Tip:
Highlight text to annotate it
X
A kedvenc kulcsszavam mindenképpen az, amelyik leginkább jellemzi a munkámat: a "költöztetés".
Igen, van családom: feleségem és két pici lányom.
Alapjában véve a munkát otthonról is tudjuk irányítani,
van egy irodánk itt Dublinban, amely egyben a központunk is.
Az internet teljesen új lehetőségeket nyitott meg,
hiszen teljes mértékben megváltoztatta a munkám módját.
Alberto és én akkor találkoztunk, amikor még a családi vállalkozásban megérkeztek az első ügyfelek.
Egy robogót szállítottam Albertónak, aki már Párizsban élt.
Aztán sokszor visszamentem, és Alberto megkérdezte, hogy miért megyek olyan sűrűn Franciaországba.
Beszéltem neki az általam kitalált rendszerről, és
ő azt mondta: "Miért nem próbáljuk meg növelni ezt az üzletet együtt?"
Ekkor kezdődött meg az együttműködés.
Igen, valaha ez egy családi vállalkozás volt.
Az AdWords szolgáltatásnak köszönhetően ma már egy európai vállalkozásról beszélhetünk.
Ezt a munkát bárhonnan irányíthatom. Ahol internet van, ott intézkedhetek a cég ügyeit illetően.
Az AdWords szolgáltatást 2003-ban kezdtem el használni, és egyből jöttek is az eredmények!
Ha a felhasználó egy költöztető céget keres, elsőként a "költöztetés" vagy a "költöztető" szavak jutnak eszébe.
Azaz minden releváns szó esetén megjelenik az AdWords hirdetés, és ez irányítja a felhasználót.
Ennek köszönhetően több százezer ajánlatkérés érkezik hozzánk.
Az AdWords kampányokat folyamatosan figyeljük,
havonta kielemezzük őket, és nagy hangsúlyt fektetünk a kulcsszavak figyelésére.
A kulcsszófigyelést egy speciális
csapat végzi, akik szorosan együttműködnek velünk.
A Google csapata is segít, hiszen ők hozzák létre a kampányokat.
Segítenek a kulcsszavakkal is, mert ők futtatják az elemzést.
Az AdWords termék megváltoztatta az életemet!
Lehetővé tette, hogy bővítsem a szolgáltatást saját országomban, majd külföldön is.
Új termékeket vezettünk be, új piacokat hódítottunk meg. Tényleg érezhető a változás!
Mindenképp ajánlom az AdWords szolgáltatást azoknak, akik új piacokat keresnek,
és bővíteni szeretnék vállalkozásukat.
Az internetes piac olyan nagy, hogy biztos tartogat még felfedezésre váró területeket!