Tip:
Highlight text to annotate it
X
A "modern művészet" úgy hangzik, mintha az épp népszerű művészetet jelentené,
ám valójában oly stílusra utal, mely több mint 150 évvel ezelőtt indult útjára,
és olyan művészeket foglal magában, kik immár klasszikusok;
mint Picasso, Matisse és Gauguin.
Ami még különösebb, hogy a mozgalmat, melynek úttörői voltak,
forradalminak, sőt botrányosnak tekintették kortársaik,
miközben azt jórészt egy hagyományos és ősi minta díszítette tárgy inspirálta.
Egészen a reneszánszig visszatekintve
a főbb európai művészeti irányzatok az elfogadott ábrázolásmódot,
és a klasszikus formákhoz való ragaszkodást hangsúlyozták.
Ám ez a 19. század vége felé változni kezdett,
mikor Van Gogh, Cézanne és mások kiszélesítették a festészet határait.
Tettük mozgalommá nőtt, mellyel egy egészen új művészeti stílus született.
Az egyik újdonság volt, mikor kitekintettek a nyugati civilizáción túlra.
Például Paul Gaugin az 1890-es években Tahiti szigetére költözött.
A helyiek, a tájak és a kultúra oly művészeti alkotásokra ihlették őt,
melyekben az európai jegyek összefonódtak a polinéz hagyományokkal.
Mások az iszlám világ kultúrája felé fordultak,
ám a legjelentősebb inspiráció mégis a szubszaharai Afrikából érkezett.
Miként az európai birodalmak egyre mélyebbre hatoltak az afrikai kontinensbe,
annak leletei és műalkotásai múzeumok és gyűjtők birtokába is eljutottak.
Ilyen gyűjtő volt Henri Matisse is,
aki mutatott egy maszkot barátjának: Picassónak,
mely egy elefántcsontparti törzs, a danok keze munkája volt.
A maszk felkeltette Picasso érdeklődését,
így aztán 1907-ben ellátogatott a Trocadéro Néprajzi Múzeumba Párizsban.
E múzeum a gyarmati hódítások szerzeményeinek hivatott otthont adni,
és afrikai művészeti alkotások egész gyűjteményével büszkélkedik:
stilizált alakokkal, fából készült maszkokkal,
melyeket alapszínek és egyszerű anyagok díszítenek.
Látogatása felnyitotta Picasso szemét,
aki kijelentette, hogy a festészet nem másról, mint az afrikai maszkokról szól!
Ekkoriban Picasso egy öt meztelen női alakból álló festményen dolgozott
egy stílusban, melyet később kubizmusként ismerünk.
És míg három hölgynek az ősi ibériai művészetre
jellemző arcvonásai vannak,
afféle főhajtásképp Picasso spanyol öröksége előtt,
addig a két jobb oldalsó arca inkább afrikai maszkokra emlékeztet.
Vázlatok és tanulmányok százait követően 1907-ben készült
az Avignoni kisasszonyok,
melyet az első igazán 20. századi mesterműnek tartanak,
és ami szakít sok korábbi művészi felfogással.
Ez nyers geometriai megjelenésében egyszerre volt
agresszív és elvont, torz és mégis ősi.
Egy új művészi nyelv új formákkal, színekkel és jelentésekkel.
Ezen avantgárd jellemzők nagy feltűnést keltettek
a festmény majd' 10 évvel későbbi, első kiállításakor.
Sokkolta a közönséget,
a kritikusok erkölcstelennek kiáltották ki,
s még Picasso saját barátai is egyszerre voltak meglepve,
megsértve
és elbűvölve a kép vakmerősége láttán.
Ezután több művész is követte a Picasso által kijelölt utat.
Párizsban Constantin Brâncuși és Amadeo Modigliani
csakúgy, mint a német expresszionisták,
mind merítettek munkáikban az afrikai szobrászat esztétikumából.
Megint mások másik kontinenshez fordultak inspirációért.
A brit szobrász Henry Moore számos félig absztrakt bronz szobrát alapozta
egy chacmool másolatra,
mely egy jellegzetes, hátradőlő szobor a tolték-maja kultúrából.
A prekolumbián művészet Josef Albersre is nagy hatással volt.
Egy sor kompozíciót alkotott,
mint a geometrikus sorozatból a Tiszteletadás a négyzetnek,
melyeket a piramisok és a helyi művészet ihlettek,
amikkel gyakori mexikói útjai során találkozott.
Az ősi kultúrákból merített ihlet
a művészettörténet egyik legforradalmibb mozgalmát indította útjára.
Mégis kik voltak ezek a művészek? Felfedezők vagy konkvisztádorok,
akik magukévá tették a szerintük primitív kultúrák ideáit és hasznot húztak belőlük?
E kérdéseket jól meg kell vizsgálni, hisz a művészek is újraalkotják a normákat.
Talán nem kell hozzá sok idő,
hogy a modern művészet vakmerő újításai is elcsépelt tanításnak tűnjenek,
melyek felett eljárt az idő, s radikális újítók csoportjai megdöntsék
majd, egy újabb valószínűtlen forrásból merítve ihletet.