Tip:
Highlight text to annotate it
X
A következõ film a pénzrendszer tényleges fejlõdését és a benne lévõ hibákat mutatja be.
A valós körülményekkel és személyekkel való esetleges hasonlóságok nem véletlenszerûek, hanem szándékosak.
A Neue Impulse e.V. bemutatja
az alábbiak támogatásával:
Michael Kent produkció
Fabian ötvösmester történetét
– avagy miért van mindig pénzhiány?
Add nekem a világot és még 5 százalékot
Készült Larry Hannigan szövege alapján
Rajzok: Ralf Alex Fichtner
Hang: Kai Taschner
Rendezés és animációk: Christoph Lehmann
Fabian izgult, mert utoljára gyakorolta magában másnapi beszédét,
és nagy tömegre számított.
Mindig is tekintélyre és hatalomra vágyott.
Most végre valóra válhattak álmai.
Fabian kézmûves volt:
arany és ezüst, ékszerek és dísztárgyak megmunkálásán dolgozott,
de megunta, hogy kétkezi munkából éljen meg.
Új izgalmat, kihívást keresett, és most terve készen állt.
Az emberek évszázadokon át cserekereskedelmi rendszert használtak.
Mindenki maga látta el a családját saját termesztéssel és állattenyésztéssel,
vagy egy bizonyos szakmára specializálódott.
Termelésének többletét mások többletére cserélte el.
A piacon nagy volt a por és zaj,
az emberek azonban örültek
a vidám zsivajnak és egymás társaságának.
Valaha kellemes hely volt, ám egyre több veszekedés ütötte fel a fejét.
Túl sok vita volt a cserék miatt
egyszóval, új rendszerre volt szükség.
Eddig az emberek boldogok voltak
és élvezték munkájuk gyümölcsét.
A kormányzási forma nagyon egyszerû volt.
Minden közösségben választottak egy tanácsot,
amely biztosította és felügyelte az egyén jogait és kötelességeit.
Akarata ellenére senkit sem kényszeríthettek semmire,
sem egyén, sem csoport kezdeményezésére.
Ez volt a tanács egyetlen célja,
a nép pedig önként támogatta a választott polgármestert.
A piaci cserebere volt az egyetlen probléma,
amit eddig nem sikerült megoldaniuk.
Egy késért vajon
egy vagy két kosár kukoricát kell adni?
Egy tehén többet ér, mint egy kocsi? ...
és így tovább.
Jobb módszert senki sem tudott.
Fabian azonban kihirdetette:
– Nekem van egy megoldásom a cserekereskedelemre.
Mindenkit várok holnap egy nyilvános gyûlésre!
Másnap a fõtéren hatalmas tömeg gyûlt össze.
Fabian mindent elmagyarázott a javasolt rendszerrõl,
amit "pénz"-nek nevezett el.
Mivel eléggé jól hangzott a javaslat,
az emberek érdeklõdni kezdtek,
hogyan érdemes nekilátni az átállásnak.
– Az arany, amit az ékszerekhez használok, rendkívül nemes fém.
Fényes marad, nem rozsdásodik, és végtelenül tartós.
Az aranyam egy részébõl érméket fogok készíteni.
Az érmét tallérnak fogjuk hívni.
Elmagyarázta, hogy a tallér értéke hogyan stabilizálódna,
és hogy a "pénz" mennyivel praktikusabb eszköz
volna a cseréhez – sokkal jobb, mint ha közvetlenül árukat cserélnének.
– De akkor bárki szerezhetne aranyat,
és érmét készíthetne belõle – vetette fel a tanács egyik tagja.
– Ez nagyon igazságtalan lenne.
Fabian készen állt a válasszal.
– Az jogtalan lenne!
Csak a kormány által jóváhagyott érméket szabadna használni.
A biztonság kedvéért ezeket speciális jelekkel látjuk el.
Az egybegyûltek ezt ésszerûnek tartották.
Az volt a javaslat, hogy minden ember
egyenlõ számú érmét kapjon.
A gyertyakészítõ azonban nem értett egyet.
– Én érdemlem meg a legtöbbet – mondta.
– Mindenki az én gyertyáimat használja.
– Dehogyis! – kiáltott egy gazda.
– Élelmiszer nélkül nem maradnánk életben,
ezért biztosan nekünk kell a legtöbbet kapnunk.
– Így aztán az emberek civakodni kezdtek.
Fabian hagyta egy darabig, hadd vitatkozzanak,
aztán meglepõ megoldással állt elõ:
– Mivel magatok között nem tudtok megegyezni,
azt javaslom, hogy mindenki tõlem kérjen annyi pénzt, amennyit csak akar.
Bármennyit kérhettek, amíg vissza is tudjátok fizetni.
Aki több pénzt kér, többet is fizet vissza egy év múlva.
– És neked mi hasznod lesz ebbõl? – kérdezték.
– Mivel én egy szolgáltatást nyújtok,
a pénzrendszer szabályozását,
jogosnak érzem, hogy ezért fizetséget kapjak.
Mondjuk, hogy évente minden 100 tallérért az eredeti 100-at
és még 5-öt kell visszafizetnetek.
Az 5 tallér lesz az én díjam,
ezt fogjuk KAMATnak nevezni.
Az emberek nem láttak más utat,
és 5 százalék egyébként sem tûnt soknak.
– Mindenki jöjjön el jövõ pénteken, hogy elkezdhessük.
Fabian nem vesztegette az idõt, azonnal munkához látott.
Éjjel és nappal érméket gyártott, a hét végére készen is lett mindennel.
Boltja elõtt sorban álltak az emberek.
Miután az érméket a kormányzótanács bevizsgálta és jóváhagyta,
a rendszer életbe léphetett.
Néhányan kevés pénzt kértek kölcsönbe,
mert csak ki akarták próbálni ezt a szokatlan és új módszert.
A "pénz" mint fizetõeszköz rendkívül hasznosnak bizonyult,
nagyon hamar mindent aranyban vagy tallérban kezdtek el mérni.
Az áruhoz tartozó értéket árnak nevezték el,
amely leginkább az áru elõállításához szükséges munka mennyiségétõl függött.
Amivel sok munka volt, annak magas volt az ára,
kis munkaigény esetén pedig alacsonyabb.
Alan egy városban élt, és az egyetlen órásmester volt a környéken.
Óráit drágán adta, de az emberek így is hajlandóak voltak megfizetni.
Aztán egy másik ember is elkezdett órákat készíteni.
Õ alacsonyabb áron kínálta óráit, hogy többen vásároljanak tõle,
emiatt Alan is kénytelen volt olcsóbban adni termékeit.
Nem akarta ugyanis elveszteni a vevõi körét.
Az árak pillanatok alatt kiegyenlítõdtek,
mivel mindketten igyekeztek minél alacsonyabb áron adni a legjobb minõséget.
Ezt nevezhetjük valódi szabad versenynek.
Ugyanez történt az építõknél,
fuvarozóknál, a könyvelõknél és a gazdáknál,
sõt minden más szakmában is.
A vásárlók szabadon választhattak,
és mindig azt keresték, ami érzésük szerint a legjobb ajánlat volt.
Mesterséges védelem nem volt,
mint például forgalmazási engedélyek vagy vámok,
amik akadályoztak volna bárkit abban, hogy vállalkozást mûködtessen.
Az életszínvonal emelkedett.
Az emberek csodálkoztak, hogyan is élhettek valaha pénz nélkül.
Az év végén Fabian felkereste azokat az embereket, akik tartoztak neki.
Néhányuknak több pénzük volt, mint amennyit kölcsönkértek,
de ez egyben azt is jelentette, hogy másoknak kevesebb,
mivel eleve csak meghatározott számú érme került forgalomba.
Akinek több volt, mint amennyit kölcsönkért,
visszafizette a 100-at, és az extra 5-öt is,
de volt, aki újabb kölcsönt vett fel, hogy folytatni tudja üzleteit.