Tip:
Highlight text to annotate it
X
A távcső - ez a csodálatos eszköz - a korábbi elképzeléseket messze
túlszárnyaló módon terjesztette ki látóképességünket, és
ezzel új utat nyitott a természet mélyebb és teljesebb megértéséhez.
Az ember évezredeken át anélkül tekintett fel a lenyűgöző csillagos égre, hogy
felismerte volna, hogy a csillagok a Tejútrendszerünkben a Napunkhoz hasonlatosak, vagy hogy
testvérgalaxisok milliárdjai töltik ki Univerzumunkat,
vagy hogy életünk pusztán egy röpke epizód a Világegyetem
13,7 milliárd éves történetében.
Szabad szemes megfigyelésekkel nem is gondolhattunk rá, hogy
más csillagok körül bolygórendszereket keressünk, vagy eldöntsük,
létezik-e élet máshol is az Univerzumban.
Napjainkban jó úton járunk afelé, hogy felgöngyölítsük
az Univerzum számtalan titkát - a csillagászati felfedezések
legjelentősebb korszakát éljük.
Dr. J vagyok, az önök kalauza a távcsőhöz vezető úton -
a nagyszerű eszközhöz, mely az emberiség számára az
Univerzumra nyíló kaput jelenti.
ÉGRE NÉZŐ SZEMEK A távcsöves felfedezések 400 éve
1. Új égbolt
Négy évszázaddal ezelőtt, 1609-ben egy ember kisétált
az otthona melletti mezőre.
Házi készítésű távcsövét a Hold, a bolygók és a csillagok felé irányította.
Ezt az embert Galileo Galileinek hívták.
A csillagászat örökre megváltozott.
Ma, 400 évvel azután, hogy Galilei először fordította távcsövét az ég felé,
a csillagászok távoli hegycsúcsokon, hatalmas tükrökkel kémlelik az égboltot.
A rádiótávcsövek alig észlelhető jeleket, suttogásokat gyűjtenek az űr távoli szögleteiből.
A kutatók még a világűrbe is távcsöveket küldtek,
messze a megfigyeléseket zavaró légkör fölé.
És a látvány lélegzetelállító volt!
Viszont valójában nem Galilei találta fel a távcsövet.
A megtisztelő cím Hans Lipperhey-t, az alig ismert
németalföldi szemüvegcsiszolót illeti.
De Hans Lipperhey sohasem pillantott távcsövével a csillagokra.
Úgy gondolta, hogy találmányát leginkább
a tengerészek és katonák hasznosíthatják.
Lipperhey Middelburgból, az ifjú Holland Köztársaság
nagy kereskedővárosából származott.
1608-ban Lipperhey úgy találta, hogy ha egy távoli tárgyat
egy domború és egy homorú lencsén keresztül néz, az megnagyobbodni látszik,
ha a két lencsét megfelelő távolságra helyezi egymástól.
Ezzel megszületett a távcső!
1608 szeptemberében Lipperhey bemutatta találmányát
Maurice holland hercegnek.
Nem is választhatott volna jobb alkalmat, ugyanis
akkoriban Hollandia épp a 80 éves háborúját vívta
Spanyolországgal.
Az új látcső képes volt felnagyítani a tárgyakat, így már akkor felfedte
az ellenséges hajókat és csapatokat, mikor azok szabad szemmel
még nem is látszottak.
Valóban nagyon hasznos találmány!
De a holland kormány soha nem adott szabadalmi jogot a távcsőre Lipperhey-nek.
Ugyanis más kereskedők szintén maguknak követelték a szabadalmat,
különösen Lipperhey versenytársa, Zacharias Janssen.
A vita soha nem dőlt el.
Így a távcső valódi eredetét a mai napig homály fedi.
Galileo Galilei, az itáliai csillagász, a modern fizika atyja
hallott a távcsőről, és elhatározta, hogy készít magának egyet.
,,Közel tíz hónapja a fülembe jutott, hogy egy bizonyos flamand
megalkotott egy látcsövet, amely révén azon látható dolgok,
melyek a megfigyelő szemének túl távolinak találtatnak,
határozottan közelinek látszódnak.''
Galileo korának legnagyobb tudósa volt.
Erős támogatója volt az új világszemléletnek is,
melyet Nikolausz Kopernikusz lengyel csillagász vetett fel,
miszerint a Föld kering a Nap körül, és nem fordítva.
A holland távcsőről hallottak alapján Galilei
elkészítette a saját műszereit.
Ezek sokkal jobb minőségűek voltak.
,,Végül, munkát és költséget nem sajnálva sikerült
egy olyan kitűnő eszközt készítenem,
amely révén a tárgyak majd' ezerszer
nagyobbnak látszódnak, mint puszta szemmel."
Eljött az ideje, hogy távcsövét kipróbálja az égbolton.
,,Arra a véleményre és megállapításra jutottam, hogy
a Hold felszíne nem sima, egyenletes és tökéletesen gömbölyű,
ahogy azt számos filozófus hitte,
hanem egyenetlen, szabdalt, telve üregekkel és magaslatokkal,
nem különbözvén a Föld felszínétől.''
Kráteres, hegyes-völgyes táj.
Csakúgy, mint a mi világunk!
Egy pár héttel késõbb, 1610. januárjában, Galileo a Jupitert nézte meg.
A bolygó közelében négy fénypöttyöt látott, melyek
éjszakáról éjszakára változtatták helyzetüket a Jupiter mellett.
Olyan volt, mint a bolygó körül keringő holdak lassú, kozmikus balettje.
Ezt a négy fénypöttyöt manapság a Jupiter
Galilei-holdjaiként ismerjük.
Mit egyebet fedezett még fel Galilei?
A Vénusz fázisait!
A Holdhoz hasonlóan a Vénusz is sarló alakúról
telire növekszik, majd visszafogy.
Furcsa kitüremkedéseket a Szaturnusz két oldalán.
Sötét foltokat a Nap felszínén.
És persze csillagokat.
Sok ezret - talán milliónyit.
Oly halványakat, melyek szabad szemmel nem is látszódtak.
Az emberiség mintha ledobta volna szemellenzőjét.
Egy egész Univerzum várt odakint a felfedezésre.
A távcsőről szóló hírek futótűzként terjedtek Európa-szerte.
Prágában, II. Rudolf császár udvarában Johannes Kepler
továbbfejlesztette a műszert.
Antwerpenben a holland térképész, Michael von Langren elkészítette
az első használható térképet a Holdról, feltüntetve rajta az általa
kontinenseknek és óceánoknak gondolt alakzatokat.
És Johannes Hevelius - egy gazdag lengyel sörfőző - hatalmas távcsöveket
épített obszervatóriumához Gdanskban.
Az obszervatórium oly hatalmas volt, hogy három háztetőt foglalt el!
De a kor talán legjobb műszereit
Christiaan Huygens készítette Hollandiában.
1655-ben Huygens fedezte fel a Titant, a Szaturnusz legnagyobb holdját.
Néhány évvel késõbb szintén õ volt, aki észlelései alapján felismerte a Szaturnusz gyûrûrendszerét,
aminek mibenlétét Galilei még nem ismerte fel.
És végül, de nem utolsósorban Huygens sötét mintázatokat és
fényes pólussapkákat látott a Marson.
Lehetséges élet ezen a távoli, idegen világon?
A kérdés a mai napig foglalkoztatja a csillagászokat.
Az első távcsövek mind refraktorok voltak, vagyis
lencsékkel gyűjtötték és fókuszálták a csillagfényt.
Később a lencséket tükrökre cserélték.
Tükrös távcsövet először Niccolò Zucchi készített,
ezt később Isaac Newton tökéletesítette.
A 18. század végén a világ legnagyobb tükreit
egy orgonistából lett csillagász, William Herschel készítette el,
aki nővérével, Caroline-nal dolgozott együtt.
Bath-ban, Angliában található házukban Herschelék vörösen izzó,
olvadt fémet öntöttek formába, és amikor az kihűlt,
olyan fényesre polírozták, hogy tükrözni tudja a csillagfényt.
Élete során Herschel több mint 400 távcsövet épített.
Ezek közül a legnagyobb oly hatalmas volt, hogy négy szolga
kezelte a különféle köteleket, kerekeket, csigákat,
melyekkel a csillagok mozgását követték az éjszakai égen,
ami természetesen a Föld forgása miatt van.
Herschel módszeresen vizsgálta át az égboltot, és
új ködök és kettőscsillagok százait katalogizálta.
Felismerte azt is, hogy a Tejútrendszer lapos, korong alakú.
Még a Naprendszer mozgását is kimérte ebben a korongban
a csillagok és bolygók relatív mozgását megfigyelve.
És aztán, 1781. március 13-án egy új bolygót fedezett fel - az Uránuszt.
200 évnek kellett eltelnie, hogy a NASA Voyager 2 nevű űrszondája
elküldje az első közeli felvételeket a csillagászoknak erről a távoli világról.
Közép-Írország buja és termékeny vidékén William Parsons,
Rosse harmadik lordja megépítette a 19. század legnagyobb távcsövét.
A lenyűgöző, 1,8 méter átmérőjű fémtükre révén az óriás távcső
"Parsonstown Leviathan"-jaként vált ismertté.
A ritkán előforduló tiszta, holdmentes éjszakákon a lord leült az okulár mögé,
és kihajózott az Univerzumba.
Az Orion-ködhöz - amit ma csillagok bölcsőjeként ismerünk.
A titokzatos Rák-ködhöz, ami egy szupernóva-robbanás maradványa.
És az Örvény-köd?
Lord Rosse volt az első, aki fenséges spirális formáját megfigyelte.
Egy, a miénkhez hasonló galaxis, sötét por és ragyogó gázfelhők szövevényével,
milliárdnyi csillaggal, és ki tudja,
talán a Földhöz hasonló bolygókkal.
A távcső vált hajónkká a Világegyetem óceánjának felfedezésében.