Tip:
Highlight text to annotate it
X
Rendelkezünk e rendkívüli emberi erővel, a képzelet hatalmával.
Teljesen magától értetődőnek vesszük. Ez a képességünk juttat eszünkbe dolgokat, amik nincsenek jelen,
és ezen az alapon feltételezünk dolgokat, amiket eddig nem, de tehettük volna.
Az emberi kultúra minden jellemzője szerintem ennek az egyedüli képességnek a következménye.
Más lények is rendelkezhetnek hasonlóval, más lények énekelnek, de nem írnak operákat,
más lények fürgék, de nem alakítanak olimpiai bizottságokat, kommunikálnak,
de nincsenek fesztiváljaik vagy színházaik, vannak struktúráik, de nem építenek épületeket és bútorozzák be azokat.
Egyedülállóak vagyunk ezen képességgel.
A képesség, mely az emberi kultúra, a vállalkozások, újítások legelképesztőbb változatosságát hozta létre,
6000 nyelvet beszélnek a Földön jelenleg,
de azt hiszem, hogy szisztematikusan romboljuk ezt a képességet gyermekeinkben és önmagunkban.
Óvatosan válogatva szavaim, nem mondom, hogy ez szándékos. Nem gondolom, hogy ez szándékos,
de szisztematikusan történik. Rutinosan csináljuk, meggondolatlanul - ami a legrosszabb a dologban.
Mert magától értetődőnek veszünk bizonyos eszméket az oktatásról, a gyermekekről,
arról, hogy mit jelent tanultnak lenni, a társadalmi szükségletről és hasznosságról, a gazdaság céljáról.
Egyértelműnek vesszük ezeket gondolatokat és kiderül róluk, hogy nem igazak.
Sok nyilvánvalónak tűnő elképzelésről derül ki, hogy nem igaz.
Ha a művészetekre gondolunk, és nem kizárólagosan a művészeteket említem itt, szerintem ez igaz a tudományra és a matematikára,
de mégis az művészetről beszélek, mert jelenleg ezek áldozatai ennek a gondolkodásmódnak.
Különös tekintettel a művészet célozza esztétikai élmény ötletét.
Egy esztétikai élmény az, melyben az érzékeid csúcsteljesítményükön működnek,
amikor jelen vagy a pillanatban, amikor együtt rezonálsz az
általad megtapasztalt dolog izgalmával, amikor teljességgel élsz.
Egy érzéstelenített pedig, mikor kikapcsolod az érzékeidet, eltompítod magad a történések irányába.
Gyermekeinket az oktatáson érzéstelenítéssel visszük végig.
Azt gondolom, hogy az ellenkezőjét kellene tennünk, nem altatnunk kellene őket,
hanem rá kellene ébresszük őket arra, ami bennük lakozik.
De a modell amivel rendelkezünk: Hiszem, hogy van egy oktatási rendszerünk,
ami az iparosodás érdekeire és képére modellezett.
Ha a tanulás modellje érdekel, akkor nem ettől a gyártósor mentalitástól indulsz.
Az a véleményem, hogy éppen az ellenkező irányba kell menjünk, ezt értem változás alatt a paradigmában.
Meg kell kérdőjeleznünk, amit egyértelműnek vettünk!
Ha megteremtjük a helyes ösztönzést, ha minden tanulót saját magához mérten és megfelelően értékelünk,
a növekedés be fog indulni.
Azonban úgy gondolom szükséges, hogy felváltsuk ezt az ipari paradigmát egy organikussal,
és ez szerintem teljesen kivitelezhető.
El kell képzeljük az intézményeket egyenként, nem rendszerszinten, mely nem csak a hasznosságot értékeli,
de tiszteli és támogatja az élő vitalitást, a szervezet energiáját és képességét, hogy transzformatív legyen,
de nem linearitásban gondolkodik, inkább kreativitásban
és több lehetőségben és opcióban mindenki számára.
Ez nem a konformitásról szól, inkább a sokszínűségről és saját kritikusságáról a testreszabást illetően.
Azt gondolom iskoláink lehetnének olyanok.
Benjamin Franklin egyszer például azt mondta, három fajta ember van a világon;
akik mozdíthatatlanok, akik mozgathatóak, és azok, akik mozognak,
és én arra bátorítalak titeket, hogy mozogjatok és mozduljatok. Köszönöm!
Amikor emberekhez próbálunk elérni, méltányosnak kell lennünk önmagunkkal...
miután mindannyian eszes majmokként születtünk, nem bukott angyalokként.
És így min kellene csodálkozzunk? A mészárlásainkon, a rakétáinkon, vagy a szimfóniáinkon?
Az emberi faj csodája nem az, hogy milyen mélyre süllyedtünk, hanem, hogy milyen csodálatosan emelkedtünk fel.
A csillagok közt nem holtestjeinkről leszünk ismertek, hanem költeményeink által.
Subtitles by the Amara.org community