Tip:
Highlight text to annotate it
X
Amikor a világ háborúba ment 1914-ben, a Wright fivérek csupán néhány évtizede hajtották végre
a világ első motor meghajtású repülését, és a repülőgép még mindíg csecsemőkorában járt, de az
Első Világháború figyelemre méltó fejlesztései még ma is a repülés magját alkotják.
A nevem Indy Neidell, és üdvözöllek a nagy Háború különleges epizódjában a levegőben zajló háborúról.
Azt mondani hogy az Első Világháborúban használt repülők egyszerűek voltak, alábecsülés, A pilótafülkék
nyitottak voltak és az irányító eszközök kezdetlegesek voltak. Nem voltak navigációs eszközök és a pilótáknak
bármilyen térképre kellet támaszkodniuk amit találtak, legyen az akár egy iskolai atlasz vagy egy úttérkép.
A eltévedés gyakori volt és egy mezőn leszállni irányokat kérdezni sem volt szokatlan,
ahogy az alacsonyan repülés vasútvonalak mentén, remélve hogy egy állomás nevét eltudják olvasni sem.
De a háború alatt hatalmas technológiai fejlesztések mentek végbe, ahogy az egyik
majd a másik oldal volt előnyben és egyre hatékonyabb repülőgépek helyettesítették
az alapvető gépeket amik az eget uralták 1914-ben.
Az első repülőkre nem támadó fegyverként tekintettek tekintettek, hanem felderítőkként. Még a háború
végén is, a vadászgépeket is, mint például a Sopwith Snipe és Fokker D8-at,
felderítőnek sorolták be. Tradicionálisan lovasokat használták az ellenséges pozíció
felderítésére, de egyértelmű korlátaik voltak, míg a felderítő repülőknek nagyobb
mozgásszabadságuk volt, több feladatra voltak alkalmasak, és páratlan sebességük segítette ezen
feladatok elvégzését, és a légi fotózás létfontosságú feladattá vált mindkét oldal számára.
Ez a korábbi konfliktusokban sikeresen felderítésre használt légballonok
folytatása volt, például az amerikai polgárháborúban, de a légi
megfigyelő küldetések veszélyesek voltak. A pilótának egyenesen és egyenes szinten kellett repülnie,
hogy a megfigyelő egymást átfedő sorozatképeket készíthessen, és nem volt ennél jobb
célpont a légvédelmi ütegeknek vagy járőröző vadászgépeknek, és a hosszútávú felderítés mélyen
a frontvonal mögé repülést jelentett.
Talán a háború legjobb megfigyelő gépe az olasz Ansaldo SVA 5. Ezt a repülőt
egy és két üléses változatban is gyártották. Hatótávolságával, és tengerszint feletti magasságával
át tudott kelni az Alpokon, és 230 km/h-s maximum sebességével elég gyorsan repült hogy megszökjön bármilyen
ellenséges vadászgép elöl. Megjegyzésként: egy vadászgépnek fontosabb volt, még ha kevésbé romantikus is
egy megfigyelő gépet lelőni, mint egy másik vadászgépet.
Manfred von Richthofen rekord döntő 80 győzelmének fele megfigyelő
és felderítő gépek ellen volt.
Amikor kitört a háború a használatban lévő repülőgépek száma kevés volt. Franciaországnak például
kevesebb mint 140 repülője volt a háború kezdetekor. A háború végére több mint 4,500
repülővel rendelkezett, többel mint bármelyik másik résztvevő. Ez nem tűnhet túl soknak, de ez nem ad
számot az összes használt repülőgépről. A háború alatt Franciaország nem kevesebb, mint
68,000 gépet gyártott. Közülük 52,000-et lelőttek, 77%-os veszteségi aránnyal.
Az 1914-18-as időszak alatt nem csak a repülőgépek hatalmas gyártása, hanem
fejlesztése is zajlott. A tipikus Brit repülőgép a háború kitörésekor
az általános rendeltetésű BE2c volt, 116 km/órás max sebességgel. 2 90 lóerős motor hajtotta,
3 óráig tudott a levegőben maradni. 3 évvel később, az SE5a vadászgépet
egy 200 lóerős motor hajtotta 222 km/órás max sebességgel. Közel kétszer olyan gyors. Britannia
leghíresebb bombázója, a Handey-Page O/400, 900 kg bombát tudott magával vinni,
156 km/órás max sebességgel 8 órán keresztül. Két 360 lóerős motor hajtotta.
1914-ben fontos szempont volt a gépek egyszerű vezethetősége, mivel a pilóták
kiképzése minimális volt, hogy úgy mondjam. Néhány pilóta csupán 3 és fél óra tényleges
repülés után kezdte harci bevetéseit. Éppen ezért a repülőket
stabilnak tervezték, de a háború végére a stabilitás helyett hagyott a manőverezhetőségnek.
A híres Sopwith Camel-t például nehéz volt vezetni, de páratlanul fürge volt.
Sok korai mindennapi technológia a háború folyásával elavulttá vált. Például sok repülő
1914-ben "toló" elrendezésű volt. Ugyanezt a felépítést használták a Wright fivérek is,
itt a propellert hátrafelé nézett, és előre tolta a repülőt. Az alternatív
elrendezésben, a propeller előre néz és húzza a repülőt, ezt "húzó" dizájnnak, hívták.
Jobb teljesítmény nyújtott, de 1914-ben a láthatóságot fontosabbnak ítélték
a sebességnél. Az Első Világháború a toló repülők végét jelentette.
Na most, már 1912-ben a Brit Vickers cégnél kísérleteztek gépfegyveres
repülőgépekkel. Az első biztos végeredmény a Vickers Kísérleti Harci
Dupla szárnyú repülőgép 1 volt. Ez egy toló típusú gép volt. Ez egy optimális gépfegyver pozícíót
nyújtott, ahonnan a fegyvert közvetlenül lehetett tüzelni a propeller akadályozása nélkül,
továbbá újra is töltött repülés közben. Egy fontos hátrány volt, hogy a toló dizájnnak
rosszabb teljesítménye volt a húzó típusokhoz képest. Egyszerűen túl lassúak voltak hogy utolérjék zsákmányukat.
Úgyhogy egyértelműen szükség volt valamilyen módra,hogy húzó gépből is tudjon előre lőni a gépfegyver.
A legtermészetesebbnek tűnik a fegyvert a pilóta és a propeller közé helyezni,
így a repülés irányába tüzelni, hogy a fegyvert lehessen a repülővel célozni.
Az is fontos volt, hogy a fegyver hátulja elérhető legyen a pilóta számára,
hogy a megakadásait és leállásait ki tudja javítani, amelyekre a korai gépfegyver hajlamos volt. Viszont,
ez egy egyértelmű problémát vetett fel: a forgó propelleren át "szabadon" tüzelt töltények egy része
át fogja ütni a propellert, egyértelmű eredménnyel.
A Morane-Saulnier cég elterelő propeller szárnyakat tervezett, fém szélekkel
a propeleren. Roland Garros kipróbálta őket 1915 áprilisán. Több gépet is lelőtt
mielőtt egy motor hiba miatt kénytelen volt kényszer leszállást végrehajtani ellenséges vonalak mögött,
amelyet valószínűleg a sorozatos feszültség okozott a főtengelyén az "elterelt" golyók által.
Őt és a repülőjét elfogták. A Német Főparancsnokság átadta az elfogott gépet
a Fokker Cégnek, azzal a paranccsal, hogy másolják le a dizájnt. Az elterelő rendszer viszont teljesen
alkalmatlan volt a német acél-köpenyes muníció elterelésére, úgyhogy a Fokker mérnökei
végül létrehoztak egy gépfegyvert ami szinkronban volt a propellerrel egy megszakító
rendszer használatával. Ezt pedig az Eindecker sorozat gépei követték, és bármilyen fejletlenek is voltak ezek az egy szárnyú gépek,
a Német légi felsőbbrendűség időszakát hozták magukkal, a "Fokker Korbács" időszaka , ahogy a Szövetségesek hívták.
A pszichológiai hatás nagyobb volt a fizikai veszélynél - a Szövetségesek eddig többé
kevésbé egyed urai voltak a levegőnek, és a régebbi megfigyelőgépeik sebezhetősége, különösen
a Brit B.E.2 és a Francia Farman toló-é, nagyon kellemetlen meglepetések voltak.
Mindenki hallott már a repülés ászairól igaz? Otthonuk romantikus és merész hősei.
Íme a háború legnagyobb ászai:
Manfred von Richthofen: Német, 80 győzelem. Úgy is ismert mint a Vörös Báró.
Ernst Udet: Német, 62 győzelem. Szintén híres túlélésért lelövése után egy ejtőernyővel.
Mick Mannock: Brit, 73 győzelem. A legtöbb
győzelem bármelyik Brit ász közül, ugyan néhány közülük vitatott, így a
megtiszteltetés Billy Bishop-é: Kanadai ász, 72 győzelem,
és Rene Fonck-é: Francia, 75 győzelem. A legtöbb
győzelem bármelyik Szövetséges ász közül.
Szóval meg is vagyunk, egy rövid bemutató a levegőben zajló háborúról.
Ebben az időszakban kísérleteztek és finomították
a feladatokat amelyet egy repülőgép eltudhatott végezni: megfigyelés és felderítés,
taktikai és stratégiai bombázás, földi támadás, tengeri hadviselés, és a növekvő fontosságú
és befolyású repülők a levegő irányítását követelték, és ezáltal a vadászgép megszületett.
Dandártábornok Billy Mitchell nagyon jól mondta: ""Elmúlt a nap amikor a földi
seregek vagy tengeri flották döntők lehetnek egy háborúban álló nemzet sorsában.
A védekezés fő ereje és a kezdeményezés ereje a levegőé lett."