Tip:
Highlight text to annotate it
X
FEJEZET 2. rész A RELEASE
Miriam megborzongott. Ő hívta fel őt, hogy neki, ő nyomott neki, hogy ő
keblét, megcsókolta és megcsókolta. Arra hivatkozott, de ez volt a kínzás.
Nem tudott megcsókolni a kín.
Ez egyedül maradt, és egymástól. Megcsókolta az arcát, és felébresztette a vérét,
míg a lelke volt túl vonagló a fájdalom a halál.
És megcsókolta, és megtapogatta a testét, míg végül, érezte ő megőrül, aki
Van tőle. Nem volt mit akar most, akkor - nem
ezt.
És azt gondolta, ő megnyugtatja őt, és kész rá jó.
December jött, és néhány hó. Ő otthon maradt mindvégig most.
Ők nem engedhetik meg maguknak a nővér.
Annie jött, hogy vigyázzon az anyja, az egyházközség nővér, akit szeretett, bejött
reggel és este. Paul megosztott az ápolási és Annie.
Gyakran előfordul, hogy esténként, amikor barátai a konyhában velük, mindannyian nevettek
együtt, és megrázta a nevetés. Ez volt a reakció.
Pál annyira komikus, Annie annyira furcsa.
Az egész párt nevetett, amíg kiáltották, próbálja legyőzni a hang.
És Mrs. Morel, fekszik egyedül a sötétben hallottam őket, és azok között ő keserűség volt
érzés, megkönnyebbülés.
Akkor Pál menne az emeletre óvatosan, bűnösen, hogy ha hallotta.
"Adjak egy kis tejet?" Kérdezte. "Egy kicsit," válaszolta szomorúan.
És ő egy kis vizet is, úgy, hogy ne táplálják vele.
Mégis szerette mint saját életét. Volt morfium minden este, és a szíve
Van görcsös.
Annie aludt mellette. Pál menni a kora reggeli órákban, amikor a
húga felkelt. Édesanyja kárba vész, és szinte hamuszürke a
Reggel a morfium.
Sötétebb és sötétebb nőtt a szemét, az összes tanuló, a kínzás.
Reggelente a fáradtság és a fájdalom is túl sok elviselni.
De nem tudott - nem - sírni, sőt panaszkodni sok.
"Te aludt egy kicsit később ma reggel, kicsim", azt mondaná neki.
"Tényleg?" Felelte, a nyugtalan fáradtság.
"Igen, ez közel nyolc órakor." Állt néz ki az ablakon.
Az egész ország sivár és fakó a hó alatt.
Aztán érezte, hogy pulzusa. Volt egy erős vonal és egy gyenge egy,
mint a hang és a visszhang.
Ez kellett volna mutat vmire végére. Azt hadd érezzük a lány csuklóját, tudva, mit
volna. Néha úgy néztek egymás szemébe.
Aztán szinte úgy tűnt, hogy a megállapodást.
Majdnem, mintha beleegyezett meghalni is.
De nem egyezett bele, hogy meghaljon, ő nem.
A *** volt elvesztegetett egy töredéke hamu. A szeme sötét volt és teljes a kínzás.
"Nem tudsz neki adni valamit, hogy vessen véget neki?" Kérdezte az orvos végül.
De az orvos a fejét rázta. "Ő nem tarthat több napig most, Mr. Morel,"
mondta.
Paul elment zárt. "Nem tudom elviselni, sokkal hosszabb, mindannyian
megőrülnek ", mondta Annie. A két leült reggelizni.
"Menj és ülj le vele, amíg van reggeli, Minnie," mondta Annie.
De a lány megijedt. Paul ment keresztül az ország keresztül
erdőben, mint a hó.
Látta, hogy a jelek a nyulak és madarak a fehér hó.
Ő vándoroltak mérföld és mérföld. A füstös vörös naplemente jött lassan,
fájdalmasan, hosszan.
Azt hitte, meg fog halni ezen a napon. Volt egy szamár, hogy odajött őt
A hó a fa él, és tedd a fejét ellene, és elindult vele
mellett.
Tette a karját körbe a szamár nyakát, és megsimogatta az arcát ellen a fülét.
Édesanyja, csendes, még mindig él, vele kemény száját fogta komoran a szemét a
sötét kínzást egyetlen élő.
Már majdnem karácsony, ott volt a hó.
Annie és úgy érezte, mintha tudnának menni többé.
Még mindig sötét szeme volt életben.
Morel, csendes és rémült, olvashatatlanná magát.
Néha ő bemegy a beteg-szoba és nézz rá.
Aztán kihátrált, zavartan.
Ő tartotta tartsa az élet is. A bányászok már ki sztrájk, és a
vissza két hét múlva karácsony előtt.
Minnie fölment az etetés-kupát.
Ez volt két nappal azután, a férfiak már be "Have a férfiak mondott a keze
fájó, Minnie? "kérdezte, a halk, siránkozó hangon, hogy nem adja be
Minnie volt meglepve.
"Nem tudom az, Mrs. Morel," felelte.
"De lefogadom, hogy a fájdalmas," mondta a haldokló nő, ahogy mozgott a fejét egy
sóhaj a fáradtság.
"De mindenesetre, hogy lesz-e valami vásárolni a héten."
Nem egy dolog ugye elereszt.
"Az apja pit dolgokat akarnak majd jól szellőztetés, Annie," mondta, amikor a férfiak
megy vissza dolgozni. "Nem törődött, hogy a kedves,"
mondta Annie.
Egyik este Annie és Paul voltak egyedül. Nurse volt az emeletre.
"Azt fogja élni a karácsonyi," mondta Annie. Mindketten tele horror.
"Nem fog," felelte mogorván.
"Én s'll neki morfium." "Melyik?" Mondta Annie.
"Minden, ami jött Sheffield," mondta Paul. "Ay - igen!" Mondta Annie.
Másnap festett a hálószobában.
Úgy tűnt, hogy alszik. Kilépett lágyan előre és hátra a
a festés.
Hirtelen ő szelíd hang siránkozott: "Ne járj a Paul."
Ő körülnézett. Szeme, mint a sötét buborék az arcán,
néztek rá.
"Nem, kedves," mondta gyengéden. A másik szál látszott beépülő modult a szíve.
Aznap este megkapta a morfium tabletták voltak, és vitték őket a földszinten.
Óvatosan úgy zúzott, hogy por.
"Mit csinálsz?" Mondta Annie. "Én s'll fel őket a lány éjszaka a tej."
Aztán mindketten nevettek együtt, mint két összeesküvő gyerekek.
Mindennek tetejébe a horror villant ez a kis józanság.
Nurse nem jött az éjszaka, hogy rendezze Mrs. Morel le.
Paul ment fel a forró tejjel egy etetés-kupát.
Ez volt 09:00.
Ő nevelt fel az ágyban, és letette a takarmány-kupa ajkai közé, hogy ő
halt meg menteni minden fáj.
Vett egy kortyot, majd tegye a kifolyó a csésze van, és ránézett vele sötét,
csodálkozó szemmel. Úgy nézett rá.
"Oh, ez keserű, Paul!" Mondta, hogy egy kis grimaszt.
"Ez egy új altatót az orvos adott nekem az Ön számára," mondta.
"Azt gondoltam, hogy hagylak ilyen állapotban a reggel."
"És remélem, nem lesz," mondta, mint egy gyermek.
Ivott egy kicsit a tej.
"De ez szörnyű!" Mondta. Úgy látta, törékeny ujjai alatt a kupát, az ő
ajkak így egy kicsit mozogni. "Tudom - én megkóstolta," mondta.
"De adok néhány tiszta tejet utána."
"Azt hiszem," mondta, és ő folytatta a tervezetet.
Ő engedelmeskedett neki, mint egy gyerek.
Vajon tudta. Ő látta szegény kárba torkát mozog, ahogy
ivott nehezen. Aztán lerohantam a több tejet.
Nem volt szemek alján a kupát.
"Van ő is?" Suttogta Annie. "Igen - és ő azt mondta, hogy keserű."
"Ó!" Nevetett Annie, amivel ő alatt ajka között a fogai.
"És mondtam neki, hogy ez egy új tervezet. Hol van, hogy a tej? "
Mindketten felment az emeletre.
"Kíváncsi vagyok, miért nővér nem jött, hogy rendezze engem?" Panaszkodott az anya, mint egy
gyermek, vágyakozva. "Azt mondta, volt, lesz egy koncert, én
szerelem, "felelte Annie.
"Ugye?" Hallgattak egy percig.
Mrs. Morel nyelt egyet a kis tiszta tejet. "Annie, hogy a tervezet szörnyű!" Mondta
panaszosan.
"Vajon, szerelmem? Nos, nem érdekes. "
Az anya sóhajtott ismét fáradtság. A lány impulzus volt szabálytalan.
"Legyen amerikai letelepedni cserben," mondta Annie.
"Lehet, hogy a nővér annyira késő." "Igen," mondta az anya - "próbálja."
Fordultak a ruhákat vissza. Paul látta az anyját, mint egy lány összegömbölyödve
az ő flanel hálóing.
Gyorsan tették fele az ágy, költözött vele, tette a másik, kiegyenesített rá
hálóingben rajta a kis lábát, és fedett lányt.
"Nem," mondta Paul, simogatva halkan.
"Nem! - Most már alszom." "Igen," mondta.
"Nem hiszem, tehetnénk az ágyat, így szépen," tette hozzá, szinte vidáman.
Aztán összegömbölyödött, és arcát a kezét, fejét snugged közte
váll. Paul fel a hosszú, vékony copf szürke haja
válla fölött, és megcsókolta.
"Alszol, kedvesem," mondta. "Igen," válaszolta bizalommal.
"Jó éjszakát." Ők eloltotta a fényt, és ez még mindig.
Morel volt az ágyban.
Nurse nem jött. Annie és Paul jött, hogy nézd meg őt a
tizenegy. Úgy látszott, hogy alszik a szokásos után
ő tervezetét.
A szája jött egy kicsit nyitva. "Mehetünk ülni?" Mondta Paul.
"Én s'll terheli őt mindig nem," mondta Annie.
"Talán felébred."
"Rendben van. És hívj fel, ha lát különbséget. "
"Igen."
Ezek időzött, mielőtt a hálószobába tűz, érzi az éjszaka nagy és fekete és havas
azon kívül, hogy két én egyedül a világon.
Végre bement a szomszéd szobába, és lefeküdt.
Aludt szinte azonnal, hanem folyamatosan ébren hébe és újra.
Aztán mélyen alszik.
Kezdte aludni Annie suttogta: "Paul, Paul!"
Látta a húga az ő fehér hálóingben, vele hosszú copf a haja le hátán,
állt a sötétben.
"Igen?" Suttogta, felült. "Gyere és nézd meg őt."
Ő kicsúszott az ágyból. A bud gáz égett a beteg
kamrában.
Az anyja feküdt az arcát a kezét, összegömbölyödve, ahogy ment aludni.
De a szája esett nyitott, és ő lélegzett nagy, rekedt levegőt, mint a
horkolás, és voltak hosszú intervallumok között.
"Ő megy!" Suttogta.
"Igen," mondta Annie. "Mióta ő is szereti?"
"Én csak most ébredtem fel." Annie húzódott a pongyola, Paul
csomagolva magát a barna takarót.
Ez volt 03:00. Ő solt a tüzet.
Ezután a két Szo vár. A nagy, horkolás légzési került - sor
egy darabig -, majd adott vissza.
Volt egy hely - a hosszú tér. Aztán elindult.
A nagy, horkolás légzési vették újra. Ő közel hajolt le, és ránézett.
"Hát nem borzasztó?" Suttogta Annie.
Bólintott. Ezek leült tehetetlenül.
Ismét eljött a nagy, horkolás levegőt. Ismét akasztották fel van függesztve.
Megint kapott vissza, hosszú és kemény.
A hang, így szabálytalan, ilyen nagy időközönként, hangzott a házban.
Morel, a szobájában, aludt. Paul és Annie Szo guggolt, összebújva,
mozdulatlanul.
A nagy horkolás hangot kezdett ismét - volt egy fájdalmas szünet, míg a légzés volt
tartott - vissza jött a reszelős lélegzetét. Perc után perc telt el.
Paul nézte ismét hajolt föléje.
"Ő tarthat, mint ez," mondta. Mindketten hallgattak.
Kinézett az ablakon, és ez kissé megkülönböztetni a hó a kertben.
"Menj az ágyamba," mondta Annie. "Én ülök fel."
"Nem," mondta, "Majd megáll veled."
"Inkább te nem," mondta. Végre Annie kúszott ki a szobából, és ő
egyedül volt. Megölelte magát a barna takarót,
guggolt előtte az anyja, és figyelte.
Úgy nézett ki borzasztó, az alsó állkapocs visszaesett.
Nézte. Néha úgy gondolta, a nagy lélegzetet kellene
Soha nem kezdődik újra.
Nem tudta elviselni - a várakozó. Aztán hirtelen, megdöbbentő neki, jött a
Nagy durva hang. Ő ajánlotta a tüzet ismét hangtalanul.
Azt nem szabad megzavarni.
A perc telt el. Az éjszaka ment, lehelete a levegőt.
Minden alkalommal, amikor a hang jött érezte, hogy tekerni vele, míg végül nem tudott úgy érezni
sok.
Az apja felállt. Paul hallotta a bányász előhúzta harisnya
a, ásítozás. Ezután Morel, az inget és harisnyát,
lépett.
"Csitt!" Mondta Paul. Morel volt nézni.
Aztán ránézett a fia, tehetetlenül, és a horror.
"Ha én jobban megállítani egy-whoam?" Suttogta.
"Nem Menj dolgozni. Ő majd utoljára a holnap. "
"Én nem hiszem." "Igen.
Menj dolgozni. "
A bányász ránézett ismét a félelem, és elment engedelmesen ki a szobából.
Paul látta, hogy a szalag az ő zoknitartó lengő ellen a lábát.
Újabb fél óra Paul lement, és megivott egy csésze teát, majd
vissza. Morel, felöltözött a gödörbe, eljött az emeleten
újra.
"Vagyok menni?" Mondta. "Igen."
És néhány perc alatt Paul hallotta apja súlyos léptekkel megy thudding felett
gyengítés hó.
Bányászok úgynevezett az utcán, mert tramped a bandák dolgozni.
A szörnyű, elnyújtott lélegzetvétel tovább--emelkedés - emel - emelkedik, majd egy hosszú szünet -
akkor - ah-HHHH! ahogy jött vissza.
Messze több mint a hó megkongatta a *** a vasmű.
Egyik a másik után, hogy megszólalt és zengett, a kis és távoli, néhány közeli, a
ventilátor a bányákban és az egyéb munkák.
Aztán ott volt a csend.
Ő solt a tüzet. A nagy lélegzetet törte meg a csendet - ő
nézett ki ugyanúgy. Letette hát a vakok és kikukucskált.
Még sötét volt.
Talán volt egy világosabb árnyalatú. Talán a hó kékebb.
Ő elkészítette a vakok és felöltöztem. Akkor borzongva, ivott pálinkát a
palack a mosdó.
A hó egyre kék. Hallotta kocsit clanking az utcán.
Igen, ez volt a 07:00, és jött egy kicsit könnyű.
Hallotta, néhány ember hívás.
A világ felébred. A szürke, halálos hajnal kúszott át a hó.
Igen, látta a házakat. Kinyújtotta a gázt.
Úgy tűnt, nagyon sötét.
A légzés jött még, de ő szinte megszoktam.
Látta őt. Ő ugyanúgy.
Vajon ő rakott nehéz ruhák tetején neki, hogy abbahagyja.
Úgy nézett rá. Ez nem volt rá - nem az ő egy kicsit.
Ha halmoztak a takarót, és vastag kabátok rá -
Hirtelen kinyílt az ajtó, és belépett Annie.
Úgy nézett rá questioningly.
"Csak az azonos," mondta nyugodtan. Suttogva együtt egy percig, majd
lement, hogy reggelit. Ez volt 07:40.
Nemsokára Annie lejött.
"Hát nem borzasztó! Nem úgy néz szörnyű! "Suttogta,
kába a horror. Bólintott.
"Ha úgy néz ki így!" Mondta Annie.
"Igyál egy kis teát," mondta. Mentek az emeletre újra.
Hamarosan a szomszédok jöttek a rémült kérdést:
"Hogy van?"
Ez ment ugyanúgy. Ő feküdt az arcát a kezében, az ő
száj bukott nyitott, és a nagy, kísérteties horkol jött és ment.
Tíz órakor jött a nővér.
Nézett furcsa és levert. "Nővér", kiáltott fel Paul, "hogy majd utolsó ilyen
a nap? "" Nem tudja, Mr. Morel, "mondta a nővér.
"Ő nem."
Csend lett. "Hát nem borzasztó!" Jajveszékelt a nővért.
"Ki gondolta volna, tudta megállni? Menj le most, Mr. Morel, menjen le. "
Végre, körülbelül 11:00, ő lement, és leült a szomszéd
ház. Annie volt a földszinten is.
Nurse és Arthur volt az emeletre.
Paul ült a fejét a kezében. Hirtelen jött Annie röpül át az udvaron
sír, fél mad: "Paul - Paul - ő elment!"
A második volt újra a saját ház és az emeleten.
Feküdt összegömbölyödve, és még mindig, és arcát a lány kezét, és nővér volt törölgetve
száját.
Mindannyian álltak vissza. Ő letérdeltem, és tegye az arcát az övéhez
és a karját körülötte: "Kedvesem - szívem - ó, szerelmem!" ő
suttogta újra és újra.
"Szerelmem - ó, szerelmem!" Aztán meghallotta a nővér háta mögött, sírás,
mondván: "Ő jobb, Mr. Morel, ő jobb."
Amikor vette felfelé az ő meleg, halott anyja ment egyenesen a földszintre és
kezdte letiltása csizmáját. Nem volt sok köze, leveleket
írni, és így tovább.
Az orvos jött, és nézett rá, és felsóhajtott.
"Ay - rossz dolog!" Mondta, majd elfordult.
"Nos, hívja a műtét körülbelül hat a tanúsítvány."
Az apa jött haza a munkából kb 04:00.
Ő húzta csöndesen a házba, és leült.
Minnie bustled adni neki vacsorára. Fáradt, letette a fekete karját az asztalra.
Voltak vetésű fehérrépa az ő vacsorát, amit szeretett.
Paul vajon tudta. Ez volt egy ideig, és senki sem beszélt.
Végül a fiú így szólt:
"Te észrevette a vakok le?" Morel felnézett.
"Nem," mondta. "Miért - nem ő ment?"
"Igen."
"Amikor wor ez?" "Körülbelül tizenkét ma reggel."
"Hm!" A bányász nyugodtan ült egy pillanatig, aztán
kezdte vacsora.
Olyan volt, mintha mi sem történt volna. Megette a fehérrépa csendben.
Ezután megmosta, és felment az emeletre, a ruha.
Az ajtó a szobájába zárva volt.
"Láttad őt?" Annie megkérdezte tőle, mikor lejött.
"Nem," mondta. Egy kicsit kiment.
Annie elment, és Paul felhívta a temetkezési vállalkozó, a lelkész, az orvos, a
anyakönyvvezető. Ez volt a hosszú üzleti.
Kapott vissza közel nyolc órakor.
A vállalkozó volt, hamarosan az intézkedés a koporsót.
A ház üres volt, kivéve őt. Fogta a gyertyát, és felment az emeletre.
A szobában hideg volt, hogy már meleg oly sokáig.
Virágok, palackok, tányérok, minden beteg-szoba alom elvették, mindent kemény
és szigorú.
Feküdt fel az ágyra, a sweep a borítékot a felmerült lába volt, mint egy tiszta
görbe a hó, ezért hallgatott. Úgy feküdt, mint egy lány alszik.
Az ő gyertyát a kezében, lehajolt hozzá.
Úgy feküdt, mint egy lány alszik, és álmodik a lány szerelmes.
A szája kicsit nyitva, mintha kíváncsi, a szenvedés, de az arca fiatal volt,
homlokán világos és fehér, mint ha az élet soha nem érintette meg.
Újra ránézett a szemöldök, a kicsi, megnyerő orra egy kicsit az egyik oldalán.
Fiatal volt megint.
Csak a haját, mert olyan szépen ívelt tőle templomok volt keverve ezüst és
A két egyszerű fonat, hogy feküdt a vállán volt filigrán ezüst-és
barna.
Akart felébredni. Ő is szüntesse meg a szemhéját.
Volt vele mindig. Lehajolt és megcsókolta szenvedélyesen.
De nem volt hideg ellen a száját.
Ő az ajkába harapott a horror. Nézte, úgy érezte, sohasem,
Soha nem engedte el. Nem!
Ő megsimogatta a haját a templomokat.
Ez is hideg volt. Látta, hogy a szája olyan buta, és kíváncsi a
Az fáj. Aztán leguggolt a földre, suttogó
hozzá:
"Anyám, anyám!" Még mindig vele, amikor a vállalkozók
jött, fiatal férfiak, akik már az iskolába magával.
Ezek megérintette tisztelettel, és egy csendes, üzletszerű módon.
Nem nézett rá. Féltékenyen nézte.
Ő és Annie őrzött lány hevesen.
Azt nem engedte senkinek eljött megnézni őt, és a szomszédok is sértett.
Egy idő után Pál kiment a házból, és kártyáztak egy barát.
Éjfél volt, amikor hazaért.
Apja felállt a kanapéról, ahogy belépett, mondván, a panaszos módon:
"Azt hittem, tha wor niver jön, fiú." "Én nem hiszem, volna ülni," mondta Paul.
Apja volt ennyire szánalmas.
Morel volt az ember félelem nélkül - egyszerűen semmi sem ijedt meg.
Paul valósul meg kezdeni, hogy ő már fél lefeküdni, egyedül a házban
az ő halott.
Ő volt sajnálom. "Elfelejtettem leszel egyedül, apa," mondta.
"Dost szeretné owt enni?" Kérdezte Morel. "Nem"
"Sithee - Csináltam neked egy csepp o" forró tejet.
Get le téged, ez elég hideg a owt. "
Paul megitta. Egy idő után Morel lefeküdt.
Sietett múltban a zárt ajtót, és elhagyta a saját ajtaja nyitva van.
Hamarosan a fiú jött az emeletre is. Elment az, hogy megcsókolja Jó éjszakát, mint
szokásosnál.
Hideg volt és sötét. Azt kívánta, bárcsak ők tartotta tűz égett.
Még mindig álmodott ifjú álom. De lesz hideg.
"Drága!" Suttogta.
"Drága!" És nem csókolni, a félelem lány
kell hideg és idegen neki. Ez enyhítette vele aludt olyan szépen.
Becsukta az ajtót halkan, hogy nem ébred rá, és lefeküdt.
Reggel Morel hívatta bátorságát, hallás Annie földszintre és Paul köhögés
A szobában az egész partra.
Kinyitotta az ajtót, és bement a sötét szobába.
Látta a fehér felemelt formában a félhomályban, de neki, mert nem lát.
Zavartan is félnek birtokában az ő képességeit, s kiszállt a szobából
újra elhagyta őt. Soha nem nézett rá újra.
Ő nem látta őt hónapokig, mert nem mertek nézni.
És ő nézett ki, mint fiatal felesége újra. "Láttad őt?"
Annie megkérdezte tőle élesen reggeli után.
"Igen," mondta. "És nem gondolja úgy néz ki, kedves?"
"Igen." Kiment a ház hamarosan.
És minden alkalommal úgy tűnt, kúszó félre elkerülni.
Paul elmentek egyik helyről a másikra, ennek az üzleti a halál.
Találkozott Clara Nottingham, és volt tea együtt egy kávézóban, amikor is
nagyon vidám újra. Ő végtelenül megkönnyebbült, hogy megtalálja ő
Nem veszi meg tragikusan.
Később, amikor a hozzátartozók kezdtek jönni a temetésre, az ügy nyilvánosságra került, és a
a gyerekek vált társadalmi lény. Ők saját maguk félre.
Eltemették őt egy dühös vihar eső és a szél.
A nedves agyag csillogott, a fehér virágokat áztatni.
Annie megfogta a karját, és előrehajolt.
Lent látott egy sötét sarokban William koporsóját.
A tölgy dobozban süllyedt folyamatosan. Ő nem volt ott.
Az eső ömlött a sírban.
A felvonulás a fekete, a napernyők csillogó, elfordult.
A temető elhagyatott alatt drenching hideg esőben.
Paul hazament, és elfoglalva magának ellátó vendégek italokat.
Apja ült a konyhában, Mrs. Morel rokonai, "kiváló" az emberek, és
sírt, és azt mondta, milyen jó kislány ő volna már, és hogyan volna megpróbált mindent megtenni azt
volna neki - mindent.
Már igyekezett egész életében azt tenni, amit csak tudott neki, és ő azt semmi szemrehányást
magát. Ő elment, de ő megcsinálta a legjobb
rá.
Megtörölte szemét, fehér zsebkendővel.
Ő lenne semmi szemrehányást magának, ismételte.
Egész életében csináltam a legjobb neki.
És ez volt, hogyan igyekezett, hogy utasítsa el őt. Soha nem gondolt rá személyesen.
Minden mély benne tagadta. Paul gyűlölte az apját ülő
sentimentalising rajta.
Tudta, hogy megtenném, a köz-házak.
Az igazi tragédia ment a Morel ellenére magát.
Néha később jött le a délutáni alvás, fehér és cowering.
"Én már álmodtam a te anyád", mondta halkan.
"Van, apám?
Ha álmodom róla, hogy mindig ugyanolyan volt, amikor ő is.
Álmodom róla gyakran, de úgy tűnik, nagyon szép és természetes, mintha semmi sem
megváltozott. "
De Morel guggolt előtte a tűz terror.
A hét telt el fél valós, nem sok fájdalmat, nem sok mindent, talán egy kicsit
megkönnyebbülés, leginkább egy nuit blanche.
Paul ment nyugtalan egyik helyről a másikra. Néhány hónapon belül, mivel az anyja volt
rosszabb, ő nem tett szeretet Clara. Volt, mintha, buta hozzá, hanem
távoli.
Dawes látta nagyon ritkán, de a két nem tudott egy hüvelyk át a nagy
távolság közöttük. A három közülük sodródó előre.
Dawes solt nagyon lassan.
Ő volt a lábadozó otthon Skegness karácsonykor, szinte ismét jól magát.
Paul elment a tengerparton néhány napig. Édesapja a Annie a Sheffield.
Dawes jött Paul szállások.
Idejét otthon készül. A két férfi, akik között volt olyan nagy
tartalék, úgy tűnt, hűséges egymáshoz. Dawes függött Morel most.
Tudta, hogy Paul és Clara volt gyakorlatilag egymástól.
Két nappal karácsony után Pál volt, hogy menjen vissza a Nottingham.
Az este ült a Dawes dohányzás a tűz előtt.
"Tudod, Clara jön le a nap, hogy holnap?" Mondta.
A másik férfi nézett rá.
"Igen, azt mondta," felelte. Paul ivott fennmaradó poharát a
whisky. "Azt mondta a háziasszony a felesége jött,"
mondta.
"Tényleg?" Mondta Dawes, zsugorodik, de szinte hagyva magát a másik
kezet. Felkelt inkább mereven, és elérte a
Morel poharába.
"Hadd töltse téged," mondta. Paul felugrott.
"Te ülni," mondta. De Dawes, meglehetősen ingatag kézzel,
tovább keverjük az italt.
"Mondja, amikor," mondta. "Köszönjük!" Válaszolta a másik.
"De már nem az üzleti felkelni." "Ez nem nekem jó, fiam," válaszolta Dawes.
"Kezdek gondolkodni, hogy igazam van megint, akkor."
"Ön jobb, tudod." "Én vagyok, biztos vagyok," mondta Dawes, bólogatva
hozzá. "És Len azt mondja, hogy lehet kapni az a
Sheffield. "
Dawes nézett rá megint, sötét szemei, hogy egyetértett minden más lenne
azt mondják, talán egy kicsit uralja őt. "Ez vicces," mondta Paul, "kezdve újra.
Úgy érzem, az sokkal nagyobb rendetlenség, mint te. "
"Milyen módon, fiú?" "Nem tudom.
Nem tudom.
Olyan, mintha én egy kusza valami lyuk, hanem sötét és kietlen, és nem út
bárhol. "" Tudom, hogy - ha jól értem, "Dawes mondta,
bólogatott.
"De ha megtaláljuk megyek minden rendben." Beszélt caressingly.
"Azt hiszem, igen," mondta Paul. Dawes kiütötte a pipáját egy reménytelen
divat.
"Már nem csinált magának, mint én," mondta.
Morel látta, hogy a csukló és a fehér kezét a másik férfi a száránál fogva a cső
és kiütése a hamut, mintha feladta.
"Hány éves vagy?"
Paul kérdezte. "Harminckilenc," felelte Dawes, pillantva
rá.
Ezek a barna szem, teljes tudatának a hiba, szinte könyörögve
megnyugtató, hogy valaki helyreállítani az ember önmagában, hogy meleg neki, hogy hozzanak neki
up cég ismét bajba Paul.
"Majd csak lenni a legfontosabb," mondta Morel. "Nem néz ki, mintha sok életet ment
belőled. "A barna szeme a másik villant
hirtelen.
"Nem," mondta. "A go ott van."
Paul felnézett és nevetett. "Már mindketten sok élet számunkra még
a dolgok repülni, "mondta.
A szeme a két férfi találkozott. Ők cseréltek egy pillantást.
Miután felismerte a stressz a szenvedély minden a másik, mindketten ittak a
whisky.
"Igen, begod!" Mondta Dawes, lélegzete. Volt egy kis szünet.
"És nem látom," mondta Paul, "miért ne tovább, ahol abbahagyta."
"Mi -" mondta Dawes, suggestively.
"Igen - illik a régi otthon újra együtt." Dawes elrejtette az arcát és a fejét rázta.
"Nem lehet tenni," mondta, és felnézett az ironikus mosollyal.
"Miért?
Mert nem akarsz? "" Talán. "
Ezek a füstölt csendben. Dawes megmutatta a fogát, ahogy kicsit pipáját
erednek.
"Úgy érted, nem akarsz vele?" Kérdezte Paul. Dawes felnézett a képet egy
maró kifejezés az arcán. "Alig tudom," mondta.
A füst lebegett halkan fel.
"Azt hiszem, ő azt akarja," mondta Paul. "Mit?" Válaszolta a másik, puha,
szatirikus, elvont. "Igen.
Ő soha nem beakadt a számomra - akkor is mindig ott van a háttérben.
Ezért ő nem kap egy válást. "
Dawes tovább bámult egy szatirikus módon, a kép alatt
kandallópárkányon. "Így a nők velem," mondta Paul.
"Azt akarják, mint az őrült, de nem akarják, hogy az enyém.
És ő tartozott használja ki az időt. Tudtam. "
A diadalmas férfi jött fel Dawes.
Megmutatta a fogai még tisztán. "Talán én voltam a bolond," mondta.
"Te egy nagy bolond", mondta Morel. "De talán még akkor is nagyobb
bolond ", mondta Dawes.
Volt egy kis győzelem és rosszindulat benne.
"Gondolod, hogy így van?" Mondta Paul. Ők hallgattak egy ideig.
"Mindenesetre, én vagyok az elszámolási ki holnap", mondta Morel.
"Látom," válaszolta Dawes. Aztán nem beszélt többé.
Az ösztön, hogy gyilkosság egymással visszatért.
Majdnem kerülni egymást. Ők ugyanazokkal a hálószobában.
Amikor nyugdíjba Dawes tűnt absztrakt, gondolt valamit.
Leült mellé az ágyra, inge, nézte a lába.
"Nem te vagy kapok hideg?" Kérdezte Morel.
"Én bámulsz ilyen szakasz," válaszolta a másik.
"Mi van velük? Úgy néznek ki, minden rendben, "felelte Paul, a
ágyába.
"Úgy néznek ki, minden rendben. De van egy kis vizet a 'em még. "
"És mi van vele?" "Gyere és nézz."
Paul kelletlenül kiszállt az ágyból, és elment megnézni a meglehetősen szép lábak a
más, aki borították csillogó, sötét arany haját.
"Nézz ide," mondta Dawes, mutatva, hogy a sípcsont.
"Nézd meg a víz alatt van." "Hol?" Mondta Paul.
A férfi benyomta az ujjai hegyével.
Elhagyták kis horpadás, hogy megtelt lassan.
"Ez semmi," mondta Paul. "Úgy érzi," mondta Dawes.
Paul megpróbálta ujjaival.
Ez tette kis horpadás. "Hm!" Mondta.
"Rotten, nem?" Mondta Dawes. "Miért?
Ez nem sok. "
"Te nem sok ember vízzel a lábait."
"Nem látom, mint teszi mindegy", mondta Morel.
"Van egy gyenge mellkas."
Visszatért a saját ágyban. "Azt hiszem, a többi nekem rendben van,"
mondta Dawes, s eloltotta a villanyt. Reggel esett az eső.
Morel csomagolva táskáját.
A tenger szürke volt és bozontos, és komor. Úgy tűnt, vágási ki magát a
az élet egyre több és több. Ez adott neki egy gonosz élvezet csinálni.
A két férfi volt az állomáson.
Clara kilépett a vonat, és jött a platform, nagyon merev, és hidegen
áll. Viselt, hosszú kabátot és egy tweed kalapot.
Mindkét férfi gyűlölte neki a nyugalmát.
Paul kezet fogott vele a gáton. Dawes volt dőlve könyvesbódé,
figyel. A fekete kabát volt, begombolta a
áll, mert az eső.
Sápadt volt, szinte egy kis nemesség az ő csend.
Ő állt elő, sántikálva kicsit. "Azt kellene jobban néznek ki, mint ez a" lány
"Ó, én vagyok most." A három volt veszteséges.
Ő tartotta a két férfi tétova közelébe. "Menjünk a szállás egyenesen"
mondta Paul ", vagy valahol máshol?"
"Mi lehet is hazamenni," mondta Dawes. Paul ment a külső a járdán,
Ezután Dawes, majd Clara. Tettek udvarias beszélgetést.
A nappali szembe a tenger, melynek dagály, szürke és bozontos, sziszegett nem messze.
Morel lendült fel a nagy karosszékbe. "Ülj le, Jack," mondta.
"Nem akarom, hogy a szék", mondta Dawes.
"Ülj le!" Morel ismételni.
Clara levette a dolgokat, és megfelelően azokat a kanapén.
Volt egy kis levegőt a neheztelés.
Emelés haját az ujjaival, leült, inkább zárkózott és komponált.
Paul lerohantam, hogy beszéljen a háziasszony.
"Én azt hiszem te hideg," mondta Dawes feleségének.
"Gyere közelebb a tűzhöz." "Köszönöm, nem vagyok elég meleg," felelte.
Úgy nézett ki az ablakon az eső és a tenger.
"Mikor mész vissza?" Kérdezte. "Nos, a szobák hozni, amíg a holnap,
így akarja, hogy hagyja abba.
Ő megy vissza az éjjel. "" És akkor te gondolkodás fog
Sheffield? "" Igen. "
"Ön illik elkezdeni a munkát?"
"Megyek kezdeni." "Te tényleg van egy hely?"
"Igen - kezdődik hétfőn." "Nem nézel ki illik."
"Miért nem?"
Úgy nézett ki ismét az ablakon fogadása helyett.
"És megvan szállások a Sheffield?" "Igen."
Megint elfordult az ablakon.
A táblák voltak homályos a streaming eső. "És tudod kezelni minden rendben?" Kérdezte.
"Azt s'd hiszem. Én s'll kell! "
Hallgattak, amikor visszatért Morel.
"Megyek a 4-20," mondta, ahogy belépett.
Senki nem válaszolt. "Bárcsak vegye le a bakancsát," mondta
A Clara.
"Van egy pár papucs az enyém." "Köszönöm," mondta.
"Ezek nem nedves." Tette a papucsot közelében a lábát.
Elhagyta őket.
Morel leült. Mind a férfi úgy tűnt, tehetetlen, és minden
közülük inkább vadászott meg.
De most Dawes végzett magát halkan, mintha hozam magát, míg Paul tűnt
A csavaros magát. Clara azt hitte, soha nem látta meg
olyan kicsi és átlagos.
Úgy volt, mintha megpróbálta magát a lehető legkisebb iránytű.
És ahogy ment a megszervezése, és leült a beszélgetést, ott úgy tűnt, valami hamis
róla és ki a dallam.
Néz rá ismeretlen, mondta magának, nem volt stabilitás róla.
Ő jó volt a maga módján, szenvedélyes, és képes adni neki egy italt a tiszta élet, ha
volt egy hangulata.
És most úgy nézett ki, rongyos és jelentéktelen. Nem volt semmi stabil róla.
A férje már több férfias méltóságát. Mindenesetre ő nem lebegtet a minden
szél.
Volt valami elenyésző a Morel, gondolta, valami változó és hamis.
Ő soha nem győződjön meg arról, földön minden nő állni.
Ő megvetette őt, hanem az ő zsugorodó együtt, egyre kisebb.
Férje legalább férfias volt, és amikor verték adta be
De ez más, soha nem egyedül, hogy megverték.
Ő shift körbe-körbe, portyáznak, egyre kisebbek.
Ő megvetette őt.
És mégis azt nézte, nem pedig Dawes, és úgy tűnt, mintha a három sorsa feküdt
a kezében. Utálta érte.
Úgy tűnt, hogy jobban megértsük most a férfi, és mit tudnak, vagy tenne.
Ő kevésbé volt félni tőlük, több biztos magát.
Hogy ők nem a kis egoisták úgy képzelte őket tette még
kényelmes. Ő tanult, jó üzletet kötött - majdnem annyi
ahogy szerette volna tanulni.
A lány csésze volt tele. Még mindig a teljes, ahogy bírta.
Az egész, ő nem lesz sajnálom, mikor elment.
Nem volt vacsora, és leült enni és inni dió a tűz.
Nem egy komoly szót mondott.
De Clara rájött, hogy Morel visszavonja a körből, így ő
a lehetőséget, hogy marad a férjével. Ez feldühítette őt.
Ő volt az átlagos fickó, végtére, hogy mit akar majd neki vissza.
Ő nem emlékszik, hogy ő maga volt, amit akart, és tényleg, a
alján szíve kívánta vissza kell adni.
Paul úgy érezte, gyűrött, és magányos.
Édesanyja valóban támogatta az életét. Már szerette őt, ők ketten, sőt,
szembe a világot.
Most már nem volt ott, és örökre maga mögött volt a különbség az életben, a szakadás a fátylat,
amelyen keresztül az élete úgy tűnt, sodródás lassan, mintha vonzza a halált.
Azt akarta, hogy valaki saját szabad kezdeményezést, hogy segítsen neki.
A kisebb dolgokat kezdett elengedni tőle, mert félni ez nagy dolog, eltelt
a halál felé, miután a nyomán szeretett.
Clara nem tudta állni neki, hogy ragaszkodnak a.
Azt szerette volna őt, de nem érti őt. Úgy érezte, ő akarta, hogy a férfi a tetején, nem a
igazi neki, hogy volt baj.
Ez lenne túl nagy baj vele, ő nem merte adja meg neki.
Nem tudott megbirkózni vele. Ez tette szégyent.
Szóval, titokban szégyellte mert olyan káosz, mert a saját tartsa az élet annyira
bizonytalan, mert senki nem tartotta őt, érzés lényegtelen, árnyékos, mintha nem
számítanak sokat ebben a konkrét világban, s kihúzta magát, valamint kisebb és kisebb.
Nem akart meghalni, ő nem adja be
De nem félt a haláltól.
Ha senki sem segít, ő megy egyedül. Dawes volt vezérelte, hogy a legtávolabbi
az élet, amíg félt. Tudott menni a szélén a halál, tudott
fekszenek a szélén, és nézd be
Aztán, megfélemlített, félt, meg kellett mászni vissza, és mint egy koldus veszi, amit kínálnak.
Volt egy bizonyos nemességet benne. Mint Clara látta, ő tulajdonában magát megverték, és a
azt akarta, hogy vegye vissza e vagy sem.
Hogy tudott csinálni vele. Ez volt 03:00.
"Én megyek a 4-20," mondta Paul ismét Clara.
"Jössz akkor vagy később?"
"Nem tudom," mondta. "Én vagyok találkozó apám a Nottingham at
7-15, "mondta. "Akkor", ő így válaszolt: "Majd csak később."
Dawes rándult hirtelen, mintha én került sor a törzs.
Úgy nézett ki, mint a tenger, de nem látott semmit.
"Van egy-két könyv a sarokban", mondta Morel.
"Én csináltam velük." Körülbelül 04:00 ment.
"Azt kell látni mind a későbbi," mondta, ahogy kezet fogott.
"Azt hiszem, igen," mondta Dawes. "A" talán - egy napon - Én s'll képes
fizeti vissza a pénzt - "
"Én eljön érte, látni fogja," nevetett Paul.
"Én s'll kell a sziklák előtt vagyok, nagyon régi."
"Ay - is -" mondta Dawes.
"Good-bye," mondta Clara. "Good-bye", mondta, ami neki a kezét.
Aztán rápillantott az utolsó alkalom, buta és alázatos.
Ő elment.
Dawes és felesége leült újra. "Ez egy csúnya nap utazás," mondta a
ember. "Igen," válaszolta.
Beszélgettek egy kapkodó módon, amíg elsötétült.
A háziasszony hozta a teát. Dawes készített székét az asztalhoz
anélkül, hogy meghívást, mint a férje.
Aztán leült alázatosan várja a kupát. Ő szolgált neki, ahogy azt, mint egy feleség,
Nem tanácsadói vágya. Uzsonna után, ahogy közeledett a hat óra,
ment az ablakhoz.
Minden sötét volt odakint. A tenger zúgó.
"Esik az eső sem," mondta. "Valóban?" Felelte.
"Nem fog menni éjjel, kell neked?" Mondta habozva.
Ő nem válaszolt. Várt.
"Én nem megy ebben az esőben," mondta.
"Azt akarod, hogy maradjak?" Kérdezte. Keze, ahogy tartotta a sötét függöny
megremegett. "Igen," mondta.
Ő maradt, háttal neki.
Felkelt, és lassan ment neki. Elengedte a függönyt, megfordult, habozott,
felé.
Ott állt a kezét a háta mögött, felnézett rá egy erős, kifürkészhetetlen
divat. "Azt akarod, Baxter?" Kérdezte.
Hangja rekedt volt, mint azt felelte:
"Szeretné, hogy jöjjön vissza hozzám?" Ő tett egy nyöszörgő zajok, felemelte a karját,
és tedd a nyakában, húzta neki.
Ő elrejtette arcát a vállán, fogta megragadta.
"Vigyél vissza!" Suttogta, eksztatikus. "Vigyél vissza, vigyél vissza!"
És ő tegye ujjait az ő finom, vékony sötét haj, mintha csak félig-
tudatos. Ő szigorították markában rá.
"Akarod még egyszer?" Mormolta, törött.