Tip:
Highlight text to annotate it
X
(A Szretyenije monostor kórusa a 33. zsoltárt énekli): Áldom az Urat minden időben,
Jó reggelt. Vassza nővér vagyok,
és kávét iszom munkába indulás előtt
Bécsben, Ausztriában. Fekete kávét iszok,
mind mindig, mert ahogy mondani szokás,
a fekete szín soha nem megy ki a divatból.
Mielőtt menni ma dolgozni mennék,
belenézek az egyházi naptárba. Ezen a héten
csak hogy tudják, megkezdődik az október hónap,
és véget ér a szeptember.
Tehát ma arról az ünnepről fogok elgondolkodni,
amelyet az Orosz Orthodox Egyházban
október 1-én ünnepelnek. A Pokrova, az Istenszülő Oltalma ünnep.
görögül: "Szkepi tisz Teotoku".
Ezen ünnep története
eltér a görög és az orosz hagyományban,
de az értelmük lényegében azonos:
Szűz Mária, Isten Anyja mindnyájunkért imádkozik.
Az Orosz Ortodox Egyházban
ez egy nagyon fontos és kedvelt ünnep.
Sok orosz templomot szenteltek az Istenszülő Oltalma
ünnepének. Sok ismert templomot,
beleértve ezt a templomot is a Vörös Téren. Ezen ünnep története
az Orosz Egyházban
összetett és ellentmondásos, vagyis a történészek vitáznak
annak pontos eredetéről. Bárhogy is volt,
az ünnep a Szentséges Szűz jelenését mutatja meg,
amely a konstantinápolyi Blakhernai-templomban történt
a 10. század elején, egy Istentisztelet során,
amikor a templom tele volt emberekkel. Az Istenszülő
megjelent a Krisztusért Balga Szent András és tanítványa, Szent Epifániosz előtt.
A templomban imádkozó nép fölött jelent meg,
angyalok és szentek körében.
A Szent Szűz előbb az oltárnál imádkozott az egész népért,
majd, ahogy Rosztovi Szent Demeter írja,
"Levette nagy és csodálatos fejkendőjét,
amit tisztaságos fején viselt, és nagy ünnepélyességgel tartván azt,
tisztaságos karjait kinyújtva az emberek
fölé terítette azt. Bár ez a látomás
a görög anyanyelvű Konstantinápolyban történt, érdekes módon
az Oroszországi Egyházban kezdték nagy ünnepként megtartani.
A történészek többsége az ünnep bevezetését
a 12. század végén élt Andrej Bogoljubszkijnak tulajdonította. Feltehetik a kérdést,
- ha még nem váltottak egy másik csatornára a történet bonyolultsága miatt -
hogy miért vezette be Andrej fejedelem ezt az ünnepet,
amit nem ismertek a Konstantinápolyi Egyházban?
Hiszen az Oroszországot görög misszionáriusok
keresztelték meg, és a 12. században még a
az Oroszországi Egyház püspökei is görögök voltak. Ezért énekeljük napjainkban is
orosz püspökeinknek görögül: "Isz polla eti deszpota!"
mert kezdetben a püspökeink görögül beszéltek.
Arról van szó, hogy Andrej fejedelem, ahogy mondják,
népe nagyobb kulturális függetlenségére törekedett. Azt akarta, hogy
népének saját szokásai és saját, független
hagyománya legyen. Megpróbált még saját metropolitát
is állítani, Feodort, aki
független lett volna a Kijevi Egyháztól.
Természetesen a konstantinápolyi patriarcha ebbe nem egyezett bele.
Úgyhogy Andrejnek nem sikerült kulturális függetlenséget
létrehoznia a saját országában, mégpedig azért nem,
mert a valóságban nem létezik kulturális függetlenség.
- legalábbis az utolsó 1000 évben biztosan nem.
Minden hagyomány más hagyományok
befolyása alatt állt vagy áll.
Érdekes, hogy még ez a gyönyörű templomot is,
amit Andrej fejedelem az új ünnep tiszteletére építtetett,
külföldi mesterek építették. A latin Nyugatról.
Andrej fejedelemhez Barbarossza Frigyes küldte őket,
a híres keresztesvezér és
a Szent Római Birodalom császára.
De ez csak egy érdekesség.
Napjainkban a görög nyelvű egyházakban ezt az ünnepet
október 28-án tartják,
nem pedig október 1-én. A görög nyelvű egyházakban
"Ohi" napként állami.ünnepként tartják nyilván.
Az ünnep, az egyházi ünnep a görög népnek
az 1940-es olasz betöréstől való megszabadulása
hálaünnepe, amely során sok görög katona
az Istenszülő csodáiról számolt be.
amelyek az 1940-1941-es görög-olasz háborű során történtek.
De legyen elég ennyi az ünnep történetéről.
Beszéljünk most annak lényegéről,
az Istenszülő imáiról.
(A görög kórus az 1. antifónt énekli: "Isten Szülőjének közbenjárásai által, Üdvözítő, üdvözíts minket"
A bizánci Szent Liturgia hétköznapi 1. antifónjában
hallunk az Istenszülő imáiról és közbenjárásáról.
"Isten Szülőjének közbenjárásai által, Üdvözítő, üdvözíts minket"
Néha hajlamosak vagyunk tendenciózusan mitologizálni
a Szentséges Szűz imáit, úgy képzelvén, hogy az
valahol egy messzi-messzi galaxisban történik...
De az Evangélium valójában egy nagyon is földies példáját
mutatja az Ő más emberekért való közbenjárásának
a kánai mennyegzőről szóló ismert részben:
"Harmadnapra menyegző volt a galileai Kánában.
Jézus anyja is részt vett.
Jézus is hivatalos volt tanítványaival együtt a menyegzőre.
Mikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte:
"Nincs már boruk." Jézus hozzá fordult:
"Asszony, a mi dolgunk ez? Még nem jött el az én órám."
Anyja akkor figyelmeztette a szolgákat:
"Tegyétek, amit mond." Ezután pedig,
ahogy bizonyára sokan tudják, megparancsolja a szolgáknak
hogy töltsenek meg 6 korsót vízzel, majd ezt a vizet borrá változtatja.
véghezvivén első csodáját a nép előtt.
Témánk szempontjából e részletben éppen az az érdekes,
hogy Szűz Mária hogyan fordul Isteni Fiához,
és hogy Ő hogyan reagál rá. Először is,
nyilvánvalóan többet tud Őróla, mint a többiek.
Tudja, hogy képes megoldani ezt a problémát a borral,
és teljesen bizonyos abban, hogy meg is oldja ezt a problémát.
a bizonyos mértékig elutasító válasz ellenére is.
Hiszen Jézus azt tudatja Anyjával, hogy a kérése
nem megfelelő időben történt. Azt mondja: "Még nem jött el az én órám".
meg, hogy "Asszony, a mi dolgunk ez?"
Engedjék meg, hogy megjegyezzem: Krisztus nem viszonyult tiszteletlenül az Anyja iránt,
amikor "asszonynak" nevezte őt. Azon a nyelven, amelyen az Úr beszélt,
ez az angol "úrnő" megfelelője volt.
Ugyanígy szólítja az anyját, ahogy emlékeznek,
a keresztről is: "Asszony, íme a te fiad"
Többször is használja ezt a szót, amikor különféle
asszonyokat szólít meg, például a kánaáni asszonyt,
vagy a szamariai asszonyt. Használja az ember,
"antrope" szót is, amikor férfiakat szólít meg, például:
"Ember, bocsánatot nyertek bűneid" (Lk. 5, 20).
Az Úr azonban valóban rámutat Anyja kérésének nem helyénvaló
voltára a kánai mennyegzőn.
De mégis teljesíti a kérést.
Teljesít egy másik nem helyénvaló kérést is,
egy másik nőtől, a már említett kánaáni asszonyét
aki az Úr után kiáltott,
aki tanítványaival haladt, hogy gyógyítsa meg a leányát.
Jézus előbb figyelmen kívül hagyja őt, rámutatván, hogy nem helyénvaló a kérés.
Végül azonban, mivel az asszony állhatatos, teljesíti a kérését.
Megdicséri a hitéért. "Asszony" - mondja,
nagy a te hited"
- és a lánya meggyógyult. A nap gondolata
Mindezekből egy meglehetősen kínos tényt fedezhetünk fel:
a nem helyénvalóság nem akadály az imában.
A liturgikus, mondhatni, udvariassági szabályok,
amiket imáinkban megfigyelhetünk, és a külső formák -
mind a liturgikus szövegek, mind a helyes meghajlások,
az előírt ruhák... mindezeknek a dolgoknak,
kétség kívül, meg van a helyük és az okuk.
De soha sem szabad elfelejtenünk, hogy mindezek nem többek - és nem kevesebbek -
mint külső formák. Hiszen az Istenszülő,
a keresztény ima mintaképe, Fiához a galileai Kánában fordul,
nem megfelelő időben.
Később pedig a Blakhernai templomban Konstantinápolyban
a jelenés során leveszi a fejkendőjét -
a templomban! - Hogy megmutassa nekünk, hogy
védelmez minket, függetlenül attól, hogy egyesek közülünk
ebben nem helyénvaló dolgot láthatnak. Tehát látjuk, hogy
a helytelenről alkotott fogalmaink
nem jelentenek akadályt az imában. Tehát
ez a nap gondolata, és...
Valaki csönget. Ki lehet az?...
Mennem kell, ajtót kell nyitnom! Viszont látásra a jövő vasárnapig!