt azon a gépen tervezték,
az Intézet mögötti erdőkben.
Tehát Von Neumann meghívott egy egész csapat különc embert
a világ minden részéből, hogy ezeken a problémákon dolgozzanak.
Barricelli azért jött, hogy azt csinálja, amit most mesterséges életnek hívunk,
megpróbálta megtudni, hogy ebben a mesterséges univerzumban --
Ő vírus genetikus volt, jóval megelőzte a korát.
Még mindig megelőz néhány olyan dolgot, amin most dolgoznak.
Megpróbált egy mesterséges genetikai rendszert futtatni a számítógépen.
Elkezdődött -- az univerzuma '53 március 3-án kezdődött.
Ez majdnem pontosan -- 50 éve lesz jövő kedden, azt hiszem.
Mindent úgy látott --
egyenesen a gépből olvasta ki a bináris kódot.
Csodálatos összhangban volt.
Mások be sem tudták indítani a gépet. Neki mindig működött.
Még a hibák is megduplázódtak.
(Nevetés)
"Dr. Barricelli azt állítja, a gép a rossz, a kód jó."
Szóval megtervezte ezt az univerzumot és futtatta.
Amikor a bombás emberek hazamentek, őt bent hagyták.
Egész éjjel futtatta ezeket a dolgokat,
ha valaki emlékszik Stephen Wolframra,
aki újra felfedezte ezt a dolgot.
És publikálta. Nem zárták el, nem tűnt el.
Publikálták a szakirodalomban.
"Ha ilyen könnyű élő szervezeteket létrehozni, miért ne alkotna saját maga néhányat?"
Tehát úgy döntött, megpróbálja,
elindítva ezt a mesterséges biológiát a gépekben.
Úgy találta, ezek egyfajta --
olyan volt, mintha egy természettudós bejönne,
és nézné ezt a pici, ötezer bájtos univerzumot,
és látná megtörténni ezeket a dolgokat,
amiket a kinti világban, a biológiában látunk.
Ez az univerzumának néhány generációja.
De ezek még mindig csak számok maradnak;
nem válnak szervezetekké.
Kell nekik valami.
Az embernek van genotípusa és kell, hogy legyen fenotípusa.
Ki kell menniük és csinálniuk kell valamit. És ő elkezdte ezt csinálni,
elkezdett olyan dolgokat adni ezeknek a kis numerikus szervezeteknek, amikkel játszhattak --
sakkozhattak más gépekkel, stb.
És elkezdtek fejlődni.
Ezután ő körbejárta az országot.
Mindig amikor volt egy új, gyors gép, elkezdte használni,
és pontosan látta, hogy mi történik.
Hogy a programok, ahelyett, hogy kikapcsoltak volna -- amikor az ember kilép a programból,
amit futtatott,
és amit alapvetően az összes olyan dolog, mint a Windows is csinál,
többsejtű szervezetként futottak sok gépen,
lelki szemeivel látta mindazt, ami történik.
Látta, hogy maga az evolúció egy intelligens folyamat.
Ez nem valamiféle intelligencia-teremtő volt,
hanem a dolog maga egy hatalmas párhuzamos számítás volt,
aminek intelligenciája volt.
És mindent elkövetett, hogy elmondja,
ő nem azt mondja, hogy ez életszerű,
vagy egy újfajta élet.
Ez csak egy másik változata annak, ahogy ugyanaz a dolog megtörténik.
Valójában nincs különbség aközött, amit ő a számítógépben csinált
és amit a természet csinált évmilliárdokkal ezelőtt.
Meg tudnánk ezt most újra csinálni?
Amikor bementem ezekbe a levéltárakba, hogy megnézzem ezeket a dolgokat, micsoda meglepetés,
a levéltáros egy nap odajött és azt mondta:
"Azt hiszem, találtunk egy másik dobozt, amit kidobtak."
És ez az ő univerzuma volt lyukkártyákon.
Szóval itt van, 50 évvel később, ott ül -- egyfajta felfüggesztett elevenség.
Ezek a futtatási utasítások --
ez tulajdonképpen a forráskódja
az egyik univerzumnak,
a mérnökök megjegyzésével,
hogy valami problémájuk volt.
"Biztosan van valami ezzel a kóddal kapcsolatban, amit még nem magyarázott el."
Azt hiszem, ez az igazság. Még mindig nem értjük,
ezek a nagyon egyszerű utasítások hogy vezethettek növekvő komplexitáshoz.
Mi a határvonal,
az életszerű és a valóban élő között?
Ezek a kártyák, annak köszönhetően, hogy én felbukkantam, megmenekültek.
A kérdés az, futtassuk őket vagy ne?
Tudnánk-e őket futtatni?
Akarják, hogy elengedjem ezt az interneten?
Ezek a gépek arra gondolnának --
ezek a szervezetek, ha most visszatérnének az életbe --,
vajon meghaltak és a mennybe kerültek-e, ez egy univerzum.
A laptopom tízezer milliószor
nagyobb, mint az az univerzum, amiben akkor éltek, amikor Barricelli kilépett a projektből.
Ő jóval előre gondolkodott, arról
hogyan fog ez átmenni egy újfajta életbe.
És ez történik!
Amikor Juan Enriquez arról beszélt nekünk,
hogy ezt a 12 trillió bitet ide-oda szállítják,
arról, hogy ez az összes genomikai adat a proteomikai laborba kerül,
ez az, amit Barricelli elképzelt:
hogy ez a digitális kód ezekben a gépekben
tényleg elkezd kódolni --
ez már kódol a nukleinsavakból.
Azóta csináljuk, tudják, amióta a PCR-t elkezdtük,
és kis DNS-szálakat szintetizálunk.
És nagyon hamar a fehérjéket fogjuk szintetizálni,
és ahogy Steve megmutatta, ez egy teljesen új világot nyit meg.
Ez egy olyan világ, amilyet maga Von Neumann álmodott meg.
Ezt a halála után publikálták: az egyik befejezetlen jegyzete
az önreprodukáló gépekről,
mi kell ahhoz, hogy ezeket a gépeket valahogyan elindítsuk oda,
ahol elkezdenek szaporodni.
Ehhez igazán három ember kellett:
Barricellinek megvolt az elképzelése a kódról mint élő dologról;
Von Neumann látta, hogyan lehet megépíteni a gépeket --
most, az utolsó számítás szerint négymillió
Von Neumann-gép épül naponta;
és Julian Bigelow, aki tíz nappal ezelőtt halt meg --
ez itt John Markoff's nekrológja róla --
ő volt a fontos hiányzó láncszem,
a mérnök, aki bejött,
és tudta, hogy kell azokat a vákuumcsöveket összerakni és működtetni.
Minden számítógépünkben megvan
egy kópiája annak az architektúrának, amit neki kellett megterveznie
egy nap, papírral és ceruzával.
Hatalmas elismeréssel tartozunk érte.
Ő elmagyarázta, nagyon általánosan
a szellemet, ami összehozta ezeket a különböző embereket
az "Institute for Advanced Study"-ban a negyvenes években, hogy megcsinálják ezt a projektet,
és ingyenesen elérhetővé tegyék, szabadalmak nélkül, korlátozások nélkül,
szellemi tulajdonviták nélkül a világ többi része számára.
Ez az utolsó bejegyzés a naplóban,
amikor a gépet lekapcsolták 1958 júliusában.
Julian Bigelow futtatta éjfélig,
amikor a gépet hivatalosan kikapcsolták.
És itt a vége.
Nagyon köszönöm.
(Taps)