Tip:
Highlight text to annotate it
X
A fejlesztés nem csak a kódolásról szól,
hanem feltalálásról, új dolgok létrehozásáról is.
Bele kell tenned valamit magadból,
hogy személyes legyen. Szerintem ez is egyfajta művészet.
Vincento Coluccinak hívnak, és 25 éves vagyok.
Fejlesztőként dolgozom az olaszországi Manfredoniában.
Fejlesztőnek lenni ugyanolyan érzés,
mint feltalálónak lenni, apám pedig mindig arra tanított,
hogy ha szükségem van valamire, el is tudom készíteni.
Ezt próbálom elérni fejlesztőként, csak más eszközökkel.
Akkor éreztem át először, hogy Android-fejlesztőnek lenni valódi munka,
amikor megírtam első alkalmazásomat, a Scratch Cardot.
Pár nap múlva megnéztem az AdMob-konzolomat, és láttam az első öt dolláromat.
Fantasztikus volt, úgy éreztem, gazdag leszek.
A pénzből, amit kerestem, ki tudtam fizetni a tanulmányaimat,
és ez óriási eredmény volt számomra.
Ezután készült el a Smart Launcher, egy új kezelőfelület Android-eszközökhöz.
A kezdőképernyője
nagyon letisztult, hogy a figyelmedet
a telefon fő funkcióira összpontosíthasd. A többi alkalmazást pedig a rendszer
automatikusan kategóriákba sorolja.
Számomra az Android az egyetlen megfelelő operációs rendszer,
ugyanis ez az egyetlen platform, amelyen tényleg azt teheted, amit szeretnél.
Dolgozhatnék egy másik városban vagy egy tengerjáró hajón,
de úgy döntöttem, itt maradok Manfredoniában,
mert itt vannak a barátaim,
itt van a családom, a barátnőm, és innen is tudok dolgozni,
csak egy laptop és internetkapcsolat kell.
Amikor a közzétételre készültem, az öcsém, Daniele azt mondta,
hogy hatalmas hibát követek el. Vicces, mert ha
most megnézzük a számokat,
szerintem senki sem mondaná, hogy hiba volt.
Több mint 15 millió letöltésnél tart az ingyenes verzió,
a Pro változat pedig kétszázezernél.
A világon mindenfelé letöltik az alkalmazásomat.
Nagyon népszerű Indiában, Amerikában és ***ánban is.
Szerintem a Smart Launcher Manfredonia leginkább exportképes terméke a világpiacon.
Növekedésre viszont nem számítottam.
Most már többedmagammal dolgozom, ami jó, mert tudok más termékeken is gondolkozni.
Úgy vélem, izgalmas jövő áll előttem.
A siker nekem azt jelenti, hogy azt csinálod az életedben, amire vágysz.
Számomra ez az, hogy a városomban éljek a szüleimmel és
a barátnőmmel, és hogy boldog legyek.
És megtehetem, mert fejlesztő vagyok.