Tip:
Highlight text to annotate it
X
(Zene)
Az egyik izgalmas dolog az emberi agyban,
hogy nem mi döntjük el, hogy mit tárol és jegyez meg,
legyen szó adatokról vagy sztorikról. Ahogy öregszünk, egyre rosszabb lesz.
Néha egyes információk évekig tárolódnak az elménkben,
mielőtt megértenénk, hogy miért érdekelnek bennünket ennyire,
mielőtt, megértenénk, hogy miért fontosak számunkra.
Mutatok 3 ilyet az én elmémből.
Amikor Richard Feyman még csak egy kisfiú volt Queensben,
sétálni mentek az apjával és a kocsijukkal
meg egy labdával. Észrevette, hogy amikor meghúzza a kocsit,
a labda a kocsi végébe gurul.
Megkérdezte az apját: "Miért gurul a labda a kocsi végébe?"
És az apja azt mondta: "a tehetetlenség miatt."
"Mi az a tehetetlenség?" kérdezte. És az apja válaszolt: "Ah.
A tehetetlenség az a név amit a tudósok adnak
annak a jelenségnek amikor a labda visszagurul a kocsi végébe.
De igazából senki sem tudja."
Feynman később diplomákat szerzett
az MIT-n, a Princetonon, megoldotta a Challenger katasztrófát,
és végül elnyerte a fizikai Nobel-díjat
a Feynman diagramokért, amik a szubatomi részecskék mozgásait írják le.
És azt vallja, hogy az apjával folytatott beszélgetés
adta az ötletet,
hogy a legegyszerűbb kérdés is elvezethet az emberi tudás határaihoz,
és az az a hely, ahol ő játszani szeretne.
És játszott is.
Eratoszthenész volt az Alexandriai Könyvtár harmadik könyvtárosa,
és nagyban hozzájárult a tudományokhoz.
De amiért a leginkább emlékszünk rá,
egy levéllel kezdődött, amit könyvtárosként kapott,
Szuanu városából, Alexandriától délre.
A levélben állt valami, ami megragadt Eratoszthenész elméjében,
és ez az a tény volt, hogy az író szerint délben,
a napforduló idején, amikor lenézett ebbe a mély kútba,
látta a saját tükörképét az alján, és azt is látta, hogy a feje
pont kitakarja a Napot.
Na most el kell hogy mondjam, az az elmélet, hogy Kolumbusz fedezte fel, hogy a Föld gömbölyű,
totális hülyeség. Egyáltalán nem igaz.
Valójában, minden tanult ember tudta, hogy a Föld gömbölyű
amióta Arisztotelész bebizonyította
egy egyszerű megfigyeléssel.
Észrevette, hogy minden alkalommal amikor a Föld árnyékát látjuk a Holdon,
az kör alakú,
és az egyetlen forma ami állandóan kör alakú árnyékot vet,
az a gömb, magyarul a Föld gömb alakú.
De senki nem tudta mekkora a Föld,
amíg Eratoszthenész meg nem kapta ezt a levelet.
Tehát ő megértette, hogy a nap pontosan Szuanu városa felett állt,
mert lenézve egy kútba, az egy egyenes vonal felfelé,
teljesen a kút aljáig, keresztül a férfi fején, felfelé a Napig.
De Eratoszthenész valami mást is tudott.
Tudta, hogy ha egy botot leszúrunk a földbe Alexandriában,
ugyanabban az időben, ugyanazon a napon, délben,
a Nap zenitjén, napfordulókor,
akkor a Nap egy olyan árnyékot vet, ami 7,2 fokos szöget zár be a függőlegessel.
Na most, ha ismerjük a kör kerületét,
és meg van adva rajta két pont,
az egyetlen dolog amit tudnunk kell az a két pont közötti távolság,
és így kikövetkeztethető a kerület.
360 fok elosztva 7,2-vel az 50.
Tudom, hogy ez egy elég kerek szám, és ez nekem is gyanús egyébként,
de ez egy olyan jó sztori, hogy folytatom.
Ismernie kellett a távolságot Szuanu és Alexandria között,
ami könnyű volt, tekintve, hogy Eratoszthenész jó volt földrajzban.
Tulajdonképpen ő találta ki a földrajz szót.
Az út Szuanu és Alexandria között
kereskedelmi út volt,
és a kereskedők tudni akarták, mennyi ideig tart egyik városból a másikba jutni.
A pontos távolságra volt szüksége, úgyhogy egész pontosan tudta,
hogy a két város közötti távolság 800 kilométer.
Ha ezt megszorozzuk ötvennel, az 40.000 kilométer,
ami kevesebb mint 1 százalék hibával adja meg a Föld kerületét.
Ezt 2200 évvel ezelőtt számolta ki.
Ma, egy olyan korban élünk, ahol
több milliárd dolláros gépek keresik a Higgs-bozont.
Felfedezünk részecskéket, amik talán gyorsabban mozognak a fénysebességnél,
és ezek a felfedezések lehetővé váltak
annak a technológiának köszönhetően, amit az utóbbi pár évszázadban fejlesztettünk ki.
De az emberi történelem nagy részében,
ezeket a felfedezéseket a saját szemünkkel, fülünkkel és elménkkel kellett megtennünk.
Armand Frizeau kísérleti fizikus volt Párizsban.
A szakterülete mások eredményeinek pontosítása és megerősítése volt,
és ez egy kicsit "futottak még" kategóriának tűnhet,
de tulajdonképpen ez a tudomány lelke,
mert olyan nincs, hogy egy tényt ne lehetne függetlenül megállapítani.
Ismerte Galileo kísérleteit,
amivel ő megpróbálta megállapítani, hogy a fénynek van-e sebessége.
Így, Galileo kidolgozta ezt a csodálatos kísérletet,
amiben neki és az asszisztensének is volt egy lámpája,
mindkettőjük tartotta a saját lámpáját. Galileo kinyitotta a lámpáját, és az asszisztens is kinyitotta az övét.
És remek volt az időzítésük.
Ismerték a reakcióidejüket. Kimentek két domb tetejére,
3,2 kilométerre egymástól, és ugyanezt játszották el, azt feltételezve,
hogy ha a fénynek van megfigyelhető sebessége,
akkor késleltetést tapasztalna a fényben, ami az asszisztensétől jön vissza.
De a fény túl gyors volt Galileonak.
Nagyságrendekkel tévedett, amikor azt feltételezte,
hogy a fény nagyjából 10-szer olyan gyors, mint a hang.
Fizeau ismerte ezt a kísérletet. Párizsban élt,
és felállított két kísérleti állomást,
nagyjából 8,7 kilométerre egymástól,
Párizsban. Megoldotta Galileo problémáját,
méghozzá egy egészen hétköznapi eszköz segítségével.
Egy ilyen eszközzel csinálta.
Leteszem a távkapcsolót egy pillanatra,
mert azt szeretném, hogy ide figyeljetek.
Ez egy fogaskerék. Vannak rajta bevágások,
és vannak rajta fogak.
Ez volt Fizeau megoldása egyedi fényimpulzusok küldésére.
Egy fénynyalábot helyezett ezek mögé a fogak mögé.
Ha ezt a fénynyalábot a bevágásokon át irányítom rá egy tükörre,
8,7 kilométerre innen, a fénynyaláb visszaverődik a tükörről,
és visszajön hozzám ezen a bevágáson keresztül.
De valami egészen érdekes dolog történik, amikor gyorsabban forgatja a kereket.
Észreveszi, hogy olyan, mintha egy ajtó kezdene becsukódni,
a fénynyalábon ahogy az visszasugárzik a szemébe.
Miért történik ez?
Mert a fény impulzus nem ugyanazon
a bevágáson keresztül jön vissza. Tulajdonképpen beleütközik egy fogba.
És elég gyorsan kezdi tekerni a kereket ahhoz,
hogy teljesen elzárja a fény útját. És ezután,
a két állomás távolságára alapozva,
illetve a kerék sebességére és a bevágások számára alapozva,
kiszámolja a fény sebességét kevesebb mint 2 % eltéréssel a tulajdonképpeni értéktől.
Ez 1849-ben történt.
Ez az ami számomra fantasztikus a tudományban.
Mindig, amikor nem értek egy fogalmat, visszamegyek és tanulmányozom azokat az embereket, akik felfedezték azt.
Tanulmányozom a történetet, ahogyan ők megértették.
És az, ami akkor történik, amikor rájössz, hogy mire gondoltak a felfedezők,
amikor ezeket a felfedezéseket tették, segít megérteni,
hogy ők nem sokban különböznek tőlünk.
Mindannyian hús és vér vagyunk. Mindannyian ugyanazon eszközök birtokában vagyunk.
Tetszik az ötlet, hogy a tudomány különböző részeit "tudományterületeknek" hívják.
A legtöbb ember a tudományra egy zárt, fekete dobozként tekint,
pedig valójában ez egy nyitott terület.
És mi mindannyian felfedezők vagyunk.
Azok az emberek, akik ezeket a felfedezéseket tették, csak egy kicsit erősebben gondolkoztak,
arról, ami előttük volt, és egy kicsit kíváncsibbak voltak.
És az ő kíváncsiságuk megváltoztatta az emberek gondolkodását a világról,
és ez megváltoztatta a világot.
Ők megváltoztatták a világot, és te is meg tudod.
Köszönöm.
(Taps)