Tip:
Highlight text to annotate it
X
A Transzvalorizáció Gnosztikus Kongresszusa 2008. október 26. - Első rész (folytatás) "A Fény Kincse"
El szeretném mondani,
hogy van bennünk egy súlyos teher,
és ezt a terhet egoista atomi sűrűségnek nevezik.
Atomok milliói és trilliói
alkotják az Én-t, amely a pszichénkben
(és a szívünkben is) ezt a terhet okozza
és ez a teher elnyel minket, belülről, atomi szinteken.
Ahhoz, hogy bizonyságot szerezzünk a Tanításról,
át kell változnunk valamivé,
ami nem más, mint egy oroszlán; oroszlánná, abban az értelemben,
hogy minden erőnkkel az Én támadására induljunk,
úgy, ahogyan egy oroszlán képes
a zsákmányt üldözni és elejteni.
Azoknak a majáknak és aztékoknak,
akik a Tigris Lovagok Rendjébe léptek,
egy tigris volt a toteme,
aki széttárja az állkapcsát és a karmait;
ők mindig magukkal hordoztak
egy darab tigrisbőrt,
amelyen mindenek előtt ott volt a karom.
Így hát, önként előidézett szenvedések
és tudatos áldozatok által
kapjuk meg a hitet.
Ahhoz, hogy megértsük a Gnózist, mindig szükségünk van
példákra, egy történetre,
és most mondok egyet.
Azt mondta Samael Mester,
hogy amikor meg akarta szerezni
a Dzsinász állapotba lépés képességét,
vagyis, hogy a negyedik dimenzióba léphessen
a fizikai testtel (nem csak az asztráltesttel),
ehhez egy évre volt szüksége; egy évre, amely alatt
egy napra sem hagyta abba
(még szombaton,
vasárnap vagy az ünnepnapokon sem),
a gyakorlatokat, ez esetben Harpocrates Nt. Mesterrel
(aki a Dzsinász állapotok szakértője).
Azt mondta:
"Minden nap rászántam egy órát,
másfél órát, hogy elvégezzem a gyakorlatot".
Leült egy helyre, amit erre a célra választott a házában,
és ott elvégezte a gyakorlatot.
Azt mondja, hogy néha esett az eső
miközben végezte a gyakorlatot,
és az eső miatt megázott,
– talán mert a gyakorlatot
a ház belső udvarán végezte.
De azt mondta:
"Engem nem érdekelt.
Megcsináltam a gyakorlatot,
még ha esett is, dörgött
vagy villámlott".
Egy napon, amikor a legkevésbé várta, egy év elteltével,
felállt a székéről,
mert érezte, amit olyankor érzünk, amikor Dzsinászba lépünk,
bizsergést érzünk, és azt, mintha a test felfúvódna,
és aztán előreugrott,
és érezte, hogy lebeg az egész ***.
Azt mondja, hogy ráadásul még
pizsamában is volt,
és amikor az ugrást végezte,
az körülbelül két méter volt,
és a felesége, aki felébredt a zajra,
azt mondta:
"De hová mégy ruha nélkül?
Hová mégy?" (vagy majdnem ruha nélkül).
És azt mondja, azért, hogy ne veszítse el az állapotot,
nem válaszolt, csupán néhány mozdulattal jelzett,
majd ugrott egyet, és aztán
a ház tetőjén keresztül elment; kilépett...
Aztán, ez után az első élmény után
a képessége megmaradt,
és így átváltozott egy Dzsinász emberré.
Most pedig felmerül a kérdés:
ha a Vízöntő Avatárjának,
aki húsz százalék Tudattal született,
egy évig kellett végeznie a gyakorlatot,
hogy eredményt érjen el,
akkor nekünk mennyi időbe telne?
Lehet két év, három,
négy vagy öt, de hogyha kitartóak vagyunk
és állhatatosak, akkor bizonyos,
hogy egy napon mi is elérjük, mert a gyakorlatok olyanok,
hogy bárki el tudja őket végezni;
a gyakorlatok nem kizárólag Logoszoknak szólnak,
vagy kizárólag egy Kozmokrátornak.
Ezeket a gyakorlatokat megadja a Mester,
hogy bárki képes legyen kilépni Dzsinász állapotba.
Sok ember van, mondja a Mester,
aki nem ismeri a Gnózist,
viszont kifejlesztették
a Dzsinász állapotba lépés képességét,
hogy jót vagy rosszat tegyenek.
Sok személy van Mexikóban,
bizonyos falvakban, akik kilépnek Dzsinászba,
de ők sajnos olyan varázslók,
akikből sok van Mexikóban, vagy boszorkányok,
és ezek a személyek is elérték ezt a képességet,
a kitartás és az állhatatosság által.
Weboldalaink: http://www.ageac.org/hu/ http://samael.org/ Ajánljuk még: http://www.vopus.org/hu/