Tip:
Highlight text to annotate it
X
Fordító: Zsuzsanna Lőrincz Lektor: Peter Pallós
Emeljék fel a kezüket azok,
akik a Facebookról törölték ismerősüket,
mert sértő megjegyzést tett politikával, vallással,
gyerekneveléssel vagy étellel kapcsolatosan.
(Nevetés)
Hányan ismernek legalább egyvalakit, akit kerülnek,
mert egyszerűen nem akarnak beszélni vele?
(Nevetés)
Tudják, régebben a művelt társalgáshoz
elég volt a My Fair Lady Higgins professzora tanácsát követnünk:
Beszélgess az időjárásról és az egészségről.
De manapság a klímaváltozás és az oltásellenesség megjelenésével
(Nevetés)
e témák sem biztonságosak.
Ez a világ, amelyben élünk,
amelyben minden társalgás
vitába torkollhat,
amelyben politikusok nem tudnak szót érteni,
és amelyben csipcsup ügyeknek is
heves harcosai és ellenzői vannak, ez a világ nem normális.
A Pew Research felmérést készített 10 000 amerikai felnőttről,
és megállapította, hogy az egyoldalúságunk
és a megosztottságunk
minden eddiginél nagyobb mértékű.
Kevésbé törekszünk megegyezésre,
azaz nem figyelünk egymásra.
A döntéseink, hogy hol éljünk,
kivel házasodjunk, sőt, kik legyenek a barátaink,
előfeltevéseken alapulnak.
Ez megint csak azt jelenti, hogy nem figyelünk egymásra.
A társalgás egyensúlyt kíván a beszélgetés és az odafigyelés között,
de valahogyan elvesztettük ezt az egyensúlyt.
Ennek oka részben a technológia.
Az okostelefon, ami vagy a kezünkben van,
vagy elég közel, hogy gyorsan fölkapjuk.
A Pew Research szerint
az amerikai tizenévesek egyharmada több mint 100 üzenetet küld naponta.
Sokan, szinte mindegyikük inkább üzenetet küld barátainak,
mintsem személyesen beszélgetne velük.
Van egy nagyszerű cikk a The Atlanticben,
amit Paul Barnwell középiskolai tanár írt.
Kommunikációs leckét adott fel diákjainak.
Meg akarta tanítani nekik, hogyan kell egy témáról jegyzetek nélkül beszélni.
Azt mondta: "Rájöttem, hogy..."
(Nevetés)
"Rájöttem, hogy a társalgási készség
a leginkább elhanyagolt képesség, és képtelenek is vagyunk megtanítani.
A gyerekek nap mint nap, órákon át képernyőn keresztül kommunikálnak,
ritkán van lehetőségük rá,
hogy csiszolják társalgási képességüket.
Furcsának tűnhet a kérdés, de fel kell tennünk:
Van-e olyan 21. századi készség,
ami fontosabb annál, mint hogy értelmes, magabiztos társalgást tudjunk folytatni.
Abból élek, hogy beszélgetek emberekkel:
Nobel-díjasokkal, kamionsofőrökkel,
milliárdosokkal, óvónőkkel,
államfőkkel, vízvezetékszerelőkkel.
Beszélgetek olyanokkal, akiket kedvelek, de azzal is, akiket nem.
Néhányukkal személy szerint egyáltalán nem értek egyet.
Mégis remekül társalgok velük.
A következő 10 percben szeretném megtanítani önöket, hogyan beszélgessenek,
és hogyan figyeljenek.
Sokan hallottak már ezzel kapcsolatos tanácsokat,
például, hogy nézzenek a másik szemébe,
gondoljanak ki előre érdekes témákat,
biccentsenek, mosolyogjanak, jelezve, hogy figyelnek,
ismételjék vagy foglalják össze, amit hallottak.
Szeretném, ha ezeket elfelejtenék.
Süket duma.
(Nevetés)
Felesleges megtanulni, hogyan jelezzék a figyelmet,
ha tényleg odafigyelnek.
(Nevetés)
(Taps)
Profi kérdezőként pontosan ugyanazokat a készségeket használom,
mint amiket a mindennapi életben.
Így hát azt tanítom meg önöknek, hogy miként kérdezzenek,
és ez segíteni fog abban, hogy jobb beszélgetőpartnerek legyenek.
Tanulják meg, hogyan lehet
időpazarlás és untatás nélkül társalogni,
úgy, hogy Isten ments megsérteni másokat.
Van tapasztalatunk a kitűnő beszélgetésről.
Volt benne részünk. Tudjuk, milyen.
Amikor ambíciót és inspirációt ad egy beszélgetés,
vagy érezzük, hogy valódi kapcsolatot teremtettünk,
vagy hogy tökéletesen megértettek.
Miért is ne lehetne ilyen
a legtöbb párbeszéd?
10 alapszabályom van. Mindegyiken végigmegyünk,
de istenigazából, ha csak egyet választanak is, és azt elsajátítják,
már jobbak lesznek a beszélgetéseik.
Első szabály: Ne foglalkozzanak mással!
Nemcsak úgy értem, hogy tegyék le a telefont,
a táblagépet, az autókulcsot, vagy ami a kezükben van,
Legyenek jelen.
Legyenek ott.
Ne gondoljanak a főnökkel való vitára.
Ne gondoljanak arra, hogy mi lesz a vacsora.
Ha be akarják fejezni a beszélgetést,
fejezzék be,
de ne legyenek félig benne, félig kívül.
Második szabály: Ne papoljanak!
Ha úgy akarnak véleményt mondani,
hogy ne lehessen válaszolni, vitatkozni, ellenezni vagy hozzátenni,
akkor írjanak blogot.
(Nevetés)
Jó okom van rá, miért nem engedek szakértőket a műsoromba:
azért, mert annyira unalmasak.
Ha konzervatívok, utálják Obamát, az élelmiszerjegyet és az abortuszt.
Ha liberálisok, utálják a nagy bankokat,
az olajtársaságokat és *** Cheney-t.
Teljesen kiszámíthatók.
Önök nem akarnak azok lenni.
Minden társalgáshoz úgy kell hozzáállni, hogy valamit lehet tanulni belőle.
M. Scott Peck, a híres pszichiáter azt mondta,
a valódi odafigyeléshez félre kell tennünk saját személyünket.
Ebbe beletartozik az is, hogy néha félre kell tenni a véleményünket.
Azt mondta: ha a beszélő érzi ennek elfogadását,
egyre kevésbé lesz félénk,
és egyre inkább feltárja rejtegetett gondolatait
a másik személynek.
Tehát, úgy álljanak hozzá, hogy mindig lehet tanulni.
Bill Nye: "Mindenki, akivel valaha is találkozol, tud valamit, amit te nem."
Én így fogalmazom ezt meg:
Mindenki szakember valamiben.
Harmadik szabály: Használjanak kérdőszavakat!
Ez ügyben vegyenek példát az újságírókról.
Kérdéseiket kezdjék úgy, hogy ki, mi, mikor, hol, miért, hogyan.
Ha eldöntendő kérdést tesznek fel, egyszerű lesz a válasz.
Ha azt kérdezném: "Rémisztő volt?",
akkor a kérdés leglényegesebb szavára érkezik válasz,
ami a "rémisztő", és a válasz "Igen" vagy "Nem".
"Mérges voltál?" "Igen."
Engedjék, hogy a másik kifejtse a választ. Mert ő tudja a választ.
Kérdezzenek például úgy, hogy "Milyen volt?"
"Milyen érzést keltett...?" –,
és akkor a másik talán megáll egy pillanatra, elgondolkozik,
és sokkal érdekesebb választ kapnak.
Negyedik szabály: Gyorsítsák az áramlást!
Azaz, ha közben eszünkbe ötlenek mindenféle gondolatok,
ki kell őket űznünk a fejünkből.
Gyakran hallunk interjúkat,
amelyben a vendég percekig beszél,
majd a műsorvezető feltesz egy kérdést,
ami a semmiből jön, vagy már válaszoltak rá.
Tehát a riporter valószínűleg már két perce nem figyelt,
mert ezen az okos kérdésen agyalt,
amit mindenképpen fel akart tenni.
Ugyanezt csináljuk mi is.
Ülünk és beszélgetünk valakivel,
aztán hirtelen eszünkbe jut, hogy láttunk egy filmsztárt egy kávézóban.
(Nevetés)
És már nem figyelünk.
Történetek, ötletek bukkanak elő.
Hagyni kell, hogy jöjjenek, és hogy tovaszálljanak.
Ötödik szabály: Ha nem tudnak valamit, ismerjék el!
A rádióknál, különösen az NPR-nél,
ma már sokkal inkább tudatosult, hogy az adásokat rögzítik,
ezért a műsorvezetők figyelnek rá, hogy miben szakértők,
mit tudnak biztosan.
Önök is álljanak az óvatosság oldalán!
Ne legyen felszínes a beszélgetés.
Hatodik szabály: Ne vegyék azonosnak a tapasztalatokat!
Ha a másik arról beszél, hogy valaki meghalt a családban,
ne kezdjenek önök is egy családtag elvesztéséről beszélni!
Ha az illető munkahelyi zűrökről panaszkodik,
ne mondják, hogy mennyire utálják a munkájukat!
Az nem ugyanaz. Sosem ugyanaz.
Minden tapasztalat egyedi.
És fontos, hogy ne önök legyenek előtérben.
Nem kell megragadni a pillanatot, hogy bebizonyítsák, milyen nagyszerűek,
vagy mennyire szenvednek.
Mikor valaki megkérdezte Hawkingtól, mennyi az IQ-ja, azt felelte,
„Fogalmam sincs. Aki az IQ-jával henceg, mind lúzer."
(Nevetés)
A társalgás nem önreklámra való.
Hetedik szabály:
Kerüljék az ismétlést!
Lekezelő és igen unalmas,
sajnos, hajlamosak vagyunk rá,
Különösen munkahelyen, vagy amikor gyerekeinkkel beszélgetünk,
kénytelenek vagyunk érvelni,
és közben állandóan ismételjük önmagunkat.
Ne tegyék!
Nyolcadik szabály: Hagyják ki, ami felesleges!
Az embereket nem érdeklik
az évszámok, a nevek,
a dátumok, a sok részlet,
ami egyébként is nehezen jut eszünkbe.
Ezek nem fontosak. Önök a fontosak.
Az a fontos, hogy önök milyenek,
és mi az, ami közös önökben.
Ne törődjenek a részletekkel, és hagyják ki őket!
Kilencedik szabály:
Nem ez az utolsó, de ez a legfontosabb.
Figyeljenek!
Sok nagy ember mondta már,
hogy a figyelem talán
a legfontosabb készségünk.
Buddha mondása, kissé átfogalmazva:
„Ha jár a szád, nem tanulsz”.
Calvin Coolidge szerint: "Hallgatás miatt még senki sem vesztette el az állását."
(Nevetés)
Miért nem figyelünk egymásra?
Egyrészt, szívesebben beszélünk.
Amikor én beszélek, én irányítok.
Nem kell meghallgatnom, ami nem érdekel.
Én vagyok a középpontban.
Fényezhetem magam.
De van egy másik ok is.
Elterelődik a figyelmünk.
Egy átlagember percenként 225 szót mond,
viszont percenként 500 szóra tudunk figyelni.
A figyelmünket leköti a többi 275 szó.
Nézzék, tudom, hogy erőfeszítést és energiát igényel,
hogy odafigyeljünk valakire,
de ha nem figyelünk rá, akkor nincs valódi párbeszéd.
Akkor ez csak két süket párbeszéde
egyazon helyen.
(Nevetés)
Figyelni kell egymásra!
Stephen Covey szépen megfogalmazta ezt:
"A legtöbben nem azzal a szándékkal figyelünk, hogy megértsünk valamit.
Azzal a szándékkal figyelünk, hogy válaszoljunk."
Még egy szabály, a tizedik, ami így szól: Fogalmazzanak röviden!
[A jó társalgás, mint a miniszoknya, elég rövid, hogy fenntartsa az érdeklődést,
de elég hosszú, hogy lefedje a lényeget. – a húgom]
(Nevetés)
(Taps)
Minden ugyanahhoz az alapkoncepcióhoz kanyarodik vissza:
Legyenek érdeklődők mások iránt!
Tudják, gyerekkoromban velünk élt híres nagyapám,
és volt egyfajta szertartás otthon.
Jöttek a vendégek beszélgetni a nagyszüleimmel,
és miután elmentek, anyám átjött hozzánk,
és megkérdezte: „Tudjátok, ki volt ez?”
A Miss America második helyezettje.
Sacramento polgármestere.
Egy Pulitzer-díjas. Egy orosz balett-táncos.”
Úgy nőttem fel, hogy azt hittem,
mindenkiben van valami rejtett, csodálatos dolog.
Őszintén szólva, szerintem emiatt lettem jobb műsorvezető.
Amilyen gyakran lehet, becsukom a számat.
Kitárom a lelkemet,
mindig csodás élményt remélek,
és sosem csalódom.
Ezt javaslom önöknek is.
Menjenek, beszélgessenek az emberekkel,
figyeljenek rájuk,
és mindenekelőtt reméljenek a társalgástól csodás élményeket!
Köszönöm.
(Taps)