Tip:
Highlight text to annotate it
X
A tudomány és az emberi értékek
kapcsolatáról fogok ma beszélni.
Manapság általánosan elfogadott tény,
hogy az erkölcs kérdéseiben,
a jó és rossz, helyes és helytelen kérdéseiben,
a tudománynak nincs hivatalos álláspontja.
Úgy véljük, a tudomány segít megszereznünk
az értékeinket,
de sosem befolyásolhatja értékrendbéli választásunkat.
Ennélfogva, a legtöbb ember, valószínűleg
a legtöbb ember itt, úgy gondolja, hogy a tudomány
sosem fogja megválaszolni az emberi élet fontos kérdéseit:
hogy miért érdemes élnünk,
miért érdemes meghalnunk,
és milyen a jó élet.
Arról fogok tehát beszélni,
hogy a választóvonal a tudomány
és az emberi értékek között csupán illúzió,
méghozzá egy veszélyes illúzió
az emberiség történelmének jelen pillanatában.
Gyakran halljuk, hogy a tudomány
nem szolgálhat erkölcsi alapul az emberi értékek terén,
mert a tudomány tényekkel foglalkozik,
és a tények és értékek más-más területekre tartoznak.
Gyakran gondoljuk, hogy nem írható le,
milyen a világ,
így nem is tudhatjuk, milyennek kellene lennie.
Szerintem ez egyértelműen nem igaz.
Az értékek is egyfajta tények.
Az értelmes lények jólétének tényei.
Miért nincs erkölcsi kötelezettségünk a kövek felé?
Miért nem szánjuk a köveket?
Mert szerintünk a kövek nem szenvednek. És ha jobban érdekel
a többi emberszabású élete,
mint a rovaroké, ami igaz is,
az azért van, mert úgy gondoljuk, hogy ők sokkal több
boldogságot és szenvedést élnek át.
Ezen a ponton fontos megjegyeznünk,
hogy ez is egy tényszerű kijelentés:
lehet, hogy igazunk van, lehet, hogy tévedünk. Ha félreértjük
a biológiai bonyolultság és a tapasztalat szülte lehetőségek
közötti kapcsolatot,
akkor tévedhetünk a rovarok belső életével kapcsolatban.
Nincs olyan elképzelés,
olyan változata az emberi erkölcsnek
és az emberi értékeknek, amivel valaha találkoztam,
mely ne lenne visszavezethető
a tudat tapasztalataival és lehetséges változásaival
kapcsolatos aggodalmainkra.
Még ha a vallásunkból vesszük is értékeinket,
még ha azt hisszük is, hogy a jó és a gonosz
a halál utáni állapotokra utal,
akár egy örökké tartó boldogságra Istennel,
vagy örökké tartó szenvedésre a pokolban,
mégis aggódunk a tudatállapot és annak változásai miatt.
Azt állítani, hogy ezek a változások a halál után
is léteznek, maga is egy tényszerű
kijelentés, ami lehet igaz vagy hamis.
Ami a jólét állapotait illeti ebben az életben,
az emberi lények esetében,
tudjuk, hogy ezek a tények széles skálán mozognak.
Tudjuk, hogy lehetséges egy sikertelen helyzetben élni,
melyben minden, ami elromolhat, el is romlik:
melyben az anyák nem tudják etetni gyerekeiket,
az idegenek nem tudnak békésen együttműködni,
és az embereket válogatás nélkül legyilkolják.
És tudjuk, hogy a skála túlsó végére is el lehet jutni,
egy sokkal idillibb állapot felé,
ahol egy ilyen konferencia egyáltalán elképzelhető.
És tudjuk,
hogy vannak jó és rossz válaszok
arra, hogyan mozogjunk ezen a skálán.
Jó ötlet lenne kolerával megfertőzni a vizet?
Valószínűleg nem.
Jó ötlet lenne, ha mindenki hinne a szemmelverésben,
hogy amikor valami rossz történik velük,
azonnal a szomszédjukat okolják? Valószínűleg nem.
Léteznek megismerhető igazságok
arról, hogyan virágozhatnak az emberi közösségek,
akár megértjük őket, akár nem.
És az erkölcs összefügg ezekkel az igazságokkal.
Tehát ha értékekről beszélünk, tényekről beszélünk.
A világban betöltött helyünket több szinten is megérthetjük,
kezdve a génállomány szintjétől
a gazdasági és politikai rendszerek
szintjéig.
De ha az emberi jólétről akarunk beszélni,
akkor óhatatlanul is az emberi agyról beszélünk.
Mert tudjuk, hogy az, hogy hogyan fogjuk fel a világot és benne önmagunkat,
az agyban jön létre,
bármi történjék is a halál után.
Még ha valóban kap is 72 szüzet az öngyilkos merénylő a túlvilágon,
ebben az életben a személyisége,
a meglehetősen szerencsétlen személyisége
saját elméjének a terméke.
Tehát, ami a kultúra hozzájárulását illeti,
ha a kultúra megváltoztat minket, ami igaz,
valójában az elménket változtatja meg.
Így aztán az emberi lények fejlődésének
bármely kulturális változását
megérthetjük, legalábbis elméletben,
az elmével foglalkozó fejlődő tudományágak:
neurológia, pszichológia, stb. segítségével.
Tehát véleményem szerint
az érték levezethető tényekre,
a tudatos lények tudatos tapasztalatainak
tényeire.
Tehát megjeleníthetjük
ezen lények tapasztalatainak a lehetséges változásait.
Egyfajta erkölcsi tájra gondolok,
hegyekkel és völgyekkel, melyek
a tudatos lények jólétének különbségeit jelképezik,
egyéni és közösségi szinten.
Érdemes megjegyeznünk, hogy talán
vannak olyan állapotok az emberi jólétben,
melyekhez alig férünk hozzá, vagy csak kevesen.
Ezeket még fel kell fedeznünk.
Talán némelyiket nevezhetjük találóan
misztikusnak vagy spirituálisnak.
Esetleg vannak mások is, amikhez nem férünk hozzá
az elménk felépítése miatt,
de más elmék talán hozzáférhetnek.
Szeretném világosan kifejezni magam. Nem azt mondom,
hogy a tudomány garantáltan feltérképezi ezt a tájat,
vagy hogy valaha is meg tudjuk tudományosan válaszolni
az összes elképzelhető erkölcsi kérdést.
Például nem hiszem, hogy egy nap majd egy szuperszámítógéptől
fogjuk megérdezni, hogy vállaljunk-e második gyereket is,
vagy hogy lebombázzuk-e Irán atomerőműveit,
vagy hogy levonhatjuk-e az adóból a TED teljes költségét üzleti kiadás címén.
(Nevetés)
De ha a kérdések befolyásolják az emberi jólétet,
akkor léteznek válaszok is, akár megtaláljuk őket, akár nem.
És azáltal, hogy elismerjük,
hogy léteznek jó és rossz válaszok
az emberi jólét kérdéseire,
megváltozik az, ahogyan az erkölcsről beszélünk,
és megváltoznak az emberi együttműködéssel
kapcsolatos elvárásaink is a jövőben.
Például, hazánk 21 államában
törvényes a testi fenyítés az osztályteremben:
egy tanár törvényesen megverhet egy gyereket fapálcával, keményen,
jókora sebeket és hólyagokat okozva, akár még a bőrt is fölrepesztve.
És minden évben több százezer gyermek
van ennek kitéve.
Azt hiszem, nem fog meglepni senkit ezeknek a felvilágosult helyeknek a holléte.
Nem Connecticutról beszélünk.
És ennek a viselkedésnek az alapja nyíltan vallási eredetű.
Maga a Teremtő mondta,
hogy ne sajnáljuk megvesszőzni
a gyereket, különben félreneveljük:
Példabeszédek 13, 20, és 23.
De feltehetjük a nyilvánvaló kérdést:
Valóban jó ötlet, általánosságban beszélve,
hogy fájdalomnak, erőszaknak,
és nyilvános megaláztatásnak kitéve
ösztönözzük a gyerekeket az egészséges érzelmi fejlődésre
és helyes viselkedésre?
(Nevetés)
Kételkedhet-e bárki,
hogy van válasz erre a kérdésre,
és hogy ez lényeges?
Sokan aggódhatunk,
hogy a jólét képzete meghatározatlan,
és látszólag folyamatosan megváltoztatható.
Így azonban hogyan lehetne
elfogulatlan képzetünk a jólétről?
Nos, vizsgáljuk meg elképzelésünket a testi egészségről.
A testi egészség képzete meghatározhatatlan.
És amint Michael Spectertől megtudtuk, meg is változott az évek során.
Amikor ezt a szobrot kifaragták,
az átlag életkor valószínűleg 30 volt.
Ma a fejlett országokban 80 körül van.
Lehet, hogy egy nap majd belepiszkálunk a génjeinkbe,
és ennek következményeként, aki nem tud majd 200 évesen
maratont futni, azt borzasztóan nyomoréknak tartják majd.
Adományokat fognak küldeni annak, aki ilyen állapotban lesz.
(Nevetés)
Figyeljük meg, hogy az a tény, hogy az egészségről
alkotott fogalmunk nyitott a változtatásra,
még nem teszi értelmetlenné.
Az egészséges és a halott ember
közti különbség
olyan egyértelmű és következetes, mint bármi a tudományban.
A másik figyelemreméltó dolog, hogy lehetnek hegyek is az erkölcsi tájban:
Lehetnek egyenértékű lehetőségek a fejlődésre,
egyenértékű módok az emberi társadalom szervezésére,
az emberi jólétet fejlesztése érdekében.
És ez miért ne ásna alá
egy objektív erkölcsiséget?
Gondoljunk arra, hogy beszélünk az ételről:
sosem próbálnék bárkivel arról vitázni,
hogy létezik egyetlen jó étel, amit ehetünk.
Hiszen ennivalók egész sora
alkotja az egészséges táplálkozást.
Mégis egyértelmű a különbség
étel és méreg között.
Az a tény, hogy számos jó választ adhatunk
arra a kérdésre, hogy mi ehető,
még nem jelenti azt,
hogy nem léteznek megismerhető igazságok az emberi táplálkozásról.
Sok embert aggaszt,
hogy egy általános erkölcsiség
kivételek nélküli erkölcsi szabályokat kívánna meg.
Például, ha valóban helytelen hazudni,
akkor mindig helytelen hazudni,
és ha találunk ez alól kivételt,
az azt jelenti, hogy nincs erkölcsi igazság.
Miért hisszük ezt?
Gondoljunk a sakkjátékra.
Ha jól akarunk sakkozni, akkor érdemes
követni az olyan elveket, mint például,
hogy ne veszítsük el a királynőnket.
De még az alól is vannak kivételek.
Vannak pillanatok, amikor a királynő elvesztése egy zseniális lépés.
Vannak pillanatok, amikor ez az egyetlen jó lépés.
Ugyanakkor a sakk a tökéletes tárgyilagosság birodalma.
Ezen semmit sem változtat az a tény,
hogy vannak kivételek.
Ezzel el is jutottunk azokhoz a lépésekhez
amiket az emberek megtehetnek az erkölcsi szférában.
Gondoljunk csak a női test nagy problémájára:
mihez kezdjünk vele?
Az egyik dolog, amit tehetünk,
hogy elfedjük.
Általánosságban véve, jelenlegi helyzetünkben, saját intellektuális
közösségünkben ezt talán nem szeretjük,
helytelennek ítélhetjük
Bostonban vagy Palo Altóban,
de hogyan szólhatnánk bele abba,
hogy egy ősi kultúra büszke tagjai
helytelenül kényszerítik asszonyaikat és lányaikat,
hogy zsákokban éljenek?
És hogy állíthatjuk, hogy helytelen
acélkábellel megverni őket,
vagy savat önteni az arcukra,
ha ellenkezni mernek?
Már hogy ne tiltakoznánk?
Nem tehetünk úgy, mintha
olyan keveset tudnánk az emberi jólétről,
hogy egy ilyen szokással szemben nem vagyunk kritikusak.
Nem a fátyol önkéntes viseléséről beszélek,
részemről a nők azt viselhetnek, amit csak akarnak.
De mit jelent az önkéntes szó
egy olyan közösségben,
ahol az apa első érzésre,
meglehetősen gyakran,
megerőszakolt lányát megöli szégyenből?
Hagyják egy pillanatig, hogy robbanjon ez a tény az elméjükben:
A lányukat megerőszakolják,
és Önök meg akarják őt ölni ezért.
Mekkorák az esélyei annak, hogy ez
az emberi jólét csúcsa?
Ezzel nem azt állítom, hogy saját társadalmunkban
már létezik a tökéletes megoldás.
Például,
ezt látjuk, ha leszaladunk az újságoshoz
bárhol a civilizált világban.
Sokaknak filozófia diplomára
lehet szüksége, hogy megértse, mi a baj ezekkel a képekkel.
(Nevetés)
De ha jobban belegondolunk,
feltehetjük a kérdést:
Ez lenne a pszichológiai egyensúly
tökéletes kifejezése
olyan tényezőkkel, mint a fiatalság, a szépség, és a női test?
Úgy értem, ez lenne az ideális környezet
gyermekeink fölnevelésére?
Valószínűleg nem. De talán létezhet egy hely
ezen a skálán
e között a két véglet között,
ami egy jobb egyensúlyt jelképez.
(Taps)
Talán több ilyen hely is van,
emlékszünk, más változásokkal a kultúrában
számos hegycsúcs létezhet az erkölcsi tájban.
De észre kell vennünk, hogy van számtalan
más mód a csúcsok elkerülésére.
Az én szemszögemből nézve ironikus,
hogy azok, akik általában egyet értenek velem,
akik szerint vannak jó és rossz válaszok az erkölcsi kérdésekre,
azok valamilyen vallás demagógjai.
És persze úgy gondolják, ők tudják a jó válaszokat az erkölcsi kérdésekre,
mert egy hang a förgetegből megválaszolta őket,
és nem azért, mert elvégeztek egy intelligens elemzést
az emberi és állati jólét okairól és feltételeiről.
Sőt, a vallás állhatatossága,
melyen keresztül sok ember tekint az erkölcsi kérdésekre,
külön választotta a legtöbb erkölcsi beszédet
az emberi és állati szenvedés valós kérdéseitől.
Ezért töltjük az időnket azzal, hogy
például inkább a meleg házasságról vitázunk,
mint a népirtásról, atomfegyverkezésről,
szegénységről, és más, súlyos következményekkel járó témákról.
De a demagógoknak egy dologban igazuk van,
szükségünk van egy általános emberi értékrendre.
Mi áll ennek az útjában?
Érdemes megfigyelni, hogy
az erkölcsről másképpen beszélünk,
különösen a világi, akademikus, tudományos esetekben.
Az erkölccsel kapcsolatban a vélemény különbségeket másképpen értékeljük,
ellentétben az élet más területeivel.
Például a Dalai Láma minden reggel fölkel,
és az együttérzésről meditál,
és szerinte más emberek megsegítése az emberi boldogság
szerves alkotórésze.
Másrészről viszont ott van Ted Bundy,
aki rajongott a fiatal nők elrablásáért,
megerőszakolásáért, megkínzásáért és meggyilkolásáért.
Tehát úgy tűnik, őszintén eltérőek a vélemények
arról, hogyan töltsük hasznosan az időnket.
(Nevetés)
A legtöbb nyugati értelmiségi
a következőképpen vélekedik erről:
nincs semmi
a Dalai Láma igazában,
vagy Ted Bundy tévedésében,
ami vitára bocsátható,
ami a tudomány hatáskörébe tartozna.
Az egyik a csokit szereti, a másik a vaníliát.
Egyik sem tudna semmi olyat mondani a másiknak,
amivel meggyőzhetné a másikat.
Figyeljük meg, hogy ez nem fordul elő a tudományban.
A baloldali képen Edward Wittent láthatjuk.
A húrelmélet szakértője.
Ha megkérdeznénk a legokosabb fizikusokat,
hogy ki a legokosabb fizikus,
tapasztalatom szerint egyik felük azt válaszolja: Ed Witten.
A másik felük azt válaszolja, hogy nem tetszik neki a kérdés.
(Nevetés)
Tehát, mi történne, ha megjelennék egy fizika konferencián,
és azt mondanám, hogy a húrelmélet hülyeség?
Nem pendülök vele egy húron. Nem ilyennek akarom
látni az univerzumot kicsiben.
Nem rajongok érte.
(Nevetés)
Nos, semmi sem történne, mert nem vagyok fizikus,
nem értem a húrelméletet.
Én a húrelmélet Ted Bundyja vagyok.
(Nevetés)
Nem akarnék olyan húrelmélet-klubhoz tartozni, ami elfogadna engem tagnak.
De pont ez a lényeg.
Amikor tényekről beszélünk,
bizonyos véleményeket ki kell zárnunk.
Ezért létezik szakvélemény.
Ezért létezik olyan tudás, ami számít.
Hogyan győztük meg magunkat arról,
hogy az erkölcs terén nem létezik erkölcsi szakvélemény,
erkölcsi tehetség, vagy akár erkölcsi zseni?
Hogyan győztük meg magunkat arról,
hogy minden vélemény számít?
Hogyan győztük meg magunkat arról,
hogy minden kultúrának van figyelemre méltó
állásfoglalása ezen a téren?
Van a Talibánnak
figyelemre méltó állásfoglalása
a fizika terén? Nincs.
(Nevetés)
Hogy lehetne az emberi jólét terén
a tudatlanságuk kevésbé nyilvánvaló?
(Taps)
Szerintem erre van most szüksége a világnak.
Hozzánk hasonló embereknek kell elismernie,
hogy vannak jó és rossz válaszok
az emberi jólét kérdéseire,
és az erkölcs
ezekkel a tényekkel függ össze.
Lehetséges egyéni szinten,
és akár egész kultúrák szintjén
a rossz dolgokkal törődni:
azaz lehetséges számukra,
hogy olyan hiteket és vágyakat tápláljanak,
melyek szükségtelen emberi szenvedéshez vezetnek.
Már ennek a beismerése is megváltoztatja erkölcsi vitáinkat.
Olyan világban élünk, melyben
a nemzetek közti határok egyre vékonyodnak,
és egy nap végleg eltűnnek.
Egy pusztító technológiákkal teli világban élünk,
melyek felfedezését nem tudjuk visszacsinálni,
mindig egyszerűbb
eltörni a dolgokat, mint megjavítani.
Számomra ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóan
soha többé nem tisztelhetjük
és nem tolerálhatjuk
az emberi jólétről alkotott eltérő nézeteket,
ahogy nem tiszteljük vagy toleráljuk az eltérő
nézeteket a betegségek terjedéséről,
vagy az épületek és repülők biztonsági előirásairól.
Csak meg kell egyeznünk
az emberi élet legfontosabb kérdéseire adott válaszokban.
És hogy ezt elérjük, be kell látnunk, hogy van válasz ezekre a kérdésekre.
Köszönöm szépen.
(Taps)
Chris Anderson: Ez aztán a vérlázító téma.
Ezek után akár a közönség sorai közt,
akár máshol a világban lehetnek emberek, akik
őrjöngenek dühükben.
A nyelv pedig itt nagyon fontosnak tűnik.
Amikor a fátyolról beszéltél,
zsákokat viselő nőkről beszéltél.
Én éltem muszlim területen, és rengeteg muszlim nővel beszéltem.
És néhányan egészen másképp fogták fel ezt az egészet.
Szerintük ez a női különlegesség
ünneplése,
azt jelenti, és annak a következménye, hogy
- és az egy vitathatóan kifinomult pszichológiai nézet, -
hogy a férfi vágy nem megbízható.
Úgy értem, hogy tudod ezt megvitatni
egy ilyen nővel anélkül, hogy kulturális imperialistának tűnnél a szemében?
Sam Harris: Igen, azt hiszem ezt megpróbáltam egyetlen mondatba belesűríteni,
miközben az órát figyeltem,
de a kérdés az,
hogy mi tekinthető önkéntesnek ott,
ahol a férfiaknak vannak bizonyos elvárásaik,
és ha nem fátyolozod el magad, számíthatsz rá,
hogy bizonyos bánásmódban részesítenek?
Úgyhogy, ha bárki ebben a teremben
fátylat akarna viselni,
vagy egy vicces kalapot, vagy tetoválást az arcán,
szerintem jogunk van önként bármit megtenni,
de őszintén kell beszélnünk
arról a kényszerről, amelynek ezek a nők alá vannak vetve.
És szerintem nem kellene olyan lelkesen
elhinnünk, amit erről mondanak,
különösen, ha 50 fok van odakint,
és burkát kell viselniük.
C.A.: Sok ember szeretne hinni
ebben az erkölcsi haladásban.
De hogy tudod ezt elfogadtatni?
Ha jól értettem, azt mondtad, hogy össze tudnád
ezt egyeztetni egy olyan világgal, ami nem válik
egyoldalúvá, ahol mindenkinek ugyanúgy kell gondolkodnia.
Vázold fel nekünk,
hogy 50 év múlva, vagy akár
100 év múlva, milyennek szeretnéd látni a világot,
egyensúlyban az erkölcsi haladással
és gazdagsággal.
S.H.: Szerintem, ha egyszer elfogadjuk,
hogy jó úton járunk az emberi elme megértésében
az agy szintjén, meglehetősen részletesen,
akkor azt is be kell látnunk,
hogy sokkal részletesebben fogjuk megérteni
az összes pozitív
és negatív tulajdonságunkat.
Meg fogunk érteni olyan pozitív társas érzelmeket,
mint az együttérzés és a szánalom,
és megértjük a tényezőket, melyek
ezeket keltik bennünk, akár genetikusak,
akár attól függnek, hogyan beszélünk egymással,
akár a gazdasági rendszerekhez van közük.
Ahogy elkezdünk fényt deríteni erre,
elkerülhetetlenül el fogunk jutni
a tényekhez.
Már nem lesz minden elfogadható.
Nem olyan lesz, hogy
ugyanolyan jó elfátyolozni a lányomat
születésétől fogva, mint arra tanítani,
hogy magabiztos és művelt legyen,
olyan férfiak közt, akik kívánják a nőket.
Nem hiszem, hogy az Nemzeti Tudományos Alap támogatására lesz szükségünk,
hogy megértsük, hogy a kötelező elfátyolozás rossz ötlet,
de egy bizonyos ponton
minden érintettnek meg tudjuk majd vizsgálni az agyát,
és ki is kérdezzük őket.
Az emberek ugyanennyire szeretik
a lányaikat ezekben a rendszerekben is?
Szerintem vannak erre jó válaszok.
C.A.: És ha meglesznek az eredmények,
készen állsz majd arra, hogy jelenlegi ösztönszerű bírálatodat
ezekre a témákra irányítsd?
S.H.: Igen, kivéve azt a nyilvánvaló tényt,
hogy szerethetünk valakit
egy teljesen megtévesztő hitrendszeren belül is.
Hogy kijelenthetem, hogy mivel a fiam meleg volt,
és a pokolra jutott vona, ha partnert talál magának,
ezért levágtam a fejét. És ez volt a legjobb, amit szeretetből tehettem érte.
Ha összerakjuk az összes részletet,
akkor szerintem valóban szeretetet érezhet egy ilyen ember.
De, ismétlem, a jólétről
nagyobb összefüggésben kell beszélnünk.
Mindannyian együtt vagyunk benne,
nem csak az az egy ember, aki
elragadtatásában felrobbantja magát egy buszon.
C.A.: Nem bánnám, ha ez a beszélgetés
még órákig tarthatna.
Sajnos azonban most nincs annyi időnk. Köszönjük, hogy eljöttél a TED-re.
S.H.: Megtiszteltetés volt. Köszönöm.
(Taps)