Tip:
Highlight text to annotate it
X
Fordító: Orsolya Kiss Lektor: Peter Pallós
Helló. Ma a nevetésről lesz szó.
Engedjék meg, hogy megosszam
az első emlékemet a nevetésről.
Kislány voltam még, talán hatéves.
Egy nap szüleim szokatlan dolgot műveltek:
nevettek.
Illetve röhögőgörcsük volt.
Hasukat fogva fetrengtek a nevetéstől.
Visítoztak a nevetéstől.
Fogalmam sem volt, min nevetnek, de én is nevetni akartam.
Részt akartam venni a buliban,
s én is rákezdtem: "Hu hu!" (Nevetés)
Egyébként egy dalon nevettek,
amelyet akkor gyakran hallhattunk.
A szövege WC-feliratokra épült,
melyek arról szóltak, mit szabad és mit nem
a vonatok budiján csinálni.
Emlékeztetem önöket, hogy nekünk, angoloknak
felettébb kifinomult a humorérzékünk.
(Nevetés)
Hatévesen én semmit sem értettem az egészből,
csak a nevetés érdekelt.
S most idegtudósként ismét felfigyeltem rá.
Elvégre a nevetés furcsa dolog.
S most hadd játsszak le néhány példát
igazi emberek nevetéséből.
Figyeljék meg, mennyire különös hangot adnak ki.
S ráadásul mennyire primitív hangokat!
Leginkább állathangokra emlékeztet, nem emberi beszédre.
Hallgassunk egy kis nevetést. Ez az első igazán vidám.
(Audió: Nevetés)
S most a következő pali! Szegény alig vesz levegőt.
Tényleg eljut odáig, hogy rá kellene szólnom:
vegyél már levegőt, ember,
mert teljesen olyan, mintha csak kilélegezne.
(Audió: Nevetés)
Nem szerkesztettük. Tényleg így nevet.
(Audió: Nevetés) (Nevetés)
S végül: egy nő nevetése.
S néha a nevetés igen szokatlan hangot csal elő.
(Audió: Nevetés)
Szegény azt nyögi franciául, "Jó Isten, ez mi a csoda?"
Szimpatizálunk vele, nem? Gőzöm sincs!
Hogy megérthessük a nevetést, egy olyan testrészt kell megvizsgálnunk,
amelyet pszichológusok és idegtudósok általában elhanyagolnak.
Mégpedig a mellkast.
Ez persze nem tűnik túl izgalmasnak.
Pedig a mellkasunkat valójában állandóan használjuk.
Most is, hiszen lélegzünk --
abba ne hagyják!
A bordaközi izmok
ki- és bepréselik a levegőt a tüdőbe,
a mellkas tágításával és szűkítésével.
Ha a mellkasuk köré szalagot tennék,
ún. légzési övet, s figyelném, hogyan mozog,
enyhe, szinuszalakú hullámot figyelnénk meg rajta. Ez a légzés.
Most is ezt teszik! Folytassák!
Amint megszólalunk,
a légzésritmus teljesen megváltozik.
Most kb. ezt csinálom.
Beszéd közben a mellkas finom mozdulataival
préseljük ki a levegőt.
Csak az emberi faj képes rá.
Enélkül nem tudnánk beszélni.
A beszédnek s a légzésnek van egy halálos ellensége:
mégpedig a nevetés.
Nevetés közben ugyanis
a bordaközi izmok szabályosan összehúzódnak,
jellegzetes cikkcakkmintában,
s csak kifelé préselik a levegőt.
Ez a hangképzés primitív formája.
Olyan, mintha toporzékolnánk valakin.
Kipréseljük a levegőt.
Az összehúzódásoknál — Ha! — hangot adunk.
Ha az összehúzódások összefolynak, jönnek a görcsök,
és — (Fuldoklás) — e jellegzetes hangok.
Megy ez nekem! (Nevetés)
S most a nevetés tudományáról. Nincs túl sok belőle.
De amit tudni vélünk a nevetésről,
mind téves.
A legtöbben pl. meg vannak róla győződve,
hogy csak az ember nevet.
Nietzsche is így vélte.
Ám sok emlős nevet.
Jól leírták már főemlősöknél,
de még patkánynál is,
és ahol csak felbukkan —
embernél, főemlősöknél, patkánynál —
olyan jelenségeket kísér, mint a csiklandozás.
Természetesen az embernél is.
Játékot kísér nevetés, és minden emlős játszik.
A nevetés mindig interakciókban lép fel.
Robert Provine sokat kutatta a területet,
s rájött, hogy társaságban harmincszor akkora az esélyünk a nevetésre
mint magányosan.
A legtöbb nevetés pedig
a társasági életre, pl. a beszélgetésre jellemző.
Ha megkérdezzük az embereket, min nevetnek,
általában vígjátékokat emlegetnek, meg humort és persze vicceket.
De ha azt nézzük, mikor nevetnek, kiderül: a barátaikkal.
A társaságbeli nevetést szinte sosem viccek váltják ki.
Azért nevetünk, hogy jelezzük: értjük egymást,
hogy egyetértünk, hogy összetartozunk,
hogy megtudják: kedveljük,
sőt, akár szeretjük is őket.
S mindezt beszéd közben jelezzük,
s a nevetés adja hozzá az érzelmeket.
Provine arra is rámutatott, itt megfigyelhetik,
hogy azért kezdtünk nevetni,
mikor a fura röhögéseket hallottuk az előbb,
és én is azért nevettem, amikor a szüleim,
mert a nevetés igen ragályos viselkedés.
Elkaphatjuk valakitől,
s sokkal valószínűbb, hogy ismerőstől kapjuk el a nevetést.
Befolyásolja tehát a társadalmi környezet.
Tegyük félre egyelőre a humort,
s nézzük a nevetés társadalmi szerepét,
mert ide nyúlnak vissza a gyökerei.
Nagyon érdekelnek a nevetés válfajai,
s van némi neurobiológiai bizonyítékunk az emberi hangképzésre,
mely azt sugallja, hogy kétféle nevetés létezik.
Lehet, hogy a görcsös, önkéntelen nevetés
— mint mikor szüleim hasukat fogták a nevetéstől a dal miatt —
neurobiológiai alapja más,
mint az udvarias társasági nevetésé. Ez nem a szörnyű, erőltetett valami,
hanem kommunikatív cselekvés,
személyek közti interakció része. Akarnak nevetni.
Evolúciónk során kétféle hangképzés alakult ki.
Az önkéntelen hangképzés egy régebbi rendszer része,
mint a szándékos hangadás, pl. a beszéd.
Elképzelhető, hogy a nevetésnek két különböző eredete van.
Szóval ezt tanulmányozom részleteiben.
Kutatásunkhoz rögzítenünk kellett, hogyan nevetnek az emberek,
így mindent elkövettünk, hogy megnevettessük őket.
Megkértük őket arra is, hogy udvariasan heherésszenek.
Pl. mikor barátjuk viccet mesél
s csak azért nevetnek, mert bírják,
de a vicce eléggé favicc.
Hadd játsszak le önöknek néhányat.
Kérem, döntsék el, hogy a nevetés szívből jön-e
vagy csak udvariasságból.
Szóval, önkéntelen vagy tettetett nevetés?
(Audió: Nevetés)
Önök szerint ez melyik?
Közönség: Tettetett. SS: Az bizony.
Na és ez?
(Audió: Nevetés)
(Nevetés)
Jó vagyok, ugye?
(Nevetés) (Taps)
Nem igazán.
Nem, ez önkéntelen nevetés volt.
A felvételhez csak annyi kellett,
hogy egy barátnőm arcát lássam, amint éppen nevetne egy felvételen,
és rámjött.
Kiderült, könnyen megkülönböztetjük
a kétféle nevetést.
Teljesen másként fogjuk fel őket.
Érdekes módon a csimpánzok hasonlóan viselkednek.
Másként nevetnek, ha csiklandozzák őket,
mint mikor egymással játszanak,
s talán ez is valami hasonló.
Az önkéntelen, csikizős nevetés más, mint a társaságbeli.
Még hangzásra is teljesen más.
Az önkéntelen nevetés tovább tart. Magasabb hangú.
Mikor istenigazából nevetünk,
a levegőt olyan erővel préseljük ki,
ami erőltetettnél aligha lehetséges.
Nem tudok olyan magas hangon énekelni, mint amelyen nevetek.
Ráadásul ráng a mellkasunk, és fura, fütyülő hangokat adunk ki.
Szóval tényleg pofonegyszerű kiszúrni.
Vagy legalábbis így gondoljuk.
Viszont az erőltetett nevetés színleltnek, hamisnak hallik.
Persze nem hamis, hanem fontos társasági jelzés.
Sokat használjuk. Gyakran döntünk úgy, hogy most nevetünk egyet.
De ez más tészta.
Pl. az erőltetett nevetésben vannak orrhangok is.
Ez a jellegzetes "ha ha ha ha",
amit az önkéntelen nevetés során sosem hallunk.
Valójában gyökeresen különböző a két jelenség.
Szkennerrel vizsgáltuk, hogyan reagál az agy
a nevetésre.
Roppant unalmas egy kísérlet.
Igazi és erőltetett nevetést játszottunk le.
Titkoltuk, hogy a nevetést kutatjuk.
A figyelem elterelésére voltak más hangok is,
és az alanyok csak hallgatták a felvételeket.
Semmi más dolguk nem volt.
Mikor erőltetett nevetést vagy igazi nevetést hallunk,
az agyunk teljesen másképp reagál,
szignifikánsan másképp.
Kékkel az agykéreg hallásközpontját jelöltük.
Ez a terület reagál az igazi nevetésre.
S úgy tűnik,
az igazi nevetésre jellemző hangok
más kontextusban nem fordulnak elő.
Tutira felismerhetők.
Emiatt a hallásközpont fokozottan reagál
ezekre a hangokra.
De ha erőltetett nevetést hallunk,
rá ezek a rózsaszín részek reagálnak.
Ezek a területek a viselkedés
és a gondolatok értelmezését végzik.
A jelenség magyarázata,
hogy még a dögunalmas szkenneléskor is,
ami egyhangú,
mikor meghalljuk a ha-ha-hás nevetést,
rögtön azt fürkésszük, mi az oka.
Mert mindig van jelentése.
Igyekszünk tehát értelmezni,
még ha pillanatnyilag semmi köze
a hallgatóhoz.
Még akkor is tudni akarjuk, mások miért nevetnek.
Megvizsgáltuk, hogyan reagálnak az erőltetett és igazi nevetésre
a különféle korúak.
Ez egy internetes kísérlet volt,
s itt csak két kérdést tettünk fel.
Az alanyok először nevetést hallottak,
majd eldöntötték, igazi vagy erőltetett-e.
Az igazi nevetést piros, az erőltetettet kék jelöli.
Nézzék, milyen hirtelen kezdődik.
Ahogy öregszünk, egyre könnyebben szúrjuk ki az igazi nevetést.
A hatévesek alig hallják a különbséget.
Ahogy korosodunk, annál inkább sikerül.
Érdekes, hogy az adatok szerint a legjobb teljesítményt
30-as éveink végén, 40-es éveink elején nyújtjuk.
Még a tinédzserek sem értik teljesen a különbséget.
Nem értjük még az agy éretté válásakor sem
19-20 évesen.
A nevetés árnyalatait felnőttkorunk küszöbén sajátítjuk el.
Ha nem a nevetés hangja érdekel minket,
azaz hogy igazi-e vagy sem,
inkább azt firtatjuk, nevetünk-e rajta,
mennyire ragadós a nevetés, teljesen más képet kapunk.
Minél fiatalabb az alany,
ő is annál inkább akar nevetni.
Ahogy én is, pedig nem értettem, min derülnek a szüleim.
Nagyon látványos.
Fiatalok és öregek szerint is
ragadósabb az igazi nevetés, mint az erőltetett,
de a korral egyre kevésbé reagálunk bármelyikre.
Vagy egyre morcosabbak vagyunk, ahogy öregszünk,
vagy egyre jobban értjük a nevetést,
s ha jobban értjük,
nem elég hallani mások nevetését ahhoz, hogy mi is nevessünk.
Kell a társasági körítés is.
Érdekes viselkedésforma ez,
melyről sok elgondolásunk helytelen.
De a nevetésnek van még feltárandó része,
s mert fontos társas érzelem, érdemes vizsgálni,
mert mint kiderült, hihetetlenül kifinomultan
alkalmazzuk a nevetést.
Nemsokára megjelenik egy remek kötet
Robert Levenson kaliforniai laborjából,
Párok viselkedését figyelte meg évtizedeken át.
Házaspárokat, férfiakat és nőket invitál a laborjába.
Arra kéri őket, hogy stresszes párbeszédeket folytassanak.
Poligráffal vizsgálja reakcióikat, hogy lássa, mikor lesznek idegesek.
Szóval ott ül a pár, és Stevenson azt kérdi a férjtől:
"Mondja, mi bosszantja a felesége viselkedésében?"
S szinte azonnal ...
Próbálják csak ki gondolatban, milyen lehet ez!
Gondolhatják, mindenki kicsit idegesebb lesz.
A testükön is látszik, hogy feszültebbek.
Stevenson szerint azok a párok, amelyek a stresszt jobban kezelik,
pl. nevetés és más pozitív érzelmek bevetésével,
nemcsak hogy rögtön kevésbé idegesek,
hanem fizikailag is jobban érzik magukat.
Közösen sokkal jobban kezelik a kellemetlen helyzetet.
Ugyanezek a párok elmondásuk szerint
elégedettek kapcsolatukkal,
és tovább maradnak együtt.
Mikor szoros kapcsolatokat vizsgálunk,
a nevetés igen hasznos jele annak,
hogyan szabályozzuk közösen az érzelmeinket.
Nemcsak sugározzuk őket, hogy jelezzük: szeretjük egymást,
hanem mindkettőnk közérzetét javítjuk.
Ez nemcsak romantikus kapcsolatokra érvényes.
Jellemző vonása lehet
minden szoros érzelmi kapcsolatnak, pl. barátságnak,
mely a következő klipem magyarázata.
Egy YouTube videó, mely fiatalembereket mutat az egykori NDK-ból.
A videó heavy metal zenekaruk reklámja akart lenni.
Roppant macho, és persze véresen komoly.
Kérem, arra figyeljenek, mi nevetés funkciója
mikor valami nem sikerül,
s hogy milyen gyorsan történik minden, s mennyire megváltozik a hangulat.
Fázik, mindjárt csuromvizes lesz, fürdőnadrágban van,
van nála törölköző.
Jég.
Vajon mi fog történni?
Indul a videó.
Komoly a hangulat.
A barátai már felnyerítettek. Majd' beleszakadnak a röhögésbe.
Ő maga még nem nevet.
(Nevetés)
De már kezdi.
Mindannyian nevetnek.
(Nevetés)
Fetrengenek a röhögéstől.
(Nevetés)
A legjobban az tetszik, hogy mennyire komolyan indul a klip.
Aztán ráugrik a jégre, s mikor nem szakad be alatta,
de nem is vérzik, és csontját sem törte,
a barátai felnevetnek.
S most képzeljék el, milyen lett volna, ha az mondja,
"Komolyan, Heinrich, valamim eltört".
Azt nem élvezné senki. Nézni is rossz lenne.
Vagy ha tört lábbal szaladgálna körbe-körbe,
s nevetne, a barátai meg: "Menjünk a kórházba,"
az sem lenne túl mulatságos.
Ha a nevetés eléri célját,
azt jelenti, hogy egy fájdalmas, kínos, nehéz helyzet
mulatságossá, élvezhetővé válik.
Érdekes alkalmazása ez a nevetésnek,
s mindig alkalmazzuk is.
Pl. emlékszem egy hasonló esetre.
Édesapám temetése volt.
Persze nem bugyiban ugráltunk a jégen.
Nem vagyunk kanadaiak!
(Nevetés) (Taps)
Ezek az események mindig nehezek. Egy rokonom zűrös ember.
Anyukám rettentő állapotban volt,
s emlékszem, a ceremónia előtt
egy 70-es évekbeli tévésorozatról kezdtem fecsegni.
Nem is értettem, miért pont akkor hozakodtam vele elő,
s akkor kezdett derengeni,
hogy kétségbeesetten kerestem valamit,
amivel megnevettethetném anyám, amin együtt nevethetnénk.
Egyszerű reakció volt az egész, hogy legyen alkalmunk nevetni.
Ha tudunk együtt nevetni, átvészeljük ezt a helyzetet is.
Semmi baj nem lesz.
Valójában mind hasonlóan trükközünk.
Oly gyakran, hogy már fel sem tűnik.
Mindenki alábecsüli, milyen gyakran nevet.
A nevetésnek van célja, főleg mikor együtt nevetünk.
Egy ősi evolúciós rendszerhez jutunk hozzá ily módon.
Az emlősök kapcsolatok kialakítására és ápolására fejlesztették ki.
Feladata az érzelmek szabályozása, a közérzet javítása.
S nemcsak az emberekre jellemző. Ősi viselkedésmód ez,
mely segít az érzelmek szabályozásában, s hogy jobban érezzük magunkat.
Egyszóval, mikor nevetünk,
te és én, baby, mi is csak emlősök vagyunk. (Nevetés)
Köszönöm figyelmüket.
Köszönöm. (Taps)