Tip:
Highlight text to annotate it
X
Arena Flowers.com
Will Wynne Vezérigazgató
Tehát többféle webhelyünk is van, melyek főként a virágokra, az ajándékokra és az
egyesült királysági és európai kiszállításra fókuszálnak.
Terjeszkedés
Az Európába való terjeszkedés egyik oka a deviza- ***ázat csökkentésének a vágya volt. Ez alatt
azt értem, hogy európai webhelyeink lettek, és tudtuk végre fogadni az eurós kifizetéseket is,
és számláinkat is euróban fizethettük, vagyis nem kellett többé a devizaváltással törődnünk.
Ez tehát az egyik ok -- tulajdonképpen megelőző lépés az árfolyam-ingadozások ellen.
Büszkék vagyunk rá, hogy mostanra nagyon jó kapcsolatunk van minden termesztővel és
a teljes holland virágtermesztő világgal is. Annyira nem is volt bonyolult lépés ez,
ugye, úgy voltunk vele: meg tudjuk célozni ezt a piacot, erről a helyről -- megismételtük azt a
modellt, amelyet az Egyesült Királyságban kialakítottunk. Az ottani virágkereskedelmi piac talán a legkeményebb
az egész világon. Ha a semmiből szinte egyik napról a másikra a harmadik legnagyobb virágos
vállalkozás lettünk az Egyesült Királyságban, akkor ezt Európában még könnyebben meg tudnánk ismételni.
Az AdWords és általánosabb keresőoptimalizálási technikák, segítségével nagyon gyorsan meg tudja vetni a lábát az ember, és
pillanatok alatt ki lehet próbálni egy-egy piacot. Ezért tudtuk megcsinálni azt, hogy feltettünk pár AdWords
hirdetést, és megnéztük, milyen keresési mennyiséget generálnak azok. Hatalmas elérésre
tehetünk így szert - erőfeszítés nélkül.
Kihívások
Aggódtunk: vajon az Egyesült Királyságban bevált
termékek Hollandiában is jók lesznek? Vajon más az ízlésünk? Ha valaki virágot akar árulni a
a hollandoknak, az olyan, mintha Vecsésen árulna káposztát, de lehet agyalni az ajánlatok és az árak
állítgatásával, az áfás vagy az áfa nélküli ár megjelenítésével - néhány webhelyen mutatjuk,
néhányon nem. A múlt hétvége a világ nagy részén Anyák napja volt, és a
holland webhelyen magasabb konverziós arányt értünk el, mint az egyesült királyságin.
A terjeszkedést szolgáló eszközök
A nemzetközi megjelenésünk legkönnyebb része talán az AdWords beállítása volt. Az
egész rendszer egyetlen központi helyről futtatható, és elképesztően egyszerű. Konverziókövetés
segítségével ellenőrizzük a jövedelmezőséget, mindenben. A konverziókövetést a 2006-os
indulás idején még nem használtuk, és miután bevezettük, rengeteg pénzt megspórolt nekünk.
Eredmények
Jelenleg tehát 3 nemzetközi webhelyünk van, és néhány hónapon belül beindítunk még kettőt,
nem megy rosszul, kb. 12 hónap alatt megvan. De az európai tevékenységünk igen
jelentős bevétellel segíti az üzletmenetünket. Nem csupán némi zsebpénzről van szó,
hanem elemi fontosságú bevételről, mert a nehéz üzleti környezetben nagyon-nagyon
hasznos, ha az embernek különböző gazdaságokból sokféle bevétele stb. származik.
Köszönjük a figyelmet! Az AdWords globális lehetőségeiről lásd: www.google.com/adwords/globaladvertiser