Tip:
Highlight text to annotate it
X
Háború és eroszak nélküli világ
Világ Körüli Menet a Békéért és az Eroszakmentességért
Béke, ero és öröm.
Az elso Világ Körüli Menet a Békéért és az Eroszakmentességért
Barátaim, megvalósult az elso Világ Körüli Menet.
Nem könnyu összefoglalni, hogy mi történt.
Hogyan írthatnánk le a számos vonulást, az interjúkat,
azt a csaknem ezer eseményt, melyeket szerveztünk, a fogadásokat…?
A spanyol polgárháború idején ez az épület egy szimbólum volt,
melyhez engem személyes kapcsolat fuz. A nagyapám itt harcolt ugyanis
az apám ellen, aki a másik oldalon állt,
a republikánus zónában.
Itt látható a háborúk irracionalitása,
ahol családok - ugyanazon családok tagjai - kerülnek összeütközésbe,
és emiatt halt meg a nagyapám.
Ezt az irracionalitást láttuk Hirosimában,
ezt láttuk Koreában, Németországban,
láttuk számos más helyen,
ahol a háború következményei évekre
vagy évszázadokra nyomot hagytak.
És ennek a Menetnek a javaslata és alapötlete,
hogy egy nap a háborúk véget érnek.
Éppen ezért egyik fontos követelésünk,
hogy az államok mondjanak le a háborúról, mint a konfliktusok megoldásának eszközérol.
Így nagy súlya van, és fontos azon ezrek,
milliók kinyilatkozása, akik látták saját életüket és családjaik életét összetörni.
Azt gondoljuk, hogy a háborúknak véget kell érniük
és el kell tunniük a Föld színérol.
Beleszerettünk egy szóba.
A legszebb szóba.
Az egyetlen, mely olyas valamit ír le, ami nincs: Béke.
A Menet a Békéért és az Eroszakmentességért.
Egy menet, mely több, mint 100 országon halad át,
6 kontinensen, emberek millióinak közvetlen részvételével.
Szeress bele Te is a világ leggyönyörubb szavába.
Te is kelj útra velünk!
A pacifizmus jegyében
és az eroszakmentességért folytatott sokéves munkánk során
világossá vált számunkra, hogy szükség van egy világméretu akció elindítására,
mely megpróbálja közvetíteni
a bolygón élo emberek többségének szükségletét és érzelmeit.
A Menet útvonala kezdeményezéseken alapult.
Valójában elkezdtük felvenni a kapcsolatot humanista barátainkkal
és más szervezetekbeli barátainkkal különbözo országokban.
Az akció ötletének megvalósítása során az összetartozás érzésével
alakult ki késobb az útvonal, mely kezdetben csak néhány országot érintett volna.
Az országok száma egyre nott, és végül annak érdekében, hogy tényleg univerzális legyen,
mind az öt kontinenst érintenünk kellett.
Béke, béke, béke
Békét a világnak
Remény, hit és jótékonyság, ezek varázslatos szavak
úgyhogy tárd ki szívedet
és hagyd, hogy elkezdodjön a béke
Béke, béke, béke
"Néhány más ""béke"""
Az elme békéje
Egy darab süti
Egy darab pizza
Egy darab pite
Egy darab belolem
Egy darab beloled
Egy meg egy az ketto.
Együtt teljesen új világot építünk
Béke, béke, béke
Békét a világnak
Remény, hit és jótékonyság, ezek varázslatos szavak
úgyhogy tárd ki szívedet
és hagyd, hogy elkezdodjön a béke
Béke, béke, béke
Wellingtonban indítjuk el a Világ Körüli Menetet a Békéért és az Eroszakmentességért.
Elutaztunk Új-Zélandra,
csodálatos ország, aminek szimbolikus jelentése is van,
mert ez az az ország,
amely világszerte a leginkább elkötelezett a békéért.
Megszüntették a külföldi katonai bázisokat,
az országot atomfegyver-mentes övezetté nyilvánították.
És amikor a képviselokbol álló hálózat Alyn Ware-ral egyetemben
azt javasolták, hogy azon a téren indítsuk el a Menetet, ahol Gandhi szobra áll,
akkor úgy láttuk, tökéletes az egyezés.
És már ezt megelozoen is, amikor maori barátainkkal a Rekohu szigeteken voltunk
ahol a bolygón elkezdodik a nap,
már akkor felismertük, hogy a Világ Körüli Menet javaslatának
nagy támogatottsága lesz.
Wellington volt a kezdet, ott voltunk október 2-án,
Gandhi születésnapján.
Nemcsak ott, hanem világszerte több, mint 300 városban,
együtt és egy idoben, megkezdodött a Világ Körüli Menet.
Ez hatalmas jelentoséggel bírt a számomra.
mert egy részét annak, aki gondolom, hogy vagyok, a szüleimnek köszönhetem,
apám indiai. Október másodikán született,
amikor a Világ Körüli Menet is elindult,
és ez egyben Gandhi születésnapja is,
és Gujaratban született, ugyanazon a helyen, ahol Gandhi.
Ezenkívül a menet Wellingtonból indult,
amely apám választott otthona.
Úgy érezetem, itt a helyem, ezt kell tennem.
Ezért volt nagy jelentosége a számomra.
A wellingtoni indulás után és Ausztrálián keresztül haladva,
a Fülöp-szigetek volt a következo fontos állomás,
mert itt kezdodtek az elso, a Menetet támogató nagyszabású demonstrációk.
Természetesen voltak hivatalos fogadások,
a város kulcsainak átadása… minden, ami intézményesített,
de ami nagy benyomást tett ránk,
az az, hogy 12,000 diákot láttunk Lucena-ban,
akik élo békejelet alkottak, és láthattuk,
hogy erre azért kerülhetett sor, mert a Világ Körüli Menet egyik célja az, hogy kapcsolatot teremtsen a fiatalokkal.
Indiába a Menet október második hetében érkezett.
2009. januárja óta készültünk rá.
Sok elokészítés, sok találkozó elozte meg, sok iskola vett részt benne.
Csaknem 5-6.000 diákot mozgattunk meg.
Csodálatos tapasztalataink voltak a bombay-i eseményekkel
(mert én bombay-i vagyok).
Az események, amelyeket Bombay-ban rendeztünk a diákokkal,
a 3 szervezett megmozdulás, meglátogattuk a Gandhi múzeumot,
amit szintén érintenünk kellett, mindazon emberek örömére,
akik segítettek nekünk a Menet során.
Mindent egybevéve csodálatos tapasztalat volt a bombay-i,
és nagyon sok új dolgot indított el Bombay-ban is,
és ezt a kezdetet nagyon sok dolog követte.
Világ Körüli Menet a Békéért és az Eroszakmentességért
A nukleáris fegyverek sokszorosan lerombolhatják a bolygónkat
A nukleáris leszerelésért
Nem akarjuk, hogy több hadsereg külföldi területeket foglaljon el
Azonnali csapatkivonást a megszállt területekrol.
A világ népességét kevesebb pénzbol el lehet látni élelmiszerrel, mint amennyit fegyverekre költenek.
A hagyományos fegyverek fokozatos és arányos leszereléséért
Nem lehet a konfliktusokat háborúval vagy eroszakkal megoldani
A kormányok kötelezzék el magukat a háborúk beszüntetésére
Az országok közötti együttmuködést részesítjük elonyben az országok közötti eroszakkal szemben
Az országok írjanak alá megnemtámadási szerzodéseket
We want a new solution
We want peace on earth
We want a new direction
We want peace on earth
Doesn't matter how you cut the mustard
serve yourself you're going to lose the lustre
what goes in, comes out,
the other end there ain't no doubt
what you don't know won't hurt you
it's not the case but that's what they told you
you build with bricks and you get a brick house
you build with fear and you get what you got here
We want a new solution
We want peace on earth
We want a new direction
We want peace on earth
We want a new solution
We want peace on earth
We want a new direction
We want peace on earth
We want to live in a world where nobody goes hungry
where you talk it out before you shoot it out
we want equal rights for women and gays
for atheists and the people who pray
let 'em know you know it
let 'em know you feel it
let 'em know you're alive
let 'em know you
We want a new solution
We want peace on earth
We want a new direction
We want peace on earth
Nos, a Világ Körüli Menet elkezdett bonyolulttá válni.
Amikor az elso terveket készítettük,
40 országról volt szó, amit már akkor nagyszabásúnak éreztünk.
Egyre több ország kezdett csatlakozni,
és elkezdték kérdezgetni, hogy átmegyünk-e…
hogy menjünk át ott is…
Egyre nagyobb lett az érdeklodés,
további útvonalak jöttek létre a nemzetközi alapcsapat útvonala mellett.
Ki kell emelnem az alapcsapatot, mely a Közel-Keleten haladt át.
Nagyon fontos volt, hogy Palesztinát és Izraelt mindenképpen érintse a menet.
És a Balkánon keresztül utazó csapatot,
a Galícia - Portugália útvonalat,
és a dél- és kelet-afrikai útvonalat is meg kell említenem.
Voltak rövidebb útvonalak is, nagyon sok.
Már a kezdéskor Wellingtonban,
egy csapat fiatal érkezett, szinte mindannyian lányok, nagyon lelkesek,
akik 10 napot gyalogoltak, hogy odaérjenek a kezdésre.
Voltak gyalogutak Franciaországban is. Voltak útvonalak Amerikában…
Tehát ez csapatok összessége volt, egyesek több, mások kevesebb napra,
de nagy lelkesedéssel, mindazok, akik hozzá akartak járulni ehhez a Világ Körüli Menethez.
Figyelnünk kell arra, hogy az emberi lény továbblépjen a történelemben.
Világ Körüli Menet a Békéért és az Eroszakmentességért
A tapasztalat Izmirben nagyon fontos pont volt,
nagyon meglepo mindannyiuknak,
mert a Világ Körüli Menet a Békéért és az Eroszakmentességért javaslata
egyfajta csatlakozási jelenséget eredményezett
olyan csoportok számára, melyeknek elotte nehézséget okozott a részvétel,
annak ellenére, hogy számos közös témájuk volt.
Emberi jogi csoportok, baloldali csoportok,
kurdok csoportjai, mind a békét keresik,
a társadalmi elismerést keresik…
Volt sok szervezet is: 40 vagy 50 egyesület.
Ez volt az elso alkalom, hogy ezek a csoportok valamit együtt csináltak.
Úgy hiszem, a helyi hatóságok nyitottan álltak hozzá.
És volt egy olyan pillanat is,
amikor a török társadalom nyitottá vált
a kurdokkal kapcsolatos nézopontot illetoen is,
a békét keresve, a párbeszédet keresve.
Tehát, ami Izmirben történt, jelenség volt,
sok csoport egyfajta kiáltása,
akik ki akarják fejezni magukat, együtt akarnak élni,
"tolerálni egymást, párbeszédet folytatni;"
és a helyzet az, hogy szükségük volt valamire, ami összehozza oket, szükségük volt egy közös tényezore,
egy közös nevezore,
és ez a Világ Körüli Menet a Békéért és az Eroszakmentességért volt,
amit mindannyian a zászlajukra tuztek.
Többezer különbözo etnikumú és kultúrájú ember vonult az utcákra.
Izmir központjában volt egy demonstráció,
hatalmas rendori jelenléttel.
Szerencsére nem történt incidens.
Teljesen békés volt, és úgy hiszem, mind a résztvevoknek,
mind a szervezoknek, mind pedig az embereknek lehetoséget adott arra, hogy kifejezzék magukat.
És adódott egy olyan jelenség,
ami nagyon érdekesnek tunik számomra,
azt az irányt illetoen, amerre törekszünk.
Amikor elkezdtük a Menetet,
a világ különbözo részekbol állt össze, melyeket összeragasztottak.
Voltak ugyan különbözo kultúrák, de teljesen különállóak, nem?
Voltak emberek, akik egyféleképpen öltöztek, megint mások, akik egy bizonyos módon imádkoztak,
emberek, akik bizonyos dolgokat ettek, emberek…
a hangsúly a különbözoségen volt.
És aztán hirtelen, amikor elkezdesz a világ körül sétálni, egyik országból a másikba…
Hirtelen minden sokkal homogénebbnek tunik
és most már nem olyan mint egy részekbol álló világ, amit összeragasztottak, hanem inább minden ugyanolyan,
ugyanazokat az embereket látod.
Vannak, akik az egyik istenhez imádkoznak, és vannak, akik egy másikhoz,
vannak szoknyát viselok és nadrágosok,
néhányan turbánt hordanak, mások nem,
de ugyanazt a tekintetet látod, ugyanazt a vágyat a világ átalakítására,
ugyanazokat a törekvéseket
és úgy tunik, hogy ez a fontos.
Hogy valaki az egyik istenhez imádkozik vagy egy másikhoz, vagy egyfajta ételt eszik vagy másfajtát,
így vagy úgy öltözik,
ez mind elveszti jelentoségét.
Nekem személyesen
ez teljesen megváltoztatta a nézopontomat a világról,
mert így soha többé nem érzed magad egyedül.
From the Amazon the whisper reaches us
that feeds the son
that lives in the Chalbi.
And in Namibia
you can hear the troubled
and sleepy rumbles
of Nevado del Ruiz
While today the Pampa surrounds Berlin,
the Coliseum wakes up in New York
Chacareras drinking from a fado
soleares of a tango
and an isa of a son.
And a Kena with Scottish bagpipes
dances in the key of a djembe and a bongo.
Today, reggae is heavy with the spirit of soul,
singing the same song.
Perhaps by sweeping away borders
the lands will be brothers
under one sun
And in the profound encounter
"of every culture there is the solution;"
a greater respect.
Mindegy a vallás, mindegy a kulturális identitás,
mindegy, milyen a nemzetiség, mindegy a muveltség szintje,
minden emberi lény ugyanazokra az értékekre törekszik:
béke, harmónia és megértés.
Eskimos maintain the rites
of the Maya, Fulani, Ovambo and Wolof
And in the blood of the Inca cohabit
Bantu, Berber and Zulu ancestors.
Today DNA strives to forge us the same,
skeletons from the same crucible.
Muslims, Hindus and Buddhists
pray a litany to the same Bethlehem.
And Christians, Jews and Animists
baptise doctrines of the same faith.
Verse is law if it supports reason
and religion wites respect.
I think about my naked verse
leaving behind borders,
clothing the country.
With the hope that another new era arrives
Without conflict at last
Without conflict at last
…lehetové teszi a kommunikációt és megnyitja a megbékélés kapuját
és egy új történelmet kezd,
a palesztinok és zsidók békés egymás mellett élésének történelmét.
Ellátogattunk egy kicsiny iskolába,
és ez egy olyan tapasztalat volt, ami mindannyiunkat nagyon mélyen megérintett.
Ebben az iskolában izraeli és palesztin gyerekek élnek együtt.
Együtt tanulnak és felfedezték, hogy a “shalom” és a “salaam”
(ami békét jelent mindkét nyelven) lehetséges.
Megünneplik az izraeli ünnepeket és a muzulmán ünnepeket is.
Ami még ennél is több, a tanárok késobb megkísérelték
az integrációt a családok között,
nem csak a gyerekek között, ami könnyebb,
mert mind együtt játszanak és szórakoznak, habár külön nyelvet beszélnek.
A legnehezebb része az volt, hogy a családokat integrálják,
és mostanra már több, mint 200 család van, akik ugyanazt a nyelvet beszélik,
ugyanazok a kódjaik, s ez a béke kódja.
Természetesen, ez nem lesz mindig ilyen könnyu,
de ez mindenesetre egy nagyon érdekes modell.
A gyerekek, nagyon motiváltak engem a gyerekek.
Mindegyiket megkérdeztem, hogy mit jelent számukra a béke szó,
és a válaszok mély benyomást tettek rám.
"Mert némelyiknek azt, hogy nincs több túszejtés;"
"másoknak azt, hogy ehetnek naponta egyszer; hogy van cipojük;"
"hogy az édesanyjuknak van orvossága;"
"vagy bármi más…, hogy mehetnek játszani és nem kell dolgozniuk;"
"meglepo; vagy, hogy lesz vizük például."
Gyerekekkel dolgozni az eroszakmentességgel kapcsolatban
fontos fejezet számomra,
mert a gyerekek a holnap jövoje.
Kicsik vagyunk, játékosak,
boldogan énekeljük ezeket a dalokat.
Adj egy adag csupa békét,
egy gyerek vagyok, aki szórakozni akar!
Szia, ennek a bolygónak a gyermekei vagyunk,
akik azért jöttek, hogy zaklassanak… a békéért.
Szia, ennek a bolygónak a gyermekei vagyunk,
akik azért jöttek, hogy zaklassanak… a békéért.
A háború csatabárdját, el fogjuk ásni,
gyerünk változtassuk át a mérget egy kis szeretetre.
Ne hagyjuk, hogy ezen a nagyvilágon bárki is éhezzen.
Legyen ez az élet tánc és mulatság!
Szia, ennek a bolygónak a gyermekei vagyunk,
akik azért jöttek, hogy zaklassanak… a békéért.
Szia, ennek a bolygónak a gyermekei vagyunk,
akik azért jöttek, hogy zaklassanak… a békéért.
Egy adag szeretet, egy adag álom,
egy adag barátság, egy adag csók.
Egy adag szeretet, egy adag álom,
egy adag barátság, egy adag csók.
Szia, ennek a bolygónak a gyermekei vagyunk,
akik azért jöttek, hogy zaklassanak… a békéért.
Szia, ennek a bolygónak a gyermekei vagyunk,
akik azért jöttek, hogy zaklassanak… a békéért.
És biztosak vagyunk benne, hogy egy nap meg fogjuk ünnepelni
ennek a határnak az eltörlését, ami itt van mögöttünk.
Amikor a Világ Körüli Menetet terveztük,
érinteni akartuk azokat a szimbolikus helyeket,
ahol a történelem során konfliktusok voltak.
Nyilvánvaló, hogy a Koreai háború meghatározott
egy egész korszakot a Kelet és Nyugat kapcsolatában
és a blokkok összeütközésében.
Fontos volt elmenni Koreába,
ahol még mindig létezik ez a konfliktus
ami több, mint 12 millió embert választ el egymástól,
akik még mindig nem tudnak együtt élni,
bár már 50 év eltelt a konfliktus óta.
Az a tény, hogy engedélyt adtak a Világ Körüli Menetnek, hogy belépjen a szabad zónába,
a demilitarizált zónába, szimbolikus volt,
amit a sajtó és a tömegtájékoztatási eszközök is
nagyon jól fogadtak.
És itt egy jelet adtunk, elmondtuk, hogy nemsokára
a berlini falnál leszünk,
és hogy reméljük, hogy ez a határ, amely ma átléphetetlennek tunik,
hamarosan eltunik, ahogyan a berlini fal is leomlott.
Remélhetoleg olyan hamar, amilyen hamar csak lehet,
hogy a koreai emberek ismét megbékéljenek,
és békésen együtt élhessenek.
Biztos csak viccelsz
Miért olyan nehéz
pozitív embernek lenni
A gyilkolás sosem old meg semmit
Csak ébredj fel és nyisd ki a szemed
Nézz fel az égre, az ég mindannyiunké
Mutass egy kis tiszteletet és együttérzést
a bolygó más élolényei felé
A tudás a kulcs
Az élet körforgás mindig tökéletes muködik
ha békét akarunk...
Lényegtelen, hogy mi a nyelved, a vallásod vagy a boröd színe
Légy összhangban mindenkivel
Érezz mélyen, és ez elég
A tettek mindig többet mondanak mint a szavak
Pont most....
A vonalak elmosódnak, de a Föld mégis forog
Ugye nem akarod látni, hogy lángokban áll?
Az élet csodálatos utazás
Képzeld el a lehetoségeket
Elhozhatjuk a békét
ha hiszel benne, hogy eljön
A jövo a kezünkben van
Próbáld megérteni, hogy az univerzum csak két elem körül forog
transzcendensen mindent összeköt az energia
Az elmúlt kétezer évebn....
a legjobban azt tanultuk meg, hogy hogyan öljünk meg több embert messzirol
Ezt tudod! Persze, hogy tudod!
Olyan sok fájdalom és düh van a világon
lépj hátra néhány lépést
Nézd a teljességet
és hogy miért cselekszel így
Az, hogy egy olyan országban, mint Argentína melynek területe 2,780,000 négyzetkilométer
már 20 éve egyetlen vasút sem muködik,
tényleg abszurd a számomra,
és kontraproduktív az egész társadalmat számára.
Amikor hallottam a javaslatról, hogy legyen egy vonat Punta de Vacas-ba,
ami elviszi azokat Argentínából, akik részt vesznek a Világ Körüli Menetben,
úgy gondoltam, hogy az efölötti örömet sokak osztották.
Amikor aztán látom a képeket a vasúti sínek mellett ünneplo emberekrol,
amint kiáltozva követelik, legyenek újra vonatok az argentin síneken,
igazán megértettem ennek fontosságát az egész rendszer számára,
nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is.
Több, mint 10,000 család került utcára,
amikor bezárt az Argentín Vasút,
mivel 16 évvel ezelott Carlos Menem privatizálta
a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap támogatásával.
Tényleg, úgy hiszem, hogy amikor december 30-án
ez a vonat elindul Retiro-ból Mendoza-ba,
és elvisz embereket Punta de Vacas-ba,
hogy megünnepeljék az elso Világ Körüli Menet ***árását,
ez egy nagyon fontos történelmi pillanat, amely lehetové teszi, hogy elképzeljük,
hogy ismét lesznek vonataink.
Valójában már most is fontolgatják a lehetoségét,
hogy ez a vonat újra muködjön a Retiro-Mendoza útvonalon,
eloször hetente egyszer,
mígnem újra naponta közlekedne.
És ez emiatt a nagyszeru kezdeményezés miatt lenne, amiben részt vesz a Háború Nélküli Világ,
a Humanista Mozgalom és a FUDESA,
és a Vasúti Közlekedési Hivatal is támogatta.
Az emberek eufórikus hangulatban voltak, hogy újra vonatot láthattak a síneken,
és én személyesen, nagyon boldog voltam, hogy láthattam a képeket,
mert ez újjáéleszti, amit elloptak tolünk, amitol megfosztottak bennünket.
Éld át a mézes heteket, amirol mindig is álmodtál,
és élvezd egy óceánjáró varázsát.
A kék óceánjárók a legmodernebb berendezéssel rendelkeznek,
és elvisznek a legegzotikusabb helyszínekre:
Perzsa-öböl, Irán, Észak-Korea…
Itt 348, a Nagykörúton vagyok.
Rendben 348, Váci út 20., Kovács névre
Biztosan van valami jó az emberben
valami jónak lennie kell benne.
Biztosan van valami jó az emberben
Minden reggel azt kérdezem magamtól,
hogyan lehet, hogy ilyen rossz az ember,
ilyen durva, ilyen ostoba, ilyen érzéketlen.
Mindig ugyanabban a koben botlik meg,
mindig csapdákat állít, mindig olyan eroszakos,
annyira képtelen nyugodtan kezelni a dolgokat.
Eszem egy falatot, és meglátom mi lesz,
egy darabka fület, egy középso ujjat.
Biztosan van valami jó az emberben
valami jónak lennie kell benne.
Biztosan van valami jó az emberben
Biztosan van valami jó az emberben
valami jónak lennie kell benne.
Biztosan van valami jó az emberben
Nem lehet ennyire rossz,
valamit biztosan hozzá tud tenni,
még ha az a legkisebb csontjának egy darabkája is.
Augusztus 6-án, Hirosimában
Bob Harvey-vel, Wellington polgármesterével
átvettünk egy fáklyát Hirosima lángjával.
Ez a láng szimbolizálja a nukleáris fegyverek megsemmisítését.
A Menet kezdetekor Wellingtonban
négy fáklyát gyújtottak meg, melyeket új-zélandi kézmuvesek készítettek.
Közülük kettot a Világ Körüli Menettel vittünk,
ezek velünk voltak az útvonal minden országában.
Berlinben a Nobel díjas Mairead Corrigan-nel,
a Berlini Városháza lépcsojén
újra meggyújtottuk a fáklyát,
amikor a Nobel díjasok találkozója kezdetét vette,
a berlini fal leomlására megemlékezo csúcstalálkozón.
Punta de Vacas-ba is elvittük,
és itt átadtuk a Polgármesterek a Békéért szervezetnek,
hogy visszavigyék Hirosimába.
Idén, amikor az Atomsorompó Egyezményrol szóló konferencia kezdodik
az ENSZ-ben május elején,
akkor elmegyünk majd a mi fáklyánkkal és a többi fáklyával,
hogy elvigyük ezt a lángot, hogy jelet adjunk,
és átadjuk ezt a világszinten jelenlevo vágyat,
hogy végre betiltsák az atomfegyvereket.
Nagyon kiváltságosnak érzem magam, hogy itt lehetek,
és teljes támogatásomat adhatom
a Világ Körüli Menetnek a Békéért és az Eroszakmentességért.
Egy menet halad végig a világon.
azzal az egyértelmu szándékkal, hogy egyfajta tudatosságot alakítson ki
a jelenleg tapasztalható veszedelmes világhelyzettel kapcsolatosan,
melyet egy esetleges nukleáris konfliktus kirobbanásának komoly veszélye,
a fegyverkezés
és egyes területek eroszakos katonai megszállása jellemez.
Ennek a társadalmi mozgósításnak a javaslata
a Humanista Mozgalomtól és annak szervezeteitol származik.
Sürgos, hogy létrehozzunk a békével és leszereléssel kapcsolatos tudatosságot.
Ugyanakkor szükséges felébreszteni az aktív eroszakmentességgel kapcsolatos tudatosságot,
mely lehetové teszi, hogy ne csak a fizikai eroszakot utasítsuk el,
hanem a gazdasági, faji, lelki, vallási és nemi eroszak minden formáját is.
Végül pedig, arra törekszünk, hogy ez az új érzékenység
megvesse a lábát társadalmi struktúrákban és áthassa azokat,
megnyitva az utat a jövobeli egyetemes emberi nemzet felé.
Ennek az impulzusnak a valódi erossége
annak az egyszeru cselekedetébol születik, aki lelkiismereti alapon
csatlakozik egy méltóságteljes ügyhöz és megosztja ezt másokkal.
Egy eroszakmentes világ alapveto erkölcsi alapelve a következo:
“Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy Veled bánjanak.”
A történet, amely leginkább megérintett engem személyesen,
az egykori M19-es vezetovel való meglepo találkozás volt.
Az M19 egy kolumbiai csoport volt,
akik 1984-ben 2 hónapon keresztül
tartották apámat túszként Bogotában.
Rafael de la Rubia megkérdezte, akarok-e találkozni ezzel az emberrel.
Természetesen nagy bátorságra volt szükségem.
Így aztán tudtunk beszélgetni,
és megkérdeztem, hogy milyen érzés
szemtol szemben találkozni valakinek a lányával, akit a csoportja korábban túszul ejtett.
Gondolom, hogy hihetetlen most mondani valamit...
itt találkozni Önnel, békében.
Megbékéltem..., most kormányzó vagyok Nariño-ban,
és nagyon fontos számomra, hogy Ön itt van.
Mert az a véleményem, hogy a béke jó, a béke érvényes.
És több dolgot lehet elérni a békével, mint a fegyverekkel.
És ebben a pillanatban
valami igazán varázslatos történt,
mert Antonio Navarro igazán...,
sikerült igazán kapcsolatba lépnie a szívével,
és ezen a szinten találkoztunk, hogy megértsük egymást,
és ebben a pillanatban nem volt régi gerilla,
sem a nagykövet lánya, nem voltak hóhérok és áldozatok.
Ebben a pillanatban teljesen egyenlonek láttuk egymást,
szenvedésben és örömben egyaránt.
Úgy érzem, “megbocsájtást” kell kérnem.
... angolul...?
hogy Ön megbocsásson nekem
Mert az az idoszak országunk számára különösen nehéz volt...
Még nem teljesen oldottuk meg a problémákat Kolumbiában,
De megértettük, hogy a béke az út.
Az út... a problémák megoldásához vezeto út.
Ez a legfontosabb számomra.
Nagyon köszönöm.
És ez mélyen megérintett engem, mert bocsánatot kért,
és valami igazán felszabadult bennem,
nemcsak számomra, hanem a családom számára is,
és talán sok, sok, sok, sok ember számára,
mert több száz üzenetet kaptam ezután a megbékélés után
az egész világból olyanoktól,
akiket szintén mélyen megérintett ez a jóvátétel,
mert azt hiszem, hogy valahol mindannyiunkban van egy rész, ami túszul van ejtve,
és ezen a munkán keresztül, amit mi ketten végrehajtottunk,
képesek voltunk mindannyiunkban megnyitni egy ajtót.
Nos, nemzetközi szinten egy nagyon fontos jelet küldtünk ki.
Egyesíteni a békét és az eroszakmentességet, és elorelépni azzal kapcsolatban,
hogy az eroszakmentesség valóban eljusson az emberek szívéhez.
Tehát több embert értünk el, mint anno Woodstock.
Ez másfajta perspektívát ad az egésznek.
Ami a Menet igazi hatását illeti – az majd csak ezután jön.
Ezt a célt bizonyosan elértük.
Azt hiszem, a Menet rendezvényein keresztül emberek millióit érintettük meg.
Bebizonyosodott, hogy az együttes munka lehetséges,
hogy különbözo kultúrákból származó, különbözo korú emberek közös célért képesek együttmuködni.
Úgy hiszem, ez olyan, mint a mezei munka.
A földet elo kell készíteni,
majd el kell vetni a magokat, s ezután jön az aratás.
Úgy hiszem, ez az a pillanat,
elérkezett az a pillanat, amikor egyének és népek
fel kell, hogy emeljék a szavukat - közösen.
Nem vagyok egyedül,
nem én vagyok az egyetlen hülye a világon, aki azt hiszi, hogy lehetne ez jobb.
Hallhatnak, érezhetnek valamit, ami visszhangzik bennük,
érzik, hogy rendben van, ha az ember idealista.
Ez a Menet több hitet adott önmagamban
és több hitet adott nekem a világban is.
Mostanáig minden elfele sodródott egymástól,
sok párhuzamos világ létezett, és ez a menet, amely bejárta a Földet
volt az elso szál, mely összekapcsolta a sok valóságot.
Ez a Világ Körüli Menet az elso globális megmozdulás,
az elso világméretu megmozdulás a történelem során.
Mert néha a világ megváltoztatásának nehézsége, az a nehézség, hogy tegyünk valamit,
azért van, mert nem tudjuk elképzelni.
Mindent megtehetsz, amit el tudsz képzelni,
de ha nem tudod elképzelni, nem is leszel képes arra, hogy megtedd.
Úgy hiszem, hogy a világ a jövoképeink által változik.
Az az érzésem, hogy a Világ Körüli Menet
nagyon valós és nagyon konkrét képet rakott az emberek fejébe.
Egyetemes Emberi Nemzet.
Ebben a pillanatban mindegyikünk
egy nagykövete ennek a nagy világméretu nemzetnek.
A Menettel nagyszeru alkalmunk nyílt arra, hogy ezzel valóban elkezdjük.
A Menetnek vége van, de az emberivé tétel folyamata csak most kezdodik.
A Menetnek magának vége,
de a tetteknek, melyek mindezt megvalósítják most van itt az ideje.
"Nem fogjuk látni jövore; néhány év múlva fogjuk csak látni…"