An Affair to Remember - Magyar Transcript

Bár a New York-i tőzsde a nyugtalanság jeleit mutatta, az optimisták nem nagyon aggódtak. Jó hír az agglegényeknek. A csinos lányokért a verseny határozottan könnyebb lesz, mivel Nickie Ferrante, a nőcsábász, kikerül a forgalomból. Végre neki szólnak az esküvői harangok. Ferrante úr ma érkezik hajóval Európából, és Lois Clarke kisasszony várja a New York-i kikötőben - Lois és a bájos 600 millió dollárja. Ez aztán az üzlet! Még hab is van a tortán. Ejha! Egy kis ínyencség. Nickie Ferrante azért utazik haza, hogy házasságra lépjen az egyik előkelő amerikai ipari családdal. A kő és kavics királynőjével, úgy tudom. A neve Lois... Clarke kisasszony. Igen. Nos. Nos... hát ennyi. Signor Ferrante? A fedélzeten van? Itt vagyok. Signor Ferrante? Párizsból hívják. Ferrante úr, adna kérem egy autogramot erre a képre? Telefonhoz kell mennem. Köszönöm. Halló. Igen, Ferrante vagyok. Ki beszél? - Kapcsolja. - Te bestia. "Halló, Gabriella." - Ne szólj hozzám. - Akkor miért hívtál? Szerelemről beszéltél, miket mondtál, s közben hamarosan megnősülsz. Emlékszel mit mondtál, amikor a cigarettatárcát adtam? Természetesen, drágám. Azt mondtam... Azt mondtam... Halló! Hallasz? Azt hiszem, szétkapcsoltak. - Nem kapcsoltak szét. - Központ! Jaj, de sajnálom. "Álszent! Kés van a kezemben." "Azt szeretném, bár a hátadban lenne." Nos, Ferrante úr! Hathaway vagyok. Ned Hathaway. - Igen? - Üdvözlöm a fedélzeten. Van kedve bridzselni velem, a nejemmel és a húgommal? Sajnálom, Hathaway úr, de én csalok. A szenvedélyem. Bocsánat. Azt hiszem, Önnél van a cigarettatárcám. Be kell vallanom. Ékszertolvaj vagyok. - Nem hiszem. - Le akartam adni a hajópénztárosnak. Ott találtam a... Egy pillanat. Honnan tudjam, hogy a magáé? Nos. Dedikációt véstek bele. "Nicolónak..." csak nem maga a híres... "Annyit olvastam magáról a lapokban, a Life-ban, a divatlapokban és..." A háztartási tanácsadókban? - Megkaphatom végre a tárcám? - Egy pillanat. Ez rém intim. Annyira tudok franciául, hogy zavarba hoz. El tudná mondani finomabban, hogy mi áll itt? Tulajdonképpen az, hogy... "A Gabriella fedélzetén töltött három feledhetetlen éjszakáért." Ajachtján." Tehát valóban a magáé. Mondja, maga írta azt a dalt, hogy "Többé sose mosolygok"? Nem. "De talán írok egyet "Hold a Gabriella felett" címmel." Gondolja, hogy valaha átveszi az éjszakai baseball szerepét? Kérem, várjon. Bajban vagyok. Mit vár - jachton játszadozik. Szegény. - Beszélnem kell valakivel. - Ebben nem vagyok igazán jó. - Sokat beszélek. Próbáltam leszokni róla... - De olyan becsületes arca van. - Nekem? - Megbízhatom magában, ugye? - Igen, gondolom. - Jó. Jöjjön velem. A kapitány arca is becsületes. Miért nem neki mondja a gondjait? - A maga kabinja vagy az enyém? - Nem. Az enyém. - Az enyém itt van a sarkon. - Az enyém meg itt. Nem arról van szó, hogy prűd vagyok. De anyám mondta, sose lépjek férfi szobájába r-rel végződő hónapban. Tényleg? Nos. Az anyja nem csupán szép, okos is. - Mi a neve? - Terry McKay. Terry McKay, és egyedül utazom. - Ez foglalkoztatta? - Igen. - Megengedi? - Tessék. Köszönöm. Hagyja nyugodtan itt. Tudja, nem is lehetne jobb. Megmentette az életem. Halálosan unatkoztam. Egyetlen szép nőt se láttam a hajón. Nem szörnyű? Már megijedtem. Gondoltam "A szép nők már nem utaznak?" Akkor megláttam magát, és megmenekültem... Remélem. Mondja. Sikeres szokott lenni ez a szöveg? Vagy meglepődnék? Ha meg lenne lepve, én lennék meglepődve. Ez elég csípősen hangzik. - Én is tudok csípősen fogalmazni. - Ebben biztos vagyok. - Jól van. Tessék. - Hallgatom. A menyasszonya tud a hölgyről a jachton, a Gabriellán? Hát persze. A legjobb barátnője. Jó kis baráti társaság. Ez a hajó túl gyorsan megy. Ki kellene használni minden pillanatot. Az élet vidám, csillogó és habzó legyen, mint a pezsgő, hát nem? - A rózsaszín pezsgőt szeretem. - Arra gondoltam. Miért ne lehetne ez az utazás olyan, mint a rózsaszín pezsgő? Nos? Jó ég. - Neki nem tetszene? - Nem. - Férj? - Nem. - De azért nem tetszene neki? - Nem. Miért nem utazik magával? Mert egy nagy fúzió miatt Texasba kellett mennie. Gondolta, jó ötlet, ha én elutazom, amíg lebonyolítja a nagy üzletet. Én nem értek az üzlethez. Nem tudom felfogni, hogy minél több pénzt veszít a cég, annál többet keres, a leírások áthozatalával. A rejtély kulcsa tán a beteg és az egészséges, kövér cég fúziója, - s akkor mindenki meggyógyul. - Fura nem? Nem tart butának, de nagyon okosnak sem. Ilyen dolgokban. - Nem is szükséges, ugye? - Köszönöm. Nincs mit. - Bízik magában? - Feltétel nélkül. - Semmi kilengés? Semmi félrelépés? - Öt hűséges év. Szörnyen hangzik, nem? De igaz. Igen. Hát ez a helyzet. - Cigaretta? - Nem, köszönöm. Nem... Azzal a forró dedikációval rágyújthatna, nem? Ez jó. Elhallgatnám magát. Nagyon szerencsés fickó. Biztos rendkívüli ember. Képzelheti, milyen vonzó, ha ellenállok egy olyan bájos férfinak, mint... Igen, igen. Értem. Igen kellemes volt, ugye? Hát. Persze nem rossz a hurokvetés, a korongjáték és a bingó se. - Ne mondja, hogy zavarban van. - De. Tulajdonképpen, igen. - Sajnálom. - Ugyan. Ne mentegetőzzön. Remélem, nem befolyásolja az önérzetét. Ne, kérem, rá se rántson. Csak elviszem az önérzetem sétálni. - Hacsak nincs kedve... - Magával vacsorázni? Örömmel. Itt jön az én Ferrante barátom. Ferrante úr, bemutatnám a húgomnak, Hathaway kisasszonynak, és a nejemnek... És mikor kicsi volt, mit olvasott magának a nevelőnő esténként? - Hadd gondolkozzam... - Casanova memoárját? Minden este. És aztán eloltottuk a lámpát. - "Eloltottuk"? - Csak ekkora voltam. Boldog gyermekkora lehetett. Ó, igen. - És a nők... - Ó, a nők. - Ismert jó néhányat, ugye? - Nem tudom. - Talán a "néhány" nem a megfelelő szó. - Talán nem elég pontos. Bocsánat, Ferrante úr. Lefoglaljam ezt az asztalt minden estére? - Miért ne? - Köszönöm. - Nos, hol tartottunk? - Gondolom, mindegyik magába szeretett. - Kétlem. - Maga persze nem sokra tartja őket. - Ellenkezőleg. - De mindig korrekten ítéli meg őket. Több vagyok, mint korrekt. Eszményítem őket. Minden nőt piedesztálra emelek. Persze, minél régebben és jobban ismerem... Nehéz piedesztálon tartani, ugye? A piedesztál hamar inogni kezd és aztán összeomlik. "C'est la vie. Et cetera." De hagyjuk. Beszéljünk magáról. Nem. Ma este nem. Majd máskor beszélünk rólam. - Nem terveztünk semmit holnapra. - De én igen. Ó, nem. Holnap rólam beszélünk. Gyönyörű időnk van, nem? Igazán meleg van. Köszönöm. Hol is tartottunk? El akarta mondani, hol született. - Így van. Nos... - Ferrante úr? Távirat. Köszönöm. Bocsásson meg, McKay kisasszony. - McKay kisasszony? - Igen. Önnek is van. - Köszönöm. - Szívesen. Bocsánat, Ferrante úr. - Tőle? - Tőle? Nos, hol is voltunk? Azt akartam elmondani, hol születtem. Bostonban születtem. Alig várom, hogy felnőjön. Legyen türelmes. Elég... gyorsan felnőttem. New Yorkba mentem, egy mulatóban énekeltem 10-től hajnali 3-ig. A főnök hajkurászott az irodában 4- ig, aztán... hazamentem. - Meg is tette valaha... - Ó, nem. Aztán egy este... eljött ő. Igen, ez a fickó. És azt mondta "Maga nem való ilyen helyre." - Tényleg? - És én azt mondtam "Nem?" És akkor... mi? - Mi micsoda? - Azt hittem, mondott valamit. - Nem, nem mondtam semmit. - Bocsánat. De igaza van ám. Azt mondta, egy Park Avenue-i luxuslakásba vagyok való, East River-i panorámával. - Ideális hely a személyes fejlődéshez. - Igen. Hát keményen tanultam. - Énekelni? - És zenét. És művészetet. Irodalmat. Hogy egy nap tökéletesen bájos feleség legyen? Igen, alapvetően ez volt a cél. - Talál ebben kivetnivalót? - Nem, dehogy. Én is így gondoltam. És ezzel szinte el is érkeztünk a mához. Most már az életem nyitott könyv. Ez csak egy lap. Ez az egyetlen lap. Elnézést. Köszönöm. - Nem, nem. Nem jó. - Várjon egy percet. - Érdekes kamera. Megnézhetem? - Persze. Új, ugye? Kérem! Ne! Sajnálatos, ugye? Ez nem volt szép. - Nem kellett volna ezt tennie. - Tudom. Nyilvánvalóan egyikünknek sem jó, ha együtt látnak bennünket. Az igazságtól függetlenül, beszélni fognak... Jobb lenne elbúcsúzni. - Kár lenne. - Viszlát. Mi a baj? Fél? - Magától? - Igen. Nem. Tudja, még napokig tart az utunk, és ki nem állhatom az egyhangúságot. Nos, nagyokat sétálhat a napon. És mihez kezdek, ha esik? Nem. Nem jó. - Úgy érti, különösen magának nem jó. - Igen. Ha magával látnak, az szenzáció, s nem akarok az újságban lenni. Így szétválnak útjaink, én erre, maga pedig arra. Segítség! Na. Hadd... De nehéz vagy. - Bajban van? - Igen. Segítsen, jó? Nehéz. Gyere, cimbora. Na, engedd el. - Próbálja fordítva, Apa. - Köszönöm. Sokat segített. Ezt hogy csináltad? Összekuszálódtam. S nem sikerült lemászni? - Nagyszerű fickó vagy. - Maga is nagyszerű fickó. - Igen? Miért? - A hajón mindenki magáról beszél. - Ne viccelj. Mit mondanak? - Nem tudom. Mikor magáról kezdenek beszélni, kiküldenek a szobából. - Nem értem. - Most maga jön. Vigyázz magadra, cimbora. Még valami baj ér. Mikor pici voltam, leestem, eltörtem a lábam. Most hogy van? - Minden rendben, azt hiszem. - Akkor miért panaszkodik? Nem panasz... Sajnálom. Pezsgőkoktélt kérek. - Van cigarettája? - A dohányzó pincérénél, uram. - Van rózsaszín pezsgőjük? - Természetesen. Megkóstolnám. Jó estét. Kaphatnék egy pezsgőkoktélt? - Van rózsaszín pezsgője? - Természetesen. Köszönöm. Helló. Lecseréltem az asztalom egyszemélyesre. Én is. Hát nem szomorú, egy oly gyönyörű közös vacsora után, mint a tegnapi? - Beszél keltául? - Folyékonyan. Hogy mondják, hogy "menjünk innen"? Nocsak, nocsak, nocsak! Nocsak! Nocsak, nocsak, nocsak. Remek, nem? Ezt úgy hívják, a világ átverése. - Hogy mondta? - A világ átverése. Nem hallom, amit mond. Mégis, ki elől rejtőzik? Mindenki minket bámul. Szörnyű. - Ez szörnyű. Én megyek. - Ne, ne. Majd én. Üljön le. - Pardon, uram. Ez a hölgy pénztárcája. - Tudom. Éppen... Nem, várjon egy percet. Az a... Kicsi a medence, ugye? - Magánál van a cigarettatárcám. - Nos, épp nincs nálam. Öt órát állunk Villefranche-ban. - Igen. Kimegy a partra? - Igen. Meglátogatok egy hölgyet. - Minden kikötőben, ugye? - Ő történetesen a nagymamám. - Nem hisz nekem? - Nem. - Szeretne találkozni vele? - Igen, a nagymamájával. Rendben, meg van beszélve. - Meglepődött? - Rendben. - Ajándék a nagyinak? - Igen. Igen, az. Hát nem szép ott lent? - Igen, de akar hallani egy régi viccet? - Mit? - Ha olyan szép ott lent, miért... - Hoz engem ide fel? Igen, ez régi vicc. Biztos benne, hogy a nagymamája nem egy régi vicc? Igazán szeretném, ha bízna bennem. Milyen isteni hely. Tökéletes. Kezdem elhinni, hogy van nagymamája. Meglepő. Megpróbálom megtalálni és bebizonyítani. Nincs ott. Nézze. Biztos a kápolnában van. Hogy vagy, cimbora? Különös hely, nem? Valami arra készteti az embert, hogy suttogjon. Olyan békés itt. Mint egy másik világ. Így van. Ez a nagymamám világa. Meséljen még róla. A nagyapám diplomata volt. Beutazták az egész világot. Mikor nyugdíjba ment, idejöttek lakni. Ott van eltemetve a kápolna mögött. Nagyanyám itt maradt, a közelében. Türelmetlenül várja a napot, mikor újra találkozhatnak. - Ez az a lány? - Nem. Drága Nagyi, ez Terry McKay. Üdvözlöm. Janou azt hitte, magát veszem el feleségül. "Pardon. csak azt mondtam, hogy Ön nagyon tetszik nekem." Köszönöm. Örülök. Nos, elnézést, de le kell ülnöm. Mostanában tovább imádkozom. Ó, a térdeim! Olyan öregek, mint én. Igazán gyönyörű itt. Köszönöm. Azt hiszem, örökre itt tudnék maradni. Oh, non! Maga túl fiatal ehhez." Jó itt elüldögélni és emlékezni. De Önnek még élnie kell, hogy legyen mire emlékeznie. És a kápolna is olyan kedves. - Szeretné megnézni? - Szabad? "- Je vous en prie. - Köszönöm." Ó, Nicolo! És te, Nicolo. Mióta nem jártál kápolnában? Hát, én... - Amióta ministráns fiú voltál. - Igen. - Menj. Nem fog megártani. - Jól van. - Csinálok teát. - Hadd segítsek. - Ez Marie. - Hát szia. A barátom, Marius. Három gyereke lett mióta utoljára láttam. Marius szerint Franciaországnak férfiakra van szüksége. Ezért hét lánya van. - Jöjjön, találkozzon a többiekkel. - Menj csak. - Biztos? - Hadd maradjak kettesben a kisasszonnyal. Janou, jó légy. Nem foglak elárulni. - Segíthetek? - Köszönöm, drágám. Örülök, hogy a mai fiataloktól eltérően, nem veted meg a házimunkát. A családban tízen voltunk. Segíteni kellett, különben nem volt vacsora. Milyen csodás szoba. Igen. A férjem nagy műgyűjtő volt. Szerette a szép dolgokat. Én is. Kellene egy házvezetőnő, de már kettőt túléltem. Már túl öreg vagyok, hogy egy újat betanítsak. Mellesleg elárulom - azt terveztem, hogy nyolcvanéves koromig élek. 82 vagyok. Ha nem halok meg, el kell kezdenem gyűjteni az öregségemre. Nagyon bölcs. - Tetszik? - Igen. Nagyon bájos. - Nickie? - Igen. Ezt már rég csinálta. De nagyon jó! Nagyon tehetséges. Bocsásson meg. Nem tudhattam. Sajnos, nagyon kritikus is. A benne rejlő művész alkotna. A kritikus pusztítana. - Így aztán azóta nem csinált semmit. - Milyen kár. Azonkívül túl elfoglalt, "éli" az életet, ahogy mondják. - Megengedi? - Ó, köszönöm, drágám. Tessék. Rendkívül izgalmas számomra ez a látogatás. Próbálok nyugodtnak látszani. - Nem gondolja, hogy jól csinálom? - Nagyszerűen csinálja. - Tessék. - Köszönöm. Annyira szeretem Nicolót. Amikor kisfiú volt, mindannyiunkat elbűvölt a zongorajátékával. Aztán festeni tanult. És a legrosszabb, hogy mindenben olyan jó. Ezermester? Minden olyan könnyedén jön neki. Mindig az vonzotta, amivel nem foglalkozik, az a hely, ahol még nem volt, az a lány, akit még nem ismer. Nem kellett volna találkoznom vele talán. Nem, drágám. Te más vagy. Azt is bevallom neked - aggódom érte. - Néha félek. - Miért? Az élet majd benyújtja a számlát Nicolónak, és nem lesz könnyű fizetnie. De amikor veled látom, jobban érzem magam. Velem? Tényleg? Igen, veled. Bár én is ilyen biztos lennék benne. Az leszel, mikor eljön az ideje. Ilyen a jellemed. Semmi rossz nincs Nicolóban, amit egy jó asszony ne tudna helyrehozni. Láttam Marius egész családját. Hét lány! - Beszéltem a feleségével. - Mariusszal kellett volna beszélnie. És ne üljön a kalapomra. Miről beszélgettek? - Meg lenne lepve. - Azt lefogadom. És lefogadom, főleg Janou beszélt. Elmesélte, hogy kiskorában, ha nem csinálhatta azt, amit akart, a földön rúgkapált, míg bele nem vörösödött. Tényleg? A másik szemével kellett volna kacsintania. - És maga mit mondott? - Azt, hogy már nem csinálja. Nem. Most ha nem az van, amit szeretne, akkor zavarban érzi magát. Kér teát? Figyelmeztess, hogy később ne magyarázzam el. Igen, kérek egy kis teát. Janou, hoztam neked ajándékot. Gyere, nézd meg. - Túl öreg vagyok az ajándékokhoz. - Ahhoz senki sem öreg. - Ne szórd a pénzed. - Nem került sokba. Hadd segítsek. - Hogy csináltad? - Emlékezetből. Köszönöm. Ez André, a férjem! Annyira valóságos. Annyira hasonlít. Milyen rendkívüli arc. - Emlékezetből csinálta? - Igen. Tetszik? Gyönyörű. Rég megfestettem, de haboztam, hogy odaadjam-e. Mondtam, hogy tehetséges. - Nos. Ez az Öné. - Az enyém? Köszönöm. Köszönöm. Az enyém. Nos. Szeretnék pohárköszöntőt mondani. Nem tudom, hogy mondjam. Van valami köze a boldog házasságához? Talán úgy mondanám: A hazatérésetek legyen kellemes. Köszönöm. Sajnos lassan mennünk kell. Szép nap volt. Mielőtt elmegyünk, muszáj zongoráznod nekünk. - Gyerünk. - Kérlek. - Nézd a kezem. - Semmi kifogás. Gyerünk. Janou zongoraművész volt. Régen. Ne feledd, te kérted. Nem szeretem a hajókürtöt. Nem kéne ezt a vállára tenni? Köszönöm, drágám. - Szép, ugye? - Tetszik? Igen. Egyszer majd elküldöm neked. Ó, nem. Szeretném. Eddig megyek. Ez az én kis világom határa. Ez egy tökéletes világ. Köszönöm, hogy beléphettem ide. Viszontlátásra. Isten áldjon. "Hát, au revoir, drága Janou." Hamarosan meglátogatlak, és gyakran írok. - Az jó lesz. - Megígérem. Boldog emlékezést, drágám. Viszlát. Mindenütt kerestem. Többször hívtam a kabinját... Maga sírt. A szépség megríkat. Nickie... Szeretném megköszönni... az életem legszebb és legemlékezetesebb napját. Nagyon kedves volt az én kis nagymamámhoz. - Fogok neki írni. - Az jó lesz. Sétáljunk egyet. Ne lássak több könnyet. Mondtam. A szépség megríkat. Veszélyes vizekre evezünk, Nickie. Tudom. Ma útirányt változtattunk. Elkísérjelek a kabinodig? Nem hiszem. Jó éjszakát. Egy pillanat. - Miért jöttél? Hisz veszélyes. - Sok a megbeszélnivalónk. Tudom, de ha együtt látnak, az csapás lehet mindkettőnknek. Lépnünk kell gyorsan. Problémát okoztunk magunknak. Igen, tudom, de ne komplikáljuk tovább. Mivel nő vagyok, óvatosabb vagyok, s tisztább a fejem nélküled. Menj, gondolkodj a te szobádban, én meg az enyémben... - Najó. - S közben hiányzunk egymásnak. Nagyon édes. Amit most mondtál. - Nagyon jó reggelt. - És még jobb napot. Figyelj... - Menj tovább. - Jó ég. Várj egy percet. Ne menj el. - Jutottál már valami eredményre? - Nem. Ne állj meg. - Hiányzol. - Hiányzol. - Miért nem telefonálsz gyakrabban? - Próbálok majd, de tudod... - Akartál mondani valamit? - Nem, nem akartam mondani semmit. Nem ehetnénk legalább együtt? A te szobádban vagy az enyémben? Nem. A hír bejárná a hajót, mielőtt az előételt megennénk. - Tudom. - A legénység is pletykál, tudod. - Menj az ellenkező irányba. Már szédülök. - Nekem is jobb lenne. Várj egy percet. Drágám! Figyelj, drágám, én... Ez furcsa. - Jó estét. - Jó estét. McKay kisasszony vacsorázik? - Igen, uram. Csatlakozna? - Nem, egyedül szeret vacsorázni. Már majdnem befejezte. "- Rendelj ráklevest. Kiváló. - Merci mille fois." "- Pas de quoi. - Jaj, hallgass." Szabad. - Helló! - Ó, helló, Hathaway úr. McKay kisasszony. Hol van Ferrante? Honnan tudnám? Ugyan! Egy madárka elcsiripelte, hogy itt lehet. Ugyan! Nem gondolja, hogy udvariatlan? Nem láttam Ferrante urat... Szia, Terry. - Szerintem tetszeni fog ez a könyv. - Már olvastam. Napok óta nem láttam. Azt hittem, kiszállt valahol. Dehogy. Hisz nem horgonyoztunk le sehol. Nos, ha nem látnám, McKay kisasszony, boldog partraszállást. Köszönöm, Ferrante úr. Ne higgye, hogy nem volt... Egy pillanat. Tán megtennének egy nagy szívességet. - Mit? - Adnának autogramot ezekre? A nejem, a húgom és én mind másfélét vettünk. - Vették? - Kitől? A hajó fotósától. Kiállítást csinált a fedélzeten. Nagy üzletet csinál. Hathaway úr, meg kell gondolnunk. Hol találom meg? Hát, vagy a koktél-teremben leszek, vagy persze az étteremben. Hát persze. - Ezt nem bánom. Ez egész jó. - Ne viccelődj már. Rémes! Hiába erőlködtünk, hogy kijátsszunk mindenkit. Igen. Különösen téged sajnállak. Tudod, nem sajnálom annyira, mint hittem. - Ostobaság volt menekültként bujkálni. - Igen, tudom. Hát akkor, egy új klisével szólva, csatlakozunk a többiekhez? Najó. Igen, miért ne? Mi veszíthetünk? Ez az utolsó este. Legalább élvezzük. Helló, Hathaway. Tegyenek meg valamit. Az utolsó este. Cseréljünk partnert. Mindenki ezt csinálja. Tényleg? Igazán remek. Nos, magával kivételt teszünk. Nem értem a fickót. Remek lépés. Helló. - Menjünk a levegőre. - Gyerünk. Megmutatom a kormányt. Felveszem a kabátom. Miért nem csinálhatjuk ezt örökké? - Beszéltem a kapitánnyal. Nem megy. - Nem? Nem tudja a hajót visszafordítani. Kedves volt, de szerinte a többség haza akar menni. Hát nem butaság? Nos, megértem a problémáját. Kettesben hajókázni az óceánon. Ha megkérded "Hol jár az eszem", vízbe ugrom. Nos. Holnap reggel, New York. Igen. Várni fog? S ő, ott lesz? Ó, igen. Mi teszi az életet oly nehézzé? Az emberek? Szerelmes vagy belé? Most nem. Tudod, soha egy napot se dolgoztam életemben. Tudom. Gondolkoztam rajta. - Mit mondtál? - Nem mondtam semmit. - De igen. - Mit? Azt mondtad, hogy szeretem a drága dolgokat, bundát, gyémántot, ilyesmit. - Ezt mondtam? - Rózsaszín pezsgőt. Ilyen élethez szoktunk mindketten. Kissé nehéz lenne... Szereted a sört? Kicsit más. Az apám sört ivott. Reggel. Sörivó volt? Később aztán megivott bármit. A tél hideg lehet, ha az embert nem melegítik az emlékek. Mi már lemaradtunk a tavaszról. Igen. Talán ez az utolsó esélyem. Nekem is. Most vagy soha. A soha rettenetes szó. Ostobák lennénk, ha hagynánk a boldogságot elmenni. - Csak azért, mert nem... - Dolgoztam? Nem jelenti, hogy nem tudnék. Nem, persze, hogy nem. Tegyük fel... Időbe telik, talán hat hónapba is, amíg megtudom... - Mit? Micsodát? - Hát, tegyük fel... - Légy reális. - Jó. Ha keményen és hosszú ideig dolgoznék, mondjuk hat hónapig, te hol lennél? Mit akarsz mondani, Nickie? Csak ki akarom érdemelni... hogy megkérjem a kezed. Nickie, ez a legszebb... Elakadt a szavad. - Mert... - Igen, tudom. Megyek, lefekszem. Átgondolom, alszom rá egyet. Hadd válaszoljak reggel. Hosszú éjszaka lesz. Nekem is. A házasság nagyon komoly lépés egy magamfajta lánynak. Igen, tudom. - Szereted a gyerekeket? - Igen, szeretem. - Annyira aggódtam... - Még felöltözni sem volt időm. - Hajnali ötig nem tudtam elaludni! - Én egyáltalán nem aludtam. Figyelj. Ha minden jól megy, mármint mindkettőnknek, hat hónap múlva... Tessék. Elkezdtem leírni. Most olvassam el? "Drágám." Ez én vagyok? "Találkozzunk, szerelmem. Július 1- én ötkor." De nem mondod, hol. - Ahol mondod, ott leszek. - Nem tudom. Nem tudok gondolkodni. Az Empire State Building tetején? Ó, igen! Tökéletes. New Yorkban a mennyországhoz legközelebbi hely. A 102. emeleten. Ne feledd, hogy lifttel menj. Nem, nem felejtem el. - Ha nem alakulnak jól a dolgok... - Ne mondj ilyet. - Erre gondolj. - Vigyázz magadra. Nickie, drágám! De örülök, hogy látlak. - Én is. Milyen volt az út? - Nem túl rossz. Időnként viharos, de jó. Szeretnék egy képet. - Nekem is lehet, kérem? - Igen. Így jó lesz? Lehetne még egyet, kérem? Remek. Köszönöm. Bocsánat, fontos találkozóm van. Csodás, hogy újra itt vagy. Csodás újra itt lenni, Ken. Drágám, ott a kocsi. - Mi a baj? Mehetünk? - Igen. - Ott a kocsi. - Jó. Valamit meg kell beszélnünk. Menjünk ide, hogy kettesben maradjunk. - Mit jelentsen ez? - Nem említettem? A tévések akartak egy interjút. Beleegyeztem, ha adományoznak a jótékonysági alapítványomnak. - Nem bánod? Jó ügyet szolgál. - Bár szóltál volna. Ismerlek! Ha szóltam volna, sose szálltál volna le a hajóról. - Egyes kamera, közelképet. - Nickie, Lewis úr készíti az interjút. - Fulton Q Lewis úr. - Robert. - Robert Fulton, üdvözlöm. - Nem, Robert Q Lewis. Mindenki ezt mondja. Kicsit késett, Ferrante úr, élőben kell csinálnunk. Csak üljenek le ide. Felteszek néhány kérdést, és... Milyen az arca? Fénylik. Egy kis smink mehet? Harry, púderozza be kicsit. - Bocsáss meg. Mindjárt kész. - Remélem is. Mellesleg ez a fehér ing. Mit gondolsz? Vakító. - Nincs egy kék inge? - Nincs itt nálam. Nos, nézze, ne aggódjon. Semmi baj. Szeretnék feltenni néhány kérdést arról, hogy hol találkoztak, mik a terveik és hasonlók. Helyezzék magukat kényelembe. Öt másodperc, Lewis úr. Még egy. Figyelje a kamerát. Ha a vörös lámpa ég, adásban van. Igen? Hát most ég. "Üdvözlök mindenkit a Házról-házra új műsorában," "amelyet a Benton Bébiétel szponzorál." "Ne feledjék, a Benton bébik a bajnokok!" "Ma Lois Clarke kisasszony otthonába látogatunk el," "Amerika egyik legnagyobb vagyonának az örököséhez." "Itt van Clarke kisasszony és vőlegénye, Nickie Ferrante úr," "és beszélgetünk velük csodálatos románcukról," "amely az egész országban az újságok címlapjára került," "egy románc, amely megragadta az egész világ képzeletét. De előbb..." Ön szerint szeretik egymást? Nem tudom, Gladys. Alig várom, hogy lássam Nickie Ferrante-t. Nem tudom, mi a titok kulcsa, de ő tudja, az biztos. Ünneprontó. Terry, drágám. Majd szólj, hogy kérdezzem meg, a csókjaid miért mások. Tán csak kijöttél a gyakorlatból... remélem. Ugye nem kell ezt az ostobaságot néznünk? Még nem öltöztél át. Azt hittem, rengeteg időt hagytam... Ken, annyi mindenről kell beszélnünk. Ebben az öltözetben jobban tudok gondolkodni. Tudod, drágám, azt reméltem, jót tesz neked az utazás, de... Attól tartok, nem valami jól nézel ki. Mi a baj? Viharos volt az átkelés? Igen. Egy kicsit. Figyelj, Ken, ez a műsor egész szórakoztató lehet. Lois Clarke és Nickie Ferrante szerepel benne. - Engem nem érdekel, de ha téged igen... - Igen, engem igen. Jó. "Bizonyára csodás élményei voltak Európában." "Igen." "Beszélne róla bővebben?" "Nem." El is felejtettem, Ferrante azon a hajón utazott, mint te, ugye? - Igen. - Találkoztatok? Elbűvölő volt? Elragadó? Ellenállhatatlan? Bocsánat. Ez nem én voltam. Visszavonom ezt a megjegyzést. "Mondja, Ferrante úr, ez a házastársi boldogsággal az első tapasztalata?" "Átfogalmazná a kérdését?" "Úgy érti, hogy ez az első tapasztalatod a házassággal kapcsolatban?" "Igen." "Szándékában áll eltartani a feleségét, ahogy..." "Igen." "- Ez nagyon vicces. - Hogyan?" "Újra festeni fogok." "Így szándékozom eltartani a feleségem." "Ehhez kétségtelen rengeteg festékre lesz szüksége." "Hisz már tele a háza mesterművekkel." "Így van. Nem is tudtam, hogy..." "- Ennek ellenére festeni fogok. - Valóban?" "- Azt hittem, abbahagytad. - Tudom, de nem kellett volna." "- Nickie-nek biztos számtalan terve van. - Igen, így van." "Remek. Mikor akarnak összeházasodni?" "- Összeházasodunk, amint... - Egy pillanat, drágám." "Hat hónap múlva." "Hat hónap"! Lefogadom, sose viszi az oltár elé. "Hat hónap? Nos, jó." "Nagyon köszönöm, Clarke kisasszony, és Önnek is, Ferrante úr." "Hát ezzel vége az interjúnak." Terry. Szeretném feltenni újra azt a kérdést. Ferrante-t ellenállhatatlannak találtad? Ó, Ken, sajnálom. Az ember nem tervezi ezeket a dolgokat. Csak úgy történnek. Drágám, semmi értelme. Tudom. Tudom, hogy nincs. - Reálisan kell látni a dolgokat. - A szerelmet? - Tudod, mit mond mindenki róla. - Igen, tudom. És mit akarsz tenni? Nem tudom, Ken. Azt hiszem, visszamegyek Bostonba és megpróbálok dolgozni valahol. Újra énekelni, amíg ő... Amíg ő mit csinál? Drágám, ő sose lesz képes eltartani. Terry, hallgass rám. Feleségül akarlak venni. Már régen meg kellett volna kérjelek. Az én hibám, de nincs túl késő, ugye? Nem lehet késő. Terry, nézz rám. Nem látod, hogy szerelmes vagyok? Én is. Gondolod, hogy el tudod adni? Persze, megpróbálom. - Modell nélkül csináltad? - Igen, nem engedhettem meg magamnak. Mi az? Valami baj van a memóriámmal? Kicsit ködösödik. Nem! - És ez? - Emlékezetből. Ez volt az ebédem. - Tudod, ez egy nő? - Igen. Úgy érted, nem bánod, ha együtt látnak vele? Kétlem. Tudod, Nickie, ha megengeded, hogy elmondjam az embereknek - mármint a nőknek - hogy ki festette, még többet is eladhatnék. Nem, nem. A régi Ferrante halott. De a "Rossi" aláírás nem jelent semmit. Ha a saját neved használnád... Az öreg Ferrante halott, és az új Rossi éhezik. Mit vársz három hónap alatt? Ne feledd, az ecset a kezednek engedelmeskedik. Nem tudja, hogy a saját utadat akarod járni. El vagy kényeztetve. De az ecset ezt nem tudja. Nem tud a kedvedben járni. Tudom. De azt reméltem, eladsz valamit. Szeretném érezni az első kereset ízét. Kénytelen leszek állást találni. Mi? És feladod a festést? Nem. Az egyetlen dolog, amihez értek. De sok pénzt kell keresnem - gyorsan. Persze! Addig is meghívlak ebédre. Majd visszafizeted, ha híres leszel. Ez az első bátorító szó tőled. Hát nem rendkívüli? Hát nem az egyetlen, amire emlékezem? Najó. BOSTON LEGELEGÁNSABB MULATÓJA TERRY McKAY, A FŐATTRAKCIÓ FELLÉP MINDEN ESTE Jó hírem van. Eladtam az egyik nődet. Tudod, azt, amelyik... Kaptam érte 200 dollárt. Az első kereseted. - Mi van veled? - Barátom, boldog vagyok, festő lettem. Na és? Évek óta festek, de nem vagyok boldog. Köszönöm, hölgyeim és uraim. Ez az utolsó estém, ezért egy olyan dalt énekelek, amelyik nagyon közel áll a szívemhez. - A biztonsági övet bekapcsolta? - Bekapcsoltam. Ez az Empire State Building. Köszönöm. McKay kisasszony, kedvesem. A kedvenc vevőm. Örülök, hogy látom. - Köszönöm. - Webb kisasszony, nézze ki van itt. Mondtuk is, "Mi lehet McKay kisasszonnyal?" És tessék, itt van. - Milyen nagyszerűen néz ki. - Igen, tudom. Nem itt vettem. - Hol járt az elmúlt hónapokban? - Bostonban. - Hiányzott. - Köszönöm. Nekem is hiányzott... - Lane. - Igen, Lane kisasszony. Valami nagyon különlegeset szeretnék. Webb kisasszony boldogan segít, McKay kisasszony. Bocsánat, dolgom az irodámban. Természetesen, boldogan segítek Önnek. - Nos, mire gondolt? - Valami ellenállhatatlant, nem túl drágát, - és rózsaszínt. - Természetesen. Megmutatom. A legszebb. Magának rejtegettem. A kisasszonynak adjon bármit, amit akar, tartsa szóval, míg odaérek. - Csak ezt akartuk tudni. - Jó. Aggódott a hitele miatt? Csodálkozom magán! Viszontlátásra. - Elragadó. - Kicsit rövid, nem? - Ezzel. - Ó, nem. Nahát, nézze. Ezt muszáj. Bájos, de inkább azt kérem, amit kiválasztottam. - Rendben. Elküldjük. - Majd tudatom Önnel, hogy hová, mert még nem vagyok benne biztos. - Tessék. - Nem hitelkártyára? Nem. Tudom, tudom, de... nem. - Ken! - Terry, hogy vagy? Mit csinálsz itt? Honnan tudtad, hogy én... Értem. Öröm itt vásárolni. Bocsáss meg, Ken. Nagyon sietek. - Hány óra? - Öt perc múlva öt. - Örülök, hogy látlak, Ken. - Én is. Annyi mindenről kell beszélnünk. - Sajnálom. Nagyon sietek. - Ihatnánk egy koktélt? - Irtó sietek. - Annyi mindent szeretnék elmondani. Miért nem hívsz fel... Az se jó, mert férjhez... - Férjhez mész? - Igen, és nagyon sietek. - Mennyi az idő? - Négy perc múlva öt. Viszlát, Ken. Remélem boldog leszel, és ha bármire szükséged lesz, például egy szerető szívre, feltétlenül hívj, ne habozz. Nem, nem, persze. - Isten veled. - Isten veled. Sok szerencsét. Mi van velem! Az Empire State Building azt hittem erre van, pedig arra. Azt hiszem itt kiszállok, mert sietek. - Tessék. Tartsa meg az aprót. - Hová rohan, hölgyem? Férjhez. Szeretném, ha maga gratulálna először. Köszönöm. A házasságba rohanni kell? 102. emelet. - Lefelé? - Nem, köszönöm. Torony. - Lefelé? - Nem. Mennyi az idő magánál? 10 perccel múlt öt. Tudom, mit csinálok. Ezt akarom. Fordítsa meg a hajót. Azt akarom, hogy forduljon meg a hajó. Nickie, segíts megfordítani a hajót. Annyival erősebb vagy, mint én. Egyedül nem tudom. Képtelen vagyok. - Nyugodjon meg. - De szükségem van rá. Oh, Nickie, szükségem van rád. Segíts nekem! Segíts megfordítani a hajót. Muszáj... Lefelé? A röntgen nem túl biztató. Lehet, hogy sosem fog újrajárni. Jó ideig nem fogjuk tudni. Szörnyű. Biztos rájött, nem én vagyok a férfi, akit lázálmában emlegetett. Hozzá készült, hogy feleségül vegye. - Tud az állapotáról? - Nem. Azt mondta, míg nem világos a helyzet, s egy ideig Ön szerint nem lesz, azt mondta, inkább ne tudja. Kedvesnek látszik. Én is úgy gondolom. Látni akarja magát. Menjen csak. Mindjárt jövök. - Szia, Ken. - Szia, Terry. Mondtam neki, féltem, tán a mai napot se éli meg. Jól becsaptam, Atyám. Ken, beszéltem McGrath atyának rólunk. Állást keres nekem. Ugye, Atyám? - Előbb gyógyulj meg, Terry. - Igaza van. Aztán próbálok találni valamit. Nyugodj meg. - McKay kisasszony. - Igen? Szeretném megköszönni, amit a fiamért, Tyrone-ért tesz. Nem lesz olyan tuskó, mint én. Túl szerény, Bugsy úr. Nem, dehogy. Olyan ostoba vagyok, hogy hihetetlen. - Még egyszer köszönöm. - Az atyának köszönje, ő találta az állást. Köszönöm, Atyám. Figyelmet kérek. Molly kanyarós, én énekelek helyette. Nos, akkor rajta? Hát akkor rajta. Figyelem. Ma nem hibázhatunk. Nahát! Gyere be. Nickie! De boldog vagyok, hogy látlak. Gyere. - Hogy van a legszigorúbb kritikusom? - Hát, meglátjuk. Látom, mind kiraktad. Halljam a rossz hírt. Hat hónapi munka. Nem vesztegetted az idődet, Nickie. Kösz. Azt az ötvenet láttad volna, amit a szakadékba dobtam. - Tán ezt is kellett volna. - Hát, egyetértek veled. Egyértelmű, milyen lelkiállapotban festetted ezt. Nagyon sajnáltad magad, amikor ezt festetted. Augusztusban festettem. Itt dühös voltál. El akartad felejteni az összetört szívedet. Összetört a szívem? Nekem ugyan nem. - Örülök, hogy ezt hallom. - Nézzük ezt a végét. Épp erről akartam beszélni. Nickie, itt igazi festő lettél. Köszönöm. Igen, amiatt nem kell szégyenkeznem. Annyi mindent akartam mondani - de inkább lefestettem. A távollét, a magány meghozta... Ne feledd szavad. Szeretnék többet hallani erről. Halló. Courbet Festék - és Lakkbolt. Nickie? Olvastam, hogy ma érkeztél. Lois! De kedves. Honnan tudtad, hogy itt vagyok? Hívtalak a szállóban. Azt mondták, ezen a számon vagy. Nickie, rád gondoltam reggel, délben, este, folyton-folyvást. Arra gondoltam, talán... Hát... Nem, tetszik az ötlet - igazán kedves. De ma délután nem megy. Hát, ha nem megy... Bár, jó lenne. Azért kösz. A mai nap fénypontja. De este eljöhetnél az előadásra. A pénztárnál hagyok egy jegyet. Gyere, ha tudsz. És, Nickie... Az előadás után feltétlen számítok rád, jó? - Remek helyen ülünk. - Mi? Azt mondtam, remek helyen ülünk. - Nagyon élveztük. - Köszönöm, hogy meghívott. Szívesen. Ha nem bánják, Ferrante úr most hazakísér. Jó éjszakát. - Hová szeretnél menni? - Döntsd el te. A te estéd. Olyan soká elvoltam, nem tudom, hová járnak manapság. A kabátom. Helló. Terry. Hadd mondjam el neki. Nem. - Szólok neki. - Ne, ne, kérlek. Nagyon nehéz. Ahogy ki tudod tenni a lábad, rögtön összefutsz vele. S csak annyit tudtam mondani..."Helló." Hát, vége az előadásnak. A fiú meg a lány egymásra talált. Menjünk? Egy perc és jövök. Jó éjszakát Lois, és köszönöm. Nem volt jó ötlet színházba vinni ma, ugye? - Boldog karácsonyt, Lois. - Boldog karácsonyt, Nickie, és... ...auf Wiedersehen. Szörnyű. Hazaviszlek, miközben mások szórakozni mennek. "C'est la vie. Et cetera." Terry, hadd kérdezzem meg újra. Miért nem engeded, hogy segítsek? Hát, jól van. Elmondom újra. Ha fizetnél a kezelésemért, az nem tetszene neki, így nekem sem. Aztán ha meggyógyulnék, és elmennék hozzá, az neked nem tetszene. - De tudnia kéne. - Nem! Ha megtudná, ő akarná fizetni - ha lenne pénze, amit kétlek. És ha nem gyógyulnék meg... az szörnyű lenne. Nem. Amíg nem tudok menni, sőt futni hozzá, nem tudhatja meg. Jól vagyok. Van állásom, megélek. És ha jól alakulnak a dolgok, és talán, hajó kislány leszek, megkapom, amit szeretnék, jövő karácsonyra, érted? Boldog karácsonyt. Hogy van, McKay kisasszony? Gyerekek, rossz hírem van. Az orvos nem enged el veletek. Doktor úr, pár órán belül visszajönnék. A karácsonyi jótékonysági műsorról van szó. Ez az első nyilvános fellépésük. Ez az én csapatom. - Ő az edzőnk, Doki. - Norman! "Doktor." Ő az edzőnk, Doktor. Ha ártana neki, akarnátok, hogy menjen? Nem. Figyeljetek. Miért nem próbáljátok meg nélkülem, hm? Na. Csak a kezdés okozhat gondot. - McKay kisasszony? - Igen, Tyrone? Magára fogunk gondolni közben, arra, hogy hamarosan jól lesz. Köszönöm, Tyrone. Várjatok, hol van Sally? Ma nincs velünk? - Kitettük. Túl hangosan énekel. - Hencegő. Sally azt hitte, csak vicc, annyira vágyott a színpadra. Gyere ide, drágám. A többiekkel mész a színpadra. A csapat része lehetsz, de ígérd meg, nem kiabálod túl a többieket. Rendben van, McKay kisasszony. - Készen vagyunk? - Igen. Rendben. - Nélkülem is menni fog. - Rendben, gyerekek. Mennünk kell. - Boldog karácsonyt. - Isten áldjon. Aztán jó légy. - Boldog karácsonyt. - Boldog karácsonyt, drágám. Ez így nem igazi karácsony. - Rendben leszek. - Na tessék. - Ideadná, kérem... - Hát persze. Nagyon köszönöm. Szívesen látnánk a férjemmel pulykasültre. - Egy combot tegyen nekem félre. - Jól van, elteszem. És ha kell bármi, csak kiáltson. Nagyon köszönöm. Szólok. Nagyon kedves. - Boldog karácsonyt. - Magának is. McKay kisasszony... Helló, Terry. Örülök, hogy látlak. Én is örülök. - Jól vagy? - Igen, igen. Jól vagyok. Csak pihenek. Remek. - Régóta nem találkoztunk. - Hát igen. Örülök, hogy látlak. Már mondtad. - Szabad... - Ó, igen. Ülj le, kérlek. - Csak egy percre. Tényleg nem bánod? - Nem, dehogy. Hát ez a csodás panoráma? Hát, a magasság zavart. Lefogadom, csodálkozol, hogy kerülök ide. Hát, igen. Igen, csodálkozom. Kerestem a telefonkönyvben egy McBride nevű férfit, és megakadt a szemem a "T. McKay" néven. Mondtam magamnak: "Ez nem Terry McKay, az én régi barátom?" - És az. - Igen. És azt mondtam magamnak: "Nem viselkedtem szépen a kisasszonnyal." "Hiszen volt vele egy randim, és nem mentem el." Te nem jöttél el... Nem. S akkor azt mondtam magamnak - sokat beszélek magamban mostanság - azt mondtam: "Nem szép így bánni egy régi baráttal, mint McKay kisasszony." "Bocsánatot kell kérnem tőle." Ha valaki nem megy el a randira, bocsánatot kell kérnie, nem? Igen. Azt hiszem, teljesen igazad van. A minimum, hogy bocsánatot kér az ember, vagy ilyesmi. Ezért vagyok itt. - Ez nagyon édes. - Szerintem is. Gyakran gondoltam rád, tűnődtem, hogy vagy. Tényleg? Igen, tényleg. Hát, én is gyakran gondoltam rád. Szóval, nem voltál dühös, hogy nem voltam ott? Először biztos az voltál. Hát... Igen, dühös voltam. Eleinte nagyon dühös voltam. Azt mondtam: "Ezt nem teheti velem. Kinek hiszi magát?" Mennyi ideig vártál? Úgy értem, hosszú ideig vártál? Nos, nézzük... Hát, igen. Igen, úgy... Éjfélig. Aztán mit csináltál? Akkor már majd megőrültem. - El tudod képzelni, ott állni fenn... - Igen, a viharban. Viharban? Aztán mit mondtál magadnak? Akkor azt mondtam: "Hazamegyek és leiszom magam." - De nem tetted. - Nem tettem? Nem. Nos, talán csak egy kicsit, Óránként, vagy egy hónapig. - Hibáztatsz érte? - Dehogy. Legalább egy levelet kellett volna küldenem. Talán mire eszedbe jutott, nem tudtad, hol érhetsz el. De megesküdtél, ha valaha látsz, megkérdezed. Nem. Emlékszem, megbeszéltük, hogy ha tudunk, ott leszünk. És ha valamelyikünk nem jön, annak átkozottul jó oka lesz. - Ezt mondtuk volna? - Igen. Pontosan ezt mondtuk. - Nos, például mi? - Most már nincs több kérdés. Remélem? Kérsz egy cigarettát? Köszönöm. Köszönöm, Nickie. Hát nem remek? Egész úton azon gondolkoztam... Most meg azt sem kérdezhetem meg, hogy miért nem voltál ott. Hát nem különös? Régebben olvastunk egymás gondolataiban. Már nem az, ami volt, ugye? Nem igazán. - Nem tűnik... - Tudom. Nem tudom, mi történik velem, mikor... Látom, nincs jegygyűrűd. Nincs. - Azt hittem... - Tegnap este, az előadáson? Nem, nem. Csak... Nem. Nem akartalak megsérteni. Mi van veled, Nickie? Te bezzeg kérdezhetsz! Azt hittem, minden rendben, amíg meg nem láttalak tegnap. Akkor rájöttem, valami biztos van közöttünk, ha más nem, egy óceán. Ezért vettem egy jegyet. Szóval elutazol? Ma este. - Te boldog vagy, nem? - Igen. - És te? - Nem tudom. Aggódom a jövő miatt, hogy mit gondolnak majd mások. Azt mondják: "Ott az őrült festő. Mi a baja? Nem szereti a nőket." - Miért mondanák ezt az emberek? - Mert hét tengert is bejár, és minden nőnek, azt mondja "Hol lesz hat hónap múlva?" - És ott lesznek? - Mindenütt. Piramis tetején, katedrális kupoláján, az Eiffel-tornyon... Valahol a magasban. Várakoztatja őket. És közben ő hol van? Várakozik. De nem csinálhatod örökké. Nem lenne helyes. Bár mondhatnám, hogy tévedtél. Egyszer tévedtem. - Nem szeretnél témát változtatni? - De igen. - Boldog karácsonyt. - Jaj, majdnem elfelejtettem. Hat hónapja ki gondolta volna, hogy együtt töltjük a karácsonyt. Hoztam neked ajándékot. Köszönöm. Sajnos nekem nincs a számodra. Nem hittem, hogy találkozunk. Nem baj, nem is vártam. Nem is igazán karácsonyi ajándék. Hát ezért jöttek vissza a leveleim. Elküldtem volna neked, de nem tudtam a címed. Neked szánta, emlékszel? Szóval... hát ezért... Isten veled, Terry. Isten veled, Nickie. Tudod, megfestettelek így, a sállal. Bár láttad volna. Courbet szerint az egyik legjobb képem. Azt hittem, sose tudnék megválni tőle, de nem volt értelme tovább tartani. Nem fogadhattam el pénzt érte, mert, tudod... Courbet említette, hogy egy fiatal nő jött a galériába s... tetszett neki. Meglátta benne, amit reméltem, te meglátsz majd... mondtam, adja neki. Mert mondta, hogy a nőnek nem volt pénze, és ráadásul... Szóval mondtam, hogy adja neki. Courbet azt mondta, a nő úgy akarta és... Hát mondtam, adja neki. Hisz karácsony van, meg minden. Ismersz, csupa szív vagyok. Drágám, ne nézz így rám. Miért nem mondtad meg nekem? Ha egyikünkkel meg kellett történnie, miért épp veled? Senki sem hibás, csak én. Felnéztem. Szinte a mennyországot láttam. S te ott voltál. Ó, drágám. Ne aggódj, drágám. Ha te tudsz festeni, én tudok járni. Bármi megtörténhet, nem gondolod? Igen, drágám.