Tip:
Highlight text to annotate it
X
M Á S O D P E R C E N K É N T 5 C E N T I M É T E R Az AnimeAddicts bemutatja Shinkai Makoto filmjét: http://animeaddicts.hu Magyar szöveg: LumberJacK Ellenőrzés: Andusia & FFnF Feliratterv, formázás: Andusia
E L S Ő
F E J E Z E T
Hé.
Azt mondják, másodpercenként 5 centiméter.
Mi?
Olyan gyorsan hullik le a cseresznyefavirág szirma.
Másodpercenként 5 centimétert.
Hmmm...
Úgy tűnik, sok mindent tudsz, Akari.
Szerinted nem olyan, mintha havazna?
Azt hiszem.
Hé!
Várj meg!
Akari!
Takaki-kun!
Nem lenne csodás, ha jövőre is együtt nézhetnénk a cseresznyefa-virágzást?
Cseresznyefavirág-kivonat
Oukashou
Kedves Tohno Takaki-sama, nagyon sajnálom, amiért olyan régen jelentkeztem.
Nyáron itt is hőség van...
viszont sokkal hűvösebb, mint Tokióban.
De most, hogy jobban belegondolok, szeretem a fullasztó tokiói nyarat is.
Az aszfaltot, amely úgy néz ki, mintha meg lenne olvadva, a távolban csillogó felhőkarcolókat,
és a túlságosan is hideg légkondicionálást az áruházakban és a metróban.
Utoljára az általános iskolában találkoztunk, a bizonyítványosztási ünnepségen...
Fél év is eltelt azóta.
Hé... Takaki-kun,
emlékszel még rám?
Üdvözletem Takaki-kunnak!
Köszönöm a válaszod. Nagyon örültem neki!
Hamarosan itt az ősz, nem igaz? Gyönyörűek itt a lehulló levelek.
Idén tegnap vettem először elő pulóvert.
Tohno-kun.
Senpai.
Az mi? Egy szerelmeslevél?
Nem az.
Sajnálom, amiért minden rád maradt.
Semmi baj. Hamarosan végzek.
Köszönöm. Igaz az, hogy másik iskolába fogsz átmenni?
Ah, igen. A harmadik félév során.
Hová?
Kagosimába. A szüleim munkája miatt.
Vagy úgy... magányos leszel.
A klubos elfoglaltságok mostanában korábban kezdődnek. Ezért írom ezt a levelet a vonaton.
Nemrég vágattam le a hajam.
Annyira rövid lett, hogy kilátszanak a füleim.
Ha találkozunk, valószínűleg nem fogsz rám ismerni.
Megjöttem.
Isten hozott.
Takaki-kun, apránként te is változol, nem igaz?
Köszöntelek. Folytatódik a hűvös idő. Hogy vagy?
Itt már megszámlálhatatlanul sokszor havazott.
Emiatt iskolába menet nagyon vastagon kell öltöznöm.
Tokióban még nem havazott, ugye?
Nem szoktam még hozzá, hogy elköltöztünk,
ezért Tokióban is meg szoktam nézni az időjárás-előrejelzést.
Úgy tűnik, nem fog esni...
De a négy fal között is nagyon nehezen lehet bírni.
Hé, voltatok már Tochigiben?
Mi? Hogy mondtad?
Tochigi.
Nem.
Hogyan juthatnék el oda...
Nem'tom... a Shinkansennel?
A Shinkansen ***án gyorsvasút hálózat. 1964-ben adták át, 210 km/h sebességgel járja végig a 2459 kilométeres útvonalát, melyen a legtöbb nagyváros rajta van.
Messze van, nem...
Újoncok!
Igen!
Három hét van hátra!
Egy-két! Egy-két!
Nagyon ledöbbentem, amikor meghallottam, hogy iskolát váltasz.
Olyan régóta csináljuk, vajon hozzászoktunk már az áthelyezésekhez?
Akkor is, hogy Kagoshimába menj át...
Ez alkalommal most elég messze lesz, nem?
Ha eljön az ideje,
ekkora távolság esetén már nem lesz megoldható, hogy egyszerűen felszálljunk egy vonatra, és találkozzunk.
Azt hiszem...
kicsit magányosak leszünk.
Mindenesetre, jó egészséget kívánok neked, Takaki-kun.
Szép napot, Takaki-kun!
Nagyon örölük az ígéretnek, hogy március 4.-én találkozzunk.
Egy év is eltelt azóta, hogy utoljára találkoztunk.
Valamiért ideges vagyok miatta.
Van egy hatalmas cseresznyefa a házunk közelében.
Tavasszal, valószínűleg ott is...
a szirmok másodpercenként 5 centiméteres sebességgel hullanak.
"Csodás lenne,
ha a tavasz érkeztéig Takaki-kunnal maradhatnék." - szerintem.
- Hazafelé beugrasz hozzám? - Igen, hiszen amúgy is esik.
- Az időjárásjelentés szerint havazás várható. - Eh... sejtettem, hogy hideg lesz. De hiszen már március van.
Úgy tűnik, sokan meg fognak fázni.
Hé, harapjunk valamit később. Azt mondják, esni fog Shimokitában.
Ah, igen.
Tohno...
Menjünk a klubba.
Ah...
Figyelj csak... nem hiszem, hogy ma ráérek.
A költözés miatt?
Valami olyasmi. Sajnálom.
Nagy segítség, hogy ellátogatsz az állomásomra, ám...
mivel az út hosszú, légy óvatos.
Ahogy ígértem, a pályaudvar várótermében foglak várni este hétkor.
A megbeszélt napon déltájban elkezdett havazni.
Nézd, Takaki-kun!
Egy macska... Chobi az!
Mindig itt szokott lenni, nem igaz?
De úgy néz ki, ma egyedül van.
Mi történt Mimivel? Magányos dolog egyedül lenni, igaz?
Milyen volt a könyv?
Nagyon lekötött. Tegnap egyetlen éjszaka alatt 4 milliárd évet olvastam át!
Meddig jutottál?
Egészen az Anomalocarisig.
Az Anomalocaris durván 540 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti ókor első időszakában, a "kambrium-periódus"-ban élt, 60 cm-esre is megnövő félelmetes vízi ragadozó volt, szájszerve hasonlóképpen záródott, mint a fényképezőgép lencséje, amely egyedülálló az élővilágban. A Hallucigenia pedig tüskéket viselt a hátán védekezésből, érdekessége, hogy szájnyílás nem volt a testén, vagyis nem tudni, hogyan táplálkozott.
A kambrium-periódus!
A kambrium-periódus!
Kedvelem a Hallucigeniát... olyan, mint ez.
Hát, azt hiszem, hasonlít rá.
Neked melyik a kedvenced, Takaki-kun?
Talán az Opabinia.
Az Opabinia, szintén a kambriumból, meghökkentő állatfaj, semmilyen ismert állattörzsbe sem sorolható. Öt szem, szelvényezett test, hosszú ormány, az ormány végén olló. Feltehetően a tengerfenék közelében úszkált és férgekre vadászhatott.
Aah. Annak van öt szeme, ugye?
Azt hiszem, Akari és én valahol rokonlelkek voltunk.
Egy évvel azután, hogy átmentem Tokióba,
Akari ugyanabba az osztályba került.
Mi, akik akkoriban még kicsit voltunk és betegesek,
jobb szerettük a könyvtárat a játszótérnél.
Emiatt lettünk természetes módon barátok.
Emiatt gyakorta ugrattak minket az osztálytársaink.
De...
különös módon, amikor együtt voltunk, nem igazán zavart minket az ilyesmi.
Végül ugyanabba a középiskolába felvételiztünk.
"Akkor továbbra is együtt lehetnénk."
Valamiért ezt hittem.
Shinjuku, Shinjuku. Pályaudvar.
Átszálló utasaink,
kérjük, fáradjanak át a JR és Keiou metróvonalhoz.
Az volt az első alkalom, hogy egyedül mentem ki Shinjuku állomására.
És az volt az első alkalom is, amikor onnan egymagam utaztam tovább.
Kalapált a szívem.
Találkozni fogok Akari-val.
Na milyen volt a múltkori srác?
Ki?
Tudod, az a nisshoui srác!
Miii...? Ezt nevezed te jó ízlésnek?
Hamarosan megérkezünk Musashiurawába. Ismétlem: Musashiurava.
A következő állomáson, Musashiurawában bevárjuk a gyorsvonatot...
A gyorsvonatra való várakozás miatt ez a szerelvény 4 percre meg fog állni.
Azon utasaink számára, akik Yonohonmachiba és Oomiyaba igyekeznek, azt tanácsoljuk, hogy...
Én... itt Shinohara beszél.
Öö... Takaki-kun ott van?
Akari-chan az.
Mi? Áthelyeznek?
Na és mi van a Nishi középiskolával? Olyan keményen dolgoztunk, hogy felvegyenek.
Azt mondják, a Tochigi-be kell járnom....
Sajnálom...
Nem... nincs miért bocsánatot kérned...
Mondtam nekik, hogy helyezzenek el Katshushika nénikémnél,
de azt mondták nem fog menni, amíg idősebb nem leszek...
Értem.
Semmi baj.
Jól van...
Sajnálom...
Olyan erővel szorítottam a fülemhez a kagylót, hogy az fájni kezdett.
Tökéletesen átéreztem Akari fájdalmát, ám...
Nem tehettem semmit.
Az átszálló pályaudvar kezdett megtelni a munkából hazafelé igyekvő emberekkel.
Mindenki cipője nedves volt a hótól.
A levegő...
hideg volt, és megtelt a havas napok különös illatával.
Utasaink figyelmét kérjük.
Az Utsonomiya vonalon közlekedő vonat Koyama és Utsunomiya felé,
a havazás miatt 8 perces késéssel fog érkezni.
Azon utasaink akik sietnek, kérjük fogadják legmélyebb bocsánatkérésünket.
Egészen addig a pillanatig az, hogy a vonatok késhetnek
meg sem fordult a fejemben.
Egyre nyugtalanabb lettem.
A havazás miatt a szerelvény 10 perces késésben van.
Azok, akik sietnek elérni ezt a szerelvényt, kérjük fogadják legmélyebb bocsánatkérésünket.
Röviddel azután, hogy elhagytuk Oomiyat,
az épületek egy szemvillanás alatt eltűntek a horizontról.
A következő állomás Kuki, Kuki.
Elnézésüket kérjük a késés miatt.
Azon utasaink, akik átszállnak a Toubuisezaki vonalra, kérjük fáradjanak az 5. kijárathoz.
Mivel a következő vonat késik,
így ez a szerelvény 10 percet várakozni fog az állomáson.
Elnézésüket kérjük utasainktól a kényelmetlenségek miatt,
de legyenek kedvesek türelemmel várakozni.
Bocsánat.
Mivel a következő vonat késik,
így ez a szerelvény 10 percet várakozni fog az állomáson.
Elnézésüket kérjük utasainktól a kényelmetlenségek miatt...
Nogi, Nogi...
Elnézésüket kérjük utasainktól.
Mivel a következő vonat késik, így ez a szerelvény bizonytalan ideig állni fog.
Megértjük milyen nehézségeket okoz ez utasaink számára,
Minden egyes állomás hihetetlenül távolinak tűnt a következőtől,
minden tőlünk telhetőt megteszünk a továbbhaladás érdekében.
a vonat pedig hihetetlenül sokáig várakozott minden egyes állomáson.
Az ablakon túli láthatatlan téli pusztaság,
a lassan vánszorgó idő, a borzasztó éhség,
egyre nagyobb súllyal nehezedtek a szívemre.
A megbeszélt időpont eljött, majd elmúlt.
Akari most már biztosan elkezdett aggódni.
Aznap... amikor felhívott,
mivel képtelen voltam akár egy kedves szót is szólni Akarihoz,
annak ellenére, hogy sokkal nagyobb szomorúság kerítette hatalmába, mint engem
nagyon szégyelltem magam.
Akkor...
eljött számunkra a búcsú ideje.
Akari első levele fél év múlva érkezett.
Nyáron, másodéves koromban.
Minden egyes betűjére emlékszem.
Két héttel ezelőtt, a megígért nap előtt
megírtam a levelet, amit majd személyesen akarok átadni neki.
Dolgok, amiket nem tudtam elmondani Akarinak, dolgok, amikről szerettem volna, ha tud:
valójában nagyon sok ilyen volt.
Kérjük, fogadják bocsánatkérésünket. A mozdony perceken belül elindul Utsunomiyába.
Koyama, Koyama...
Utasaink, akik a Touhoku Shinkansennel utaznak tovább, kérjük itt szálljanak át.
Utasaink, akik átszállnak Morioka felé tartó Touho Shinkansenre, kérjük fáradjanak az 1. vágányhoz...
Utasaink, akik átszállnak a Tokió felé tartó szerelvényre, kérjük fáradjanak az 5. vágányhoz.
Utasaink figyelmüket kérjük,
a havazás miatt a Ryokue vonalon közlekedő vonatok pillanatnyilag komoly késésben vannak.
Borzasztóan sajnáljuk a fennakadást.
A vonat érkeztéig kérjük szíveskedjenek türelemmel várni.
Mindenesetre
nincs más választásom, mint előretörni afelé az állomás felé, ahol Akari vár.
A 8-as vágányra érkező szerelvény, amely Ashikaga- Maebashiba tart, Takasaki felé fog továbbhaladni.
Kérjük, maradjanak a fehér vonal mögött.
Utasaink, figyelmüket kérjük,
a hóvihar miatt a mozdony bizonytalan időre megáll.
Elnézésüket kérjük az okozott kellemetlenségek miatt.
Jelenleg képtelenek vagyunk megmondani, mikor normalizálódik a helyzet.
Megismétlem,
a hóvihar miatt a mozdony bizonytalan időre megáll.
Elnézésüket kérjük az okozott kellemetlenségek miatt.
Jelenleg képtelenek vagyunk megmondani, mikor normalizálódik a helyzet.
Takaki-kun, jól megy a sorod?
A klubos elfoglaltságok mostanában korábban kezdődnek. Ezért írom ezt a levelet a vonaton.
Az az Akari, akit a levelekből képzeltem el, valamiért mindig magányos.
Végül a vonat mozdulatlanul maradt
még mintegy két órán keresztül.
Minden egyes perc egy örökkévalóságnak tűnt.
Az idő mintha csak szándékosan csinálná,
lassan vánszorgott mellettem.
Összeszorítottam a fogaimat,
és azon túl, hogy megpróbáltam visszatartani a könnyeimet, semmi mást nem tehettem.
Akari...
Kérlek... csak...
menj...
menj haza végre!
A 3-as vágányra érkező szerelvény, amely Ashikaga- Maebashiba tart, Takasaki felé fog továbbhaladni.
A havazás miatt a vonat átmenetileg megáll.
Akari...
Finom...
Tényleg? Valóban? Pedig csak forró houji-cha.
Houji-cha: faszénen pirított ***án sencha (zöld tea), a Yanagi-birodalom, vagyis a tea harmadik, negyedik szedéséből származó teák egzotikus tagja. Késő ősszel a ***án teaboltok előtt pörkölik kis kemencékben, illata betölti az egész utcát.
Houji tea? Most iszok először ilyet.
Kizárt, biztosan ittál már.
Tényleg?
Igen.
Aztán itt van még ez... én készítettem, szóval nem biztos, hogy ízleni fog, de...
de ha jó, akkor kérlek, vegyél párat.
Köszönöm!
Nagyon éhes vagyok.
Hogy ízlik?
Ez a legfinomabb dolog, amit valaha is ettem.
Csak túlzol...!
Dehogy!
Biztosan azért van, mert éhes vagy.
Tényleg?
Igen.
Én is eszek belőle.
Hamarosan költözöl, igaz?
Igen... a következő héten.
Kagoshima, huh...
Messze van.
Igen.
De Tochigi is nagyon messze van.
Heh, olyan messze, hogy többé haza sem tudsz menni.
Hamarosan zárunk. Amúgy sem közlekednek a vonatok.
Ah, jó.
Vigyázzatok magatokra, nagy a hó.
Rendben.
Nem látod? Az a fa.
A fa, amiről a leveledben írtál?
Igen. A cseresznyefa.
Hé...
Szerinted nem olyan, mintha hullana a szirma?
De, olyan.
Abban a percben...
az örökkévalóság, ahol a szívek és a lelkek laknak
mind világossá vált számomra.
Olyan volt, mintha mindent megértettem volna, ami életem eddigi 13 évében történt,
és... a percet, aminek el kellett érkeznie.
Elviselhetetlen szomorúság kerített hatalmába.
Akari testének melege, lelke,
mihez kezdjek velük, hová vihetném őket?
Fogalmam sem volt.
Tisztában voltam vele,
hogy nem maradhatunk örökké együtt.
A hosszú élet, amely még előttünk állt,
az idő határtalan nagysága elkerülhetetlenül feszült előttünk.
Mégis...
a nyugtalanság, amely a hatalmába kerített, lassacskán felengedett.
Aztán nem maradt más, mint Akari lágy ajkai.
Éjszakára
egy apró szénapajtában maradtunk a mező szélén.
Bebújtunk egy öreg pokróc alá, és egész éjszaka beszélgettünk.
Mielőtt még észrevettük volna, elnyomott minket az álom.
Reggel felszálltam a vonatra, ami ismét közlekedett.
Akari és én elbúcsúztunk.
Uhm...
Takaki-kun...
Hm?
Takaki-kun, most már...
jól megleszel, biztos vagyok benne!
Köszönöm.
Akari, te is érezd jól magad!
Majd írunk egymásnak... és telefonálunk is...!
Nem mondtam el Akarinak,
hogy elvesztettem a levelet, amit neki írtam.
Az előtt és az után a csók után...
úgy tűnt, mintha az egész világ megváltozott volna.
Erőre vágytam, hogy megvédhessem őt.
Arra gondoltam, mint mindig,
és tovább néztem az ablakon túli tájat.
1. fejezet: Oukashou
- VÉGE -
M Á S O D I K
F E J E Z E T
Ű R H A J Ó S
Kanae, te is mész majd az iskola után?
Igen. Nem gond?
Nem, de azért a leckét is tanuld meg rendesen.
Jó!
Rendben!
Jó reggelt.
Jó reggelt, Tohno-kun. Ma is korán jöttél.
Te is, Sumida. A strandról jössz te is, nem?
De.
Szorgalmas vagy.
Eh...
Nem igazán... heh.
Szia, Tohno-kun.
Ah!
Értitek? Hamarosan döntenetek kell.
Hétfőig le kell adnotok.
Beszéljétek át a családotokkal, miközben kitöltitek.
Úgy tűnik, Sasaki-san a tokiói egyetemre fog járni.
Hű, engem talán felvesznek a kumamotói főiskolára...
Na és te, Kanae?
Uhm... uh...
Dolgozni fogsz?
Uh...
Te tényleg nem gondoltad át a dolgokat, ugye...
Csak Tohno-kunon jár az eszedben.
Biztosan van annak a srácnak barátnője Tokióban.
Lehetetlen...!
Ah...
Még mindig nem megy rendesen?
Hmm... vajon mi lehet a probléma...
Ne nagyon törd magad emiatt. A hullámokra még mindig fel tudsz jutni.
Jó neked, amiért ilyen nyugodt vagy.
És te hova sietsz?
Ha ez így megy tovább, nem fogom tudni elmondani neki az érettségi előtt...
Köszi, One-chan.
Érted is jöhetek.
Ne, visszamegyek Kabuhoz.
Ah. Sumida, máris hazamész?
Igen. Te is, Tohno-kun?
Aha.
Menjünk együtt?
Ha farkam lenne, mint a kutyáknak,
örömömben olyan gyorsan csóválnám, hogy zümmögni kezdene.
"Aah, olyan szerencsés vagyok, hogy nem kutyának születtem", gondoltam magamban megkönnyebbülve.
Ha belegondolok, le voltam nyűgözve magamtól, mekkora egy hülye vagyok.
Akkor is...
Jó volt az út hazafelé Tohno-kunnal.
Tohno-kun már a kezdetektől fogva más volt, mint a többi fiú.
Tohno Takaki vagyok.
A szüleim munkája miatt hozzászoktam az iskolaváltáshoz, de ez a sziget még ismeretlen számomra.
Már várom, hogy veletek tanulhassak.
Aznap kedveltem meg őt, másodikos gimnazista koromban, és ugyanarra a főiskolára akartam járni, mint ő.
Nagyon keményen tanultam, így valahogy sikerült átmennem.
Ám valahányszor láttam Tohno-kunt, még jobban beleszerettem.
Ijesztő volt, minden nap kínok között telt el.
De mivel boldog voltam, valahányszor találkoztam vele,
ez olyasvalami volt, amivel képtelen voltam bármit is kezdeni.
Tohno-kun, megint ugyanazt veszed.
Jó ez.
Sumida, te valahogy mindig olyan komoly vagy.
Ja.
Előremegyek.
Jó....
Ezt kérném.
90 jen lesz.
Köszönöm, gyere máskor is.
Üdv. Mit vettél?
Habár nem tudtam dönteni...
Tohno-kun néha üzenetet írt valakinek.
Olyankor azt kívántam, bárcsak én lennék az, akinek küldi őket.
Valamiért mindig ez járt a fejemben.
Kabu! Megjöttem!
Kabu, Kabu, megjöttem!
Közlemény a városházától: a következő biztonsági stand a Sakai Agricultural Cooperative Fuel...
Sumida Kanae, a harmadévesek első csoportjából,
kérjük, jelentkezzen Itou-senseinél a tanáriban.
Az nem a te barátnőd?
Ő nem a barátnőm.
Sumida, te vagy az egyetlen az évfolyamodból, aki még nem töltötte ki a jelentkezési lapját.
Bocsánat...
Nézd, eltekintve attól, amit mondtunk nektek, nem kell emiatt gondterheltnek lenned.
Beszéltél róla Sumida-senseijel?
Nem...
Ha tényleg nem tudsz dönteni, mit szólnál hozzá, ha egy közeli főiskolára jelentkeznél?
De...
Ez nem tartozik a testvéremre...
Mert...
ő volt az, aki a szörfözésre csábított.
és az a fontos ember, akin a legtöbbet jár az eszem...
Még kell...
Köszönöm, gyere máskor is.
Persze. Viszlát.
Amikor rátaláltam Tohno-kunra,
valahol mélyen a mellkasomban szúrást éreztem.
Tohno-kun!
Sumida! Mi az? Hogy találtál rám?
Megláttam a robogód, ezért megálltam, hogy megkeresselek. Nem baj?
Értem. Örülök neki.
Nem láttalak ma a parkolóban...
Én se téged!
Nagyon kedves.
Néha úgy tűnik, mintha el akarná sírni magát.
Figyelj... el fogsz menni vizsgázni?
Igen, egy tokiói egyetem felvételi vizsgáira.
Tokió... értem. Sejtettem, hogy erről van szó.
Honnan?
Valamiért mindig tudtam, hogy el fogsz utazni messzire.
Veled mi van?
Hát...
Még azt sem tudom, mit hoz a holnap.
Szerintem... így van ezzel mindenki.
Lehetetlen! Még te is?
Persze.
Nem tűnsz olyannak, mint aki nem biztos a jövőjében.
Nem... tele vagyok kétségekkel.
Épp csak boldogulok.
Értem.
Tehát így állunk.
Papírrepülő lesz?
Aha.
Lenyűgöző.
Azt mondják, óránként 5 kilométer.
Mi?
A Minamitane kilövőállomásra kerül.
Oh.
Annyi idő után végre láthatunk egy kilövést.
Azt mondják, a naprendszerig fog utazni és azon túl...
Nem számít, mennyi időbe kerül...
Komolyan el kellene beszélgetned Kanae-val a jövőjét illetően.
Olyan szórakozott.
Semmi baj. Ő már nem kislány többé.
Én is voltam olyan, mint ő...
Hé... Kabu, Tohno-kun is bizonytalan.
Ugyanolyan, mint én... Tohno-kun.
Az valóban egy...
...nagyon sötét és magányos utazás lenne, túl a képzelet határán.
A tiszta sötétségben létezni...
közben esély sincsen arra, hogy találkozzunk akár egy hidrogénatommal...
Teljesen és tiszta szívből hinni, hogy valahol a mélyben közelebb kerülsz az univerzum titkaihoz.
Akkor merre van az az előre?
Milyen messzire fogunk menni?
Mikor kezdtem olyan üzeneteket írni, melyeket sosem küldtem el?
Kanae, eldöntötted már, merre mész tovább?
Nem... Még mindig nem tudom. De nem baj. Elhatároztam...
mindent beleadok, lépésről lépésre. Bemegyek!
Attól a naptól kezdve tájfunok kezdtek fújni,
olyankor pedig a sziget fokozatosan lehűlt.
A szél, amely folyton a cukornádat cirógatta, jeges fuvallatoktól lett terhes.
Az égbolt egy kicsit magasabbra költözött,
a felhők körvonalai ellágyultak,
az osztálytársak pedig, akikre Kabu gyakorta felugrott, vastag, kötött pulóvereket kezdtek el hordani.
Amikor fél év után először sikerült meglovagolnom a hullámokat,
volt még egy kis nyár a szívemben. Október derekán jártunk.
Ma estére tiszta idő várható, és 8m/mp-es szélerősséget jelentettek.
Úgy tűnik, Sasaki-san szerelmet vallott Yamadának.
Hű, várható volt!
Kanae, nagyon boldognak tűnsz ma.
Történt valami Tohno-kunnal?
Ne már!
Azonkívül ma...
...szerelmet vallok Tohno-kunnak!
Ha nem mondom el neki aznap, amikor sikerült megállnom a hullámokon,
sosem leszek majd képes rá.
Sumida.
Toh-
Tohno-kun...
Hazamész?
Igen.
Jó.
Akkor menjünk együtt.
Sumida, eldöntötted már?
Igen...
Én...
Mi a baj?
Én...
Nekem...
Nem...
Sajnálom... nem mondtam semmit.
Nem működik?
Igen... különös...
Nem jó?
Nem... lehet, hogy a tömítés eleresztett. Barkácsmunka?
Igen. A nővérem csinálta.
Nem volt gond vele, amikor gázt adtál neki?
Lehetséges.
Hagyjuk ezt itt mára, majd valamelyik családtagod később elhozza.
Gyalogoljunk haza.
Hazagyaloglom egyedül! Menj előre, Tohno-kun.
Nincsen olyan messze,
és valahogy én is szeretnék gyalogolni.
Tohno-kun...
Kérlek...
Mi a baj?
Bocsánat... semmiség...
Sajnálom...
Sumida...
Könyörgöm... kérlek...
ne legyél...
ilyen kedves hozzám...!
Reménytelenül és vakon kinyújtani kezeinket az égbolt felé,
egy ilyen roppant tömeget az égbe emelni,
és szemeinket a távoli űr sötétjének egy pontjára szegezni.
Ha csak rövid időre is, de megértettem
miért különbözött Tohno-kun a többi fiútól.
És ugyanabban a percben
rájöttem, hogy Tohno-kun...
soha nem nézne rám.
Ezért nem mondtam azon a napon semmit sem Tohno-kunnak.
Bár Tohno-kun kedves...
nagyon kedves...
ám...
Tohno-kun mindig
nálamnál valami sokkalta emelkedettebbet nézett.
Sosem adhattam volna meg Tohno-kunnak azt, amire vágyott.
Még így is...
Még így is biztos vagyok benne, hogy mikor eljön a holnap, a holnapután, vagy az az utáni nap,
továbbra is menthetetlenül szerelmes leszek Tohno-kunba.
Egyedül Tohno-kunon járt az eszem,
sírtam, majd elaludtam.
2. fejezet: Űrhajós
- VÉGE -
H A R M A D I K
F E J E Z E T
Ahogy visszagondolok arra a napra,
biztos vagyok benne, hogy a lány is erősen érzi, mikor visszaemlékezik rá.
A Chuou Soubo vonalon Tokió felé közlekedő szerelvény megérkezett.
Bárcsak szilveszter után kellene csak visszamenned...
Igen... de már sok mindent előkészítettem, így...
Igaz. Aztán mindenképp főzz nekik valami finomat is.
Jó.
Ha bármi történik, hívj fel minket, Akari.
Rendben leszek. Jövő hónapban lesz egy ünnepség, úgyhogy nem kell aggódnotok.
Hideg van, kérlek menjetek haza.
Láttam egy álmot egyszer régen.
Még mindketten gyerekek voltunk.
Biztosan amiatt a levél miatt lehet, amit tegnap találtam.
Mizuno-san.
Ah... igen!
Elkezdhetjük az értekezletet?
Igen.
Ahogy az ember éli az életét, a szomorúság itt-ott felhalmozódik,
legyenek azok a napon száradó lepedők, a fogkefék a fürdőszobában,
vagy a mobiltelefon híváslistája.
"Szeretlek, még most is."
írta a lány az e-mailjében, akivel három évvel ezelőtt jártam.
"De akkor is, ha még ezer e-mailt is váltunk
kettőnk szíve valószínűleg akkor sem fog egy centivel sem közelebb kerülni egymáshoz."
Az elmúlt néhány év során hazudtam tekintet nélkül mindenre,
csak azért, hogy elérjem az elérhetetlent. Mindezt az az e-mail váltotta ki.
Anélkül, hogy értettem volna a dolog forrását,
ahonnan ez a fenyegető gondolat útnak indult, tovább dolgoztam.
Amikor végre észrevettem, a szívem már keménnyé vált, ahogy fokozatosan elvesztette ifjúkori életerejét.
Azon a bizonyos reggelen,
amikor végre komolyan ráébredtem arra...
hogy elvesztettem mindenem, ami szép volt,
tudtam, ez az a pont,
és otthagytam a vállalatot.
Tegnap volt egy álmom.
Egy álmom, amelyet már rég láttam utoljára.
Az álomban épp csak 13 évesek lettünk.
Egy hatalmas pusztán voltunk, amelyet teljesen befedett a hó,
a házak fényei mélyen belenyúltak a távolba, vakító látvány volt.
A frissen leesett hó vékony szőnyegén sétáltunk, de lábnyomokat nem hagytunk.
És akkor...
"Nem lenne csodás, ha jövőre is együtt nézhetnénk a cseresznyefa virágzást?"
együtt, efelől semmi kétség,
ezt hittük.
Mindig keresem, hol tűnik fel sziluetted
Itsudemo sagashite iruyo dokka ni kimi no sugata wo
Másodpercenként 5 centiméter
Rövid történetek a távolságról
A szemben fekvő peronon, az utcán az ablakokban
Mukaino Hoomu rojiura no mado
Bár tudom, nem jönnél egy ilyen helyre
Konna toko ni iru hazu mo nai noni
Ha álmaim valóra válnának, azonnal csatlakoznék hozzád
Negai ha moshimo kanau nara imasugu kimi no moto e
Mindenre képes lennék
Dekinai koto ha mou nanimo nai
Mindent ***ára tennék, és szorosan átölelnélek
Subete kakete dakishimete miseru yo
Ha csak a magányt szeretném elkerülni, bármelyik ember megtenné.
Samishisa magirasu dake nara dare demo ii hazu nanoni
Mivel úgy tűnik, éjszaka lehullanak a csillagok, saját magamnak nem hazudhatok
Hoshi ga ochisou na yoru dakara jibun wo itsuwarenai
Csak még egyszer, évszakok, ne tűnjetek tova
One more time kisetsu yo utsurowanai de
Csak még egyszer, hadd játszadozhassunk
One more time fuzake atta jikan yo
Mindig keresem, hol tűnik fel sziluetted
Itsudemo sagashite iruyo dokka ni kimi no sugata wo
Amikor átkelek az úton, vagy álmaim közepette
Kousaten demo yume no naka demo
Bár tudom, nem lehetsz egy ilyen helyen
Konna toko ni iruhazu mo nai noni
Ha csoda történne, neked azonnal megmutatnám
Kiseki ga moshimo okoru nara imasugu kimi ni misetai
Az új reggelen majd ki eztán leszek
Atarashii asa korekara no boku
És a szót, mit nem mondtam ki: "Szeretlek."
Ienakatta suki to iu kotoba mo
Keringenek a nyári emlékek
Natsu no omoide ga mawaru
A lüktetés, mely hirtelen elveszett
Fui ni kieta kodou
Mindig keresem, hol tűnik fel sziluetted
Itsudemo sagashite iruyo dokka ni kimi no sugata wo
Hajnalban a városban, a Sakuragi-chonál
Akegata no machi sakuragi-cho de
Bár tudom, nem jönnél egy ilyen helyre
Konna toko ni kuruhazu mo nai noni
Ha azt kérném, váljék valóra, azonnal csatlakoznék hozzád
Negai ga moshimo kanau nara imasugu kimi no moto e
Mindenre képes lennék
Dekinai koto ha mou nanimo nai
Mindent ***ára tennék, és szorosan átölelnélek,
Subete kakete dakishimete miseru yo
Mindig keresem, darabkáid hol tűnnek fel
Itsudemo sagashite iruyo dokka ni kimi no kakera wo
Utazásaim során, egy üzletben, vagy egy újság szegletében,
Tabisaki no mise shinbun no sumi
Bár tudom, nem jönnél egy ilyen helyre
Konna toko ni aruhazu mo nai noni
Ha csoda történne, neked azonnal megmutatnám
Kiseki ga moshimo okoru nara imasugu kimi ni misetai
Az új reggelen majd ki eztán leszek
Atarashii asa korekara no boku
És a szót, mit nem mondtam ki: "Szeretlek."
Ienakatta suki to iu kotoba mo
Mindig keresem, mosolyod hol tűnik fel
Itsudemo sagashite shimau dokka ni kimi no egao wo
A sínek összefutnak, várva a gyorsvonatra
Kyuukou machi no fumikiri atari
Bár tudom, nem lennél egy ilyen helyen
Konna toko ni iruhazu mo nai noni
Ha újra élhetnénk életünk, örökké csak veled lennék
Inochi ga kurikaesu naraba nando mo kimi no moto e
Semmi másra nem vágyok
Hoshimono nado mou nanimo nai
Semmi más nem számít, csakis te.
Kimi no hoka ni taisetsu na mono nado